Észak-Magyarország, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

(Beszámolónk ji 3. oldalon) ' VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIA! ISTA MUNKÁSPÁRT BORSOK MEGYEI BÍZOTT« AGANAK RAIMA XXXII. évfolyam, 81. szám Ara: 1 forint Vasárnap, április 1. ÁPRILIS FÉNYÉI H armincegy esztende­je, 1945. április ne­gyedikén már csak egy kis falu szaba­dult fel az ország nyugati peremén. De ez jelentett országos felsza­badulást, amelynek az­óta április negyediké a dátuma, jelképe és ün­nepe. Nem csak egy kis dunántúli falu megtisztí­tását jelenti április ne­gyediké: tíz és fél évszá­zad minden kínlódása és ígérete, s a jövendő min­den kilátása benne van. Ahogy november hetedi­kében nemcsak a Téli Pa­lota sikeres ostroma, ha­nem ami arra vezetett, egy népkolosszus sok százados meggyötretése is benne volt, mindazzal együtt, ami egy tünemé­nyes felemelkedés lehe­tőségében vált aznap esedékessé és lett azóta valóság. S ahogy annak idején, ama július tizen­negyedikén nemcsak egy Bastille nevű párizsi erődbörtönt rombolt le a nép, hanem benne volt azokban a szekercékben az izmoknak az az ereje ( is, amely magával a moz­dulattal évszázadok bék­lyóit pattintotta le, s amely attól a naptól fog­va még a kalendárium­ban is új időszámítást diktált, vagy másfél év­tizedig. Egymás után jú­lius 14., november 7., áp­rilis 4.: egy-egy dátum­ba foglalt korszakos dia­dal. Az ország szabad volt már, mire 1945. április 4-én az utolsó kisközség­ből az utolsó náci kato­na is kitakarodott. Olyan ütemben tisztult meg az ország, ahogy az ellenséget maguk előtt kergették a felszabadító seregek. A Nyugat felöl behatoló új eszme ezer évvel ezelőtt mind kele­tebbre, a Kelet felöl ér­kező harmincegy évvel ezelőtt mind nyugatabb­ra űzte a barbárságot. Mindkét magasabb esz­mény jegyében, s mind­kétszer barbárt. A második világhábo­rú végén Debrecenben, Szegeden, Gyulán kez­dett már érvényesülni emberség és becsület, s mindenekelőtt a parancs, hogy „Ne ölj!", míg Bu­dapest közterein és rak­partjain, majd a dunán­túli városokban s falvak­ban még javában muta­tott be rakásra ember­áldozatot, javában kon­colt, rabolt, irtott a törté­nelem minden barbárjá­nál alábbvaló, az immár csak mocskos, elbutult fasiszta haramia. Békés megye már októberben szabad volt. Debrecen­ben kisvártatva kormányt, törvényhozást is adott magának az ország meg­tisztult fele, a magyar történelem mélypontját, a nyilasvilágot az Alföld nagy része meg sem ta­pasztalta már — amikor Budapesten még csak el­kezdődött. S túl a Du­nán aztán április negye­dikén ért csak egészen véget az, amivel 1945 eleje tetézte 1944 iszo­nyatát, s szégyenét. Úgy változott, egészsé­gesedért, pirosult élőre oz országi ahogy léptek, zúdultak előre a felsza­badító seregek. — Rop­pant magas határoszlop április negyediké, ellát­szik hátra a honfoglalá­sig, s előre a határtalan jövőbe. Egyszerre, varázsütés­re nem történik semmi sem. Ezredéves történe­lemnek — s külön annak a hosszú és dicső mon­datnak is, amely a keleti országszéltöl a nyugati peremig foglalná magá­ban a felszabadító hős- regét — zengő felkiáltó­jele április negyediké. De olyan mondat ez, amely folytatódik még e felkiál­tójel után is. Nem, varázsütésre ott sem történik semmi. De aki nem vak, látja, hogy aminek nálunk április negyediké, s aminek vi- lágraszólóan november hetedike véget vetett — s nemcsak Horthy-világ, nyilasvilág, cárizmus, ha­nem mindaz, ami kisebb­ségi osztályok uralmának bárminő formája —, an­nak hatalmi szférája s kilátása mind szőkébbre zárul. Legdurvább euró­pai maradékaik közül a portugált nemrég dön­tötte meg, a spanyolt most kezdi likvidálni a történelem. Ami a letii- nőben levő osztályki­sebbségek uralmának parlamentáris formáit il­leti, azokat — Olaszor­szágban, Franciaország­ban — elöbb-utóbb sze­münk láttára veszi birto­kába a parlamenti elv lényege, a nép maga. Nem veszélyek nélkül, de okulást merítve műit dol­gok intő példáiból is — viszont mind határozot­tabban, s már szabad szemmel is láthatóan. A hosszú elnyomatás törté­netére Kubában, Viet­namban s egyebütt már kitették, más földrésze­ken most teszik ki egy­más után a felszabadu­lás felkiáltójelét. S eholsem egyszerre: hol itt, hol ott. Ide­jét sem lehet per­cekkel mérni, siet­tetésre sem szorul, de hátráltatni nincs ha­talmában már senkinek. A dalban, hogy „nemzet­közivé lesz holnapra a világ”, a holnap nem naptári jóslat, de jöven­dölésnek biztos jövendö­lés, amelynek 1917 óta él mind erősebb Ütemű tel­jesülésében a világ. Magyarország előtör­ténetét — e sokszor di­csőt, többször szomorút — lezárónak, s újrakez­dőnek nagyszerű lehető­sége virradt fel 1945. áp­rilis 4-én: mindabban, ami azon a napon vég­legessé vált. ELJEN ÁPRILIS 4Ü K..v qp ü * í; mmmssmemamssm

Next

/
Thumbnails
Contents