Észak-Magyarország, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-04 / 157. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 7 1976. július 4., vasárnap A Tycrcskova- brigád sikere A miskolci Gólya Áruház, s a-/, ott dolgozó 21 tagú Tyereskova szocialista brigád neve évek óta „márka'1 a kereskedelemben. Elmúlt évi munkája alapján a kollektíva az idén elnyerte a „Népköztársaság Kiváló Brigádja” kitüntető ci- ! met. A kitüntetés kötelez — ezt bizonyítja az áruház el- j 6o féléves értékesítési eredménye. Ez irtáig mintegy 14 0111 000 forint értékű árut forgalmaztak — 100,0 százalékra teljesítve tervüket. | A bázishoz viszonyítva 8,1 százalékkal értékesítettek több árut. Az értékesítési terv túlteljesítésében nagy szerepe van az üzlet és a ROVIKÜT Nagykereskedelmi Vállalat, valamint a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat .jó kapcsolatának. Az áruház valamennyi dolgozója naponta „felmérést végez”: mit vár a vevő, | melyek azok a termékek, amelyek a legkeresetteb- ; bek? Ezek alapján továb- í bítjak aztán a rendelést a ‘ nagykereskedelmi vállala- : tokhoz. Így minden vásárló megtalálja a gyermekének legjobban illő ruházati cikket: mind a csecsemő-, mind a gyermekosztály — olcsó árubot is — nagy választékkal várja a vevőket. A hónap első hetében megérkeznek azok a nyári, csecsemőim hácskák is, amelyeket a napokban hiába kerestek a vásárlók. Az üzlet dolgozói mintegy négymilliós készlettel várják a vásárlókat. Acs István rajza KAROLYI AMY: r Ácsmunka Micsoda szelíd kopácsolás micsoda csengés, aritmiás szarufa, szelemen mint a régi érmeken bámészkodom el a neveteken I úszik az egen hajó törzse rácsos gerincből bújnak fellegek mögöttük ég a nyári mennyezet épülő házon tetőszerkezet _____________________________________________________________________________________________________ Sz eressük okosan az öregeket „Jó neked, öregem, holnaptól nincs rohanás, nincs idegeskedés, hajtani sem kell...” — búcsúznak a ' nyugdíjastól a munkaI társak, néhány szál virág még és. .. kész. Másnap tán szelíd örömet is érez, amikor évtizedek szoktatta 1 pontossággal felnyitja a szemét: „No, a kollégák ott a i • műhelyben, a hivatalban, I az intézetben ... Én meg szépen leballagok a térre, és megmártom magam a napsütésben . .. Viszem a i sakkot is, hátha akad vala! mi ...” És aztán? Mi lesz aztán? 1 , Néha még útra kel, belei szippantani újra a volt munkahely levegőjébe. Ügy véli, az ottaniak kitörő örömmel fogadják. Legközelebb mintha terhes lenne a jelenléte... Jó. Akkor nem megy többet. „Ne döcögjön mindig utá- : nam, papa. látja, mennyi a dolgom” — hárítják el a i fiatalabb családtagok, ha ! beszélgetést kezdeményez. S etöbb-utóbb akkor is leintik, ha véleménye van a családi vitában: „Ugyan nagypapa, maga ehhez nem érthet, maga már öreg”. Jó neked, öregem — mondták a munkatársak, amikor elbúcsúzott. Gondolkodjunk el egy pil- 1 lanatra. Eddig csak „nagypapáról" beszéltünk, és nem véletlenül. Mert a „nagymama”, az egészen más! Persze, vannak egyedülálló idős nők. Mielőtt azonban a nyugdíjas kor magányosságáról beszélnénk, el kell ismernünk: a családban élő, aktívan már nem dolgozó nő: a nagymama lényegesen előnyösebb helyzetben van a beilleszkedés, az uj viszonyokhoz való alkalmazkodás dolgában, mint á hasonló korú férfi. A magyarázat nagyon egyszerű. Akár együtt élnek, akár nem. a fiatalasz- szony: a lány, a meny fel- lélegzik. hiszen a nagymama most majd többet jön és segít. Megfőzi a vasárnapi ebédet, talán még a mosást is vállalja, s ami a legfontosabb: vigyáz a gyerekekre! Ellátja, ápolja, ha beteg. A nagymama — kincs. A nagymama pótolhatatlan. A nagymama érték. A nyugdíjas nő így soha nem lesz magányos; akár akarja, akár nem: erről gondoskodik a családja. A nagymama hálás, és nem boldogtalan. De mi legyen a nagypapával? (És á nagymamák közül is némelyikkel?) Az idős ember — a pszichológia tanúsága szerint — általában megértő, szemlélődő, nyugodt. De csak akkor, ha a munkából való kiesés nem alakul át nála a tétlenség állapotává. Ha volt munkahelyén nem látogatóként kezelik, hanem továbbra is óvják, vigyázzák a meghitt kapcsolatot. Ha nemcsak meghallgatják, hanem kérik, sőt, elvárják tapasztalatait, ötleteit, élesztgetik munkakedvet. Ha nem sajnálják az időt arra, hogy elmagyarázzák neki - újdonságokat, hiszen az ismeretek befogadásának nincsenek korszabta határai. Így a munkahelyhez fűződő szalak nem szakadnak el. s a nyugdíjas kiegyensúlyozott marad. A „feleslegesség” önkinzó, testet-lelket őrlő gondolata fel sem merül benne; felfrissülő energiával, beidegződön rutinnal, gazdag tapasztalatokkal még igen hasznos tagja lehet a közösségnek. A szervezet végső, visz- szafordithatatlan sorvadása, a szellem hanyatlása akkor következik be, amikor az idős ember visszalép társadalmi feladataitól, mindenfajta munkatevékenységtől, közömbössé válik a mindig megújuló élet iránt. Vagyis „feladja”. Ne engedjük, hogy eljusson idáig. Szeressük okosan az öregeket! Segítséggel, persze. Amit nemcsak volt munkahelyétől, a népművelés különböző fórumaitól, hanem a családjától is meg kell kapnia. És nem úgy, hogy éppen sze- retetböl vagy féltésből az öregeket mindentől megkímélik. Legyenek önálló feladataik. Bármi, amit szívesen végeznek, csak rendszeresen, következetesen csinálhassák. Gondjaikkal pedig soha ne hagyjuk magúkra őket! p. v. A műszak végem*.* Miskolc, Tiszai pályaudvar — Utasellátó étterme. — Fizetni szeretnék. Volt egy üveg söröm. — Kilenc hetven. — Ha szabad kérnem, árulja el, az én helyemben most mennyit fizetne? Ügy értem: mennyi borravalót adna ... — Nézze, megmondom őszintén: odaadom azt az egy forintot. Szóval tizenegyet fizetnék, ha 9.70-es sört iszom. A számla 10 százalékát „illendő” általában odaadni, amit persze nem ír elő semmiféle rendelet, vagyis nem kötelező. Ha kilenc hetvenet ad a vendég, akkor is azt mondom, hogy köszönöm; ha tizenegyet ad: akkor is köszönöm . . . Adódhat olyan helyzet, amelyben a vendég úgy érzi: illik viszonoznia a pincér „szembetűnő” udvariasságát. Aztán akad asztal- társaság, amely — az elégnél valamivel több ital elfogyasztása után — azzal „demonstrálja”, hogy nagy összegű borravalót hagy hátra, valahogy ebben a modorban: „A többi a magáé” ... A borravaló nem elhanyagolható szerepet játszik a pincérek, a felszolgálók havi jövedelmében. Molnár József — akivel a párbeszédet folytattam — Ki éve dolgozik „a vendégért”, kétévi megszakítással itt volt az Utasellátónál. Fizetését nemrégen emelték, 100 forinttal, így most 800 forint az alapja. Azt mondja, négy, négy és fél ezret visz haza havonta. — Na persze: rólunk azt mondják, hogy ennyi pénzt keres, meg amannyit. Pedig' nyilvánvaló, hogy a vendégek nem azért jönnek be hozzánk, hogy összeadják egy üres tányérba a két szám közötti különbözeiét. Akkor meg csak az van, hogy nekünk kell érte kapkodni