Észak-Magyarország, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-09 / 85. szám

ÉSZAK-MAGYAROR5ZÁG 2 1976. április 9., péntek liztariiy a magyar-bolgár ir«slsalrif Lázár Györgynek, a Ma­gyar Népköztársaság Minisz­tertanácsa elnökének a meghívására Sztanko Todo- rov, A Bolgár Népköztársa­ság Minisztertanácsának el­nöke 1976. április 6. és 8. kö­zött hivatalos baráti látoga­tást tett Magyarországon. A két kormányelnök meg­elégedéssel állapította meg, hogy a két nép hagyományos testvéri barátsága és együtt­működése erősödik és fejlő­dik az élet minden területén á marxizmus-leninizmus, 'a szocialista internacionalizmus elvei alapján, a két nép, a szocialista közösség és a bé­ke javára. Hangsúlyozták, hogy a Ká­dár János és Todor Zsivkov vezette párt- és kormány- küldöttségek rendszeres ta­lálkozói nagy jelentőségűek a gyümölcsöző együttműködés fejlesztésében. " Megállapították, hogy a ma­gas szintű találkozókon meg­szabott gazdasági együttmű­ködési feladatokat sikeresen valósítják meg. Az elmúlt ötéves tervidőszakban a h©sz- szú lejáratú kereskedelmi egyezmény előirányzatait tel­jesítették; az áruforgalom 60 százalékkal nőtt. A két miniszterelnök tár­gyalásai szívélyes és elvtársi légkörben folytak le és meg­erősítették a teljes nézetazo­nosságot valamennyi megvi- tatot kérdésben. A találkozó hozzájárult a két nép együtt­működésének elmélyítéséhez, a testvéri barátság további megsziládításához. Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke hivatalos baráti látogatásra hívta meg Lázár Györgyöt, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnökét, aki a meg­hívást köszönettel elfogadta. Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, tegnap elutazott Budapestről. Sztan­ko Todorov a Magyar Nép­közül]-,saság M i n iszter tan ácsa elnökének meghívására hiva­talos, baráti látogatást tett Magyarországon. A bolgár kormányfővel együtt elutaztak kíséretének tagjai is. A bolgár, magyar és vörös zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren a vendégek bú­csúztatására megjelent Lá­zár György miniszterelnök. Sztanko Todorov az ország légterét elhagyva, a repülő­gép fedélzetéről meleg hangú táviratban mondott köszöne­tét Lázár Györgynek, a szí­vélyes fogadtatásért, vendég­látásért. I ieip IP koniresszusi Pénteken a genii kongresz- szusi palotában kezdődik meg a Belga Kommunista Párt XXII. kongresszusa. A kong­resszus megvitatja a Közpon­ti Bizottság beszámolóját, amelyet Louis Van Geyt, a párt elnöke terjeszt elő. A beszámoló témája: a nép- tömegek egyesítése a tőkés .válság leküzdése érdekében. A . kongresszus megválasztja a párt vezető szerveit. Szá­mos testvérpárt, köztük a Magyar Szocialista Munkás­párt és a Szovjetunió Kom­munista Pártja képviselteti magát a tanácskozáson. Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttségének' vezetőjeként részt vesz a Bel­ga Kommunista Párt XXII. kongresszusán, csütörtökön délután Brüsszelbe érkezett. Fogadására megjelentek a Belga Kommunista Párt Központi Bizottságának kép­viselői. Jelen volt a repülő­téren Vincze József, hazánk belgiumi nagykövete. Kulcsár Is'ván tájékoztatója Tegnap délelőtt Miskolcon a Fegyveres Erők Klubjának rendezésében Kulcsár István, a Magyar Rádió tőmumca- társa a Megyei Rendőr-főka­pitányságon tájékoztatót 1 ár­tott az SZKP XXV.. illetve a Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusának munká­járól. (A Rádió főmunkntár- sa mindkét kongresszuson tudósítóként dolgozott.) A tájékoztató után kérdésekre válaszolt Kulcsár István. Táiékgzfatiük a lakosságot, hogy A RAMOV1LL ÉS A V1LLISZ ÜZEMELTETÉSÉBEN HÍRADÁSTECHNIKAI ALKATRÉSZBOLT ÜZEMEL BEBRECEHBEN, o Pisti Hca t. szí® sieti | Akusztikai felszerelési cikkek, rádiók, lemezjátszók, tranzis’ztorok. IC-k. R—-C tagok, komplett sztereostúdiók stb. 4X0,5. 2X05. 2X0,15. ola$z árnyékolt kábel, autó hangfal, barkácscsomaa stb. .. Nyitva: 9—17 óráig, szombaton 9—14 óráig Telefon: 11-718 KÖZÜLETET IS KISZOLGÁLUNK! Mini „országgyűlés” a levagtersmiien I ii ielszóik is Csínom Palkó, csínom Jankó, csontos karabélom... A vár lovagtermének sokat megért falai visszhangozták a pécsvá- radi Do torn! citerazenekar hangjait — akárcsak mint a | XVIII. században A tarpai születésű . Esze Tamás tegnap délután vé­gighordozta kemény tekinte­tét az egybegyűlteken, kéz­mozdulatával csendet paran­csolt, s kihirdette: orszá­gos gyűlésünket ezennel megnyitom! A sárospataki vár lovagtermében ezután néhány pillanatnyi csend kö­vetkezett, majd felharsant a csatakiáltás: az úttörők nagy tábora emlékezik Rákóczira, a mi jelszavunk is Pro Pat­ria. Így kezdődött az az „or­szággyűlés”, amelyen a ha­zánk minden tájáról Sáros­patakra sereglett úttörők zár­ták le, a Rákóczi hagyomá­nyait őrző és kutató őrsve­zetők országos táborát. A több mint 200 piros nyakken- dős pajtás mellett a lovag­teremben ott volt Rakó Jó­zsef, az országos útttörőel- nökség tagja, az „Őrsvezető” főszerkesztője, valamint Tóth József, Sárospatak város Ta­nácsának elnöke. Az úttörők a pécsváradi citerazenekar hangjainak kí­séretében megemlékeztek II. Rákóczi Ferenc, valamint az 1711-es szabadságharc leg­főbb eseményeiről, s felele­venítették a történelmi hely­színeket, ahol a nagyobb ese­mények zajlottak. társaik közül. Aki a kitün­tetést elnyeri, tíznapos tábo­rozáson, vehet részt, melynek költségeit a városi tanács fe­dezi. Ugyancsak itt jelentet­ték be, hogy a jövő évtől kezdődően „Pro Patria” ado­mánylevéllel tüntetik ki azt, aki a nagy fejedelem szülő­földjén őrzi és ápolja II. Rá­kóczi Ferenc, és a szabad­ságharc emlékét. Beiikő Béla, a városi út­törőelnökség titkára érdeklő­désünkre a következő tájé­koztatást adta: — Az őrsvezetők országos találkozója szervesen illesz­kedik a II. Rákóczi Ferenc j születésének 300. évfordulója j alkalmából rendezeitt ünnep­ségsorozatba. Április 5-én, hétfőn a Szabolcs megyei Vaja községben kezdődött a táborozás, ahol 1711-ben gróf Pálfy János császári tábor­nok hasztalan próbálta béke­kötésre rábeszélni a fejedel­met. Innen tegnap Tarpára mentünk, ahol megkoszorúz­tuk Esze Tamás szobrát. Ma a sárospataki várban tréfás műsorral egybekötött tábor­tűzzel fejeződik be az ese­ménysorozat. Reméljük, cé­lunkat sikerült elérni: a csaknem 200 őrsvezető meg­ismerkedett Rákóczi életévei, A gyermekek mini ország- gyűlésen jelentették be, hogy Sárospatak város Tanácsa alapító levelet adományoz az úttörőknek. Ezt azok az út­törők kaphatják meg, akik tanulásukkal és mozgalmi munkájukkal kiemelkednek a az . 1711-es szabadságharc helyszíneivel —- s élményei­ket elmesélve az őrsök tag­jaiban is felkeltik az érdek­lődést. (u) Zsinóros nadrág, menle. kacagány, kalap, újkori kuruc vi­tézek az „országgyűlésen” SpiMiáf kiutasítottak A svájci kormány csütör­tökön bejelentette, hogy ki­utasították az országból An­tonio De Spinola volt portu­gál köztársasági elnököt és titkárát. A portugál extábornok ugyanis megsértette a sváj­ci alkotmányt, amely meg­tiltja, hogy külföldiek politi­kai tevékenységet folytassa­nak az országban. A berni kormány azt követően indí­tott vizsgálatot Spinola ügyé­Costa Geies A portugál bel- és külpo­litika legkülönbözőbb vo­natkozásait érintette Fran­cisco De Costa Gomes ál­lamfő a UPI amerikai hír- ügynökség írásban fellett kérdéseire adott válaszában. A fasiszta rezsim megdön­tése óta eltelt két év leg­fontosabb eredményeit is­mertetve kijelentette: „or­szágunk a megátalkodott gyarmatosító politika, az an­tidemokratikus kormányzási módszerek felszámolása után visszanyerte, helyét a világ­ban. — Véleményem szerint 1974. április 25-e óta hosszú utat tettünk meg a demok­rácia irányában, s leraktuk a jobb, az igazságosabb és az egyenjogúbb nemzet alap­jait”. Az államfő szólott a for­radalom óta eltelt két évben történt „sajnálatos esemé­nyekről”, a „társadalmi lé­ben, hogy Günter Wallraff nyugatnémet újságíró a Stern Magazin hasábjain leleplező cikket közölt a volt tábor­nokról. A svájci politikai rendőr­ség képviselői előtt Spinola elismerte, hogy valóban járt az NSZK-ban, ahol egy cso­port képviselői fegyvereket ajánlottak fel neki. A volt elnök azonban tagadta, hogy ő rendelt volna fegyvereket. nyilatkozata szültséget növelő pártviszá­lyokról” is, ám rámutatott, hogy a következményeket, melyek tragikussá válhattak volna, mindenkor sikerült korlátok közé szorítani. Kifejtette véleményét, hogy amíg a legjelentősebb poli­tikai pártok és a jövendő kormány tiszteletben tartja a demokratikus i nterményeket, „a portugál nép demokrati­kus elhivatottságát”, addig nem lesz lehetőség' antide­mokratikus államcsínyre. „Azt hiszem, az új .kor­mány megalakulásával véget fog érni az egyes katonatisz­tek aktív politikai szeretje” — mondotta Costa Gomes, aki maga is tábornok és egy­úttal a portugál fegyveres erők legfelsőbb forradalmi tanácsának vezetője. Az egyik legsürgetőbb bel­politikai feladatnak az or­szág gazdasági válságának megoldását minősítette. Íz Grszáps Békeianács felhívása Csütörtökön az Országos Béketanács a Béke-világla- nács új stockholmi felhívá­sának támogatására állás­foglalást tett közzé: A Béke-világtanács el­nöksége a történelmi jelen­tőségű első stockholmi felhí­vás 25. évfordulóján felhí­vással fordult minden or­szág közvéleményéhez, hogy fokozzák erőfeszítéseiket és egyesítsék tevékenységüket a fegyverkezési hajsza megál­lításáért, a leszerelésért. A szocializmus cs a bé­ke elválaszthatatlan. A Magyar Népköztársaság népünk érdekeinek megfele­lően, szoros szövetségben a Szovjetunióval és a testvéri szocialista országokkal, kö­vetkezetesen aktív békepoli­tikát folytat. Magunkénak valljuk és cselekvőén támo­gatjuk a Szovjetunió Kom­munista Pártja XXV. kong­resszusán továbbfejlesztett békeprogramot. A magyar nép nemzeti programja a fejlett szocialista társadalom felépítése. Közvetlen célunk az V. ötéves terv maradék­talan végrehajtása, jövőnk legfőbb feltétele a béke, ezt védjük azzal is, amikor egy­ségesen csatlakozunk az új stockholmi felhíváshoz. A világ népeivel együtt követeljük, hogy szüntessék meg a fegyver­kezési versenyt! Tiltsanak be minden nukleáris és más fegyvert! A kormányok kössenek az egész világot átfogó szerző­dést az erőszaknak a nem­zetközi kapcsolatokban való elutasításáért! Haladéktala­nul hívják össze a leszere­lési világkonferenciát! Fog­junk össze, közéjünk együtt az általános és teljes lesze­relésért ! Ötvenéves az tPiesli Céritaovár 50 esztendős a Pamuiio.uo- ipari Vállalat Újpesti Cérna­gyára, az ország egyetlen varrócérna és kézimunka fo­nal-gyártó nagyüzeme. Eb­ben a minőségben látja cl fő feladatát, a belföldi var­rócérna és kézimunkator.al- igények teljes kielégítéséi. A jubileum alkalmából csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették a gyár múltiát. jelenét és a jövő terveit. A teljesítményre jellemző, hogy a termelést öt év álatt meg­háromszorozva. a múlt esz­tendőben 5 700 00 dollár ér­tékű exportot bonyolítottak le. ugyanakkor ezer tonna termékei bocsátottak a csel- földi piac rendelkezésére. Az exportot a tervek szerint l!)8()-ra 8 millió dollárra nö­velik. Meyeinlélezis w, lli-len Az egészségügyi világnap alkalmából az LKM nagy­üzemi vöröskeresztes szerve­zete is megemlékezést tartott a durvahengerde kultúrter­mében. Itt ismertették a vö­röskeresztes aktívákkal, hogy a kohászatban milyen mun­katerületeken kell különösen nagy figyelmet fordítani a szem egészségének védelmé­re. Ezenkívül ismertették az eddig használatban levő mun(íás védelmi f elszerelések - nél előállt problémákat, s szó esett ezeknek továbblej» lesztési lehetőségeiről is.

Next

/
Thumbnails
Contents