Észak-Magyarország, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-20 / 16. szám

FILMLEVÉL A AZ ŰJ MAGVAK FILM­NEK valójában hosszabb a címe. így hangzik: A kard, avag y „én vagyok a lain rossza ügyödül'’. Ezt a dalt Böjti Sándor vállalati igaz­gatóhelyettes énekli nagyon nekikeseredetten, amikor már összecsapnak feje fölött a hullámok, de nincs egészen igaza, mert nem a falu rosz- sza, hanem egy soklcal na­gyobb közösség „rossza", de legalábbis annak tekintik soKan, amíg aztán hőssé nem avatják. Böjti Sándor, a ha­zafias érzelmű, de gyakorla­tilag szürke kisember azért válik a „közösség rosszává”, mert egy nyugati családi ki­rándulás alkalmával nem hallgatott a feleségére, nem pornófilmet játszó moziba ment, hanem egy műtárgy­aukcióra', ahol meglátva azt a pallost, amellyel hajdan Zrínyi Pétert és Frangepán Kristófot lefejezték, felbuz­dultak benne a hazafiúi ér­zelmek, és mert a hazai tele­fonbeszélgetése eredményte­len volt, Volkswagenjét el­kótyavetyélve, 20 ezer 500 schillingért megvásárolta ezt a nemzeti ereklyét, s haza­hozta, hogy itthon a nemzet­nek felajánlja. De a bajok már Hegyeshalomnál elkez­dődnek. A határőr, meg a vámőr értetlenül fogadja a lelkes hazafit. És megkezdő­dik Böjti Sándor kálváriája, meg a feleségéé,, majd meg­dicsőülése, amelyben min­denki részesnek érzi magát, mindenki boldog, csak éppen ő válaszol nagyon savanyú képpel a televízióriporter kérdéseire, mint akinek na­gyon elege van mindenből és már nem hisz sok szép és nemes dologban, amiben ko­rábban hitt. Jékely Zoltán A 242. mű­tárgy leírása című verse alapján Csurka István és Dömölky János irta a film forgatókönyvét, operatőre Zsombolyai János, zenéjét Tamássy Zdcnkó szerzetté. KAR Rendezője Dömölky János, akinek sok esztendei televí­zió-játékfilmes munkálkodása után, ez az első mozi-filmje. Dömölky rendezői pályája nagyon szépen ível, a kép­ernyőn nemrég láthattuk az országos feltűnést és elisme­rést keltett Miért?, avagy a tévésele elmentek című játé­kát. most pedig A kard, a mozivásznon alapozza meg hírnevét. Mert bizton állít­hatjuk, hogy erről a filmről sokáig fognak, beszélni, ez a film az 1976-ban igen szépen felfelé tartó magyar film­gyártásban is jelentős darab, olyan, amely mérföld jelzőnek számít. CSONTIG IIATOLÓAN ÉLES FILMSZATÍRA A kard. Mint említettük. Böjti Sándor kálváriája már a ha­táron kezdődik, és folytató­dik a rendőrhatóságnál, a Nemzeti Múzeumban, a leg­különbözőbb szakértőknél, nem utolsósorban munkahe­lyén. ahol korábban közmeg­becsülésben álló ember volt. De a hatóságok igen hosszú hercehurca után meg is szüntették vele szemben a nyomozást, hiszen nyerész­kedésről szó sem lehetett, a minisztérium nem tarthat igazgatóhelyettesi beosztás­ban egy olyan embert, aki abnormális dolgokat cselek­szik. Márpedig a hivatali fel- sőbbsége szerint az. hogy va­laki egy nemzeti ereklyéi mindenféle saját haszon mel­lőzésével megment, az nem lehel normális. Feleségét is kitúrják az állásából.- és Böjti teljes összeomlásban „magánmúzeumot” nyit hét­végi házánál. S mi történik? Egy országos napilapnál szó­ba kerül, hogy kevés a lap­ban a hazafiság, ritkán írnak a hagyományápolásról, nosza gyorsan Böjti mellé állnak, s hirtelen nemzeti hős lesz be­lőle. Végül ő elégeli meg a már-már népünnepélyekkel D dúsított ünneplést, és egy éjszaka a Dunába dobja a kardot. Sürgősen megjelen­nek a kotróhajók, a víz fene­kéről hosszú munkával ki­emelik az ereklyét, mert ha egyszer valakit hőssé ütöt­tek, annak azt végig is kell csinálni, visszalépés nincs még akkor sem, ha ő torkig van az egésszel. Maga a történeti szál is — ahogy mostanában mondani szokták —, rendkívül mere­dek. Hát még az egyes figu­rák, a tisztán látó, de gon­dolkodni csak megfelelő te­lefonhívások után merő mú­zeumigazgató, a különböző hatósági személyek, a falusi tsz-elnök, a vállalati veze­tők ! Mind-mind éles karika­túra és mégis mindmegannyi ismerős figura. Szinte min­den gondolkodó néző tud a környezetéből mutatni pon­tosan ilyeneket, vagy hason­lókat. Ki ellen, vagy mi ellen irányul a , szatíra éle? Nem az emberek, hanem egyfajta gondolkodás ellen. Az ellen a tunya és önmagunkat biz­tosító szellemiség ellen, amely az igazat tudva tud­ván sem enged az igaz mellé állni, csak akkor, ha valami módon biztosíték is látszik, hogy nem lesz semmi baiom az igazság felismeréséből, vagy — horribile dictu — annak kimondásából. Bizo­nyos, hogy ez a remeit sza­tíra nemcsak megnevettet a. nézőtéren, hanem utána nyugtalanítóan kísér. Na­pokig nem hagy nyugodni, beszélnünk kell róla, s ezért jó, ezért hatásos, ezért te­kinthető e műfajban az utóbbi évek legjobbjának. A NAGYSZÁMÚ szereplő, gárdából első helyen Ftau- mann Pétert, Böjti Sándor alakítóját kell kiemelni; fel­tétlenül említést érdemel a kisebb szerepekben Sinkorits Imre, Kállai Ferenc, öze 1m- jos. Paláncz Ferenc, Fehér Tibor. Benedek Miklós Pénteken premier Ki lint veti ágyát... Ü.fabb bemutató előtt áll a Miskolci Nemzeti Színház társulata: pénteken mutat­ják be Georges Feydeau bo­hózatát, a Ki mint veti ágyát. A darabot Szűcs Já­nos fordításából Verebes Ist­ván dolgozta át a miskolci színpadra. A sokszereplős darabban — a főbb szerepeket két, illetve három szereposztásban játsz- szák majd — többek között Varga Gyula Jászai-díjas alakítja Emile Massenay ma­gánnyomozót, míg a férj sze­repében Csiszár András mu­tatkozik be a premieren. Ké­sőbb Verebes István és Ma­tus György is magára ölti a férj „jelmezét”. Simone, a feleség szerepében Komáro- my Éva mutatkozik be — Péva Ibolyával felváltva játsszák majd a szerepet Mr. Hubertin megformálója Paláncz Ferenc Jászai-díjas lesz. Az előadásban szerepet kapott — a premieren ját­szókat figyelembe véve — Máthé Eta, Kanalas László, hogy csak a jelentősebb sze- repek alakítóit említjük. Az előadást Verebes István ren­dezte, a ^díszleteket és a j’el- dezte. a díszlet és a jelme­zek Kele Judit