Észak-Magyarország, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-23 / 19. szám

Vasutas brigádvezetök tanácskozása Tegnap Miskolcon tanács, koztak a MÁV Miskolci Igaz­gatósága területén dolgozó szocialista brigádvezetők. Részt vett a tanácskozás munkájában Koszorús Ferenc, a SZOT tagja, a Vasutasok Szakszervezete főtitkára, Gu­lyás János, a MÁV vezér­igazgató-helyettese és Kovács Kálmánná, az SZMT titkára is.■‘'Az elmúlt év munkájának eredményeiről, az idei esz­tendő feladatairól dr. Pásztor Pál, az igazgatóság vezetője tartott vitaindító előadást. Utalt arra, hogy a közelmúlt, ban a 34 szolgálati főnöksé­gen megrendezett helyi szo­cialista brigádvezetői tanács, kozások eredményesen feje­ződtek be, a résztvevők több mint egybarmada nyilvánít tott véleményt, tett javasla­tot a munka jobbítására. Többen tették szóvá, hogy olyan területen, mint a miskolci igazgatóság, ahol öt. éves tervidőszakonként 50— 55 milliárd forint beruházás valósul meg, döntő a vasuta­sok jó munkája. Ezért van nagy jelentősége annak is, hogy az igazgatóság dolgozói 1976-ban az előző évinél 1,7 millió tonnával több áru szállításáról gondoskodtak. Utalt dr. Pásztor Pál arra, hogy a MÁV és a Miskolci Igazgatóság 1977-ben még fokozottabban számít a 791 igazgatósági szocialista bri­gád helytállására, áldozat- vállalására. A beszámolót élénk vita követte, majd a tanácskozás résztvevői megválasztották azt a 20 küldöttet, akik a vasutas szocialista brigádok IV. országos tanácskozásán képviselik a miskolci igazga­tóságot. A házfelügyelő engedte ki Bóna Gábor 30 éves gép­kezelő, budapesti lakos, egy éjszaka riglihúzásos mód­szerrel behatolt e y vállal­kozási irodába. Aszlaltióko- kat feszített fel, s kisebb használati tárgyakat, vala­mint külföldi aprópénzt tu­lajdonított eJ. A lemezszek­rény felnyitásával is meg­próbálkozott, de kísérlete nem járt eredménnyel. Ami­kor az épületből kifelé igye­kezett, a kaput zárva talál­ta, ezért csengetett a házfel­ügyelőnek. Az — bár gya­núsnak találta viselkedését — kiengedte. Később azon­ban pontos leírást adott az éjszakai látogatóról. Az el­követéskor alkalmazott mód­szer alapján pedig a rend­őrök még aznap délelőtt munkahelyén felkeresték Bé­nát. Zsebéből ekkor előke­rült az irodából eltulajdoní­tott aprópénz és két ottani alkalmazott nevére szóló fi­zetési szalag is. Az ezt kö­vető házkutatáson két zálog­cédulát is lefoglaltak. Ezek úgy kerültek hozzá, hogy egy alkalmi ismerősének ké­résére saját személyi igazol­ványával értékesített lopás­ból származó fényképezőgé­pet és teleobjeklívet. A Fővárosi Bíróság Bóna Gábort kétévi szabadságvesz­tésre ítélte és kötelezte a be­töréssel okozott kár megté­rítésére. TELEX telefoíó TŰZ MANCHESTERBEN Tűz ütött ki egy man­chesteri irodaházban. Hatan a lángok közt lelték halá­lukat, négyen súlyosan meg­sebesültek. MEGÖLT EGY HÉTÉVES KISFIÚT A franciaországi Troyes- ben az esküdtszék élet­fogytiglani börtönbüntetés­re ítélte Patrick Henryt, aki zsarolási szándékkal elrabolt, majd megölt egy hétéves kisfiút. A bírósági épület előtt százak tüntet­tek az esküdtszék döntése ellen, halálbüntetést köve­telve, s tiltakozva, a „fran­cia igazságszolgáltatás kor­rupt volta” miatt. SZÉLVIHAR AUSZTRÁLIÁBAN Szörnyű szélvihar pusz­tított Ausztráliában. Syd­ney környékén. Képünkön egy város környéki lakó­ház, a vihar után. Középdöntők után • >r»B B r I f f rr Z( Lezajlottak a középiskolás képzőművészeti vetélkedő középdöntői. A Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Szom­bathelyen megtartott verse, nyelten 93 középiskolás csa­pat tagjai adtak számot