Észak-Magyarország, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-20 / 145. szám
T976. június 20., vasárnap E5ZAK-MAGYARORSZAG 7 Tasttádi Varga Éva: Zöld partokon Zöld partokon belüket ír a patak, mint jegykendőt a legény, ügy adja át a rétnek, cserébe friss gólyahir lágy testét ölelgeti, mert hatalmas március indult cl seregével, és én a fűből nézem, meddig tart vonulása, mezei nyulak, cinkék szökdclnck közel hozzám, felvarázsolják arcát, akit tavaly szerettem, s kon lyoni szálai közül a legszebbet kihúzom. HAJÓ ÉS EMBER Pető János munkája Szán ties ka Különösérzés. vé.8iiJmenni olyan falpn, ami elejétől végéig 10 percnél tovább nem tart — az alvégen meggyújtott cigaretta a felvégen is füstölög. És két templom van benne. Mindkettő példásan rendben tartott. Az egyiknek, a katolikusnak, tornya is van, a görögnek csak egy haranglába, jókora kolomp- llál alig nagyobb haranggal. Faluról beszélek, mert errefelé mindenki annak tartja Szanticskát. A múltjáért, melynek kezdete az idők homályába vész. Hétszáz évvel ezelőtt már „jegyezték” a feudális „értéktőzsdén”, királyig eljutó nemesi pereskedésekben. Hogy miért, a mai kor je- lenidőbe-égett embere csak a fejét csóválja, értetlenül: „mit ettek rajta?” Azt mondta valaki: a front átvonulása után két hónappal a szanticskaiak még mindig a háborút várták. Akkoriban még bekötő útjuk se volt, következésképp útirányjelző tábla se árulkodott arról, hogy ott alant falu rejtezik, és szívszorongva tekint az életveszedelmek elé. Meglehet, ez ugyanúgy legenda, mint az egyik ellesi barátom kijelentése: „Tudod, miről híres Szan- ticska? Emberemlékezet óta itt nem fagyott le gyümölcsfa ...” A néni, aki egy süldő- lánykával jön szembe velünk, kapával fáradtan csüngő jobbjában, kérdésemre — igaz-e ez az állítás ? — határozott nemmel felel. A határozott nem egy nyomatékos kérdésben ölt testet: „Ki mondta ezt magának?!” És sorolja, tavalyelőtt is lefagyott a dió. Az viszont igaz, hogy szilva itt mindig volt. Hetvenhét esztendős — ..kilencvenkho-,."- ben születtem” — a gagy- vendégi szeszíőzdés — „ várjon csak, hogy hívják?!” — szokta mondani, az volna az igazi, ha mindig szan- ticskai szilvából főzhetne pálinkát, mert az itteni cefréből mindig több van 4—5 literrel egy öntésből (egy öntés: 200 liter). Miért? „Ránk olyan jól hord u nap”. Tavaszelőn is jártam itt, akkor minden ház udvarán mutatkozott ember, de mindegyik lerázott. Az idegennel szemben tartózkodók. Most előnyös helyzetben vagyok. A felsővadászi körzeti iskola igazgatójához, Papp Lajoshoz szegődtem. A néni, aki az unokájával jön valahonnan, igen Közlékennyé válik, mert általánosba járó unokája „csókolomot” köszön az igazgató bácsinak, tanítványa lévén. „Hát te tudsz kapálni?!” kérdi az igazgató meglepetten. A nagymama felel: „Hogy tud-e?! Lehúz engem is. pedig én kapával születtem ...” Mondom ben' a faluban két búcsút tartanak. Ami nekem meglepetés, neki annyira természetes, mint ahogy lélegzik az ember, hiszen beleszületett. Visszakérdez: „Maga ezt nem tudta?!”, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy negyvennégy lakosú — nem is tudom, hogy nevezzem — településen két búcsút „ülnek”. És, tessék mondani — kérdezősködöm változatlan hévvel — a búcsúsok is kijönnek ide, sátrat állítanak, mézeskalács meg a többi? Megtudom, a római katolikusok búcsúja „jó időben” van, István király napján (aug. 20.), a görögöké már hűvösben, október első vasárnapján, de még akkor is előfordul sátor. Kérdésem kézenfekvő: búcsús csak olyan helyre ránd d ki, ahol várható haszon, ilyen csepp faluban lehet bevétel? A néni önfeledten nevet. Mért ne lehetne?! Sok a rokonság a szomszédos falvakban, no, meg akik innen elszármaztak, 'ilyenkor apraja-nagyja hazasereglik. Megtudom, itt sose volt iskola, füszerüzlet, kocsma se, mindig Abaújlakra jártak. kb. két kilométerre. Szegények? Már miért leltek volna szegények?! Mindenkinek volt kevéske földje. Folyton kérdezők. Menynyi búzát „Jött egy hold, nyolc mázsát? S ami az én falumban isfen verésnek számított — holdanként a nyolc mázsa — a néni szerint itt ritkán volt olyan sok. S mintha mi ott se lennénk, eltűnődve morfondírozik, ö nem is érti, mit csinálnak ma a földdel, huszonnégy mázsát is meghoz egy hold. cukkorrépát például sose vetettek, mert úgy tudták, itt azzal nem érdemes bajlódni, most akkorára nő, a marharépa se érhetne a nyomába. Akármit földbe dugnak, megterem. Hát ez kész csuda. Rákérdezek: nénikém, hány évet jósol Szantics- kának? Meddig fog élni? Maga elé ejti tekintetét, mintha az útból kiálló kövekből akarna holnapot jövendölni szülőfalujának, és felütött fejjel mondja: „Szanticska mindig volt — mindig lesz”. Fáradt karja körívet ír le, mintha magához akarná ölelni a csepp falut, sóhajt. ...Itt olyan jó lakni!” Két éve siratta el a férjét, lányához költözött a szomszédos faluba. Az o szíve azonban akkor dobban igen-igen nagyot, amikor jön haza. „Én már csak itt vagyok itthon. Én már így vagyok vele. Szóba került, mi legyen a házzal, hiszen üresen áll. Az egyik fiam Barcikán, a másik Miskolcon él. Hallani se akarnak róla, hogy eladjuk — igaz, nem is nagyon tolakodnak érte. Ki vesz ma házat ilyen eldugott helyen ...” Közbeszólok: Hallottam, egy orvos vett itt házat húszezerért. , A néni megélénkül. „Csakugyan! Kijönnek szombaton — ahogy hallom — és vasárnap estig itt tartózkodnak. Jól érzik itt magukat. Az én fiaimnak is van autójuk. Azt mondják, a szülőházuk pedig nem eladó. semmi pénzért. Hazajárnak ők is. Mondják nekem: édesanyám, itt olyan jó ...” A felsővadász! tanácselnököt is kérdem, Hornyák Józsefet, hány esztendőt jósol Szantieskának? Jó kedélyű, természetes gondolkozáséi ember, és mostani életéről ejt szót. Az emberek igen munka- szerelők. Ez a táj mindig jószágtartásból pénzelt. Most is tartanak marhát. Jelenleg is kijár a legelőre 25. Persze, ez kevés ahhoz, hogy pásztort tartsanak, de megoldották a gondját — „sorcsordásságra” rendezkedtek be, mindennap más őrzi a jószágot. Hát nem okos megoldás?! Fehér József tanácstitkár régi iratokat vesz elő. Böngésszük. l!)25-ben százötvenen lakták a falucskát. Jelenleg negyvennégyen. Az átlagéletkor 57 esztendő. Innen már évek óta nem jár gyerek iskolába. Az új nyugdíjtörvény értelmében a mezőgazdaságban dolgozók nyugdíjkorhatára is „leszáll” hatvan évre 198Ö-ig. Szanticska már három esztendő múlva eléri a nyugdíjkorhatárt — állagéletkora hatvan év lesz. Kilehelik a láblát a falu végére: „Nyugdíjasok falnia!” Nindcbbcn C!Uipan egy a vigasztaló: \ .„ban, senki se marad nyugdíj nélkül. S a másik: a felszabadulás után a csöpp falu annyi állami támogatást kapott, amennyit a 20 ház nem ér — a villanybevezetés és a bekötő út több százezer forintba került. Különös, mégis érthető: emberszerető társada- 'otn a miénk. Gulyás Mihály Urbárium. 1767 óta él a magyar történelemben, csaknem egy évszázadra megszabva a magyar falu földből gyökeredző népének sorsát. Aztán mint annyi más az évszázadok folyamán, már ez is csak emlék. Egy lap a történelemkönyvekből, vagy talán kettő. A Mária Terézia korát tanuló diákembernek házi feladat másnapra. Félórás tanulás, esetleg egy óra, és másnap hu megkérdezik tőle, valahogy így kezdődik a felelet: \,A Mária Terézia királynő úrbéri rendelkezése, az Urbárium megszabta a jobbágy használatára bocsátandó föld nagyságái, másrészt az utána járó szolgáltatások nemeit és mennyiségét...” Egyszóval viszonyról van szó. Földesúr és jobbágy viszonyáról. Pontosabban fogalmazva elsősorban a jobbágy számára előírt kötelességekről, valamint a jobbágynak biztosított jogokról. Azért; írtam a kötelességet; előre, mert abból volt a több. s azok megszegéséért a pór súlyos árat fizetett. Pedig' hát a jogai gyakran sérelmet szenvedtek. De az egészen más! Ugyan ki véd meg egy szegény ágrólszakadt földművest, ha az törvény elé viszi panaszát? Hisz a törvény azé, akié a hatalom. És a hatalom birtokosai maguk a földesurak voltak. Bogács község jobbágyainak ura az egri káptalan volt,' már a XVI. század eleje óta. Közöttük a viszony évszázadokon át önkényesen alakult, általában a földesúri érdekből diktált „jogszabályok” szerint. Az urbárium a község lakossága és a káptalan között 1771. június 8-án lépett érvénybe. E törvény- és 'joggyűjtemény első fejezete meghatározta, milyen földterület tartozott egy jobbágytelekhez. „Egy egész jobbágy házhelyhez Húszon Nyolcz Hold szántó Föld, minden egy Holdba'n két Pozsonyi Mérőt számlálván, és rét 'Tizen Két Ember kaszálóra való — mivel esztendőnként egyszer kaszáltatik — adattassék Az Urbárium második fejezete a jobbágyok jogait foglalta össze. Szabad volt a jobbágynak bort átülni, Szent Mihály napjától Szent György napjáig. A legelőt a l'öldesur és a jobbágyok közösen használták. Es engedélyezett volt a „tűzre való faizás” (rözseszedés) is. A harmadik „punctum” szólt a jobbágyok legfontosabb szolgálatáról, a robotról. Mert a káptalan bogácsi jobbágyainak életéhez a robot ugyanúgy hozzátartozott. mint az adók terhe, a pincelakás, vagy a verejték. „Minden egész helyes jobbagy köteles lészen maga földes Urának minden Hétben egy napot. Nap-Keletiül Nap-Nyugottig kel marhával maga szekerével. szántáskor mindazon áltál négy marhával maga boronájával és ekéjével Uraságnak dolgozni .. Akiknek nem volt négy igásállatuk — és az ilyen jobbágyok száma nem volt csekély —, azokra a törvény az alabbi módoh rendelkezett: . az olyan jobbágy, mással összefogván, egy napi szántást két napi munkával végezzen...” A fennmaradt korabeli írásokból megállapítható, hogy a községben két egész jobbágy telekivel kelten, másfél telekkel hatan, egy telekkel tízen rendelkeztek. Magasabb volt a léi- és negyedtelkes családok száma, de legtöbben, 31-en mégis az úgynevezett házas zsellérek voltak, akik számára nem jutott egy hold kapa- föld sem. A jobbágyok adózásáról a negyedik, a kilencedről és a hegy vámról az ötödik punctum rendelkezett. „Minden jobbágy és magános házzal bíró zsellér esztendöbéíi adózás képpen minden különbözés nélkül tartozik fizetni földes Urának egy Forintot, mellynek felét szent György napra, másik felél pedig szent Mihály napra fogja le-ienni. .. Minden egész helyes gazda fog adni esztendőnként az Uraságnak két Csérkét, két kappanyt, tizenkét tojást, egy icze kifőzött vajat. Melly adózásra a fél, és negyed helyett jobbágyok is a reájok esendő szám szerint kötelesek lesznek...” A fül-] terméséből ki- ívni iencedrész illette meg a káptalant. Vonatkozott ez — a kerti véleményeket kivéve — mindenre. még a méhekre. bárányokra, gidákra, kenderre, lenre is. A jobbágyélet kötöttségeit és keserveit leginkább a nyolcadik fejezet törvényei fejezték ki. Mit tilos a jobbágynak és mivel büntethető? — adhatnánk címéül e fejezetnek. Mert... ha jobbágy vétke miatt az Uraság tömlöczére fog vettetni és vasra veret- tetni, a vasnak vállságáért 15 krajezárt fizetni tartozzék. Mi illeti pedig büntetését azon jobbágynak akik az erdőt rontyák és a fákat nyesik? Azok a. kárnak a megtérítésen kívül harmad Napi Gyalog munkának végben vételére biintettes- senek ... Huszonnégy pál- cza büntetés alatt tiltalik, hogy a jobbágyok magok között sem pénzt, sem egyéb termést össze ne szedgyenek ... Semmi parasztnak fegyvert hordozni és vadaszó ebeket tartani három Napi Kézi munkák büntetése alatt szabad nem lészen... A robotyr a. hi- vattalott paraszt röstségböl, vagy inas vétkes okból meg nem jelenik tizenkét pái- czával bűntettesnek . ." Tilos ... nem szabad ... pálczával büntettessék ... tömlöczbe vetettessék ... A földért szenvedett ez a nép, nemzedékek láncolatán át. Élete mindig a földhöz, a röghöz tapadt. A földműves életmódra utal a .község 1786-ból származó — rajzolatában már-már alig felismerhető — pecsétnyomója is. A pecsétnyomó alsó része két ekevasat és egy esoroszlyát; ábrázol, míg a felső mezőben, két álló emberalak, vállukon rúddal, minden valószínűség szerint: egy hatalmas szőlő- fürtöt tart. Mert már szőlőt is termeltek a vidéken a XVIII. század második évtizedétől kezdve. .Válvi András, 1796-os leírásában emigyen ír erről: „ __szől ője közép termékenységü- ek. de jó bort teremnek...” Az úrbérrendezés táján 815 lélek élt a községben, az urbárium pedig összesen 86 telkes és zsellércsa- ládról beszélt. Ebből arra következtethetünk, hogy abban az időben egy-egy bogácsi család 9—10 tagú lehetett. Később a népesség természetes szaporodása anélkül ment végbe, hogy a jobbágyok által művelt földterület számottevően növekedett volna. Természetes következménye lett ennek, a telekaprózódás. Fehér hollónak számított már az egész telkes jobbágy, egyre inkább a fél, sőt a negyed telek lett az uralkodó forma. Számtalan példa akadt arra is, hogy a gazdaságot a legidősebb fiú örökölte, míg a többi testvérnek a zsellérsors jutott. 1835-ben 58 zsellércsalád volt a községben és 1848-ra már 73-ra emelkedett a számuk. Ha az előbbi, 9— 10 tagú családokkal számolunk, akkor mintegy 700 embernek jutott nincstelen sors, zsellérvilág. Jó részük pincelakásokban, barlangszerű építményekben álmodta át, és raa- jorsági földek adta éhbéren tengette át. élte napjait. Néhányuk nevét megörökítette a krónika. Daragó András, Farkas István, Fi- cere István, Tiba György, Kis Pál István csak néhány azok közül, akiket már- már a „szükség garast rabolni kényszerít”. Földesül’—jobbágy. Évszázados viszonyt takar ez a két fogalom. Ellentétpár, olyan, mint a tűz-víz. \agy a jó és rossz, a világos és sötét. Az előbbiekhez hasonló annyiban, hogy ellentétet fejez ki. De tartalmában mégis több azoknál. Ez az ellentét maga az élet. a középkor — és nálunk még az újkor is — érzékelt, a csecsemőkortól az aggastyán korig terjedő világa. Sok jelzőt illeszthetünk e kor. e viszony jellemzésére. Csak egy jelző nem illik rá sehogy sem. E? nedie: emberi '’"ián Imre T