meghívott vendég munkái. Az e'őadás zenei munkatársa Herédy Éva. Feydeau neve összeforrott a nagy színházi sikerekkel: sziporkázóan szellemes alko­tó, aki pontosan ismeri a színpadot. Darabjai ma is otthont találnak a világ minden színpadán. A miskol­ci közönség nemrég láthatta másik nagy hírű színpadi mű­vét, a Bolha a fülbent, amely nagy sikert aratott. Most újabb darabja kerül elő­adásra. APRÓHIRDETÉSEK Mechanikai műsze- résznö, szellemi el- foglaltságú állást ke­res, kevés gépírói gya­korlatom van. Aján­latokat a hirdetőbe kérem „Gépíró 67466” je,igére. _______ v őműves szakmun­kást és segédmunkást állandó munkára fel­veszek. Pacsuta kő­műves kisiparos. Mis­kolc. III. kcr., Kuruc Út 69. ÍV/3. Esztorgál.N ossc;;cclH felveszek. Zalka Máté út 13. _ _ _______ M ezőgazdasági gé­pész üzemmérnök, üzemeltetési gyakor­lattal állást változtat­na. Lakás szükséges, „Miskolc 67470” jeligé­re. ____ _______ 1 00 W-os Selmer, special basszus eladó. Érdeklődni: Szerencs: Hegy u. 6. Kiss Gá­bor. Jó állapotban levő mély gyermekkocsi el­adó. Miskolc. II., Kö­zépszer u. 6. VI1/3. Parókák több szili­ben, póthajak eladok. Tokaji F. u98.__ V illanymotorok és háztartási gépek te­kercselését napos ha­táridőre vállalom. Ku- zületeknek is. Tel.: 73­732. _________________ 1 30—170 kg-os hízott sertések, 4 db süldő választási malacok, sürgősen eladók. Ér­deklődni a délelőtti órákban. Pelsőzsolca, Rákóczi út 45. 180 kg-os hízott ser­tés eladó. Miskolc, Somogyi B. u. 52. Asztal tűzhely, balos 400 Ft-ért eladó. Mis­kolc, I., László Jenő u.~ 103.________________ Ü j 2 személyes „Pil­langó” heverő, jótál­lással, jutányosán el­adó. Érd.: a 73-528-as telefonon, este a 73- 158-as telefonon. Ker­tésznek___________ . V eszek régi fém­pénzeket. Kilián-dcl. Bálint u. 4. Ambrus. Tel.: 74-2111 Kocka Wartburg, garazsirozott, megkí­mélt állapotban eladó. Hoffmann O. 43. ií/l. Kovács i. M égték in t- hető: 3—6-ig. Olajkályha és sport- gyermekkocsi eladó. Csobavezér u. 48. Háromajtós szek­rény, szétnyithafó szobaasztal olcson el­adó. MI., Benedek u. 9._íV/2._________ E ladó egy acélleme­zes, szép kivitelű új kályha (barna színű). Bercsényi u. 44. sz. alatt. «ló állapotban levő sezlon eladó. Miskolc, III., Iván u. 53. 11/2. Érdeklődni: reggel 3— íMg. Hidraulikus í ürész- gép eladó, üzem köz­ben megtekinthető. Miskolc, Kun Béla u. L13. Tel.: 18-204. Most Vizsgázott 3 éves TrabarU eladó. Cím: Miskolc, m., Előhegy út 40. Feke Zsolt. Bérelnék garzon, vagy egyszoba össz­komfortos üres lakást. Telefon: 17-847/68-as mellék. Érd.: szombat, vasárnap kivételével, 8—16 óráig. Eladó 800 négyszögöl szőlő és ugyanannyi föld. A községhez kö­zel, gépkocsival meg­közelíthető, alkalmas vikendház építésére is. Tállya, Dózsa Gy. u. 25 222 négyszögöl ví­kendtelek, Heinádkak cs Gesztely között el­adó. Érdeklődni: egész nap, Csengő István. Miskolc, III., Virág u. 4. 1V/L '__________ Kis kertes ház el­adó a Földes Ferenc utca ív. szám alatt. Egy lány szobatársat keresünk. Miskolc, III. kér., Köztársaság ul 52. SZ/ Elcserélném Széche­nyi utcai II. emeleti ta­nácsi 3 szobás, nagy­méretű, gázfűtéses la­kásomat, Vörösmarty vagy Szabó Lajos ut­ca környéki, újonnan átadott, TU. emeletig, más fél szobás déli vagy nyugati fekvésű, erké- lyes lakásra. Érdek­lődni: 33-871-es telefo­non. 10—18 óráig. Mbérleti r.obáb; komoly férfi szobatár­sat keresünk. Ver- mesné, Széchenyi u. I!). III. Gesztclycn, Aradi u. 12. számú régi piros- cserepes, kétszobás családi ház eladó. Érdeklődni: Kovács Ferenc, Esze T. 50. Elcserélném Bajcsy- ZsiLinszky u. 12. H. cm. 2. alatti komfor­tos garzon tanácsi la­kásomat, T. kerületi másfél-, kétszobás ta­nácsira. Dr. Hoff­mann. Érdeklődni: minden nap 17 óra után._______________ F iatal házaspár, egy gyermekkel, üres szo­ba-konyhát keres. Minden megoldás ér­dekel. „Sürgős 32833” jeligére a kiadóba. Különálló szoba ki­adó azonnal, üresen vagy bútorozva. Ér­deklődni: e héten este 16.30 utón. Miskolc- Görömböly, Szabó Er­vin u. 71. sz. Elcserélném .. Hoff­mann Ottó utcai egy- ezoba-étkezős szövet­kezeti lakásomat gar­zonra. „Ráfizetést 32826” jeligére a ki­adóba. ______________ K étszobás, kertes családi ház eladó, Al- sózsoleán. Érdeklődni lehet: Parádiné néven hétköznapokon, Jókai u. 10. szám .alatt. Eszak-kiJiáni nagy­méretű háromszobás, I. emeleti, központi fűtéses, tanácsi laká­sunkat elcserélnénk 3 -4- 2 félszobás Hoff­mann O. u. környé­kére, gyermekorvosi ügyelethez közel. Min­den megoldás érdekel. „Azonnal 32843” jel­igére a kiadóba. Szé­chenyi u. 15.__sz. alá. E gyszobás kertes la­kás eladó, Perecesen. Érdeklődni: Miskolc, III., Pünkösd-hegy 8. sz„ szombat, vasárnap egész nap. Szerencs mellett, Bekecsen házhely el­adó. Érdeklődni a helyszínen. Igazság út 63. szám alatt._______ T ávfűtéses üres szo­ba kiadó, gyermekte­len házaspárnak, kony­ha- és fürdőszoba- használattal. ,,össz­komfort 32863” jellgc- re a kiadóba. Elcserélném gázos, tanácsi kétszobás la­kásomat, egy vagy kétszobás Árpád vagy Kuruc utcai taná­csira. Jánosi F. E. II/l. Telefon: 36-439. Bútorozott szoba ki­adó, egy személy ré­szére. ITT., Szerdahelyi K. u. 24/a. Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik szerették és tisztelték, hogy BÄTHORI LAJOS életének 73. és házasságának 45. évében — hosszú sú­lyos betegségben — elhunyt. Temetése január 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor lesz a városi temető­ben (Szentpéteri kapu.) Gyászolják: vigasztalhatatlan felesége, fiai, menyei, unokája, testvérei, sógorai, rokonai és jó barátai. A gyászoló család Gyászliíreh halálozás Mely fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismertek és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon, Balázs Dezső, BAÉV- nyugdijas, villanyszerelő, éle­tének 74. évében, hosszú szen­vedés után, 1976. december 28-án elhunyt. Mamvasztay utáni temetése, 1977. január 2ü-án, 15 órakor a Mindszenti temető ravatalozójából. A gyá­szoló család. Mélységes fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapám, Lang Géza, nyugalmazott általános iskolai szakfelügyelő, 1977. ja­nuár 3 9-én hirtelen elhunyt. Temetése 1977. január 2l-én, pénteken 12 órakor a vasgyári temetőből. Gyászoló fia és csa­ládja. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagy­apa, testvér, após és rokon, Szamosfalvi Jenő életének 76. évében, hosszú szenvedés után, 1977. január ltí-án, csendesen elhunyt. Temetése január 21-én, pénteken délután 15.30 órakor a Mindszenti temető ravatalozójából. A gyászoló család. Mély megrendüléssel tuda­tom, hogy édesanyám, Lövey Fcreucnc szül. Vass Ilona vá­ratlanul elhunyt. Temetése ja­nuár 24-én, hétfőn du. 1 óra­kor lesz a Mindszenti temető ravatalozójából. Gyászolják: leánya, vejc, unokái, déduno­kái, rokonai. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagy­mama, testvér és rokon, özv. Nagy Gábornc, életének 62. évében, január 17-én, rövid szenvedés után elhunyt. Te­metése 1977. január 21-cn, 13 órakor lesz a vattai temető ra­vatalozójából. A gyászoló csa­lád. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás kö­szönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, özv. Szepcssy Gyuláné temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétük­kel mély fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, bará­toknak. munkatársaknak, paj­zsoknak. szomszédoknak, is­merősöknek. a Borsodi Ruhá­zati Kiskereskedelmi Vállalat gazdasági és társadalmi vezető­ségének, akik felejthetetlen ha­lottunk, Tóth Károly temetésén reszt vettek, fáradoztak, áldo­zatkészségükkel segítségünkre voltak, fájdalmunkban velünk együttéreztek, és sírjára virá­got helyeztek. Gyászoló család. Hálás szívvel mondok köszö­netét mindazoknak a rokonok­nak, barátoknak és jó ismerő­söknek. akik szeretett férjem. Dunahcgyi Ferenc temetésén megjelentek, ezzel nagy fáj­dalmamat enyhítették. Örökké bánatos felesége. Rádió Rendezvény KOSSUTH RADIO 8.27: Harsan a kürtszó! — 8.57: Zenekari muzsika. —10.05: Iskolarádió. — 10.30: Hítjra után kell a pihenés? — 10.45: Beetho- ven-müvek. — 11.37: A Pickwick klub. — 12.35: Melódiakoktél. — Közben 13.15: Házunk tája. — 13.30/ A Melódiákoktól folytatá­sa. — 14.00: Alekszandr Puskin versei. — 14.17: Zenes beszél­4 getés a Borsod-Abaúj-Zemplcn megyei citerazenekarok mezö- keresztesj találkozójáról — 14.43: A New York-i Musiea ének- és hangszeregyüttes Monteverdi- fel vételeiből. — 15.10: Fuvós­esztrád. — 15.28: Ezeregy dél­után. — 16.08: Helsinki politikai dalfesztivál. — 16.43: Operahár­masok. — 17.07; Gyógyító su­garak. — 17.27: Seherczáde — szvit. — 18.15: Kritikusok fóru­ma. — 19.15: Rádiószínház. — 20.17: Népdalest. — 21.19; Verdi operáiból. — 22.20: Világhírű vonósnégyesek. — 23.26: Honeg- ger-müvek. — 0.10; Virágéne­kek. PETŐFI RADIO 8.05: Szovjet katonadalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) — 8.33: Nóták. — 9.00: Bécsi vár. — 9.33: Nyitott könyv. — 10.01: A. zene hullámhosszán. — 11.55: Gyermekek könyvespol­ca. — 12.00; A Bergendy együt­tes félórája. — 12.83: Miskolci ' stúdiónk jelentkezik. — 12.55: Weiner: Magyar szvit. —13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Csajkovszkij: Anyegin — Tat­jána levéláriája. — 14.00: Szó­rakoztató antikvárium —17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. — 18.00: Nóták. — 18.33: Hétvégi panoráma (élő). — 19.55: Slá­gerlista. — 20.33: Az ifjúsági rádiójáték-pályázat. — 22.20: Tíz pere külpolitika. — 22.30: A Rádió Dalszínháza. 3. MŰSOR 14.05: A Bécsi oktett felvéte­leiből. — 16.03; Holnap közve­títjük ... — 16.35: Fonotéka. — 16.55: ötórai tea. — 18.05: Lam- mermoori Lucia. — 19.15: Is­kolarádió. — 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. — Közben kb. 20.15: Epizódok Laczkó Géza regényéből. — 21.10: Zenés játékokból. —21.34: Frank-müvek. — 22.06: Kilátó. A MAGYAR RÁDIÓ miskolci stúdiójának műsorából (A 189 m-es középhullámon, 17.00—18.80 óráig) 17.00 Műsorismertetés, hírek 17.05 Fiatalokról — fiataloknak: Kedvenc könyveim . . . 37.15 Beat-kedveh5knek 17.30 Vendégségben a brigádnál . . 17.38 Szívesen hallgattuk 18.00 Borsodi tükör — a stúdió krónikaműsora Besmutaló elölt a színházban 18.15 Filmzene 18.25—18.30 Hírösszefoglaló, időjárásje­lentés, műsorismertetés TeEevszió BUDAPEST, 1. MŰSOR 7.59: Tévétorna. — 8.05: Isko­latévé: Földrajz. — 9.05; Fizika. — 10.05: Élővilág. — 11.05: Tör­ténelem. — 13.05; Földrajz. — 14.05: Fizika. — 14.55: Élővilág. — 15.55: Történelem. — 16.43: Hírek. — 16.50; Pedagógusok fóruma. — 17.35: 10 perc - a Szovjetunióban. Szovjet rövid­film. — 17.45: Tévébörze. — 17.55: Telesport. — 18.25: Egy asszony a törzsgárdából. Riport- film. — 13.45: „Én, egy ember”. Találkozás Nazim Hikmettel. — 19.10; Esti mese. — 19.20: Tévé­torna. — 19.30; Tv-h íradó. — 20.00: Érzelmek iskolája. Ma­gyarul beszélő francia filmsoro­zat. — 20.55: Soha jobb kor! Fejtörőjáték. — 21.25: Tél. ösz- szeállítás egy évszak kapcsán. — 21.55: Tv-hiradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Még egyszer! Ismétlés a decemberi műsorokból. — 20.01: Zenés Tv-színház. — 21.15; Tv- hfradó. 2. — 21.35: Mocsár Gá­bor: Gyémántok. Tévéfilm. POZSONY 8.45: Tv-hfradó. — 9.00: Isko- lntévé. — 9.30: Haladó tapaszta­latok iskoláj,'«. — 10.10: Hogyan fojtsuk vízbe? — 15.25: Iskola- tévé. — 16.30: Tv-hiradó. — 16.45: Mikropódium. — 17.00: Vigyázat, ég! — 17.20: Pionírok magazinja. — 18.00: szabad fó­rum. — 18.40; Esti mese. — 19.0ü: Tv-híradó. — 19.30: Az Idősebb fiú. színházi Közvetítés. — 21.25: Motorosok műsora. — 21.80: Tv-híradó. — 22.05: Ko­vács. Riportfilm. KiáBlítás Miskolci Galéria: Korniss Pé­ter fotóművész kiállítása. Nyit­va délelőtt 10 órától este 6 óráig Miskolci Képtár: Tornyai Já­nos festő- és Medgyessy Ferenc szobrászművész kiállítása. Nyit­va délelőtt in óráiét R őrá le Tenköcs Tibor festőművész ki­állítása a tokaji művelődési ott­honban. Megtekinthető délután 2 órától este 6 óráig. Skorpió-show az ózdi Liszt Ferenc Művelődési Központban este 6 órakor. Beat-vetélkedö a görötnbóryi ifjúsági klubban este 6 orakor» Mozi BEKÉ DE. VIGYÁZAT, VADNYUÜ AT I Szí. francia—olasz, film Kezdés: nio és ni2 órakor DU. CSIZMÁS KANDÚR Mb. szí. japán rajzfilm Kezdés: í‘4 órakor A KARD Magyar film Kezdés: hnö és 8 órakor KOSSUTH DE. SZERELMEK ES ELŐÍTÉLETEK Szí. csehszlovák film Kezdés: 9 és 11 órakor DU. SZERELMEK ÉS ELŐÍTÉLETEK Szí. csehszlovák film Kezdés: £3 órakor EGY LÁNY CHICAGÓBAN Szí. amerikai film Kezdés: hnű és 7 órakor HEVES Y IVAN FILMKLUB TIT előadás: KERESZTESEK I—II. Szí. lengyel film Dupla helyár! Kezdés: 5 órakor . FÁKLYA AZ ÖTÖDIK PÉCSÉI’ Szí. magyar film Kezdés: f5 cs £7 órakor PETŐFI PERISZKÓP A FJORDOK KÖZÖTT Szí. szovjet film Kezdés: f5 és f7 órakor SZIKRA ÉLT EGYSZER EGY ÉNEKES RIGÓ Szovjet film Kezdés: 3 és 5 órakor VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT 1—II. Felemelt és dupla helyár! Szí. olasz—amerikai film Kezdés: 7 órakor TÁNCSICS OSCEOLA Mb. szí., NDK-fi lm Kezdés: C5 és f7 órakor PERECES A KARD Magyar film Kezdés: 5 es 7 órakor HÁMOR INDUL AZ ŰRHAJÓ! Mb. szovjet film Kezdés: 6 órakor Színház 20. csütörtök Komám» «iszony, hol a stukkcr? Madách bérlet Este 7 órakor 21, péntek Ki mint veti ágyát... Bemutató bérlet Este 7 órakor 22. szombat A garabonciás Bcrlctszünct Délután 3 órakor Ki mint veti ágyát... Katona bérlet Este 7 órakor 23, vasárnap Ki mint volt ágyát • •. Bérlctszünet Délután 3 órakor Ki mint vet» ágyát... Déryné bérlet Este 7 órakor Dolgozókat alkalmaznak A VASVILL Kereskedelmi Vállalat felvételre keres érettsé­givel rendelkező számítástechni­kai gépkezelőt, egyműszakos be­osztásba. Jelentkezni lehet: Szá­mítástechnikai Osztály, Miskolc, Vágóhíd u. 6. sz. Telelőn: 37-341. A x Szerencs és Vidéke ÁFÉSZ tnádl 31—es sz. ruházati boltjá­ba azonnali felvételre vezetőt cs helyettest keres. Házaspár előny­ben. Feltétel: 5 eves szakmai gyakorlat, tiszta erkölcsi bizo­nyítvány. Bérezés kollektív szer/.ödcs szerint. Jelentkezés: személyesen, vagy írásban, Sze­rencs és Vidéke ÁFÉSZ, Sze­rencs, Kossuth tér 4. Felvételre keresünk gyakorlat­tal rendelkező autó-motor sze­relni és vízvezeték-szerelői. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent­kezni leltet: November 7. Mgtsz Tiszapalkonya, SzŐnyi László gépii zeni vezetőnél. Gépkoesielőadói és műszaki raktárost munkakörökbe, megfe­lelő képesítéssel cs több eves gyakorlattal rendelkező dolgozó­kat alkalmazunk. Felveszünk: segédápolónőket, takarítónőket és férfi segédmunkásokat. Je­lentkezés: Semmelweis Kórház Igazgatósága, Miskolc, Csabai kapu 9. sz. Telefon: 37-575. A Miskolci Háziipari Szövet­kezet felvesz kocsikísérőt, varrni tudó nődolgozókat és férfi segédmunkásokat. Jelei1*- kezes: a szövetkezet munkaügyi irodáján. Miskolc I., Széchenyi-- u. 19. fszt. * * 3 * * * 7** !

Next

/
Thumbnails
Contents