esz­Ä téli utakon nagyobb a Ebben az évben már ötszáz gépjármükárt jelentettek be az Állami Biztosító miskolci kár­felvételi telepén. A sérült ko­csikban többségében csupán né­hány ezer forint kár keletkezett, de akad közöttük olyan is, mint amelyik a képen látható. A téli időszak útviszonyai próbára te­szik a vezetőt. Olykor egészen rövid szakaszokon belül is vál­toznak az útviszonyok, a havas­tól. a jeges felületeken át. a szórt, sózott, jól tapadó utakig. Akik ezzel nem számolnak, könnyen okozhatnak a megcsú­szások miatt balesetet. Az el­múlt hétvégén, a saióbábonyl el­ágazásnál 14 kocsi csúszott egy­másnak. a féktávolság helytelen megválasztása miatt. Hétfőnként, a téli időszakban átlagosan 50 járműkárt jelentenek be a biz­tosító telepén, ahol a felvétel készült. Ennek az alaposan meg­rongálódott kocsinak a vezetője — jóllehet n szélvédő, a kor­mányrúd is kitört — szerencsére csak könnyebb sérüléseket szen­vedett. (Fotó: Szabados György) Évente mintegy kétszáz kis­pajtást képeznek ki úttörő­vasutasnak. A téli időszak­ban két tanfolyamot szer­veznek részükre, ahol vas­út- és postaforgalmi ismere­teket sajátíthatnak el. A ké­pen: a terepasztalon gyako­rolják a pajtások a fényjel­zéseket. Gyalog a munkahelyre Tardonai panasz Vigyázzunk a vetőgumóra Fontos ellenőrzéseket vé­geznek megyénkben a Bor­sod megyei Állami Vetőmag- és Szaporítóanyag Felügyelő­ség szakemberei. A tsz-ek burgonyatárolóit, a prizmák­ban telelő vetőgumókat vizs­gálják. hogy vajon kellő gon­dossággal tárolják-e azokat. A kellő odafigyelés hiánya, a hanyagság ugyanis nagy és pótolhatatlan tárolási veszte­ségeket okozhat a velőgumó­ban. A nagy hőmérsékletin­gadozások. a sűrűn változó téli időjárás megköveteli, hogy a tárolókban naponta, a prizmákban is legalább kétnaponként „hömérözzék” a burgonyái. Sajnos, már ta­láltak olyan gazdaságot, ahol elmulasztották a kellő ellenőrzést, feleslegesnek tar­tották a hőmérőt, s vetőgu­mójuk egy része máris vesz­tett értékéből, hiszen most, a tél kellős közepén erős csírásodásnak indult. tétikai, művészettörténeti is­mereteikről. Középdöntőn­ként a három-három leg­jobb csapat jutott tovább az országos döntőbe, amelyet Budapesten, a tavaszi szünet, ben rendeznek meg. lét Él alatt 3800 pidtfett Az idei „igazi” tél kedve­ző lehetőségeket kínál a spor­tolásra, a síelésre, a szánkó­zásra, a korcsolyázásra, vagy akár az egyszerű csúszká­lásra, amelyek azonban kel­lő figyelem hiányában ko­moly veszélyeket is jelente­nek a gyermekek, számára. Nem szabad forgalmas útnál szánkózni, befagyott folyók, tavak jegén csúszkálni! Az Állami Biztosítónak — miután a fiatalok 96 százalé­kának van tanulóbiztosítása — meglehetősen pontos ada_ tai vannak a gyermekbale­setekről. A statisztika szerint a múlt év novemberében 2225, decemberben pedig 1620 gyermek szenvedett balesetet, kétharmad részük téli spor­tolás közben. Az adatokból kiderül az is, hogy a téli gyermekbalesetek következ­ménye legtöbbször kéz-, csuk. ló-, láb-, térd-, boka. és láb­fejtörés. Tardona községből naponta mintegy százhúszat! járnak dolgozni a Borsodi Vegyikom- hinátba. Többször előfordul, hogy három, rosszabb eset­ben négy, még rosszabb eset­ben ötórás utazás és 5 kilo­méter kényszergyaloglással jár a bejutás. Igaz, a tardo­nai bekötő út rossz állapotban van, s ezt a Volán 3. sz. Vál­lalat kazincbarcikai kirendelt­ségének gépkocsivezetői is tudják. így aztán csak késve, vagy egyáltalán nem akarják vállalni a tardonai fuvart, A gyártól délután 2 óra 40 perckor lenne az indulás, de az utóbbi két évben nem tu­dom volt-e rá példa, hogy a járat 3 óra elölt egyszer is eljndull volna. Amikor már minden járat kiment, s csak a tardonai — joggal zúgoló­dó — dolgozók maradtak, végül mégis kényszerítenek valakit erre az útra is. De ha netán hó esik. a gépkocsi­vezetőnek az már elég ok ar­ra. hogy megtagadja az A „Ki minek mestere?” szakmai-politikai vetélkedő területi döntőjét 1977. január 24—25—26-án, Miskolcon ren­dezi meg a megyei tanács ke­reskedelmi osztálya. Heves, Nőgrád, Szolnok, Szabolcs és Borsod megye 30 éven aluli kereskedelmi dol­gozói az élelmiszer-eladó, a hús-hentesáru, és a kozmeli­amúgy is kényszerrel vállalt utat. Az autóbuszt Dédesta- polcsány végén megállítja, s fanyar mosollyal közli: „Ura­im, innen tovább egy tapod­tat sem megyek ...” Így a nappali, vagy éjszakai mű­szak dolgozóinak nincs más választásuk, mint nekivágni az 5 kilométeres téli gyalog­lásnak. Egy másik eset. ami­kor a munkába igyekvő dol­gozókért át sem jön a gépko­csi, mint történt január 17- én is. Szeretnénk tudni, hogy az út rossz állapotára hivatko­zással — amit a KPM egyéb­ként járhatónak tart — a Vo­lán dolgozói megtagadhatják-e a tardonai járat pontps és rendszeres közlekedtetését Reméljük, az illetékesek mi­előbb intézkednek, hogy bi­zonytalan utazásunk a mun­kahelyünkre és vissza mi­előbb nyugtatóan rendeződ­ka-vegyescikk szakmákban mérik össze tudásukat. A program szerint az írásbeli és gyakorlati, valamint a szak­mai-politikai versenyek után az eredménykihirdetésre és díjkiosztásra január 20-án, szerdán 14 órakor kerül sor Miskolc-Tapolcán, a Lidó- szállóban. Ugyan kérem, ilyenkor?... A gyanútlan vásárló, gyer­meknek való harisnyanadrágot keresett. Egyik boltban, a má­sik boltban, njcg a hatodikban is. Meg kötött kesztyűt is a gyermeknek. A válasz külön­böző hangszerelésben, de azo­nos tartalmú volt, minden bolt­ban: ,,ugyan kérem, ilyen­kor? . . .” Egyik helyen fölé­nyesen, kloktatóan, a másikon szinte felháborodottan, hogy micsoda járatlan és .szekánt vevők csámborognak be a bol­tokba. Más helyeken, ahöl jobb modorú volt a bolti alkalma­zott, szánakozva kérdezték: „miért nem tetszett néhány hete jönni', még az ünnep előtt?” Mert ez az „Ilyenkor” éppen napjainkban esett meg. Ja­nuárban. Karácsony után. Mert a vevő nem akart az ünnepi rumliban tolongani. Mert a gyereknek éppen most kellett a holmi. Mert. semmisem Indo­kolja, hogy folyamatosan szük­séges cikkek — például gye- rckholmi —, ne folyamatosan legyenek kaphatók. Kesztyű, meg a meleg harisnyanadrág meg igencsak januári rendel­tetésű portéka. Egy jó szándékú bolti dolgo­zó megadta a felvilágosítást.: az új esztendő kezdetén sok a leltározás, a nagykereskedelmi vállalatok átmenetileg nem szállítanak ki árut. a boltotc raktárai meg kiürültek a ka­rácsonyi rohamban. Hát csil- lags/.órót, angyalhajat bizonyá­ra kevesebben keresnek mosr, mint decemberben, de vannak áruk. amelyekre ünnep múltán is szükség van. Akkor is. ha könyvelési és árunyilvántnr- tási okokból iobb a bolt rak­tárait az új év kezdetére ke­véssé megterhelni. (b) jón. Lovas Albert, Tardona Ki minek mestere? Vetélkedő í £1 íj £ ESZAK-MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTII LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs u. 15: Postacím: 3501 Miskolc,pf.351. ISSN0133— 0357.Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszkv u. 15 Posta­cím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 .Miskolc, Széchenyi' u. 15—17. Telefon: 16-213 Terjeszti a Mnsvar Posta Elő­fizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25 655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents