Észak-Magyarország, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-02 / 79. szám

Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságon kapott csütörtök esti tájékoztatás szerint a Bodrog továbbra is árad. Az elmúlt 24 órában Felsőbereckinél csaknem fél métert emelkedett a vízállás, és az árhullám magassága tegnap estére elérte a 606 centimétert. A Bodrog vala­mint mellék vízfolyása is árad. így számítani kell rá, szakaszán tartós lesz az ar- védekezés. A Bodrog gátjain Sárospatak felett továbbra is másodfokú, Sárospatak alatt első fokú az árvízvédelmi ké­szültség. A Bodrogzug nagy része már víz alá került. Több tízmillió köbméter víz borítja az itteni réteket és legelőt. A Diósgyőri Gépgyárban javában tart a felkészülés a vállalaton belüli számítógé­pes feldolgozás megvalósítá­sára. A tervek szerint az R—20-as típusú számítógép 1078. végén érkezik meg a vállalathoz. Addigra minden szükséges előkészületet meg­tesznek. így például külön számítástechnikai főosztályt alakítanak ki. Mivel a vál­lalat önállóan nem lenne képes felkészülni a számí­tógép fogadására, alkalma­zására, néhány nagy ta­pasztalattal rendelkező inté­zet segítséget is igénybe ve­szik. Kedvező a DIGÉP számá­ra. hogy a számítógép vá­sárlásához az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság, a Pénzügyminisztérium és a KGM Számítástechnikai Alkalmazási Bizottsága — közösen meghatározott fel­tételek mellett — hitelt biz­tosít, Hogy ez mennyire elő­nyös, elegendő, ha csak ar­ra hivatkozunk: a gép árá­nak mindössze 30 százalékát kell a DTGÉP-nek fejleszté­si alapból fedeznie, a töb­bire. igen előnyös feltételek mellett, hiteit kap. A* felkészülés időszakában szervezik meg a műszaki- gazdasági-ügyviteli feladatok számítógépen való koordiná­lását is a szervezéssel és számiTástec'.-'v.'- ’ foglal­kozó szervek között. A vállalatnál máris nagy érdeklődéssel beszélnek a szakemberek a számítógép vásárlásáról, üzembe bére­zéséről. Joggal, hiszen a gép üzembe helyezése fontos dá­tum lesz az egyre korszerű­södő nagyvállalat történeté­ben. Harmadszor is éiüzeni a putnoki téglagyár GenÉslois a nyugdíjasokról Az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Válla­lat • putnoki téglagyára múlt évi kiemelkedő munkája alapján egymás tuán, immár harmadszor nyerte el az él­üzem címet. Tegnap délután a putnoki kultúrotthonban Bakonyi Tibor, a vállalat igazgatója köszöntötte a tég­lagyár kollektíváját és adta át a kitüntetést. Beszédében hangsúlyozta, hogy a gyára múlt évben a létszámhiány ellenére terven felül, közel 5 millió 300 ezer forint ter­melési értéket produkált, fő­ként a termelékenység növe­lésével. Ennek megfelelően a gyár terven felül közel 5 millió forint nyereséget ho­zott a vállalatnak. A múlt évi kiemelkedő! munkáért 13 téglagyári dől-1 gozót tüntettek ki kiváló dolgozó jelvénnyel, illetve oklevéllel: s összesen 70 ezer forintot fordítottak jutalma­zásra. Hagyományaikhoz híven fokozott gondot fordítanak az LKM-bcn a nyugdíjas dolgo­zók segítésére. A dolgozók több évtizedes eredményes munkájáról nemcsak a nyugdíjba vonulás alkalmá­val emlékeznek meg, hanem a nyugdíjas évek alatt is tá­mogatják őket. Az idén például mintegy 100 ezer forinttal növelték a nyugdíjas szakszervezeti tagok alapszervezetének ez évi költségvetését. Ezt az összeget a szociális segélyek növelésére, valamint az üdü­lési hozzájárulásokra fordít­ják. Az L KM szakszervezeti bizottságának 2752 nyugdí­jas tagja közül elsősorban azok részesülnek nagyobb anyagi támogatásban, akik 1970-ig mentek nyugdíjba és viszonylag alacsony a nyug­dijuk. ti Szervezete segítette a gra TELEX AKNÁRA FUTOTTAK Aknára futott egy brit katonai jármű az észak- írországi Belleeks falu kö­zelében. Három katona meghalt, többen megsebe­sültek. A KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁS SZERINT Az olasz közvélemény 52 százaléka támogatja az Olasz Kommunista Párt belépését a kormányba és csak 28 százaléka ellenzi — ez tűnik ki a Demos­kopen Közvélemény-kutató Intézet által végzett fel­mérés adataiból. A meg­kérdezett olaszok 55,2 szá­zaléka vélekedik úgy, hogy az olasz politikai szervezetek közül az Olasz Kommunista Párt a legjob­ban szervezett. VAKOK Tizenhat millióra becsü­li az Egészségügyi Világ- szervezet a vakok számát. Közülük tízmilliónak meg­felelő orvosi beavatkozás­sal meg lehetett volna menteni a szemevilágát. FÖLDCSUSZAMLÁS A hosszan tartó esőzések földcsuszamlást okoztak Pakisztánban, Rawáfpindi- löl 32U kilométerre észak­ra, a kínai határ közelé­ben. Tíz ember meghalt, harmincán eltűntek, i TÜNTETÉSEK Bogotában a héten újabb : diáktüntetések voltak. Az ' oktatási feltételek megja- i vitását követelő diákok szembeszálltak a kivezé­nyelt rendőrökkel. Az ösz- szecsapásokban huszonhe­ten megsebesültek. A ha­tóságok húsz tüntetőt le­tartóztattak. A Diósgyőri Gépgyár nagyelőadójában nyitotta meg a Borsodban és Mis­kolcon élő képzőművészek grafikai kiállítását Csólai János, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának osz­tályvezetője tegnap, április 1-én, délután fél 3-kor. A líiállítás része annak a vándorkiállításnak, mely­nek festményanyagát — ugyancsak az itt élő képző­művészek munkáit — a Le­nin Kohászati Művek Ko­hászgalériájában láthatnak az érdeklődők április 8-tól. A Borsod megyei Tanács művelődésügyi osztályának kezdeményezésére a Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-magyarországi terüle­fikai és a festményanyag összegyűjtését, amely két esztendőn át járja majd a megye városait és közsé­geit. A rendezéssel megbí­zott Herman Ottó Múzeum nem véletlenül választotta nyitóhelyéül a két nagyüze­met, hiszen annak munká­sai igen sokat segítettek a rendezés munkájában. A már megnyílt és a 8-án megnyíló kiállításokhoz kap­csolódva egyébként mun­kás—művész találkozót is szerveznek a DIGÉP-ben április 7-én, amikor a tár­latlátogatók és az alkotók beszélgethetnek el a képek­ről és u művészetről. Húsvéti bárányexport A tejesbárány és a pecse­nyebárány minden évszak­ban jó exportcikke a megye nagyüzemi juhászatainak. Most húsvét előtt különösen keresett árucikk az ízletes bárányhús. A Gyapjúforgalmi Vállalat tegnap, csütörtökön kezdte meg megyénkből a kimon­dottan húsvéti bárányexpor- tol. Tíz nap alatt összesen nyolcezer darab tejesbárányt és expressz pecsenyebárányt indítanak útnak élve, vago­nokban és részben kamio­nokban Olaszország felé. Ä megye nagyüzemi juhá- szataiban maguk az olasz kereskedők is részt vesznek az exportszállítmányok ösz- szeválogatásánál. Az első ilyen szállítmány tegnap Mezőkeresztesről indult ka­mionban az olasz piacokra. A Mezőkeresztes környéki gazdaságok juhászataiból 1200 bárányt vásároltak fel­magas áron. Tűzesetek Az érvényben levő rendel­kezések ellenére is egyre több erdőtüzet okoz a gon­datlanul végzett gazégetés és a felelőtlenül eldobott égő cigaretta. Csupán a szerdai napon számos he­lyen, így többek között Nóg- rád megyében 15 hektár, Borsod megyében 14 hektár, Fejér megyében 10 hektár több éves telepített erdő égett le. A keletkezett kár meghaladja az egymillió fo­rintot. Szabolcs megyében, Nyír- lugason a Szőlő utca 20. szám alatti lakásban a szü­lők három kisgyermeket felügyelet nélkül hagytak. A gyerekek által okozott tü­zet a szomszédok vették észre. Két gyermeket így si­került megmenteni, az egy­éves R. Szilárd azonban füstmérgezésben meghalt. Az „ül” eleje a bányában kezdődik, ahol nehéz munkával, két kö- zetréteg közül kell kitermelni a szenet. Az első fázis a szénfal fúrása. A fűtőanyag felszínre szállításának módja az akna jellegétől, kor­szerűségétől lugg. A függőaknából a tele estiteket a kas hozza lel a „napra”. Ezt a munkát — az irányítást — az úgynevezett akna­csatlós látja cl. A „fekete gyémánt” a felszínen függősínpályán, csillékben jut el a központi szénosztályozóba. A vasúton érkező szenet a vagonbuktatónál „kezelik” s továbbítják a szénosztályozóba, ahol az osztályozás történik. Laezó József felvételei ESZAK-MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15 sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 3b-132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Posta­cím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint. Index: 25655» Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents