Észak-Magyarország, 1977. március (33. évfolyam, 50-75. szám)
1977-03-27 / 73. szám
2EBRBSB S zabad idő, a szabadban Bőséges a választék A jó idő megérkeztével mind sűrűbben szerepel a hét végi programokban a kirándulás. Ehhez megyénk természeti szépségekben gazdag helyei bőséges választékot biztosítanak, a változatos hegyektől kezdve vízpartokig, romantikus folyóvölgyekig. A szabad idő okos hasznosítása azonban mégsem olyan természetes, magától értetődő, mint amilyennek lennie kellene és mint ameny- nyire remélhetőleg azzá válik a jövőben. Nem véletlen, hogy napjainkban mondhatnék intézményesen is oly sok szó esik a hét vége megfelelő, ésszerű hasznosításának szükségességéről. ismeretes, hogy programban szerepel a munkásvárosok környékének kirándulásra alkalmassá tétele is, hiszen a szép i környezeten kívül szükség van még egynéhány építményre, kisebb-nagyobb létesítményre is. Néhány napja az Ózdi városi Tanács vb-ülésének napirendjén szerepelt a munkások hét végi kirándulási lehetőségeinek vizsgálata. A város környékén az erdészet az arra alkalmas, kedvelt helyeken már eddig is számos tüzra- kót épített, padokat, asztalokat helyezett el, esőbeállókat készített, forrást foglalt. Ezt a munkát hamarosan folytatják. Sétáló utakat jelölnek ki, tájékoztató táblákat helyeznek el, újabb forrásokat foglalnak, hoznak rendbe. A Vasvár tetőn 20 hektárnyi parkerdőt kívánnak — fokozatosan — telepíteni. Szilvásvárad ugyancsak az ózdiak egyik kedvelt kiránd ülőhelye, a későbbiekben mégin- kább az lehet, mivel ezt a területet országos vonzáskörü kiránduló centrummá fejlesztik. Szükséges felfigyelni arra is, amiről a vb-ülésen szintén szó esett. A kirándulás tárgyi feltételeinek megteremtésén túl időszerű lenne a nagyfokú szemléleti változás is. Az otthonülés, a pasz- szív pihenés, vagy éppen a hét végi „mindent bele maszekolás” egyáltalán nem segíti a regenerálódást, a pihenést. Márpedig megújulásról. az egész heti fáradtság kipihenéséről van szó, erre pedig a környezetváltozás, a kikapcsolód;.'.’ alkalmas. Szabad idő — a szabadban. Kommunista műszak a csokoládégyárha Egy nap Szerencsért A Szerencsi Csokoládégyár 650 dolgozója kommunista műszakot tartott tegnap, szombaton 6-tól 14 óráig. A szerencsi gyárban hagyomány már, hogy minden évben egy-egy szabad szombaton munkába állnak a fizikai munkások, az adminisztrátorok és a műszakiak. A kommunista műszakon megtermelt összeget minden alkalommal kétféle célra fordítják: a gyári dolgozók kislakásépítésének támogatására, valamint Szerencs fejlesztésére. Az „Egy nap Szerencsért” mozgalom jóvoltából jelentősen növekszik az óvodai, bölcsődei helyek száma, szépülnek a nagyközség gyermekintézményei. A későbbiek során még kétszer szerveznek kommunista műszakot a csokoládégyárban. Minden alkalommal körülbelül 650 munkás dolgozik szabad szombatján, így a gyár mind a 2000 dolgozója kiveheti részét e nemes célok érdekében kifejlett munkából. TELEX ÉHEZNEK A brazíliaiak milliói, különösen az északkeleti államok lakói, krónikusan éheznek. A brazil sajtó szerint ennek a legfőbb oka az elavult földművelési rendszer és a nemzeti jövedelem igazságtalan elosztása. Az összesen 11 millió parasztcsalád közül !) milliónak talpalatnyi földje sincsen. KÍGYÓ AZ ÉJJELIŐR Egy svéd játékkaszinóban hatalmas, 2 méteres Doa- constriclor őrködik. A kígyó egész nap a terráriumbán pihen, éjszaka azonban lelkiismeretesen teljesíti feladatát a lokálban, elriasztva azokat, kik könnyű zsákmányra vágynak. A GYILKOS TESTŐRÖK Üjabb 6 személyt végeztek ki szombaton a Kongói Népi Köztársaságban — közölte a brazzaville-i rádió. A kivégzett személyek a meggyilkolt Marien Ngou- abi elnök testőrségének tagjai voltak. A vád szerint közülük négyen támogatták az elnök elleni merényletet és részt vettek Ngouabi meggyilkolásában, ketten pedig Biayenda brazzaville-i érsek gyilkosai közé tartoztak. MERÉNYLETSOROZAT Merényletek sorozatát követték el a szombatra virradó éjszaka a korzikai sze- Daratisták. Összesen hat különböző robbantásról számoltak be szombaton reggel a jelentések. DOLGOZÓ LÍRÁK Dél-Amerika egyik államában a gyapotültetvényeken libákat „alkalmaztak” a gyomláláshoz. amelyek ideálisan és igen rövid idő alatt teljesítették munkájukat. A szakemberek kiszámították, hogv 25 liba folyamatosan rendben tud tartani 10 hektárnyi gyapotültetvényt. HOSSZÚ ÉLETŰ PONTY Hanako. .Tanán legöregebb pontya, 223 éves. A hal hossza 80 centiméter, súlya 7 kiló. Idős kora ellenére kitűnő egészségnek örvend még könnyén mozog és azonnal mesielenik gazdáin. dr. Kosihari hívására. Érdekes, hogv a környező tavakban sok 100 évesnél öregebb hal él Ili veraylna Kiváló művezető A Miskolci Pamutfonodában a munkaversenynek egy új formáját hirdették meg két évvel ezelőtt négyéves időtartamra. Ez a Kiváló Művezető címért folyik. így sikerült bevonni a művezetőket egy olyan versenybe, amelyben kilenc feltételnek kell eleget tenni. Ezek közé tartozik a tanulás, a szakmai képzés, a beosztottak nevelése, jeleskedni kell a munka- és üzemszervezésben, a dolgozókról való gondoskodásban. Az elmúlt napokban került sor az első értékelésre, kezdetben négy művezető volt várományosa a címnek, később szűkült a kör. Az egyik művezető kiesett valamilyen fegyelmezetlenség miatt, a másiknál egy két pontban kevés volt az értékelhető munka. Végül is Gépet Sándor, a 'y műszak művezetője vált érdemessé a Kiváló Művezető cím elnyerésére. Jó képességű, tapasztalt vezető, aki különösen jó eredményt tudott felmutatni a munkaszervezésben, két újítást is beadott. A verseny folyik tovább, hiszen négy évig tart, s a félidőhöz érkeztek, most jön a hajrá, a másik két év. Baranya megyében utazva a Tenkes hegvre kirándulni. Harkányfürdő gyógy vizében megmártózni nem mulasztia el egyetlen látogató sem. Harkány község, a ..régi” település takaros és csinos házai között van az autóbuszállomás. És aztán máris az évszázados park kellős közepén vagyunk. a fürdőüzemben. Megkapó látvány tárul elénk. Modern kivitelezésű medencéi, öltözői, vendéglátó egységei, és az itt szolgálatot teliesítő barátságos emberek szívélvessége kellemes meglepetés. A gyógyulást kereső kíváncsiságával érdeklődtem én is ottlétem ideje alatt. Zsif~ leó Ferenc, a Baranva megyei Fürdő Vállalat igazgatója bármikor mindenki rendelkezésére áll. Megszokta. hogv kérdezgetnek tőle. nem marad el sohasem a felvilágosító szó. Az egyik körsétájára meg is invitált. Az impozáns előcsarnok. a modern bútorok, a kényelmes fotelek, az üde pálmák, a fürdő praktikus öltözői, az üveggel borított tetőhéj'azat, a sötétzöld színű víz feletti enyhe pára és a benne lévő sürgésforgás nagyon tetszett. Tavaly 1 700 000 főt telt ki az idegenforgalom, sok a külföldi, elsősorban szocialista országbeli, jugoszláv, valamint nvueati látogató. A reumakórházra egv emeletet ráépítenek. így bővülni fog az elektro* és fizikoterápiái kezelési lehetőség. 420 férőhelyes gyógyszálló létesül. Nem kis gondia van a Baranva megyei Vendéglátó Vállalat üzemegység-vezetőjének, Szabó Zoltánnak. Ű mondta. hogv az ellátás tavaly is ió volt. az idén is zavartalan lesz. Varga Károly Miskolc Tejtermelés és a íejogép Egymilliárdos kár A Lenfonó- és Szövőipari Vállalat Budakalászi Gyá ban az idén egymillió-hatszázezer négyzetméter farmeranyagot állítanak elő. A budakalászi gyárban jelenleg 24 db szovjet mikro vclélős szövőgép dolgozik és jelenleg újabb nyole be-', állítását tervezik. Egymilliárd forint terheli évről évre annak a betegségnek a „számláját”, amelyet a tehenészeti telepeken lőgygyulladásnak ismernek. Érthető az igyekezet, hogy ezzel az egész országban fellépő, tetemes kárt okozó kórral szemben fellépjenek. Ennek jegyében rendezte meg a megyei állategészségügyi állomás az állattenyésztési tel ügy el őség és az MTE szakülését, amelyre a megye minden részéből 120 szakember érkezett. A tanácskozáson dr. La- votha István állathigiénikus állatorvos, dr. Kováts Ágoston élelmiszer-higiénikus állatorvos és Pintér András, az állattenyésztési felügyelőség technológusa tartott előadást. és már a felszólalók foglalkozásáról sejteni lehetett. a betegség elleni védekezés mennyire összetett feladatot jelent. A tőgygyulladás ugyanis elsősorban a gépi fejés és a nagyüzemi tartás következménye. Olyan betegségről van szó. amelyben a megelőző védekezésen van a hangsúly, hiszen a gyógykezelt állatok már nem nyerik vissza eredeti teljesítőképességükéi. A megelőzésben éppen ezért a legfontosabb az ember szerepe, hiszen olyan feltételek hatására lép fel a betegség, amelyeket a gondozó. vagy a szakember könnyen elháríthat. Ilyen a nem megfelelő egyoldalú takarmányozás. a rossz tartási körülmény, a néha kíméletlen. minden előírást „felrúgó” fejés. Az utóbbi „kiemelkedő” szerepet vívott ki magának a betegség rohamos terjedésében, hiszen a fejőgépek konstrukciója, üzeme ártalmas a tehénre. A technológiai fegyelem szigorú betartására a jövőben minden tehenészeti telepünkön ügyelni kell. Az új típusú fejőgépek, amelyek képesek megakadályozni a tögygv úttartás fellépését feladatukat csak akkor tölthetik be maradéktalanul, ha úgy is használják, ahogy a gyártó vállalat ajánlja. Bár ez természetesnek tűnik, sajnos megyékben a vizsgálatok szerint a szakszerűtlen használatból száramazik n legtöbb állategészségügyi probléma. ESZAK-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: VVIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-'Zs. u. 13. Postacím: 3501 Miskolc, pf . 351 ISSN 0133—0357. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380. 38-579 Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúirovat: 16-067 Sporlrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszkv u. 15 Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenvi u 15—17 Telefon- 16-213 TPripS7u a jyj.1f?var Post* Előfizethető; a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25 655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN