Észak-Magyarország, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-25 / 122. szám

1976. május 25., kedd \ ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 ■ Vitapartnerek és vélemények ■ Kézzelfogható eredmények b Bizonyító tények TÖBB ÍZBEN hallottam olyan kijelentést az elmúlt napok során, hogy nálunk, — megyénket, városunkat értve" közvetlenül — egyre kevesebb, szinte halódik a társadalmi, közéleti tevé­kenység. Röviden: visszafej­lődik a közéletiség. Volt, aki lakóterülete tanácstagjának munkáját, volt, aki a ház la­kóinak társadalmi inaktivi­tását említette, mint bizony­ságot az önzetlen társadal­mi munka „elhalására”. Nemcsak néhány ellentétes Statisztikai adat, az állításo­kat cáfoló tény késztetett és késztet vitára a közéletiség témakörében, hanem az, hogy az alaptalanul, vagy tévesen következtetök közül néhá­ny an olyan közép-korosz- tálybeliek, . akik egykoron — 2—3 évtizeddel ezelőtt —, ha kellett „mindent belead­tak” az önzetlen segítésbe, az új élet építésébe. S ha bennük ilyen nézőpont ala­kul ki, — tények ellenében, —- akkor a meglátásban, a megítélésben lehet hiba, s feltétlenül szükség vari ezek eloszlatására. Annál inkább is, mert napjainkban nem ritkaság a nemzedéki, a kor­osztálykülönbségbe torkolló, az ilyen- tartalmú, irányú vita határát súrolgató , esz­mecsere. A /társadalmi munka, a pezsgő közéletiség ezer, s v egy példáját, tehát létét, fej­lődését, az életünket, ered­ményeinket ismerő ember könnyen, egyértelműen bizo­nyíthatja. Aggódó vitapart­nereim is kérdőjel nélkül el­ismerték, hogy az elmúlt év jubileumi és kongresszusi versenye a dolgozók minden korosztályát intenzíven, meg­mozgatta, s az eredmények­ben senki nem kételkedhet. Mint ahogy nem tagadható, ellenben igen biztató és fia­talságunk politikai. társa­dalmi érettségét bizonyító az a lelkes, forintban 10— 100 milliókat érő munka, amelyet ez évben, a KISZ- kongresszusrn készülőben és azóta is fiatal munkásaink végeztek, adtak a társada­lomnak: társadalmi munká­ban, hétvégi szabadnapjai­kat, a május 1-i munkaszü­netet is feláldozva. 15zek egyértelműen pozitív meg­nyilvánulásai fiataljaink köz­élet iségének. Vagy —, ha csak Miskolc város eredményeit nézzük — biztató, lelkesítő tényező az, hogy a IV. ötéves terv so­rán évről évre duplájára emelkedett a város lakossá­gának társadalmi szinten végzett konkrét építőmun­kája. Több mint 110 millió forint az. amit önzetlenül adott a közösség, — termé­szetesen figyelembe véve azt. hogy a szépítés, az építés végső soron a szépítek, épí­tők érdekeit is szolgálja. S az V. ötéves tervben több mint 200 millió forintot érő hasonló tevékenységgel szá­mol a város párt-, állami vezetése. Bizonyos, hogy alap. pal, minden más vélemény­nyel ellentétben! Mi ez, ha nem alkotó közéletiség?! IGAZ, ELHANGZOTT ezek ellenében olyan érv, hogy: alig néhányan jelennék meg égv-egy tanácstagi fogadó­órán, választói gyűlésen. Vagy: a munkások, műsza­kiak. munkásfiatalok dol­goznak, áldoznak, de egyes értelmiségiek, orvosok nem sokat tesznek kimondottan társadalmi — közéleti mun­ka keretében ... Való igaz: jó magam is voltam olyan tanácstagi és képviselői beszámoló beszél­getésen, ahol a választók kis töredéke volt jelen. Ez va­lóban kevés, azonban több, mint biztos, hogy szervezési, előkészítési hiányosságokra, vagy éppen a kapcsolattar­tás, a megválasztottak által végzett közvetlen tevékeny­ség esetleges hiányosságaira vall. S talán azt is meg le­hel, meg szabad adott eset­ben jegyezni, hogy ha a vá­lasztóknak lennének különö­sebb problémáik, ha baj len­ne, akkor mennének, szól­nának, vagy ha segítségüket kérné a tanács, a körzet, a képviselő, akkor ugyanúgy nem húzódnának el az ön­zetlen tettektől, mint azt üze­mükben, munkahelyükön, mindennapi emberi kapcso­lataik során teszik. Ami pedig az értelmisé­gieket, orvosokat ért észre­vételt illeti: a tanácsok, az üzemek, az intézmények ve­zetői a megmondhatói, hány jó műszaki, építési terv. szak­tanács segíti önzetlenül, el­lenszolgáltatás nélkül a szo­ciális, kommunális fejlesz­tést. S ezt az értelmiség kép­viselői, mérnökök, közgazdá­szok, orvosok adják. Nem­régiben a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat Egészségügyi Szakosztályá­nak ülésén vettem részt. Me- gyeszerte ismert főorvosok, orvosok számoltak be a já­rásokban, városokban kifej­tett felvilágosító, ismeret­terjesztő tevékenységükről. Órákon át vitáztak: mit kell tenni, ki hová megy majd szabad idejében, egész napi operáció, gyógyítás után. hogy segítsen, neveljen, ta­nítson. VAJON MI EZ, ha, nem igazi, nagyon is tartalmas, nagyon is szocialista fejlő­désünket bizonyító, aktív közéletiség?! Minden más, téves nézőponttal ellentét­ben. Barcsa S. Bizalom és türelem „Mit bírtak el, mit éltek ők át! / S hogy mindenkor helytálljanak / kérgesek lel­tek, mint a fenyőfák, / és borostásak, mint a nap” (Andrej Voznyeszenszkij: Es­te az építkezésen). Sok ezer építőipari mun­kás dolgozik a megyében, épít hatalmas méretű gyára­kat, iskolákat, kórházakat, középületeket, lakóházakat és talán nem is sokban kü­lönbözik tőlük Tóth András és brigádja. Tóth Andrásé- kat Sajóbábonyban találtuk meg, ahol már 1971-től dol­goznak. Eddig felépítettek löt) lakást. ■ egv ballisztikai állomást, egy 50 gyermek el­helyezését biztosító óvodát és csak úgv mellékesen át-^ ruccantak Szendrőbe és Sa- jószentpéterre is. Itt iskolát építettek, amott lakások bel­ső munkáit jgezték. Tóth András alacsony ter­metű, szikár, csupa csont és izom, a húsz év, amit ,a kör művesszakmában eltöltött. a kezdetben emberfnyüvö munka, a nap heve és a hi­deg napok alakították, for­málták ilyenné. Választha­tott volna könnyebb szakmát is magának, hiszen édesapja asztalosnak szánta. Ám a szí'tői szándék erőtlenebb volt. mint a szakma iránt érzett vonzódása. Á’ tanuló- évek után a 31. sz. Állami Építőipari Vállalatnál ismer­kedett meg igazán a szakma mesterfogásaival, a munka nehezével, de szépségével is. Sok ; éve már, hogy a Bor­sod megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalatnál dolgozik. Az első évek bizony nem voltak könnyűek. Ezekről így beszél: *— 'Vállalatunk gépi állo­mánya , bizony szerény volt. A munkák túlnyomó részét kézzel végeztük. Olyan fel­vonóink voltak, amelyekbe egy japánért sem lehetett tenni, is mindössze egy 10 tonnás /darunk és egy autó­darunk volt. Nem csoda, hogy a régi „aranycsapatból”, aho­gyan nevezlek bennünket, nemsokára már csak hár­man maradtunk. Szerencsé­re időben megtanultam, hogy kitartónak kell lenni. Min­den rossz után, jó időszak következik. Így megértem a vállalatnál az 1971 óta tör­tént jelentős fejlődést. Ma már (it)' tonnaméteres toronydaruk, aulódanuk, va­kológépek. felvortóáílványok és nagy teljesítményű be­tonkeverők könnyítik mun­kánkat: De az építőanyag­ipár fejlődése': födémelemek, előre gyártott szerkezetek, béléstestes ' födémek alkal­mazása mind ebbe az irány­ba hat. Ma már ott tartunk, hogy fele erővel ketszerany- nyit építünk. Sokat számít, hogy brigá­dunkban nagy az összetarló- erő. A most' végző 7 tanuló is ide akar jönni. Hogy mi ennek a titka? A bizalom, s a türelem egymás iránt. Hát igen, a Tóth Andrá­séin korosztályának még ma­guknak kellett rájönni a munka nyitjára, lépést kel­lett tartamok az öregebbek­kel. a tapasztaltabbakkal tudni kellett vakolni, falaz­ni, csempézni — minden mesterfogást — épp annyi­ról, mint a brigád bármely más tagjának, különben le­maradt és a brigádból is el kellett mennie. Akkor nem volt idő a tanulásra, úgy kellett ellesni „hajtás” köz­ben az ismeretlen mozdula­tokat. fogásokat. — Fontosnak tartom a ver­senyszellemet. ezért mindig két részre osztom a brigádot, és így egyik húzza a mási­kat, ki lesz hamarabb kész egy lakással. Egy idősebb mellé, egy fiatalabbat állí­tok és az idősebbik felel a munkáért! Ismerni kelt1 az. embereket is: ki mit tud és mennyit bír, ismerni és meg­fogni a hangnemet, hogy mindenkivel szót: tudjak ér­teni. Így tudták azt elérni a brigádban, hogy olyan szak­munkások nőttek ki. mint Bence .lenö, Nagy Béla. Mol­nár József, vágj’ Nagu Ja­Több* mint traktoros „A mezőgazdasági üze­mekben az. egyik kulcskér­dés, a traktorosellátás” — fogalmazta meg — amolyan közgazdász zsargonban — mi­nap egy termelőszövetkezeti szakvezető, aki részletesen is kifejtette, kijelentésével mi­re céloz. A mezőgazdaság­ban a csökkenő munkaerőt egyre inkább gépek pótol­ják: korszerűek, „sokat tud­nak”, ugyanakkor a kezelé­sük nagy szakértelmet kí­ván. Ezért van az, hogy amíg a mezögadasági dolgozók összlétszámú fokozatosan csökken, addig gépkezelők­re, gépészekre (ezek a kife­jezések tartalmukban többet; jelentenek, mint a traktoros megnevezés) fokozottabb mértékben lesz szükség. * — Nem traktorosokat kép­zőnk, hanem növénytermesz­tő gépészeket — igazítanak ki mindjárt beszélgetésünk elején a tokaji Mezőgazda- sági Szakmunkásképző Isko­lában Bánfai Mihály igaz­gató és Jász András igazga­tóhelyettes. Meg is tudom mindjárt, mi a kettő közötti különb­ség. Amíg a traktorosok há­romhónapos képzés kereté­nős, hogy öten is. volt rá eset, többet teljesítettek, mint más brigád 20 fővel. De az asszonyok is kitesznek ma­gukért, szinte annyit emel­nek. mint egy férfi. Leg­utóbb Mikó Rozália kapott vállalati Kiváló Dolgozó ki­tüntetést. Más a helyzetük, mint a gyárakban dolgozóké. Nincs tető a fejtik felelt és ha zord az idő, nem a központi fűtés adja a ineleget, csak a koksz­kosár. vagy a hőlégfúvó eny­híti a fagyot, a dermedtsé­get tagjaikból. És a kívülál­lók szeme előtt dolgoznak. Itt nem lehet úgy „lógni”, elbújni az épületek, gépek közölt, hogy más ne vegye észre. Néni is nagyon érdemes sokat pihenniük, hiszen ak­kor megcsappan a kereset. A mostani ösztönző bérezé­si forma, az ifjúsági pótlék a jobb és termelékenyebb munkára serkenti őket. A 34 éves brigádvezető mindig odaüli, ahol gyorsítani kell a tempón. 1973-ban és 1975- ben Tóth András a vállalat kiváló dolgozója lett. Job­bén az évben nagyobb öröm és megtiszteltetés érte és rajta keresztül az egész bri­gádot. Olyan munkáért kap­ta az elismerést, amelyben jócskán benne van minden jól dolgozó brigádtag teve-, kenysége. 197(1. április 3-án a Parlamentbe volt hivata­los. A Munka Érdemrend bronz fokozatát Losonczi Pal. az Elnöki Tanács elnö­ke adta át. Buciiért Miklós ben sajátítják el a legfonto­sabb tudnivalókat, addig a növénytermesztő gépészek 3 éven át ismerkednek a me­zőgazdaságban használt erő- és munkagépekkel. A tanu­lók három év alatt nemcsak a gépek kezelését, hanem be­állítását és szerelését is meg­tanulják. Néhány termelőüzemben arról panaszkodtak nem is olyan rég, hogy a gépész szakmunkásképző iskolákból kikerült szakmunkások egy- egy ma használatos, modern traktor előtt tanácstalanul állnak, nemhogy beállítani, a kisebb hibákat kijavítani nem tudják, de még a gép vezetéséi sem lehet rájuk bízni. S tulajdonképpen ez a „panasz” az, ami izgalmas, ezért kerestem fel megyénk egyetlen gépész szakmun­kásképző iskoláját, Tokaj­ban. — Sok gazdaság kész szak­embert vár, aki az iskolából kikerülve másnap már fel­ülhet, mondjuk a Rába—Stei­ger vagy a K—700-as trak­torra. Az iskolának — és ezt a tanterv tartalmazza —-, a szakma alapjaira kell meg­tanítania a fiatalokat. A gya­korlatot a gazdaságban kell megszerezniük, és egy-egy modern, nagy erőgép meg­ismerésére 3 hónapos spe­ciális tanfolyamokon nyílik lehetőség — kaptam a ma­gyarázatot Jász Andrástól. A beszélgetésünk során egyre inkább megismertem az itt folyó oktatás, képzés bonyolultságát. nehézségeit. Bonyolulttá több tényező is teszi. Ezek közül csak néhá­nyat ragadok ki. véleményem szerint a legfontosabbakat. Az ide jelentkező tanulók tanulmányi átlaga 2.4 körül mozog. Ez akt jelenti, a gye­rekek egy része a nyolcadik osztályt úgy fejezi be. hogy kettesnél jobb osztályzata csak testnevelésből, énekből és rajzból van. Ide pedig el­sősorban a matematika és a fizika ismerete szükséges. De aki jóformán csak a szóta­goló olvasásig jut el az ál-' (alános iskola befejeztével, annak tanulmányi előmene­tele erősen kétséges. Kevés remény van arra. hogy a szakmát tökéletesén elsajá­títsa. Egy másik probléma — és ezt nyugodtan nevezhetjük világjelenségnek — az, hogy az oktatás a gyakorlat mö­gött kullog. A ma mezőgaz­daságában egyre inkább a 100 lóerő feletti teljesít­ménnyel rendelkező erőgé­pek kerülnek előtérbe. E milliós értékű gének megvá­sárlására azonban az isko­láknak nincs lehetőségük. Akkor viszont hogyan ismer­kedhetnek meg a tanulók ezekkel a gépekkel? Leg­több helven ugyanúgy, ahogy az Tokaiban is történik. Az iskola autóbusszal viszi a «verekelet, például a Sze­rencsi Állami Gazdaságba, vagy Nádudvarra ..génnéző- be”. Igen. ..cénné’őbe?. mert ezek a tanulmányi kirándu­lások minden hasznosságuk ellenére is csak „gépnézők”. A gazdaságokban a John Deere-k. Rába—Sleigér-ek termelnek, az iskolásgyere­kek kedvéért nem állnak le a munkával. Mártsak azért sem, mert az üzem félti — és tegyük hozzá joggal —a nem egészen szakavatott ke­zektől a milliós értékű gé­peket . A tokaji iskolában végzett tanulók 50 százaléka nem a mezőgazdaságban helyezke­dik el. — Nagy az ipar el­szívó hatása — mondják az iskola vezetői. No és ez az arány, a még meglevő, reg­ből gyökerezett szemléletet is mutatja. Tapasztalat, hogy a végzett fiatal szívesebben helyezkedik el — mondjuk — egy autójavítóban, mert ott. az ő szavaival élve: mé­giscsak autókkal foglalko­zik. (Annak ellenére, hogy egyik-másik traktor ma már legalább oh an műszaki szín­vonalú. és komforté, mint a gépkocsi). Szakmunkásnak tekintik-e a tokaji iskolában szakmát szerzett fiatalokat? . Az isko­la két vezetője azt mondja, ez két dologtól függ. Magá­tól a gazdaságtól, amely fo­gadja a fiatalt, és a szak­munkástól, aki munkájával bizonyít. — A termelőszövetkezetek hozzáállásán még van mit változtatni — teszik hozzá. — A beiskolázás az ő érde­kük, és felelősségük is. nem­csak az iskoláé. Ha kellően segítenék a mi munkánkat, akkor nem érkezett volna hozzánk olyan jelentkezési lap.v mint amelyikre a tanu­ló osztályfőnöke a követke­zőket írta: ..Igaz, a gyerek félévkor kettőből megbukott, de oda jó lesz!” * Tény: sokan nem ismerik a tokaji Mezőgazdasági Szak­munkásképző Iskolát. Pon­tosabban fogalmazva, elég­gé nem. ismerik. Sem a pá­lyaválasztó gyermek, sem a szülő, sem az általános isko­lai pedagógus, sőt talán még a pályaválasztási intézet sem. Az iskola szerény propa­gandával a tőle telhetőt: megteszi a szakma megis­mertetése. megszerettet é'se érdekében. Szülői értekezle­tekre járnak, filmet vetíte­nek. de ez esvmaeábary ke­vés. Legtöbbet mezőgazda­sági nagyüzemeink segíthet­nének. Mivel az 6 érdekük elsősorban, hogy jó alapok­kal rendelkező gépészeket kapjanak, éooen ezért a fia­talok toborzása, illetve pá­lyairányítása az ő köteles-, sémik is tenne. Kimondva a szót: ne a sült galambot, a kész szakmunkást váriak. A mezőgazdaság jelenének és jövőjének egvik kulcs­kérdése valóban az. hosv a génekre szakképzett embe­rek kerülnek-e. Éppen ezért, kételkedem abban a kbelen- tésben, hogy a kettőből bu­kót tanulók Tokaiban, maid később a magvar mezőgaz­daságban „.tok lösznek”. Hajdú Imre

Next

/
Thumbnails
Contents