Észak-Magyarország, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-20 / 170. szám

1976. július 20., kedd

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

Ellenőrzés 90 méter magasban

Vonaivszsgál&kkal a kötélpályán

A terepjáró lépésben halad a kanyargós, gödrös, meredek földúton. Fölöttünk a ■tervtáréi kötélpálya surrog, jobbról az erdő zöldje, balról sárgálló gabonatábla. Vasárnap reggel van. alig múlt H óra, s a nap máris bőkezűen ontja melegéi.

— A mai műszakon a 8343 ■méter hosszú pálya tartó- és, vonóköteleit kell leellenőriznünk, a hibákat kijavítanunk. Fontos, felelötjségtel- jes munka, hiszen holnaptól ismét kétezer tonna szenet kell szállítania a tervtáréi kötélpályának — mondja a mellettem ülő Bodnár Miidós harmad vezető.

A búzatábla szélében áll Somlai András telefonos. Neki és három társának kell tartania az összeköttetést a vonalvizsgálók és a berenlei gépház kezelője között.

— Percekkel ezelőtt fejezték be a 70-es tartóoszlopnál a sarucsavarok meghúzását — közli. — Egyébként minden rendben.

Az emelkedő tetejéről kilométerekre belátjuk a kötélpályát. A tervtárói akna felöl érkező, az üres oldali tartókötelet ellenőrző karbantartók is hamarosan feltűnnek. Egyikük a sárgára festett, utazó csillében áll, a társa pedig a csille ellenőrző padjáról figyeli a kötelet. Előttük és mögöttük öt méterre gurulnak a védőcsillék.

A vonalvizsgálók a 69-es oszlopnál leállíttatják a csillét, s lemásznak az oszlopon. Földet; érve megropogtatják elzsibbadt tagjaikat.

— Majoros János, Tóth László — mutatkoznak be. Cigarettás dobozt húznak elő, rágyújtanak, s élvezettel fújják a füstöt.

— Fél kilenc van, délután egy órára elkészülünk —• fordul Majoros a harmadve- ze tőhöz.

— Utána vége a műszaknak? — kíváncsiskodom.

— No, nem egészen —Tóth László elmosolyodik. Fején hátrább tolja a zöldesbarna kalapot. — A feljegyzések alapján először kitöltjük, a hibanyomtatványt, s csak utána íürdünk.

— Hazafelé- pedig megiszunk két korsó jéghideg sört — teszi hozzá a társa.

— Megérdemlitek — jegyzi' meg Bodnár Miklós. — Heggel 6 óra 35 perctől utaztok a levegőben, figyelitek a tartókötelet. Alighanem már a szemetek is káprázik az erős nézéstől.

Közben megérkezik a bevontéi középállomás irányából a másik utazócsille, benne Suhaj János és G. Tóth László. Kérdezés nélkül is újságolják:

— A 10-es oszlop előtt 13 szál törést találtunk. A szorítóbilincseket természetesen felraktuk. A kötelet hamarosan ki kell cserélni.

Az idén a lyukói szakaszon kezdték meg a kötélpálya nyári karbantartását. Szombaton befejezték a konclói szakaszon is. legközelebb pedig a tervtárói kötélpályát veszik kezelésbe.

— A legfontosabb követelmény az üzembiztonság. Naponta 5500—6000 tonna szenet szállítunk 'a bérén tei szénosztályozóba. Mindennap tartunk ellenőrzéseket, hetente pályamesteri bejárást. A napi vizsgálatot végzők kötelesek műszakonként háromoszlopnyi távolságot karbantartani, leápolni — magyarázza a harmadvezetó.

Majoros János és Tóth László az utazócsillcbcn

A búzatábla szélében áll Somlai András telefonos

' — Nem fél ,a magasban?

A kérdésre G. Tóth László megrázza a fejét.

—, Megszoktam már, 20 éve csinálom. Nem tagadom. kezdetbe^ furcsa érzés volt 00 méter magasban lebegni a völgy fölött. Ma már a tájban is tudok gyönyörködni. Tiszta időben a Tátrát is, látni odaféntről.

— Mire gondol útközben?

— A családra, meg a holnapok tennivalóira. Házat építek Sajók ereszt úron, sok vele a munka.

Társaival egész évben járják a kötélpályát. Télen a hó, a fagy, a dermesztő hideg teszi próbára őket. Nyáron a nap heve izzasztja. égeti barnára testüket. A keresetük 3000—3500 forint. Vasárnapokon, olykor egyéb

ünnepnapokon is dolgoznak, ahogy a munka megkívánja.

— Ügy ismerjük már a pályát, akár a tenyerünket. Tudjuk. Imi szedhetünk tél végén hóvirágot, tavasszal ibolyát, merre találunk nyálon gombát, ősszel szedret: A szemünk láttára erősödnek a rügyek levelekké, előttünk öltözik zöldbe a természet, s látjuk hogyan merül álomba.

Csizmája sarkán elnyomja a cigarettavéget,. Feláll, s elindul a vasoszlop felé. Munkatársával elfoglalják helyüket az utazócsillében. A kötél meglódul, s egyre kisebbeknek látszanak lentről, a földről.

Szöveg: Kolaj László Fotó: Laczó József

Munkásélet falun

LakóhelyükD&maháza munkahelyük Ózd

Milyen nagy távolság 20 kilométer ?

Az attól függ!

Ha esőben, sárban, hidegben kell legyalogolni, naponta kétszer — műszak előtt és műszak után —. akkor 'igen hosszú. Számítsuk hozzá, hogy annak idején egy műszak 12 óra volt. De ez a régi idők története. Doma- háza és Ózd közölt 1934-ben építettek egy olyan utat, amin már el tudott menni a lovas kocsi, s az akkor még új kerékpárnak is jó volt. •

Bár a megélhetés igen szűkös volt a községben, mégis viszonylag kevesen vállalkoztak az ipari mun- •kára. Az adatók szerint 1949- ig 64 ember járt dolgozni

, DomaházáróL az ózdi gyárba.

*>

Mnes már „kvártély” Bolyokon

Maradjunk még egy kicsit a múltnál. A nehéz bejárást még a férfiak sem bírták sokáig. Ahogy teltek az évek, elfáradtak, s lelassultak. Aki nem bírta a lépést tartani, „kvártélyt váltott.” az Ózd melletti _ Bolyok községben.

A 20 kilométeres távolság az utóbbi évtizedekben szinte összezsugorodott. Ma már nem távolság. A bejárás — modern autóbusszal — alig egy órát vesz igénybe.

Az ipari munka vonzóbb lett. rangot kapott. Domahá- záról ma 281 ember jár el dolgozni. Többségük az. ózdi gyárba.

Ilyen körülmények között a nők is gondolhattak rá, hogy falujukon kívül vállaljanak munkát. A debreceni ruhagyár ózdi üzemegységében és Hangonvban 35 do- maházi asszony és lány dolgozik. A bejárás egyórás utazással nekik is megéyi.

Kié n mnnkii nvheze?

A nehéz munka, mely nem igényel különösebb szakképzettséget, mindig a faluról bejáró dolgozókra maradt.

Nem is volt a felszabadulásig egyetlen szakmunkás sem Domaházán. Segédmunka -—• olcsó munka —, nenéz munka.

Miért alakult ez így?

Nagy megterhelés melléit nem lehet tanulni. A szakmunkás pedig tanult ember, meg is van a rangja, tekintélye az ipari munkások között. A felszabadulás után nyílt lehetőség rá —• amikor csökkent a munkaidő, csökkeni az ulazási idő —. hogy a bejáró dolgozók szakmát szerezzenek. A domaháziak is éltek a lehetőséggel. Szinte valamennyien szocialista brigádban dolgoznak, s több mint. tízen a művezetőségig vitték.

Az iparban, különösen a kohászati üzemben szinte minden, munka nehéz. A do- maházd béjárók mintegy 70 százaléka az acélműben, a hengerművekben és a rakodó üzemnél dolgozik — de ma már csak nyolo órát!

I j élet, új lakásokban

Ahol nő az öntudatos ipari munkások száma, ott ez érzékelhető változást okoz a község arculatán. Domaházán nem panaszkodnak rá, hogy az eljárók csak szálláshelynek tekintik a falut. Ezek az emberek nagyon aktívan élnek a község társadalmában. A tanácstagság 70 százaléka ipari munkás. Ez igen sokat jelent! A különböző tömegszervezetek aktivistái is 85 százalékban munkásokból tevődnek lói.

Aki modern gyárban dolgozik, korszerűen közlekedik, ma már nem érzi jól magát a rozoga falusi viskókban. Domaházán 1945 előtt csupa zsúpfedeles, egészségtelen lakóház volt, s egy házban több család is összezsúfolódott. Meg kell nézni a község kepét ma!

A faluban 188 új ház áll, ebből 134-et ipari munkások építettek, részben saját erőből, részben OTP-hiteilel. Az utóbbi időben az ózdi üzem

is segíti a lakásépítést, kamatmentes kölcsönt ad.

Akiknek ősei városszéli kvártélyt kerestek, néhány évvel ezelőtt azt sürgették, legyen hol elhelyezni megtakarított pénzüket a faluban is. Így létesült a Hangom y és Vidéke Takarékszövetkezet helyi kirendeltsége, ahoi a betétállomány meghaladja a kétmillió forintot. Van a faluban 50 motorkerékpár es ’8 szemé'ygépkocsi.

Otthoni), másodállás *

Jól élnek a domaházá ipari munkások. Csakhogy ezek az emberek az üzemben eltöltött nyolc órára még ugyancsak rádolgoznak — otthon. A ház körüli gazdaságok itt igen kedveltek, s jó hasznot hoznak. Egy érdekes adat: Domaházán a háztáji gazdaságokban 809 szarvasmarha, 780 sertés. 3500 baromfi és több száz házi nyúl van. Az állatállomány 80 százaléka az ipari munkásoké. Az állató-' kát jól értékesítik, ebből az államnak, a helyi tsz-nek és maguknak az ipari munkásoknak is hasznuk van.

A^bejáró dolgozók azonban nemcsak a maguk gyarapításával törődnek. Hosszan lehetne sorolni azokat a társadalmi munkákat, amelyeket községük szépítése, gazdagítása érdekében végeztek. Ha közös akciókról van szó, a tanács elsősorban hozzájuk fordul. Ök a hangadók, ők a példamutatók.

Ki akar innen elköltözni? Ki akar városi ember lenni ?

Domaházán a helyi tanács mindent elkövet, hogy az itt élőknek legyen rendes útjuk, járdájuk, hogy legyen szórakozási lehetőség, legyen hol vásárolni. Annak ellenére, hogy sok az eljáró dolgozó, az emberek szoros szállal kötődnek a községhez. A fel- szabadulás óla négy család költözött Domaházáról Özd- ral

Adamovics Ilona

Hőkezelők, hőségben

Meleg van. nem újság. Árnyékban is 30 fok körül jár a hőmérő higanyszála. A December 4. Drótmüvek huzal- mű gyáregységének hőkezelő kemencéinél három műszakban mintegy 90-en dolgoznak. Az épület tetején levő pala szinte izzik a hőségbeh. A kemencék mellett a hőmérséklet többszöröse a kintinek. Vörösen izzik a hengerhuzal. Az óriási csarnokban a levegő sem rezdül. Távolabb a kemencéktől még csak hag.vján. de közelükben szinte kibírhatatlan a forróság. ami napról napra próbára teszi a/, itt dolgozó embereket. Már korán reggel, mielőtt megkezdődött a műszak, mielőtt beléplek,» gyárkapun, sokan homlokukat törölgették. Az átöltözés után — ugyanúgy, mint már hetek óta — elindultak a csarnokba, amply ezen a napon is felmelegszik majd. elindultak a kemencékhez, amelyek ugyanúgy mint máskor, ma is termelnek.

4|<Tizenkilenc év hosszú idő. Ennyi ideje dolgozik itt az * 1-es üzemben Dojcsák János kemencemester. Mondom neki: meleg van. Kicsit furcsán néz rám. Aztán bólint.

mintha helyben hagyná állításomat.

Annák, aki először jár itt. kibírhatatlannak tűnik a kemencék melletti 70—80 fokos hőség. Annak, aki 19 éve dolgozik itt, az szokatlan, hogy ezt. megjegyzik. A kemence- mester nem is fűz kommentárt a megállapításhoz. Ebben minden benne van.

— Tudja — mondja később —. nehéz ezt megszokni, de furcsa beszélni is erről. Ez a munkánk, ezt csináljuk. Nem azt mondom, elmegy naponta az a pár ballon szóda, de az igazság az, hogy az ingünkön keresztül „átfolyik'’ rajtunk.

A kemencemester naponta, pontosabban egy műszakon a 8 órából négyet tölt 70 fokos melegben. Kísérni kell a munkafolyamatot. vigyázni kell a huzal útját. Egy kemencénél négyen dolgoznak, valamennyiük érdeke — különösen ilyenkor, nagy melegben ■—. hogy ne történjen huzatszakadás.

— Ma még — mondja Doj- csák János — rendben ment minden. Remélem, a hátralevő félórában sem történik semmi bai:

Mint sökgn mások ennél az üzemnél, ő is Szirmabesenvö- ről jár be.

— Az ember melegben fekszik, melegben dolgozik és

melegre ébred. A „második műszak” — igaz már nem olyan fárasztó — még ezután jön. Ha hazamegyek, matatok valamit a szőlőben. Estefelé, amikor már lehűl a levegő, meglocsolom a kertet. Nem is panaszkodom én a melegre, csak már kint az üzemen kívül. a gyáron kívül zavar. Eső kéne már a földre ...

*

— Nyugdíjas állas ez — mondja a fiatalember. Pente László két éve dolgozik itt. Akár meleg van. akár nincs, úgy érzi. megtalálta itl a számításál.

— Nem azt mondom, de el tudnék képzelni magamnak hűvösebb időt is. Az pedig, hogy egész nap folyik az emberről a víz. nem olvan nagy tragédia: műszak után ..bepótoljuk” egy-két üveg sörrel. Természetesén csak akkor, ha már érkezett Szirmabesenyő- re. ugyanis elég rossz ott az ellátás.

A hőkezelők, akik a legnagyobb hőségben sem oanasz- kodnak. elindulnak zuhanyozni. Váltás van. helyüket mások veszik át a kemencék melletti hőségben.

(—falvi—)