Észak-Magyarország, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-15 / 193. szám
•r KZAfC-WÁGYARORSZÁO 6 J T?76. oug, 15., vasárnap Ba4<-’sl©g @nyek, barokk-kékben Lipicai hatos fogat. Sporthajtó: Mátyus Viktor ezer méter magasságban levő Csipkéskútra kerülnek, s itt edződnek, izmosodnak hároméves korukig. Ezután térnek vissza Szilvásváradra, ahol komoly vizsgát tesznek futásból, téherbíró- ságból, stb. A szilvásvárad! lipicai törzstenyészet feladata a fajta fenntartása. Emellett, vagy inkább ezzel együtt komoly sikereket értek el a íogatsportban, az iskolalcvaglásban, szaknyelven szólván a magasiskolában és a díjlovaglásban, amely az iskolalovaglás alapja. Mátyus Viktor vezetésével kitűnőre vizsgáztak a lovas-, illetve a íogatka- russzel-bemutatón. Ez a lovak csoportos idomítolt- ságának nagy vizsgája, hiszen a lovaskarusszel esetén nyolc mén dolgozik együtt, s mint megtudtam, idomításuk, fegyelmezésük nem könnyű feladat, hiszen a mének „haragszanak” egymásra, támadják egymást, A fogatkarusszel is hasonlóan nehéz feladat, hiszen négy ötös fogatnak kell együtt, egyformán dolgozni. A legnagyobb sikereket a fogathajtó versenyeken, bajnokságokon érték el ez- idáig is. Mátyus Viktor, a Svédországban megrendezett nemzetközi fogathajtó versenyen négyes fogatával a második helyen végzett. Az idén megrendezett hortobágyi versenyről is minden díjat elhoztak. A tavaly Lengyelországban, So- potban megrendezett, fogathajtó Európa-bajnolcság első és második helyén is szilvásváráéi lovak végeztek. A fogathajtó versenyek, bajnokságok pedig igen magas követelményt írnak elő. Szépségből, összhangból vizsgázik itt hajtó, ló, kocsi és l'elszerszá- mozottság. A díjhajtásnál az idomítottságot, a terephajtásnál az ügyességet és a ki tartósságot, valamint a lordulékonyságot veszik mindenekelőtt figyelembe. A sok nemzetközi és hazai sikert elért híres szilvásvárad! fogatok világosszürke színű lovakból — ennek kontrasztjaként fekete színű, egyenes vonalvezetésű magyar stillkocsi csek- lészi típusából, barokk-kék színű egyenruhában levő sporthajtóból — és két úgynevezett bakilegényből — a sporthaj tó segítőiből — áll. Ehhez járul a fekete színű magyar szerszámozás, az angolnál praktikusabb hajtószálvezetés és természetesen a magyar hajtóstílus. A szilvásváráéi állami lipicai törzstenyészet azonban nemcsak a fajta fenntartásáról gondoskodik. A feles számú lóállományt külföldön értékesítik, ahol mostanában egyre nagyobb keletje van. Az sem mellékes szempont, hogy ez az egyik legrégebben tenyésztett kultúrlófajta sok adalékot szolgáltat a mai modern állattenyésztés minden ágához is. Az itt alkalmazott tenyésztői . fogások, a törzskönyvezés bevezetésé, stb., mind olyan tényezők, amelyek úttörő szerepet játszottak és játszanak a modern állattenyésztésben. Szöveg: Oravcc János Kcp: Szabó István Lovaskar ii sszel Mátyus Viktor bácsival, a hazai lótenyésztés nagy szakértőjével legutóbb Szilvásváradon találkoztam, a lovasnapok alkalmával. Azt hittem, hogy mini a meghívott mezőkeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezet lovasainak vezetője vesz részt a nagy rendezvényen, de utóbb kiderült, hogy Mezőkeresztest — ahol szintén szép sikereket ért el — felcserélte a Szilvásvárad! Állami Gazdasággal, ahol az országban az egyetlen, a világon pedig a legnagyobb és a legjobb lipicai lótenyészet van. Ez a négyszáz éve kitenyésztett kultúrióíajta, amelyet korábban luxus-lónak tartottak, a háború*, után Bábolnán bebizonyította, hogy kiváló gazdasági fajta is, jó munkabíró, sziklákon edzett patáit és inait még a város kövezete sem tud- j‘a tönkretenni. Azóta a lovak gazdasági jelentősége nagymértékben csökkent a termelésben, a szállításban, a hadászatban, — de a sportban, a szórakozásban, mindnyájunk gyönyörködtetésében jelentőségük megmaradt. sőt egyre inkább ' fokozódik. A bükki lipicai íörzsmé- nes — melynek sütés: jele I a B betű, szarv,asagancs- keretben, — 1952-ben alakult meg a Szilvásvárad! Állami Gazdaságban. Az állami tenyészet jelenleg 220 lóból, többek között 70 törzskancából és 5 törzsménből áll. A fedeztetés és az elletés Szilvásváradon, történik. A csikók féléves korukban, elválasztás után a Bükk-iennsikra, a közel A cím kölcsönvett sora egy magyar népdalnak, de választása korántsem öncélú. Az írásban ugyanis valóban szó lesz az alkonyról, az estéről, a- gulyáról... csak éppen a ménes fog hiányozni belőle. Helyette viszont sokat szerepel Nagy Lajos bátyám, sőt mondhatnám azt is, főszerepet kap. hiszen az írás elsősorban róla szól. Róla, akit az estéli harang- szó már ott ér kint az áb- rahámkai kőbánya tövében, abban a hosszú völgyben, amely patakjáról a Szoros nevet viseli. Vagy fordítva igaz? Mindenesetre nincs eldöntve, melyikük volt a névadó: a völgy-e, vagy a patak-e? Az öreg ezen nemigen gondolkodik, minek is ... Azt tudja, hogy itt nemsokára tó hullámzik, egy víztároló tükre. Ott jön el mindennap a nagyon lassan épülő gát mellett. — Egyszer csak kész lesz ez is, ha már elkezdték csinálni — és nagyon nem bosszankodik a dolgon. Már csak azért sem, mert 68 éve ilyennek ismeri a tájat, ahogyan most is látja, nap mint nap. Két domb közé szorult a völgy, amelyet mint egy zsákutcát le. zár áz Ábrahámka oldala. De mégsem zsákutca, mert az országút szinte észrevétlenül kiszökik a kőbánya tövébe és kanyarog tovább Eger felé. A völgyben ma még nincs hullámzó víz, csak fű van, legelő, karóm, meg egy gulya, 85 növendekmarha, és újra csak fű. Fű mindenfelé. Legelhet itt a jószág tavasztól késő őszig. De elég a tájnak rajzolatából, hiszen már említettem, főszereplő az ember. Aki ugyan érzi, tudja e tájat, mint környezetéi, aki olykor el is csodálkozik ennyi év után is szépségén, de akit elsősorban mégis munkája szólít e szelíd vidékre. Estére és éjszakára. Amikor a jószág bent a karám — valamikor lombbal ’ áldott. — íakordona között pihen. Nagy Lajos éjjeliőr, de fogalmazhatom úgy is, — és ez a pontosabb — éjszakai gulyás. Délután 5—6‘ órától hajnali öt óráig ő vigyázza az állatok békéjét, nyugalmát. Valójában nyugdíjas tsz-tag. Mint kőbányász ment nyugdíjba a Hórvöl’gye Tsz-ből. Hét évig fejtette a követ az áb- rahámkai kőbányában Milyen a Véletlen, most újra ide tért vissza. A bánya tövébe. Éjszakákra lakhelye lett az a parányi épület, amit a lejtő hajlatába épített a téesz, és munkahelye a nádíedeles nyári szállás. Hajnalig többször is körbejárja. Meg-megnézi, ellenőrzi a pihenő jószágot. Ha nincs más dolga ő is pihen, s közben figyel, gondolkodik. Különös az éjszaka. Szinte minden órában másmás az arculata. Aki itt van benne, legalábbis úgy érzi. És az érzés a legfontosabb ... Amikor ide kijön, a nappalból jön el. A mozgalmasságból, a zajból, a ritmusból. Itt, ha leül és hallgatja a csendet, nézi az egyre jobban alkonyodé tájai, megnyugszik. Valami lel ' nem fogható békesség veszi körül. Olyan ez, mint amikor a futó célba ér. A hevületből percről percre tér vissza a nyugalmi állapotba. Éjféltájt ezt a nagy békességet követi az álmosság kábulata. Hajnal felé jobbról; az erdő felöl jön egy hűvös légáramlat és kifújja az álmot., — A hajnal a legszebb — meséli. — Kelet felöl, a Gyüroldal szőlősorai között indul a derengés, aztán egy fénycsík, ami csóvává terebélyesedik... és hirtelen oda a sötétség. Az éjszakából a völgyi kis szállás visszaérkezik a nappalba. Mozgolódik az ember és a jószág. Sőt, a fekete Bundás kutya — róla csaknem megfeledkeztem — harsányat csahol az űjrajött reggelnek. A karámtól látni az utat, látni a kifelé karikázó váltótársat. A nappalost. Az „igazi” gulyást. Mert hat csak ő az igazi. Reggel még kevés a szó. Bujkál az álom mindkét ember szemében. Ilyenkor a kézfogás beszédesebb. Elmondja, hogy minden rendben volt az éjszaka, jelzi a kívánságokat: egyiküknek jó munkát, másikuknak jó pihenést kívánva, no és azt, hogy délutánra újra találkoznak. Mert késő délután kezdődik minden elölről. Esteledik, alkonyodik ... és Nagy Lajos bátyám újra nekiindul az éjszakának. Akkor ismétlődik a kézfogás, az éjszaka, a virrasztás és a csend. Nincs ebben semmi rendkívüli... Hajdú Imre — Kedveském, tessék már szólni, ha megérkezünk Miskolcra! — Sötétszürkébe öltözött, fejkendős. szemüveges anyóka ül szemben a vonaton. Mellette jókora bőrönd, tömött taska. — Át kell szállnom a pesti gyorsra — tűzi hozzá, lássam, mennyire tonlos neki a felvilágosítás. Megígérem, szólok majd. — A fiamhoz utazok, Tatabányára. Látogatóba. Olyan természetességgel közli, mintha régi ismerősével beszélgetne. Szemlátomást örül. hogy elmondhatja. mi járatban van. — Vájár a fiam. brigádot vezet. A felesége irodán dolgozik. A két fiuk már egyetemista. Háromszobás a házuk, kocsijuk is van. Nézem az ezernyi ránctól barázdált arcot. Öregségében is kedves látvány. Eszembe jut a nagymamám. Külsőre, hogy hasonlított! S ő is szívesen dicsekedett, ha a családjáról beszélt. — Milyen gyár az amott? — mutat bütykös ujjával kifelé, a műúton túlra. — Vegyigyár, néniké. A Borsodi Vegyikombinát. .— Mekkora hatalmast — csodálkozik. Izgalmában közelebb hajol az ablaküveghez. — Mifelénk bányák vannak — fordul vissza. Igazit egyet kendője csomóján. — Hol lakik, néni? — A határon túl, Csehszlovákiában — int a kezével a távolba. — Haj- nácskőn lakok, kedveském, az 57-es őrházban. Ott voltam 20 évig olajkiádó. Kérdeznem se kell, sorolja: 74 éves. négy évtizede hagyta el az iszákos férjét. Négy gyerekét egyedül nevelte fel. Amikor meghalt az asszony-lánya, a három unokát is magához vette. Fényképeket vesz elő. Remegő kézzel mutatja tanárnő unokájának családját, aztán az erdészét, utána a technikusét. A szemei ragyognak, a tekintetével szinte simogatja a szeretteit. — Ez meg a kisebbik fiam, a feleségével, a gyerekekkel. Mozdonyvezető a pótári bányánál. A menyem kiszolgáló a boltban. Jól megvannak. — És a harmadik fia? Nem felel azonnal. Arca elkomorodik. — Elherdálta az életét — legyint. — Kiszökött Franciaországba, még ötvenkettőben.- Megjárta az idegenlégiót, csaknem odaveszett Indokínában. Fél éve Nan- cyból írt. Nem néz rám, mintha neki kellene szégyenkeznie a fia miatt. Csendesen rakosgatja a fényképeket. — A cimborája beszélte tele a fejét. Mást se hajtogatott, csak így Nyugat, meg úgy Nyugat... Hogy mennyit lehet ott keresni... Hogy milyen könnyű ott az élet... Aztán odébbálll, azt sem tudni róla. él-e, tial-e. A fiam meg alkalmi munkás, vándorol. Se hazája, se családja, senkije. Olyan egyedül van, mintáz ujjam ... Elhallgat, odafordul az ablakhoz. Ügy tesz, mintha nézné a tájat. Pedig csak a könnyeit titkolja előlem. Kolaj László
