Észak-Magyarország, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-29 / 204. szám

CSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1976. aug. 29., vasárnap Kopott, kék borítékból rakosgatjuk az asztalra a képeket Györki János tár­saságában, aki jó másfél évtizedig volt Gönc község­ben a tanácselnök. A legré­gibb göncig címeren ez ol­vasható: „Sigillum oppidi, Göncz ’. Ez a címer 1840- töl volt' használatban, a vá­rosi berket és a szőlőhegyet jelképezi. Egy régi leírás szerint Gönc városának sok szőlője és gyümölcsöse van, a nép ezzel kereskedik. — Hány literes a gönci hordó? — 18S> liter és 7 deci. Ez mértékegység is. Azért mé­retezték így, mert a len­gyelek jpgyszcrü falusi sze­kéren szállították a bort, s ez a hordó éppen belefért a szekérbe. — Csinálnak még itt ilyen kis hasas hordókat? — Jelenleg nem. Van még egy kádár, de már az is nyugdíjas. — Hány lakosa can a köz­ségnek? — Háromezer. Egy időben csökkent a létszám, de most már lassan újra emelkedik. — A fiatalokat elvonzol- ta a környező iparvidék? — Igen, mert Jelenleg nincs itt olyan munkalehe­tőség, ami a fiataloknak is tetszik. Szeretnénk, ha va­lami ipari üzem létesülne Göncön. — Idevalósi Göncre, ugye? — Igen, szinte mindenkit ismerek és engem is ismer­nek. Most szó van róla, hogy egyesülünk Göncrusz- kával. Csupán pár kilomé­terre van innen. Ha egye­sülnénk, Göncnek 5 ezer lakosa lenne. A termelőszö­vetkezet már egy gazdaság. — Mi a városnak a büsz­kesége? Városnak mondom, mert a környéken lakók is városnak titulálják. — Elsősorban a barack. De büszkék vagyunk az is­koláikra is. A környékbeli kisebb falvakból is idejár­nak a gyerekek, mintegy 200—250-en tanulnak Gön­cön. — Sajnál iák, hogy elvil- ték a gimnáziumot? — Sajnáljuk, de a létszám nem volt elegendő hozzá, hogy itt gimnázium mű­ködjön. Az AGROKONZUM tele­pén nagy Volt a sürgés-for­gás, amikor bekopogtattunk Kaposi János telepvezető­höz. A/, addig átvett barack mennyiségéről és általában a baracktermelésről érdek­lődtünk: — Eddig 160 vagonnal szállítottunk el a körzetből. Az AGROKONZUM-nak 80, a konzervgyáraknak újabb 80 vagont vittek közvetlenül a termelőhelyről. — Itthon nem nagyon is­merjük a híres gönci kaj­szibarackot. — Volt egy jó propagá­lója a baracknak, Németh Imre, országgyűlési képvi­selő, aki pár évvel ezelőtt meghalt. Az idei szüret jó minőségű és sok gyümöl­csöt adott. A termésünk al­kalmas rá, hogy az orszá­gos kereskedelmi szervek is észrevegyék. — De hiszen az önök szállítmánya javarészt Ang­liába, az NSZK-ba indul. — Oda is. A nyugati or­szágoknak 50 vagonnal szál­lítottunk, de a szocialista országokba is megy 80—35 vagonnvi. — Mennyi a felvásárlási ár? — A termelőktől 7,50 és 10 forintos áron vettük át a barackot. — Hol terem a barack java része? — A gönci Kossuth Ter­melőszövetkezet 110—115 vagont termel, a háztájiban is megterem olyan 35—40 vagonnal. Kisebb mennyi­ségben szállítanak Boldog- köváraljáról, a Hunyadi Tsz-böl. Hernádvécséről és Fancsalibb Naponta 4!)—50 teherautóval küldünk ba­. rackot feldolgozásra Mis­kolcra. — Mit csinálnak itt a te­lepen ősszel és télen? — Az ellátási körzetünk­höz 84 község tartozik, aho­vá zöldséget kell szállítani. Ezenkívül 840 vagonos fel- vásárlási tervünk van bur­gonyára, almára, szilvára és más zöldségfélékre. — Bizonyára a zöldséggel van a legtöbb gond. — Igen. Néhuny évvel ez­előtt termelőszövetkezeteink még szépen termeltek, de valamilyen ok miaU, talán az ár, vagy a munkaerő mi­att ez a kedv lehanyatlott. Úgy tudom, jövőre ismét nagyobb mennyiségű zöld­séget termelnek majd. — Ezzel a problémával a Központi Bizottság is fog­lalkozóit. — Várhatóan jobbak lesz­nek az árak, s biztosítot- tabb lesz a termelés. Mi