Észak-Magyarország, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-19 / 116. szám

ÉSZAK-MAGYARQRSZÁG 2 1977. május 19., csütörtök Az Országos Békefaiács «lése Szerdán — az Országház Vadásztermében — ülést tar­tott az Országos Béketanács. A május 6—11. között Var­sóban járt magyar békerhoz- galmi küldöttség beszámoló­ja alapján elemezték a bé- keépítök világközgyűlésének munkáját, Boldizsár Iván, az OBT alelnöke vezette a ta­nácskozást. Részt vettek az ülésen a hazánkban tartóz­kodó — a. világközgyűlésen is jelen volt — vietnami, ar­gentin, mexikói, kolumbiai és panamai békemozgalmi delegációk is. fi Magyar Kápzinivászeh Szövetségesek közgyűlése Szerdán a MOM Szakasits Árpád Művelődési Házának nagytermében az elnöki és főtitkári beszámolók; a szak­titkári referátumok fölötti vitával folytatta munkáját a Magyar Képző- és Iparmű­vészek Szövetségének X. köz­gyűlése. A tanácskozáson fel­szólalt Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a KB titkára. Bevezetőjében Övári Mik­lós tolmácsolta az MSZMP Központi Bizottságának üd­vözletét, majd rámutatott: — A Magyar Szocialista Munkáspárt mindig nagy fi­gyelemmel, érdeklődéssel, a közös célért küzdő harcos­társnak kijáró tisztelettel kí­séri a művészeti életben dol­gozó szövetségek tevékeny­ségét. A továbbiakban emlékez­tetett arra. hogy a párt XI. kongresszusa is elismeréssel nyugtázta a művészeti alko­tómunka eredményeit. A mű­vészetek megbecsülése, fej­lesztése, támogatása társadal­munk lényegéből fakad — folytatta a Központi Bizott­ság titkára. — A cél — vagy­is az emberi haladás, népünk szolgálata — a politika és a művészet számára ugyan­az. A szocalizmus először te­remtett olyan társadalmi vi­szonyokat, amelyek között egymásra találhat politika és művészet. A mi társadal­munk tehát lényegéből fa­kadóan érdekelt a valóságot hitelesen feltáró, a szüntelen továbblépésre ösztönző az embert formáló, a társadalmi fejlődést segítő művészet ki­alakításában. Övári Miklós a kritika sze­repéről szólva aláhúzta: az elvszerű kritika segít a tár­sadalomnak abban is, hogy élni tudjon és jól tudjon él­ni demokratikus jogaival. Környezeti egyezmény aláírása Genta (Folytatás az 1. oldalról.) Az egyezmény I. cikke a részes államoknak azt a kö­telezettségét rögzíti, hogy tartózkodni fognak „az olyan környézelmódosító eljárások katonai vagy bármely más ellenséges szándékú alkal­mazásától, amelyeknek, mint pusztító, kárt vagy sérelmet. okozó eszközöknek bármely más' részes államra széles körű, hosszan tartó vagy sú­lyos hatásuk van.” A II. cikk a „környezet- módosító eljárások” értelme­zését adja: olyan tudatos be­avatkozásokról van szó, ame­lyek megváltoztatják „a Föld vagy a világűr dinami­káját, összetételét vagy szer­kezetét, beleértve a Föld élő­világát. szilárd kérgét, vize­it és légkörét.” A III. cikk hangsúlyozza, hogy az egyezmény rendel­kezései nem akadályozhatják a környezetmódosító eljárá­sok békés célú alkalmazá­sát, sőt a részes államoknak elő kell mozdítaniuk az ilyen rendeltetésű tudományos és műszaki információcserét, nemzetközi együttműködést, „kellően figyelembe véve a világ fejlődő térségeinek igényeit”. Az V. cikk egy szakértői tanácskozó bizottság össze­hívásának feltételeiről, e bi­zottság összetételéről, általá­ban az egyezménnyel kap­csolatos panaszéi járásról, és a Biztonsági Tanács ezzel összefüggő tennivalóiról in­tézkedik. A módosítás feltételeit tar­talmazó VI. cikk után a VII. cikk azt mondja ki. hogy az egyezmény határozatlan idő­re szól, azaz nincs határidő­höz kötve. A VIII. cikk azok­ról az értekezletekről intéz­kedik. amelyeken a részes államok megvizsgálhatják az. egyezmény végrehajtásának •tapasztalatait. A IX. cikk kimondja, hogy az egyezmény „aláírásra minden állam számára nyit­va áll”. Az aláíró államok­nak az egyezményt ratifikál­niuk kell és a megerősítő és csatlakozási okiratokat az ENSZ főtitkáránál kell letét­be helyezniük. Az egyezmény akkor lép hatályba, amikor húsz kormány a megerősítő okiratot letétbe helyezte. A később csatlakozók számára a hatálybalépés időpontja a megerősítő vagy csatlakozási okirat letétbe helyezésének napja. A X. cikk leszögezi, hogy az egyezményt, amelynek an­gol, arab, francia, kínai, orosz és spanyol nyelvű szö­vege egyaránt hiteles, az Egyesült Nemzetek főtitká­ránál kell letétbe helyezni. O hitelesített másolatokat küld az aláíró és csatlakozó álla­mok kormányainak. SzovjeMiiin deluienteta Nagy fontosságú . szovjet— finn dokumentumok aláírá­sára került sor szerda délben a moszkvai Kreml Vlagyimir, termében. A dokumentumok aláírásánál jelen voltak szov­jet részről Leonyid Brezs- rtyev, az SZKP KB főtitkárá­nak vezetésével az SZKP és a szovjet állam vezetői, finn részről Urho Kekkonen köz- társasági elnökkel az élen a hivatalos szovjetunióbeli lá­togatáson tartózkodó finn küldöttség tagjai. Elsőként a Szovjetunió és Finnország közötti kereske­delmi-gazdasági, ipari és tu­dományos-műszaki együtt­működés fejlesztésének és el­mélyítésének 1990-ig szóló hosszú lejáratú programját ír­ták alá legfelsőbb szinten: szovjet részről Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára, finn részről Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke. Mint Leonyid Brezsnyev. a finn köztársasági elnök tisz­teletére adott ebéden pohár- . köszöntőjében hangsúlyozta: „Ez a dokumentum teljes jog­gal sorolható a nagy európai politika aktívumai, a helsin­ki záródokumentum megva­lósításáért tett kiemelkedő lé­pések közé. Először fordul elő, hogy különböző társadal­mi és gazdasági rendszerű ál­lamok ilyen hosszú időre meghatározzák együttműkö­désük "fő irányait. Ezt követően Alekszej Ko­szigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke és Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke szovjet—finn együttműködési megállapodást írt alá a kosz- tomuksai bányászati dúsító kombinát felépítéséről. A szovjet—finn dokumen­tumok aláírásáról egyenes közvetítésben számolt be a szovjet televízió. A szavazatok összeszámlálásakor kitűnt, hogy az Izraelben 29 évig hatalmon volt Munkáspárt elvesztette egyedural­mát. Menaliem Begin, a jobboldali Likud-tömörülés vezetője sajtókonferencián közölte: széles koalíción alapuló kormányt kíván létrehozni; békés rendezésre törekszik Egyiptommal, Jordániával és Szíriával. iiie Verriet elutazott Budapestiül Szerdán elutazott Buda­pestről Ilié .Verdet, a Román Kommunista Párt- Központi Bizottsága Politikai Végre­hajtó Bizottságának tagja, a KB titkára, aki a magyar— román gazdasági együttmű­ködési vegyes kormánybizott­ság elnökeinek találkozóján vett részt, mint a bizottság román tagozatának elnöke. Ilié Verdet elutazásánál a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Havasi Ferenc, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, a vegyes kormánybizottság ma­gyar tagozatának elnöke, ott volt Vidor Bolojan, a Román Szocialista Köztársaság bu­dapesti nagykövete és dr. Biczó György hazánk buka­resti nagykövete. Íz ili üisáiírs iskolások tallózója / Május 20-án (pénteken) délután 3 órakor tartják 25 éves jubileumi találkozójukat azok az újságírók, akik 1952- ben a felszabadult ország első fiatal újságíró nemzedékeként Budapesten a gellérthegyi Bérc utcában fejezték be ta­nulmányaikat. A találkozó, díszünnepségén —, amelyet a Magyar Újság­írók Országos Szövetségének székházában tartanak — 'Komjáth Irén, az iskola volt igazgatója mond ünnepi be­szédet, majd egyéb rendezvé­nyekre is sor kerül. Kereskedelmi és veorisiióté- ÉlÉttsé! az Hírűi Közel tízéves a baráti( és szakmai együttműködés az NDK-beli Neubrandenbuxgi megyei Kereskedelmi Szerve­zet és a Miskolci Vendéglátó Vállalat között. Az együtt­működés és kapcsolat széles körű, sokrétű, úgyszólván ki­terjed a két vállalat minden tevékenységére. Á legfőbb célja azonban a kereskedelmi vendéglátó szakemberek köl­csönös és rendszeres tapasz­talatcseréje, módszerátadása. S ez nemcsak eszmecserék­ben nyilvánul meg, hanem a gyakorlati munkában is. A lakosság is mind többet tapasztalhatja, hogy a mis­kolci rendezvényeken gyak­ran szerepelnek és működnek közre neu brandenburgi szak­emberek: szakácsok, cukrá­szok , felszolgálók stb. És ugyanígy a miskolciak is vi­szonozzák testvérmegyénk küldöttségeinek látogatásait, szakmai bemutatóit. A napokban a Miskolci Vendéglátó Vállalat meghí­vására Willi Hinz beruházási igazgatóhelyettes vezetésével négylagú delegáció- érkezet* megyénkbe, akik több napon át tanulmányozzák a keres- kedelmi és vendéglátó válla­latok munkáját, szervezeti felépítését, az irányítás mód­szereit, az ellátási hálózatod együttműködését. A tapasz­talatcsere nemcsak a vendég­látóipar tevékenységére ter­jed ki, tekintette) arra, hogf a testvérvárosi kereskedelmi szervezet más jellegű keres­kedelmi (ipar, élelmiszer stb.) egységeket is magában foglak Eddigi programjuk során meglátogattak több üzemi ét­kezdét, önkiszolgáló éttermet, szállodát, büfét és a megye i degenforgalmi nevezetessé­geit, az ott működő kereske­delmi egységeket. 'een Csehszlovák belügyi delegá­ció látogatott Miskolcra. A szomszédos baráti ország kül­döttségét a Kassa kerületi rendőr-főkapitányság vezetője, Ludvig Koval rendőr ezredes vezette. A csehszlovák belügyi delegációt dr. Koleszár Ist­ván vezérőrnagy, a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fogadta. A megbe­szélésen részt vett és felszó­lalt dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára. A kül­döttség megbeszélést folyta­tott a Borsod megyei Rendőr­főkapitányság vezetőivel; ér­tékelték az eddigi közös te­vékenységet és megállapodtak a további feladatokbjm. Az: internacionalizmus gyakorlata Borsodiak m Az orenburgi gázvezeték ötödik szakaszának különféle feladatait megvalósító mintegy negyedszáz magyar vállalat több mint 2 ezer dolgozója átérzi a határidőre és a jó minőségben elvégzett munka kö­telezettségéből származó felelőssé­get. Ugyanis bármely ország által épített szakasz átadásának késése az egész gáztávvezeték üzembe he­lyezését késleltetné, gátolná. Ilyen értelemben tehát ez a hatalmas munka nemcsak egyszerűen a hét európai KGST-ország által vállalt kötelezettségekből, ezek megvalósí­tásából tevődik ki, hanem ennél sokkal több, úgy is fogalmazhat­nánk, hogy az internacionalizmus gyakorlata. Így a kint dolgozó több mint 2 ezer magyar munkás és a hazai ipari háttérben dolgozó szá­mos vállalat, számos munkása nem­csak kötelességét teljesíti, hanem internacionalista cselekedetet is hajt végre. Közel tíznapos riportútunkon jól­eső érzéssel tapasztaltam, hogy az egész ötödik szakaszon. Huszttól Guszjatyinig mindenütt dicsérték a közreműködő borsodi vállalatokat, azok dolgozóit. Nagy feladat hárul a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat­ra, amelynek első csoportjai a pioní­rok pionírjaiként mentek ki, vál­lalva a „szállástcsinálók” nehéz és felelősségteljes munkáját. A magyar dolgozók komplex ellátását, szol­gáltatásait biztosító objektumok megépítéséből is kivették részüket, most pedig mint a létesítményi párt-végrehajtóbizottság múlt éy októberi értékelése megállapítja, közmegelégedésre végzik munkáju­kat. Az Ivano-Frankovszkban megtar­tott központi sajtótájékoztatón részt vett a vállalat itt dolgozó részlegé­nek igazgatója, Kcnyeressy Árpád is. Tőle tudtam meg, hogy az egész szakaszon, ahol magyarok dolgoz­nak. a vállalat több mint 450 dol­gozója biztosítja az összes szüksé­ges szolgáltatást. Alaptevékenysé­gük az éttermi, a szállás- és a büfé­szolgáltatás, s ide kell sorolni a szükséges műszaki ellátást is, de emellett számtalan olyan kiegészítő szolgáltatást látnak el, melyek rész­ben kötődnek, vagy teljesen függet­lenek a vendéglátás fogalmától. így például üzemeltetnek kazánházakat, szennyvízderítőket, ideiglenes áram­fejlesztőket, víznyelő és tisztító ál­lomásokat, gázfogadókat, fodrásza­iét. de biztosítják a könyvtár- és a vezetékes rádiószolgáltatást és lebo­nyolítanak különféle szállítási fel­adatokat is.­Nagycsécsi kubikos ismerősöm kissé szégyenkezve mondotta el, hogy az elmúlt több mint fél évben, több mint hét kilót hízott, s mikor legutóbb hazalátogatott, bizony a kutyája nem ismerte meg ... Az el­látás — mint ahogy az újságíró­delegáció tagjai is tapasztalták — ki­tűnő, változatos, ízletes, amin nem lehet csodálkozni, hiszen magyar szakácsok főznek, magyarosan, ott­honról szállított alap. és segédanya­gokból, megszokott magyaros fűsze­rezéssel. A beruházást lebonyolító PET- ROLBER létesítményi főigazgató­ságának vezetői közül számosán di­csérik az ÉSZAKTERV, a miskolci házgyár, a BÁÉV épületelemeket szerelő brigádjainak m.unkáját, a 3. számú EPFU szállítási tevékenysé­gét. De nemcsak a magyar vezetők dicsérik a gyors, a pontos, a minő­ségileg kifogástalan és sokszor ha­táridő előtt végzett munkát, hanem elismeréssel adóznak az illetékes szovjet vezetők is. A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat, szerelő- brigádjai folyamatos, éjjel-nappali, kétszer 12 órás műszakban szinte hetek alatt építették meg Guszia­tyinban, a város kulturális központ­jában a 140 lakásos lakótelepet és ideális környezetben, a Zbrucs fo­lyó partján a főtér felé lassan eresz­kedő Lenin utcán a korszerű óvo­dát, bölcsődét száznegyven gyerek számára, Bogorodcsányban, hason­ló óvodát, bölcsödét és egy 145 la­kásos lakótelepet. Bagdi Márton te­lepvezető ott-jártunkkor elmondot­ta, hogy kiváló munkatempójuktól dicsérőleg szólt Szlyepan Vasziljc- vies Lukjancsuk, a járási jártbi­zottság első titkára is. Nincs csend az uliea Tyihajaban— vagyis a Csendes utcában — sem, ahol az összeszerelt óvoda belső munkálatai folynak, és az új, befejezés előtt álló Lenin utcai 24 tantermes isko­lánál sem, hiszen igyekeznek az épí­tők az iskolaév kezdetére az okta­tási létesítményt átadni. Kilencszáz- hatvan gyerek várja. Tulajdonkép­pen az a 960 gyerek, akik annak idején a Borsodi Állami Építőipari Vállalat szerelőbrigádjait köszön­tötték. És talán kevesebb már a gondja Vaszil Mihajlovics Var va­ruk iskolaigazgatónak is, aki — mint lapunkban megírtuk — nem­régen nálunk járt. hogy megismer­kedjen a tervezésért és kivitelezés­ért nívódíjat nyert és megvalósult iskola ikertestvéreivel, annak beren­dezéseivel. A helyszínen kapott tá­jékoztatás szerint már a szükséges iskolabútorok és berendezési tár­gyak is megérkeztek a helyszínre. Oriivcc János (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents