Észak-Magyarország, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-18 / 169. szám
VÖLGYZÁRÓ GÁT Csehszlovákiában megkezdték a Jizerai-hegység legnagyobb völgyzáró gátjának építését. A 145 hektár alapterületű völgyzáró gát a tervek szerint 1980- ban készül el és 23 millió köbméter duzzasztott víz- mennyiségével Liberc és Jablonec, valamint további 39 helység vízellátását javítja majd meg. A völgyzáró gát magassága 44 méter, hossza ' 360 méter lesz. A gáttól 2.8 méter átmérőjű, 11 kilométer . hosszú föld alatti alagutat fúrnak a Bedrichov-i vízierőműhöz. ASZÁLY Olaszország a szárazság miatt egymillió tonna takarmánygabona behozatalára kért táviratilag felhatalmazást az európai közösségek bizottságától: ÖNTÖZŐBERENDEZÉSEK Az év első hat hónapjában Laoszban 1400 öntöző- berendezést építettek, vagy állítottak helyre. Ennek következményeként több mint 18 000 hektár rizsvetés öntözése vált lehetővé. Számos védőgátat is építettek. I iícsapra! Egy négyzetkilométernyi területen évente átlag 3—4 villám cikázik át az égen. különösen ilyenkor nyáron gyakori ez a természeti jelenség. A villámok egy része még a fe'hők között kisül, más részük azonban lesújt a földre. M\nt ismeretes, általában a kiemelkedő tárgyakat „keresi”, de a villám „rövidlátó”. csak a lecsapásra kínálkozó ponttól 20—30 méterre célozza meg, hova vágódjon. Viharban nemcsak fa aló nem -tánlatos állni a villámveszély miatt, de a fürdőzés sem ajánlatos, a vízbe csapódó villám nyomán ugyanis még néhány száz méter távolságban is görcsöt okozhat a tovaterjedő áram. Villámhárító .5—10 méteres körzetében sem tanácsos a zivatar idején tartózkodni, mert a villámhárítón érkező, a földben szétfolyó áram a közelben haladó két lába között úgynevezett lépésíe- szült'séget idézhet elő. Vigyázzállásban azonban ilyen veszély a villámhárító mellett sem fenyeget. Fiatal szakmunkások Fiatal, kezdő szakmunkásokat köszöntöttek néhány nappal ezelőtt á Mezőkövesdi Ruházati Szövetkezetben A 15 ifjú szakmunkás most fejezte be tanulmányait, ez alkalomból, múltába lépésük első napján fogadták őket kis házi ünnepség keretében. Ütravalóként Ónodi Tibor, a szövetkezet elnöke ismertette velük éddigd eredményeiket. s azokat a feladatokat. amelyek megoldásában a szövetkezet számít a fiatalok lendületes és lelki- ismeretes munkájára. Jó tanácsokkal. hasznos útmutatásokkal látták el a munkába lépő szakmunkásokat a szövetkezet párt-. KISZ- és a szövetkezeti bizottság vezetői is. A pályakezdő fiatalok fogadására. az ünnepség hangulatosabbá léteiére kultúrműsort is rendeztek. Szénást (eladta a csatorna álúszását Szénási Imre szombaton hajnalban nekivágott a La Manche-csatornának, hogy átússza a körülbelül 40 kilométeres tengerszakaszt. A magyar hosszú távú világcsúcstartót á végrehajtásban egy kísérőhajó segíti, melynek fedélzetén tartózkodik a 44 éves sportoló edzője, Horváth István is. Szénási, a MEDICOR gépésztechnikusa. az indulás előtt ezt mondta: „Remélem, hogy pálya'’ 'tásom legnehezebb és talán utolsó nagyobb vállalkozása sikerrel jár.” A csatornán az időjárás napokon át viharos volt és a látási viszonyok szombaton is kedvezőtlenek maradtak Az angol őrség jelentése szerint délelőtt 10 órakor Szénási mintegy öt mérföldnyire járt az angol partszakasztól. Szénási Imre hosszútávúszó tegnap feladta a La Manche-csatorna átúszására tervezett kísérletét, miután alig 10 kilométernyire Cala. is partjaitól tengeri ellenáramlatba került amely visszafelé sodorta a francia partoktól. iskolatejrői i Az iskolatcj-akció igen közkedvelt szolgáltatás. Azaz közkedvelt lenne, ha nem támasztanának körülötte mindig annyi bonyodalmat. A ,,gyakorló” szülök tudják, milyen megnyugtató és kényelmes a gyereknek egy hétre, vagy hónapra clö- • re bclizcltii és letudni az uzsonnáját. Méghozzá nem is akármilyen uzsonnát, hanem az egészséghez is szükséges napi tejet. Érdekes módon a vidéki iskolákban is ügyesebben szervezik ezt meg, mint egyik-másik miskolci általános iskolában. Amikor legutóbb, a megyei képviselőcsoport a, tejgyárban járt, ott is szóvá tették ezt a gondot. Néhány képviselő azt gondolta, hogy mindez elsősorban a tejiparon múlik. Kitűnt azonban, hogy a tejipar készségesen rendelkezésre all. 1971- ben 57 iskolában naponta 8 800 tanuló, 1975-ben 10S iskolában 19 50t) gyermek fogyasztott naponta tejet. A mutatósán növekvő számok ellenére, még mindig nem egy olyan iskola van éppen Miskolcon, ahol nem találnak módot rá, hogy ezt az igen fontos szolgáltatást bevezessék. Most még van idó a szervezésre, .ló lenne, ha Miskolcon-is szívügynek tekintenék ezt az akciót, s nem ismételnék azt, amit tavaly, hogy év elején elkezdték a tej árusítását, később pedig egyes iskolákban különféle okokra hivatkozva beszüntették. % Adamovics TELEX és isztofscl-szüret Egy hete kezdődött meg a gyümölcsszüret á miskolci Egyetértés Termelőszövetkezet 30 hektáros őszibarackosában. Jelenleg az egyik legkorábban érő fajtát, a May- flowerl szüretelik, ezt követi majd a Győztes és az Alexander fajták szedése. A friss gyümölcsöt naponta szállítják a szövetkezet Búza téri elárusító pavilonjába, ahol értékesítik. Ide kerülnek mindennap a 12 hektáros kertészet „termékei” is, a paprika. hagyma, kelkáposzta és egyéb zöldségfélék. A gazdaságban megkezdődött a tavaszi árpa aratása. Az első napi eredmények biztatóak, hiszen az átlagtermés 45 mázsa hektáronként, és a minőséggel sincs bai. Az árpa sörgyártásra alkalmas. Az árpatarló egy részét már készítik elő újabb zöldségfélék vetésére. Másodvetésként — öntözéssel — sárgarépát. karalábét, téli retket es kelkáposztát kívánnak termeszteni. GYERMEKRABLÁS Péntek éjjel a kaliforniai Livermore közelében egy kőbányában megtalálták azt a 2(j iskolásgyermeket és az őket szállító autóbusz ve- zétőjét, akiket ismeretlen tettesek több mint 24 órával korábban elraboltak. Valamennyien egészségesek. Mindeddig tisztázatlan, hogyan kerültek a kőbányába, majdnem 150 kilométer távolságra attól a ponttól, ahol utoljára látták őket. A gyermekeket orvosi megfigyelés alatt tartják, a rendőrség pedig az -egész környéket lezárta és hatalmas apparátussal haj tóvadászatot indított a bűnözők kéz- rekerítésére. LEGUÄRAT India és Pakisztán csak- n&n ötéves szünet után ismét helyreállítja légi összeköttetését. A légiösszekölle- tés a két szomszédos ország között 1971-ben szakadt meg, amikor pakisztáni géprablók Laboréban felrobbantották az AIR India eyvik utasszállító gépét. Tányérfeslcs a sárospataki kerámia üzemben |figg liil A DIÓSGYŐRI VÁROSKÖZPONT LÁTKÉPE Fölé: Eaczó József kaptár _____ 1 976. július 18., vasárnap A nap kelte *1.04, nyugta 19.35 órakor A hold kelte.22.34, nyugta 11.35 órakor Névnap: Frigyes 1976. július 19.. héttő A nap kelte 4.05, nyugta 19.34 órakor A hold kelte 23.01, nyugta 12.35 órakor Névnap: Emília Fütíininiá Százhatvanöt évvel ezelőtt, ISII. július 18-án születeti —és 52 é;;es korában, 1863-ban hall meg — William Makepeace Thackeray angol író, a viktoriánus korszaknak Dickens mellett legnagyobb realista prózairója. * Húsz évvel ezelőtt 1936. július 19-én halt meg — 58-éves korában — Babay Jozsej író, újságíró. Időjárás —— Várható időjárás ma estig: kevés felhő, szaraz, napos idő. Zápor, zivatar legfeljebb ma egy-kéí helyen, a délutáni órákban gyenge, időnként kissé élénkebb, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 30—34 fok között. — A Diósgyőri Gépgyárban nagy gondot fordítanak a dolgozók üdültetésére és a vállalat üdülőinek felújítására, karbantartására. Ebben az ötéves tervidőszakban 21 millió 985 ezer forintot költ ezekre a vállalat. — KÉT SZK—ti-OS KOMBÁJNT vásárolt a kedvezményes akció keretében az edelényi Alkotmány Termelőszövetkezet. A közös gazdaság arató-cséplogéppark- ja — a jövő héten kezdődő betakarításra — 11 darabra emelkedett. — Felére csökkent a kettőnél többször felújítótl városi autóbuszok aránya Miskolcon, 1973. évihez viszonyítva. Ezzel együtt javult a tömeg- közlekedés biztonsága, az utazási körülmények kulturáltságának színvonala is. — 5 millió utas vette igénybe az elmúlt évben a MÁV helvbiztosítási szolgáltatásait. Ez az előző időszakhoz képest 9 százalékos emelkedést mutat. 1 | i — Uram, hogy jutok i | ql leggyorsabban a kór- 1 i házba? [ — Ne a zebrán men- > i jen át az úttesten! i i j. _ __________________________________ , — AZ ÓZDI KOHÁSZATI Üzemekben ebben az évben eddig több, mint 120(1 újítási javaslatot nyújtottak be. s a bevezetett újításokkal a vállalat mintegy 27 millió forintot takarított meg. — Kőtár kialakítását végzik Sárospatakon a Rákóczi Múzeum szakemberei. Itt helyezik el a feltárások során előkerült történelmi és épi-téstörténet i értékű köveket, továbbá azokat a szép köía- ragványokat, amelyeket a vár falain az idő vasfoga kikezdett. Ha a kőtár kiállítási anyaga együtt 'esz.' az új múzeumi részleget a látogatók is megtekinthetik. — Hamarosan megkezdik az árusítást Kazincbarcika egyik új városrészében, az I'A szomszédsági egységben épült és most átadott kereskedelmi-szolgáltató létesítményben. A 3.5 milliós beruházás keretében postahivatalt tejivót. zöldség-gyümölcsüzletet. valamint étkezésre is alkalmas boltot nyitnak — Lottótájékoztató. A Sport- fogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 29. játékhéten 1 darab öttalálatos szelvény volt. Nyereménye '3 007 211 forint. Négytalála- tos szelvénye 280 fogadónak volt. nyereményük egyenként 10 740 forint. Három találatot 17 596 fogadó ért el, nyereményük egyenként 171 forint. A kéttalálatos szelvények száma 345 119 darab, ezekre 11 forintot fizetnek. — A hét könyvújdonságai között találjuk Miroslav Krleza Az ész határán című regényét az Európa, a Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusának jegyzőkönyvét a Kossuth, Hars László Csupa új mese című mesegyűjteményét a Móra és Tóth József Száz újítás a gépiparban című kötetéi a Műszaki Könyvkiadó gondozásában. — Zilah.v György emlékkiállítása tegnap bezárult a tokaji művelődési házban, ahol ma nyílik a nyári művésztelep második turnusa résztvevőinek bemutatótárlata. — Befejezéséhez közeledik az Észak-Magyarországi Vegyiművek vállalati óvodájának kerítés-felújítása. A munka elvégzését a gyár építészeti-karbantartó részlege, a K-üzem kollektívája társadalmi munkában vállalta. Eddig több mint 1500 órát teljesítettek. \ — 887 millió forintot fordít a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat az V. ötéves tervben a lakóházak felújítására, . karbantartására, korszerűsítésére. Ez az összeg mintegy 70 százalékkal magasabb a IV. ötéves tervben elköltött 500 milliónál. — A CGT pénteken közleményt adott ki á párizsi metró utasai ellen elkövetett "bűncselekményről. Július 2-án éjfél után a Gara du Nord metróállomás után ismeretlen fiatalok egy csoportja feltartóztatta az utolsó fordulóra induló szerelvényt és a kocsikban tartózkodó utasokat pénzük átadására kényszerítették. — ORVOSI HÍR! Dr. Varga István fogs/.altorvos szabadság miatt július 1 ti-lói július 26-ig nem rendel. Síitára várók, fígymem! Lapzártáig az alábbi sorszámokig elégítettek ki a gcpkocsV igényekét (illetve értesítettek a kocsik megérkezéséről a leendő tulajdonosukat) : Trabant Limousine (lip.) 4 301 Trabant Limousine (Gyón \ 839 Trabant Special (Bp.) 8 383 Trabant Special (Győr) 4 255 Trabant Combi 18 823 Trabant Liy komat i 104 Wartburg Tourist 739 Wartburg de Luxe 1 t>ui Wartburg de Luxe tolötetös 957 Wartburg Limousine 1 218 Wartburg Limousine tolótető*- 330 Skoda S—10(1 «8 483 Skoda ion—L (Bp.) 7 922 Skoda 100—1. (Gyón 3 200 Skoda 110—L (Bp.) 5 780 Skoda 110— L (Gyón l 722 Polski FIAT 150U 11 280 Polski FIAT 128 702 Zaporozsec -3 585 Zsiguli (Bp) «7 328 Zsiguli (Debrecen) 34 935 Zsiguli Combi I 887 Zsiguli 2103 1 027 Zsiguli 21 oil (Bp.) I 145 Zsiguli 21 011 (Debrecen) 720 Dacia S 19#