magunkat. Ezer forint értékű ételforgalom után 3.9 százalékot, ugyanannyi ital után 1.8 százalékot kapunk. Lehet számolni: a négyezer, meg a négy és fél ezer csak lehetőség. Mondjam azt, hogy a felszolgáló ki van szolgaitatva a vendégnek... — Jó, beszéljünk másról — mondja Molnár József, csak még ezt hadd mondjam el. ha már beszélgetünk. Az Utasellátónál a felszolgálók bérezése mesz- sze elmarad az országos átlagtól. Több kollégám van itt, aki 10—13 év után erte el a 750 forintos alapi ize- test.. Vagy mást mondjak? Kapunk minden hónapra 25 forint mosatási pénzt. A vendég joggal igényli, hogy mindig fittek legyünk: fehér ing, fehér kabát... Az inget naponta kell cserélni ... Vegye úgy, hogy panaszkodom, ha akarja, én a tényeket mondom el. És ehhez az is hozzátartozik, hogy nagyon szép. nagyon jó az Utasellátónál dolgozni. Én itt nőttem gyerekből felnőtté. Sajátos hely ez a miénk, merthogy a ..pályaudvaron játszunk”. Aki itt gyakorolja a szakmát, az bárhol beugorhat helyettesíteni, nem éri meglepetés. És mégis, ez nem megy a fejembe, bár még csak 32 éves vagyok, hogy 1500—1600 forinttal mennek innen a kollégák nyugdíjba. Gyanús volt a dolog már az elején, mert Molnár József nehezen akart „kötélnek állni” — ö úgyis a kollégák 'elyelt beszél. Hogy rukkoljak elő azzal, hogy én meg „rákészültem” és a munkájáról szeretnék beszélni. — Ne haragudjon, de az újságok is csak akkor foglalkoznak velünk, ha a vendég panaszkodik. Ha nincs más téma ... No, végre, helyben vagyunk. Hogyan is állunk hat a vendégekkel... — Azt már mondtam, hogy ez itt sajátos hely, amolyan átjáróház, a vendég jön és siet. Mindenféle ember megfordul nálunk. — Törzsvendégek is vannak? — Vannak, szép számmal. Nekem reggel alig kell kimenni a placcra, rendelést felvenni. Aki jó par evet lehúzott már itt, az tudja, kinek mit vigyen. Az lenne csak szép dolog, ha kimennék megkérdezni, hogy mit kér... talán meg is sértődnének... Ez is a munkánkhoz tartozik. Mi egyébként úgy mondjuk, hogy négyféle vendég van. Az ideges típusúval tehetek én bármit, semmi nem jó neki. A türelmetlen vendég. vagy „mindjárt-vendég” nincs tekintettel másokra, ha nem azonnal szolgáljuk ki, ő is dühös lesz. Aztán van a vendég-típus, aki türelmes, megértő, nem goromba, de nem is kedves. Sajnos, az előfordul, hogy éppen ok szenvedik az előbbi két típus hátrányait. — Az a hiedelem rólunk, hogy csak sétálunk fehér köpenyben a tálcával. Én a fizikai munka „A” kategóriájába sorolnám a miénket. Meg lehet nézni, egy nehezebb napon mi súlyt kell gyorsan, jól kivinnünk egy kilencórás műszakban. De nem elég a fizikai munka. Nek'utk kell akárhány vendég szeszélyéi is elviselni. Készíthetnek a konyhában — nem ellenükre mondom — akármilyen pompás ételt, ha én azt odadobom a vendég elé. Szóval gyorsan, pontosan, finoman és erővel — ez a mi mottónk ... És még így is előfordulhat, hogy a kedves vendég talál okot a köte- kedésre. Aki bejön hozzánk, annak nem kell kint hagynia az utazás közben vagy egyéb helyen felszedett bosszúságát, rosszkedvét. Nekünk a pult mögött kell hagynunk, meg magunkba zárni. De ez igen nehéz, még akkor is, ha valaki 10, 15 éve van a szakmában. — De hát akkor miért csinálja? — Mert igen szép munka ez mégis! Vagy úgy mondom inkább, hogy egy szép munka kivitelező, „reprezentatív” része jut a felszolgálónak a vendéglátásban. Azt már mondtam, hogy ebben nőttem fel. gyerekkoromtól ezt csinálom. Aki kiskorában megszeret valamit, az nemigen változtat rajta.'Én legalábbis úgy gondolom, hogy aki elhagyja, az csalódott, vagy nem is szerette igazán, csak azért tanult, hogy papírja legyen. Engem, ha felkeltenek álmomból. akkor is megmondom. hogy a kisteremben a középső szekrény harmadik polcán mit lehet találni. Engem minden ideköt... de erről nem szívesen beszélek .... mert éppen rosszkor jött... ez ugyanis az utolsó műszakom, ez a délutáni... Este a kollégákkal zárás után majd megiszunk egy pohár italt, a búcsúzásra ... Molnár József arca hiányozni fog az Utasellátó étterméből. Aki átutazóban beül egy sört meginni, azt sem tudja, hogy itt volt: á kollégáknak meg a törzsvendégeknek hiányozni fog. Nem a szakmáját hagyta el, csak ezt a munkahelyet. Ténagy József Ultimátum Ultimátum!... Nehézve- retü, szinte borzongatóan fenyegető s~ó, fogalom. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: „Határidőhöz kötött követelést tartalmazó. súlyos figyelmeztetésnek szánt diplomáciai jegyzék”. Általában csak népek, 'államok vezetői, kormányai — s ők is ritkán — élnek vele. Az élet, ez a nagy kaján komédiás azonban otvaii eseteket, konfliktusokat teremt, amelyben a legkomolyabb fogalom is groteszk esetié válik. Az ultimátumok szerkesztésében már nagy gyakorlatra tett szert Ausztráliában Leonard Casley farmer. A jeles férfiú önálló „állammá” nyilvánította saját farmját, s önmagát — angol „haditengerészeti karddal — „herceggé" ütötte. A „herceg” saját pénzt, s bélyeget gyárt. Az „állammá” nyilvánítás kitűnő üzletnek bizonyul, mert a 30 fős „hercegséget” több mint 40 ezer turista kereste fel. A „herceg" levélét irt az ENSZ elnökének, amelyben határozottan* közölte: az ENSZ-tanácskozásokon megfigyelőként óhajtja képviselni 30 fos államát: Üjabb ultimátumra is sor került. Az ausztrál hatóságok engedély nélküli alkohol árusításáért büntetést róttak a farmerra. Leonard Casley „herceg” ezt „ ... egy szomszédos hatalom agresz- sziv lépésének” tekintette. Feltételezzük, hogy a hatóságokat ez az ultimátum aligha gátolta meg a bírság be vasalásában. Izlandban a nők íratlan ultimátumban közölték a férfitársadalommal, hogy a nők nélkül megáll az élet. A derék amazonok egy napon át leállítottak minden olyan üzemel, ahol nők dolgoztak Bez rtak az éttermek. sőt a repülőgépek sem tudtak útba indulni a légikisasszonyok nélkül. És ami a legsúlyosabb a férjekre, az apákra nézve: az asszonyok e napon az otthoni munkát sem végezték el. .. Minden arra utal. hogy az íratlan ultimátum hatott, mert azóta semmi hír ilyen súlyos figyelmeztetésnek szánt s munkabeszüntetésről. vagy hasonló szellemes ultimátumról. A világ sok lapja élce lódult Maro Modeno montreali pincér eseten. A hu forrásokból nem derüli ki. hogy a szakmáját utálta-e. vagy a feleségét igyekezett jó messzire elkerülni, de tény, hogy szeretett hónapokon at egyedül bolyon- gani a tengereken. Ha hinni lehet az információknak. 15 méteres tutajával átszelte az Atlanti- és a Csendesóceánt is. A montreáu „hajós” legutóbb — kétévi bolyongás után — Bolléna kikötővárosban vetődött partra. Diadalmenet helyett telesége súlyos fiavelmeztetéssel teli levele várta; amennyiben nem hagyja abba tengeri bolyongásaié— elválik tőle Nem ismerhetjük Maró Modeno nejét, de félelmetes amazon lehet. Figyelmeztetése a sok vihart átélt. edzett 'engerészt nagyon megrázta, mert így válaszolt: „Tudomásul vettem az ultimátumot. Szakitok az óceánnal” Csorba Barnabas