is nagyobb rizikót vállalunk majd azért, hogy több és jobb minőségű zöldség ke­rüljön a fogyasztókhoz, kü­lönösen a borsodi munkás­lakta területekre. Felkerestük dr. Balogh Istvánt, a gönci római kato­likus plébánost, aki beve­zetett a plébánia egyik szép boltíves szobájába. A ha­gyományok szerint ez volt Károli Gáspárnak, a nagy bibliaforditónak dolgozószo­bája. Északra néz az abla­ka, onnan kapja a világos­ságot. Délről a meredek templomdomb és a hatal­mas templom elzárja a lényt. A történelem érde­kes változása, hogy a re­formációnak ez a nagy em­léke 1712 óta a katolikus egyház birtokában van. — Kedves plébános úr! Hol van eltemetve Károli Gáspár? — A templom alatt van , egy nagy méretű kripta, de a bejáratát 1900 körül be­falazták. Jelentettük a Mű­emléki Felügyelőségnek, hogy szívesen segítenénk' a kripta feltárásában. Azt mondták — s ezzel egyet­értünk —, szakemberek nél­kül ne bontsuk ki. Majd, ha lesz szakemberük, külde­nek. Bizonyára itt lesz elte­metve' Károli Gáspár. A vallásháború, hitújítás, majd utána a katolikus restaurá­ció során előfordulhattak átrendezések, de hiszek ben­ne, hogy ha egyszer beju­tunk a kriptába, olt talál­juk a híres ember tetemét. Gönc művelődéstörténeté­nek ez a szép fejezete szo­rosan kapcsolódik a község­hez nem messze fekvő Vi­zsolyhoz. Ide is ellátogat­tunk. A sokféle stílust őr­ző vizsol.yi templomban Ju­hász Dezső református lel­kész társaságában állunk egy fal előtt. Mi van a fal mögött?- — Jelenleg semmi sincs, de a XVI. század utolsó ne­gyedében még állt az a szekrestye, ahol Bálint Ala­jos muzeológus szerint mű­ködhetett a nyomda. — Hogy került Vizsolyba egyáltalán nyomda? — Rákóczi Zsigmond fi­zette a nyomda költségeit és Báthori István, akkori or­szágbíró. Mindketten a pro- testántizmus hívei voltak, úgy vélték, hogy az akkori körülmények közölt jobb helye volt itt a nyomdának, mint a császári hadak út­vonalába eső Göncön. Kezemben tartom az első nyomtatott magyar nyelvű Bibliát. Károli Gáspár for­dítása: ,.Vizsolyban nyom­tattatott Mautskovits Bálint által 1590-ben Boldog Asz- szony havának tizedik nap­ján”. — Hány példányt ismer­nek ebből? — A Magyar Tudomá­nyos Akadémia szerint Eu­rópában 53 példány van, Magyarországon 22, és ebből egy a vizsolyi református egyház birtokában van. — Hogy kerültek ide Ká­roli fordításai? — A gönci diákok hord­ták ide. köztük Szenczi Mol­nár Albert is, aki — mint írja egy helyen — sokszor tette meg az utat Károli Gásoár megbízásából Gönc és Vizsoly között. A nagy múltú Gönc, amely végigjárta jóformán a vá­rosi és községi rangok min­den fokát, most önálló ta­nácsi község. Vezetője, a községi tanács elnöke 34 éves fiatalember. Menyhért Béla. A tanács titkára, Kucs­ma István 26 esztendős. — Amikor megtudtam, hogy én leszek a tanácsel­nök — emlékezik vissza Menyhért Béla—, szinte he­tekig aludni sem tudtam, folyton azon gondolkoztam, mit lehetne olyat csinálni, amivel előbbre viszem a községet. Magam is gönci vagyok, valami olyat sze­rettem volna tenni, amire majd azt mondják az em­berek: Ez a Menyhért la- nácselnökösködése idején készült. Valamilyen létesít­mény, gyár, üzem, utca, vagy bármi más. — Leginkább az üzemet sü raetik. Göncnek ez régi vá­gya, s az utóbbi évtizedek­ben állandóan emlegetik, hogy valami üzem kellene, mert nagy az elvándorlás a községből. Ezt az elvándor­lást csak iparteleDÍtéssel tudnák megállítani. Most is tárgyalnak a Hazai Pamut­szövő Gyárral. A pamut­S7.ÖVŐ mellé egy varroda is létesül. — Meglehetősen porosak az utalt. Érdemes lenne többet törődni a belső út­építéssel. — Kedvező hitelt kap­tunk útfelújításra. Előrelát­hatólag többet tudunk rend­be hozni, mint terveztük. Az új lakótelepeken a lakók is segítenek, hordják az anya­got, segítenek a kőterítés­nél. — Gyakran megállítják az utcán? — Bizony meg! Nem le­het úgy kimenni, hogy va­laki szóba ne hozza a pa­takmeder rendezését, vagy a Rákóczi utca dolgát. Sok út van a községben, de ezeknek csak 20 százaléka jó. A Sátoraljaújhelyi Sütő­ipari Vállalatnak Göncön is 9 ® © van egy telepe. Modern az üzem, Tóth Géza a vezető­je. Kulió Lászlótól, a fő­mérnöktől kérdezem: — Mi a titka annak, hogy Pesten nem tudnak olyan jó kenyerei sülni, mint vi­déken? — Ügy látszik, itt jobb. pékek vannak. — Akik itt dolgoznak, mind gönciek? — Huszonnyolcán va­gyunk, négy kivételével mind gönci. A dolgozók fe­le lörzsgárdalag, olyanok is akadnak köztük, akiknek az apja is pék volt. A szakma szereletét örökölték. Mégis szakmunkásproblémával küzdünk. A fiatalok nem szívesen mennek péknek. — Miért? — Nem tudom, pedig anyagilag sem járnak rosz- szul. — Mennyi a fizetésük? — A dagasztóknak van a legmagasabb fizetése, 3800 forint. A gönci körzet országgyű­lési képviselője Simaházi Sándor. — Valami érdekes kísér­let az, hogy Göncön KISZ- élelkorú a vezetőség? —. Az élet kényszeríti ránk. Magam is nagyon fia­talon kerültem vezetői tiszt­ségbe, s innen is fakad bi­zalmam a fiatalok iránt. — A gönciek sokat em­legetne az iparosítás lehe­tőségét és bíznak benne, hogy megvalósul. — Az encsi járásban Gön­cön és vidékén valóban munkaerő-tartalékok van­nak. Érdemes és szükséges is lenne valami kisebbfajta ipartelepet létesítenünk. Jo­gos a gönciek óhaja. A gön­ciek a mezőgazdaságban is sokat produkáltak. Korsze­rű az állattenyésztésük, és szinte országszerte ismert a gönci kajszibarack, aminek a termesztése mégis több, rAi nt szimpla mezőgazdasá­gi tevékenység. Ezek az em­berek mindig vágyódtak a korszerűbb után. Szerintem hamar megszoknék az ipari üzemet, az mari munka rit­musát. Az Encsre települt üzemekben is több gönci ember dolgozik. A környék­ről átjárnák Csehszlovákiá­ba is az ottani ipari üze­mekbe. — Gazdag mezőváros volt, hiszen már Mátyás király korában Abaúj megyében, Kassa mellett a legjelentő­sebb. 1637-ig pedig megye- székhelynek számított. Volt gazdag város, de volt kol­dulólevele is. Adózott a szepesi prépostságlól kezdve valamennyi földesárnak, gazdája volt még a híres egri liös, Dobó István is. — A környék gazdasági, kulturális életében soha nem lehetett vitatni Gönc szerepét. Most egy kicsit íéllábas, ipar nélkül. Ha a göncieknek ez az óhaja is teljesül — és remélem, hogy teljesülni fog —, ak­kor azt hiszem, ismét fény­korát élheti ez a régi, szép település... Az utak azelőtt átvezet­tek Göncön. Ügv sejlik, ta­lán a jövőben ide vezetnek. Valami új kezdődik a Her- nád partján, a Borsó-hegy tövében. Rapcsányi László, a Kos­suth rádió műsorában 1976. augusztus 2-án elhangzott riportjából. Rózsik 1. rajza nyári este volt, lfíUL^ és Péter kényel­mesen elheverve olvasol!, amikor megszólalt a csengő. Már késő volt és kelletle­nül ballagott ajtót nyitni, de mikor a látogatót meglátta, íelderült az arca. István állt az ajtóban. Már tessé­kelte is befelé vendégét. — Nem is tudom, hogy kezdjem — mondta István pergő, halk hangja. Köszö­nöm megvagyunk, csönde­sen ... Elég zűrös, zsúfolt volt ‘a nyaram, végre letet­tem az államvizsgáimat, az­után meg szinte ajándék­ként, jutalomként kaptam egy beutalót Balalonaligára és két hetet ott töltöttünk. Nagyon jól éreztük ma­gunkat. Ez a hely még vi­szonylag csendes. Nem fe­dezték fel az üdülök és a hét végén lerándulók ezrei, :és most inkább pihenni,' mint szórakozni akartunk. Órákat feküdtem kint a sté­gen, hallgattam a víz cso­bogását a cölöoökön. a hul­lámverést, a nád susogását. Persze nemcsak ezzel tel­tek a napok. Szórakoztunk is eleget. De nekem, aki — jól tudod, milyen szemlélő­dő természetű vagyok — leginkább az üdülőben levő társaság tetszett. Szerettem megfigyelni az embereket és erre talán sehol sincs olyan jó lehetőség, mint egy ilyen helyen. Itt valahogy elengedik magukat az em­berek, ..kibúinak” hétköz­napi bőrükből, a megszo­kott szerepből. Üj vonáso­kat vesznek lel és új szere­peket játszanak. Látsz nagy­vonalúakat, akik ilyenkor két kézzel szórják a pénzt, de lehet, hogv amikor ha­zamennek, fizetésig már csak naorikáskrumplit esz­nek. Találkozol olyanokkal, akik magukba zárkózottak, visszavonultak, de nagvon sok a Háry János is. hisz tudod hogy van: messziről jött ember azt mond, amit akar. István elgondolkozva tet­te le a noharát. — Tudod, azért akadt egy­két érdekes, elgondolkozta­tó ismeretségem is ez alatt a nagyon szép két hét alatt. NvaraH ott egy oesti srác, talán Bélának hívták, ha jól emlékszem, bár a neve nem is lénveges. Amikor éooen nem futott a láncok vitán, el-elmentünk sörözni. És egy ilyen alkalommal valahoev kinyílt. Vannak ilyen nercei az embereknek — önmp"*”ó! mesélt. Közga«lasá«i **£ végzett. Dolgozott a ven- ' déglátóinarban. a kereske­delmi vállalatnál, szóval hányódott ide-oda. kereste a könnyebb utat. Most egy nagyüzemben dolgozik me- ósként. Három műszakban. Nappal és él jel is, amikor más alszik. Ez már nem a legkönnyebb. Mégis elége­dettnek látszik. Afféle egyik mmm napról a másikra, mának élő ember. t És a jellemző tünetek: korai házasság, alacsony ke­reset, albérlet és a túl ko­rán jövő gyerek. A felesé­ge más. Többet akaró em­ber, aki a sok-sok nehézség mellett is tanulni kezdett és elvégezte az egyetemet. A térjél is egyre unszolta, de hiába. Egyre nőtt kö­zöttük a nézeteltérés, a kü­lönbség, amely lassan sza­kadékká mélyült. Éppen vá­lófélben voltak. A srác nem örült neki, de nem is bán­kódott miatta. És valahogy így csinált mérleget. Har­mincéves vagyok és sem­mim és senkim sincs. Fél életem elmúlt és még nem csináltam semmit. Az első félidő: nulla. Talán a vég­eredmény is nulla-nulla lesz. Mindezt mosolyogva mondta ugyan, de ez a mo­soly keserűen szomorúra si­került. Most utólag is, ha vissza­gondolok erre a beszélge­tésre, szorongás fog el, épp­úgy, mint akkor. És beval­lom neked: aznap éjjel na­gyon nehezen aludtam el. Számot vetettem, visszanéz­tem, mit tettem, mit értem el én is az elmúlt évek alatt és vajon úgy, azt tenném-e, még egyszer, amit eddig csi­náltam ? — Te jól ismersz, alapjá­ban véve nem vagyok elé­gedetlen. Van az a kis la­kásom, feleségem, gyerekem —, akiket nagyon szeretek —, van e”y viszonylag jó állásom és számomra ez nem kis dolog, végre Lefe­jeztem estin az egyetemet is. Csak közben felettem is elszálltak az évek. És mos­tanában el-eltünődöm, va­jon így terveztem-e, így szerettem volna-e mindent? Így, ahogy történt. Ha a kö­zösen megbeszélt vágyaink­ra gondolsz, tudod, hogy nem egészen így. Egyre gyakrabban gondolok arra. hogy ha valaki kívülről néz­né az életem, mennyire ta­lálná pozitívnak a mérle­gét. Dehát ezt sajnos ma­gamnak kell eldöntenem. És azt is. hogy a „második félidőben” hogyan tovább. Mit kellene tennem ahhoz, hogy a legközelebbi mérleg- készítéskor — hiszen elég ritkán vannak az embernek ilyen gondolatai — nehogy nálam is nulla-nulla legyen az eredmény. fenn,! hullt közéjük. Pé­ViSGUIS! ter neni tudolt már mit mondani. Töpreng­ve forgatta a keze között a poharat és mikor elbúcsú­zott a barátjától, éjfél már rég elmúlt. Ahogy utána nézve hallgatta barátja tá­volodó, halkuló lépteit, úgy tűnt, az évek mennek el. Aznao éjjel még somiig fennmaradt, a félig kiürült üveg és a kihűlt kávéskaná­llá mellett, Buciiért Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents