Észak-Magyarország, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-29 / 126. szám

ísunoH Ot év alatt Mepveiiiíiíiüó forint termelésnövekedés A mezőgazdasági nagyüze­mek. gépműhelyeiben javá­ban dolgoznak a régi kom­bájnok felújításán, az AGRO. TRÖSZT telepeire pedig folya­matosan érkeznek külföldről az új arató-cséplőgépek. A Német Demokratikus Köz­társaságból június 30-ig 300 gép érkezésére számít a vál­lalat. A szállítási ütem meg­felelő. eddig 200 nagy telje­sítményű NDK-kombájnt vettek át, és jó részüket már fel is készítették az átadás­ra, s a nagy nyári munka idejére az utolsó szállítmá­nyok is megérkeznek. A mezőgazdasági nagyüze­mek a szovjet gyártmányú arató-cséplőgépekből igény szerint válogathatnak. A kereskedelem raktáraiban már az év elején mintegy ezer SZK-mintájú kombájn várt eladásra, ezt a készle­tet további 500-zal egészítik A megyei tanácson tegnap értekezletet tartottak, me­lyen részt vettek a határ­menti járási hivatalok elnö-r kei, vagy helyettesei, a he­lyi tanácsok elnökei, a ha­tárőrség képviselői. Téma­ként szerepelt az állam- és közbiztonságról szóló tör­vényerejű rendelet, valamint az államhatárok őrizetéről szóló rendelet végrehajtásá­nak, továbbá a határmenti ki. Kétféle típusból; az SZK —5-ösből és ti-osból szállít Magyarországra a szovjet külkereskedelem. Ezek a gé­pek továbbfejlesztett válto­zatai a hazánkban legelter­jedtebb kombájnnak, az SZK—4-esnek, annál azon­ban többet „tudnak” és na­gyobb biztonsággal működ­nek. Május elejéig mintegy 500 kombájnt értékesített a ke­reskedelem. a további gép­igényeket folyamatosan elé­gítik ki. A gépek megvásárlását a Magyar Nemzeti Bank is elősegíti; a mezőgazdasági üzemek a gabonakombájnok vásárlására ötéves hitelt ve­hetnek igénybe, és kedvez­mény', hogy a bankszervek a hitelkérelmek elbírálásakor mentesítést adhatnak a 30 százalékos saját alap bizto­sításának kötelezettsége alól. tanácsi és határőrszervek együttműködésének tapaszta­latai, az ezekkel kapcsolatos, további tennivalók. Annak a jó együttműködésnek a je­gyében, mely a tanács: szer­vek és határőrszervek mun­kájában kialakult. Az értekezleten bevezetőt dr. Kardos Sándor, a megyei tanács vb-titkára, előadást pedig Hajnal András alezre­des tartott. A hozamok erőteljes nö­velését tűzték célul a tisza- palkonyai November 7. Ter­melőszövetkezetben. A ter­melés fokozását elsősorban további gépesítéssel és a korszerű termelési rendsze­rek, illetve módszerek beve­zetésével igyekeznek bizto­sítani. Az ötödik ötéves terv végére búzából 40—42, kuko­ricából 70 mázsás hektáron­kénti átlagot terveztek. A cukorrépa termésátlagát 450 mázsára szeretnék növelni, míg pillangós takarmányié- lékből hektáronként 60 má­zsát irányoztak elő. Az állattenyésztés fejlesz­tését hasonlóképpen fontos feladatuknak tekintik. A tervidőszakban szükségessé válik egy 300 férőhelyes ser­téstelep létrehozása, itt ne­velik majd az anyakocákat. ! Karjukon i i ! ... nem csupán ballagási 1 kellék, mint a kis tarisz- i nya, vagy az úlravalúnak • szánt pogácsa. Nekik a fe- J hér szirmú margaréta, a i pirosat álmodó rózsa, [ szegfű fodra, nemcsak a i gyönyörködés forrása, de a [ munkát, a nagy türelmet i és értést kívánó munkát is [ jelenti. A virág leendő ■ szakmájuk tartozéka, tár- 1 gya, s egyben szimbóluma. [ Leendő szakmájuké, amely- i rőt háromévi tanulás után | rövidesen a gyakorlatban i tesznek tanúbizonyságot. j Dísznövénykertészek. Hu- i szonöten vannak. Leányok \ A tervek szerint felépítenek egy ' újabb szarvasmarha-te­lepet; az anyajuhállományl két és félszeresére növelik. A szövetkezet tagsága elha­tározta továbbá, hogy gaz­daságosabbá teszik a szar­vasmarhatartást. Csatlakoz­nak a lejtermelési verseny­hez, s az egy tehénre jutó fejési átlagol 3000 liter fölé emelik. A termelőszövetkezet öt­éves terve a növénytermelés-^ ben 19—20. az állattenyész­tésben 15—16 százalékos ter­melésnövekedést ír elő. E szerint 1980-ra a közös gaz­daság éves termelési értéke várhatóan meghaladja a 120 millió forintot, amely 40 millióval több az 1975. évi­nél. a virág... I és fiúk ma egymás mellett ; lépkedve, még egyszer, s i utoljára végigmennek a [ padsorok között, utoljára i lépnek be a kollégium szó- j báiba és mint tanulók, i utoljára járják be a kerté- J szeli vállalat üvegházait. , Aztán egy hónap múlva — 1 a szakmunkásvizsga után — , visszajönnek a növényim- ' zakba. a parkokba, a vi- J rágüzletekbe. > Ma ballagnak. Ünneplő- i ben. büszkén, s mégis meg- J hatódva. S karjukon ott a j virág... 1 (ha) Kér ám iák A sárospataki kerámia rövid idő alatt, nagy hírnévre tett szert. Az országhatáron túlra is nagy mennyiséget szállítanak Csehszlovákiába. az NDK-ba, Japánba s még számos oi-szágba, A Szlcircsák dinasztia fiatal tanítványai jól elsajátították a mesterséget. Nagy férfikezek formálják, alakítják az agyag­masszát apró figurákká, majd könnyű női kezek festik, pln- gálják az eredeti sárospataki mintákat a disz_ és használati tárgyakra. A népművészeti tálak a gépi korongozás során gipszformában kan iák mesr alakúikat TELEX ARANY PÁLMA Növényvédőim i előre jelzés „Támad” a iiurgonyaiopr A „Taxisofőr” című ame­rikai film, Martin Scorese rendező alkotása nyerte el az idei cannes-i filmfesz­tivál nagydíját, az Arany Pálmát. A zsűri különdíját kapta az ..Omárkiné” című nyugatnémet és a „Cria Cuervos” című spanyol film. A legjobb férfialakí­tás díja José-Luis Gomez spanyol színésznek jutott. A legjobb női alakítás di­ját megosztva kapta Törő- csik Man, a „Déryné hol van?” című filmben nyúj­tott teljesítményéért, vala­mint Dominigue Sanda francia filmszínésznő, aki Bolignini „Örökség” és Ber­tolucci — versenyen kívül vetített — ..1900” című film­jében játszott. VAK ORVOS Az Egyesült Államokban 104 év óla először szerzett orvosi diplomát egy látás- képtelen diák. A 8 éves ko­rában megvakult 26 éves Hartman a diploma átvéte­le után kijelentette, hogy a gyógyászati pszichiátriai és rehabilitáció ágazatában kíván dolgozni. TÜNTETÉSEK Egyetemisták tömegei tüntettek csütörtökön San­to Domingóban János Ká­roly spanyol király jövő- hétre tervezett látogatása ellen. A tüntetők és a rend­őrök között dulakodás tört ki. A Borsod megyei Növényvédő Állomás felhívja a kisUerttula.i- donosok, a burgonyatermesztők figyelmét, hogy a burgonyabo­gai* lárvakelése megkezdődött. A kártevő számára kedvező időjá­rás (meleg, párás idő) esetén a lárvák tömeges megjelenése ,jú nius 1. és június 5. között vár­ható, s egyben ez a védekezés elvégzésének optimális időpont­ja is. A károsító tömeges elszaporo­dásának megakadályozása érde­kében vegyszeres védekezés el­végzését javasolják a szakembe­rek. Erre a következő készítmé­nyek valamelyike alkalmas: Sc- vin 85 WP (0,2 %), Safidon 40 WP (0,25 %), Ditrifon 50 WP (0,2 %), Ditrifon 5 porozó (20— 2t; dkg 100 négyzetméter) és Rov- linka :? D porozó (15—20 dkg, 100 népvzetméter). Ezek a nö­vényvédő szerek hatékonyan gyé- rítik az egyéb szívókártevőket is. A növényvédő szerek csomago­lásán feltüntetett használati uta­sítást maradéktalanul be kell tartani. HAZAK A kézi korongozóból kikerülő korsókra fület ragasztanak az asszonyok Muzsikáló udvar E nyáron is folytatja nép­szerű nyári koncertsorozatát a Muzsikáló udvar a mis­kolci Kossuth Művelődési Ház (Kossuth u. 11.) zárt udva­rán. A tervek szerint június közepétől szeptember ele­jéig négy koncertet tervez­nek. A sort június 15-én es­te a Gesualdo quintett és a Miskolci Rézfúvós Együttes koncertje nyitja, majd júli­us 13-án a Moszkvai Filhar­mónia Vonósnégyesének hangversenye folytatja a sort. Augusztus 10-én a Ma­gyar barokk trió hangver. senye következik, szeptem­ber 7-én a Camerala Hun- garica koncertje zárja a sort. A hangversenyeket rossz idő esetén a művelődési ház ki­állítótermében rendezik meg. Szállítás exportra Diósgyőrből A rossz időjárási viszonyok sem zavarják meg a Lenin Kohászati Művek készáru- kiszállítását. Ebben a hónap­ban szinte mindennap túl­teljesítették a napi kiszállí­tási tervet. A csütörtökre tér. vezeti 3300 tonna helyett közel 4000 tonna termék hagyta el a gyárat, Ebbö! exportra 1400 tonnát szállítottak, ami nyolc országban kerül majd tél- használásra. A legtöbbet szállítottak Norvégiába. Ro­mániába. Svédországba és Lengyelországba. A megfestett dísztárgyak a szárítóban várnak égetésre Joósz Antal az égetőkemencébe rendezi a korsókat Laczó József felvételei ÉSZAK-MAG VARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja, főszerkesztő: 'VI Kill LAJOS. Szerkesztőség: 3ö27 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. lo. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ; *6- 132, 16-672. 35-380. 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Párltwat: 16-078. Belpolitikai rorat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek-: 16-040. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Posta­cím- 3501 Miskolc,- pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213. Terjeszti a Magvai Posta. Elő­fizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egv hónapra 20 forint.' Index: 25655. Készült, a Borsodi Nyomdában Felelős ve/elő- SZEMES ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents