Észak-Magyarország, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-15 / 114. szám
I Május 17—22 a Vasas Ifjúsági Parkban, amit könnyűzenei show-mű- sor követ. A DIN keretében meghirdetett amatőr képzőművész- és fotópályázat eredményhirdetését, és a kiállítás megnyitóját 18-án tartják a kohászat ifjúsági klubjában. A programban — többek között — szavalóverseny, író—olvasó találkozó, chilei szolidaritási nagygyűlés szerepel még. A rendezvénysorozat a csa- nyiki majálissal fejeződik be. Kaskaval sajt exportra Az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idén is megrendezik a diósgyőri fiatalok nagy találkozóját, a diósgyőri ifjúsági napokat, melyen elsősorban a két nagyüzem: az LKM és a DIGÉP fiataljai vesznek részt. Az egy hétig tartó rendezvénysorozat gazdag programot ígér, s ez jó lehetőséget biztosít a fiatalok baráti kapcsolatainak szélesítéséhez. A megnyitó ünnepség május 17-én, este 7 órakor lesz A Magyar Élelmezésipari Tudományos Társaság Szeszipari Szakosztályának tagjai tapasztala tcsere-látogatáson vettek részt a Borsodi Vegyikombinátban. A 63 tagú delegáció nagy érdeklődéssel tekintette meg a BVK épülő szennyvíztisztító rendszerét, melynek technológiáját a kombinát szakemberei dolgozták ki. A vendégek ezenkívül megismerkedtek az építőiparban már alkalmazott és bevezetésre kerülő pvc-termékekkel. A gyárlátogatás a műanyag-feldolgozó üzem megtekintésével fejeződött be. A delegáció tagjai elismeréssel nyilatkoztak a kombinát műszaki színvonaláról és a gyár termékeiről. Bővül a lakótelepek száma Felújítás, karbantartás az LKM hőközp 1968-ban adták át az első házgyári lakásokat az összekötő városrészben, és akkor kezdte meg működését a Benin Kohászati Művek ideiglenes hőközpontja is. A lakások számával növekvő igények azonban megkövetelték, hogy újabb kazánokat állítsanak munkába. így került sor egy nagy teljesítményű forróvízkazán és egy — villamosenergia-termelésre is alkalmas — fütőgép üzembe helyezésére. A két berendezés együttes teljesítménye óránként 30 százalékkal nagyobb. mint a leghidegebb téli napok hőterhelése. Köztudott, hogy a közeljövőben bővül azoknak a lakótelepeknek a száma, amelyek fűtését, melegvíz-ellátását a kohászat biztosítja. Ez újabb nagy teljesítményű melegvíz, kazán beállítását teszi szükségessé. E beruházás már folyamatban van, és a fűtési szezon megkezdésekor innen kapja majd a hőellátást az összekötő városrész és a Vörösmarty utca. A hőközpont szakemberei a nyári karbantartási munkálatok elvégzésével a hathónapos folyamatos üzemmenet biztonságát készítik elő. Sor kerül a meleg víz-kazán felújítására is, így várhatóan 1 hétig, 10 napig szünetel e szolgáltatás. Az időpontról és a várható időtartamról egyébként az ingatlankezelő vállalat értesíti az érdekelt területek lakóit. A cigánylakosság érdekében Eredőéinek a oiskeíci járáskai Egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint a megyénkben élő cigánylakosság száma meghaladja a 45 ezret. Az ország cigánylakosainak kb. 20 százaléka él itt. A megye “SOKi profilja nehezíti munkába állásukat, mivel eléggé magas az egészségkarosultak aránya. A megyei tanács határozata szerint a cigánylakosság szociális és egészség- ügyi helyzetének javításához a nagyközségek, s a tömeg- szervezetek összefogására van szükség. A miskolci járás cigánylakosságának helyzetével és problémáival foglalkozó társadalmi bizottság rendszeresen megtárgyalja a községek intézkedési tervét, amelyet a cigánylakosság érdekében, két évre készítenek. Az intézkedési terv konkrétan meghatározza a lakáshelyzetük javítására, a rendszeresen dolgozók számának növelésére, s a nem cigány lakosság szemléletének megváltoztatására vonatkozó feladatokat. Célul tűzi a felnőttek műveltségi szintjének emelését, az egészségügyi felvilágosító munka fokozását is. A miskolci járásban nagy gondot fordítanak a település-egészségügyi tevékenység javítására. A telepek körüli talajszennyezettség miatt sok közkút vize egészségtelen. Feisőzsolcán például három köakútból, csak egynek a vize jó, de hasonló a helyzet a járás más községeiben is. A miskolci járás 25 cigánytelepén ezért rendszeresen fertőtlenítik az ivóvizet/ a köz- kutakat pedig kémiai és biológiai vizsgálatnak vetik alá. A telepeken a szemét elhelyezésére több helyütt jó kezdeményezés született már, .bár a Sajó menti településeken még mindig a folyó a szemétdomb. Az egészségügyi felvilágosító tevékenység jó eredményeket hozott az anya- és csecsemő véd elem ben. A kismamáknak 96 százaléka mór rendszeresen jár tanácsadásra. Az egy évet betöltött csecsemőik 1,8 százaléka azonban egyáltalán nem kapott védőoltást, húsz százalékuk pedig nem kellően lejlett. Az egészségügyi dolgozók .fokozottan ügyelnek rá, hogy valamennyi cigánycsalád vegye igénybe a csecsemő-tanácsadást, s az ingyenes D-vitamint.. A fiatalabb generációt már könnyebb megnyerni az ideális gyer- meklétszámú családtervezésnek: az 'elmúlt évben már csak 79 cigánycsalád vállalt a járásban négynél több gyermeket. Nagy segítséget nyújtanak az egészségügyi dolgozóknak a cigánylakosság köréből kikerülő vöröskeresztes aktívák és tanácstagok. (mm) GpiávÉhi héj less Az elmúlt évben a bocsi gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság javaslata alapján négyezer forintot fordítottak a veszélyeztetett helyzetű gyermekek segélyezésére. Az iskolai tanulók kimaradásának megszüntetése érdekében rendszeresen látogatják a családokat. Az albizottság tagjai több ízben vesznek részt az iskolai rendezvényeken: megtárgyalják az iskolás korú gyermekek helyzetét, segítséget nyújtanak a pedagógusoknak. A gyermekvédelmi albizottság javaslata alapján sportudvart alakítottak ki a községben, s a közeljövőben úttörőhelyiséget adnak át. Versenyképes m pj termék gyártását honosították meg a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati üzemében. Szintetikus alapanyagból készült oiyomott színes, mintás női jersey pulóverek tömeggyártásához fogtak hozzá egy erre a célra beszerzett, nagy teljesítményű olasz textilnyomó berendezésen. A korszerű anyagból előállított női pulóver bizonyára keresett cikke lesz a kötöttáru divatüzle- teknek, hiszen minősége, szépsége felveszi a versenyt az importból származó hasonló termékekkel. A Szegedi Gyufagyár 80 millió forint értékű rekonstrukciója során egyebek között félezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok épült, amelyben néhány. — hazánkban még nem működött — különleges gépsor is megkezdte a termelést. Közöttük szerepel az eddigi fadobozok helyett karton gyu- fásdobozokat gyártó automata berendezés. A gyár felújítását még az idén befejezik, s azután évi 150 millió doboz gyufával növekszik -a termelés. Megyénkben a Borsod megyei Tejipari Vállalat egyetlen üzemben, Mezőkövesden dolgoz fel juhtejet. Bár ennek a' tejipari szakágnak nagy hagyományai vannak, évről évre csökkenő tendenciával kell számolniuk a szakembereknek. A juh fejé-, se és a tej kezelése ugyanis igen nehéz, "s emiatt az egykori felvásárló területeken vmind kevesebben foglalkoznak a felvásárlásra alkalmas tej előkészítésével. Mint a vállalat szakemberei elmondották, jelenleg — a márciustól szeptemberig terjedő időszak alatt — naponta 4000 ni cena liter juhtejet vásárolnak fel. A különleges ízű, gazdag tápanyagtartalmú alapanyagból Mezőkövesden gyártanak sajtot, amelyet „Kaskaval'’ néven hoznak forgalomba. A termék iránt főleg a közel- keleti országokban nagy az érdeklődés, s ennek megfelelően, a felvásárolt meny- nyiség függvényében csak exportra termelnek. Ebben az esztendőben a Kaskavalt többek között Egyiptomba, Iránba és Kuvaitba is exportálja a Borsod megyei Tejipari Vállalat mezőkövesdi egysége. Leninvárosi képeslap A Nehézipari Minisztérium iparszervezési főosztálya1 és az Országos Tűzoltó Parancsnokság Leninváros tűzvédelmének fejlesztésére — tekintettel a megvalósuló nagy ipari beruházásokra — több mint százmillió forintot irányzott elő. Ebből az összegből bővítik a Leninvárosi Tűzoltóság gépjárműparkját és beszerzik a legszükségesebb technikai-anyagi eszközöket. Eddig, két — magyar—osztrák kooperációban készült — nagy teljesítményű habbal oltó berendezés érkezett a parancsnokságra; ugyanakkor elkészültek a tűzoltólaktanya bővítésével kapcsolatos tervek, melyeknek megvalósítá- / sához ebben a tervidőszakban fognak hozzá. Az eredeti elképzelés szerint a jövő év végéig további nyolc darab habbal oltó gépjárművet, s egyéb speciális tűzoltóberendezést, valamint különleges védőruhákat vásárolnak. A nagy értékű berendezésekre ' mindenekelőtt azért van szükség, mert a kőolajfinomító tartályparkjánál — melynek kapacitása csaknem egymillió köbméter lesz — az eddigiektől eltérően, nem terveztek beépített oltóberendezéseket, hanem gépjárművekre szerelt, úgynevezett mobil tűzoltóeszközökkel látják el az összes tűzvédelmi feladatot. A tőkés országok közül legtöbb látogató évről évre Ausztriából érkezik hazánkba. Tavaly 353 ezer osztrák vendég — többségükben turista — fordult meg Budapesten, a Balaton partján* Sopronban és más helyeken. A magyar turisták ugyancsak szép számmal keresik fel Bécset és az Alpok üdülőhelyeit. Az IBUSZ, a Coopturist és más utazási irodák ebben az évben is gazdag programot állítottak össze az osztrák turistáknak. Már az első negyedévben több mint 40 ezren érkeztek csoportosan vagy egyéni látogatóként hazánkba, s jelenleg is ezernél több osztrák vendég üdül a Balaton partján. TELEX SIKKASZTOTT A MINISZTER. Spanyol kormányforrá- | sokból származó hír szerint | a rendőrség kutatást indí- | tott Jósé Lopez Rega volt | argentin népjóléti minisz- | ter, a megbuktatott Isabel | Peron elnökasszony egykori | tanácsadója után. Lopezt Argentínában közpénzek elsikkasztásával vádolják. Argentína kérte Spanyolországtól a volt miniszter kiadatását, aki azonban egyelőre ismeretlen helyen tartózkodik. AMNESZTIA A mexikói parlament amnesztiatörvényt fogadott el, amelynek értelmében 238 politikai foglyot szabadon bocsátanak. Az érintetteket az 1968-as olimpia előtti diákzavargások után ítéltek el, mint felforgató elemeket. Az amnesztia ki- l terjed- azokra is, akik annak idején elmenekültek az országból. SZTRÁJK Pénteken reggel sztrájkba lépett a belga gáz- és villamosipar mintegy 20 ' ezer dolgozója. Erre azért került sor, mert a munkáltatók nem hajlandók teljesíteni a szakszervezetek követeléseit az új kollektív szerződés megkötésénél. Az ország valamennyi gázgyárában, erőművében .lényegében szünetel a munka, a sztrájkolok viszont egyelőre biztosítják a lakosság ellátását. BOMBA ROBBANT Nagy erejű robbanás rázta meg csütörtökön éjfélkor a lisszaboni nemzetközi repülőtér környékét. Eddig ismeretlen lettesek bombát robbantottak a repülőtéri kifutónálya végén, a repülőgépek leszállását elősegítő radarberendezés közelében. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár igen jelentős. HAJÓVÁSÁRLÁS Kuba 14 kereskedelmi hajót vásárol Jugoszláviától, Kanadától, Argentínától és Dániától. Ezzel a szigetország kereskedelmi flottájának kapacitása 160 ezer tonnával emelkedik, és eléri a 700 ezer tonnát. Kuba, külkereskedelmi forgalmának több mint 95 százalékát vízi úton bonyolítja le. tw ———— in.mii in ——————— ESZAK-MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: \VIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsy-,Zs. u. 15 sz. Postacím: 3501 Miskolc, pE. 351. Telefonok Központ: 36- 132. 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Pártrovat: 16-078 Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 1G-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213. Terjeszti a Magvar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25055. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN.