Észak-Magyarország, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-07 / 57. szám

1976. március 7., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Harmincegy év után... Súlyos harcok dúltak Bu­dapest körzetében 1945 ja­nuárjában. A német fa­siszták többször megkísé­relték az áttörést a szov- 'et hadsereg gyűrűjén, hogy megmentsék a fővárosban körülzárt hitlerista csapa- | tokát. Budapest felszaba- j tiltásáért vívott harcokban sok szovjet katona áldozta életét. Az elesettek között volt Iván Matvejevics Ja- kimovics, a Vörös Zászló- renddel kitüntetett 581-es Sztanyiszlávi tüzérezred katonája is. Negyvenegy éves volt. * A család, mint oly sokan 5 szovjet földön — férj és apa nélkül maradt. S mi­lyen kegyetlen a sors. A kisebbik fiú, Sztyepán Iva- novics Jakimovics, a Kalu- si Klorvinil Egyesülés (ré­gi nevén Kalusi Vegyi- és Kohászati Kombinát) tüz- fendészeti osztályának ve­hetője, édesapja halála előtt egy nappal — 1945. január 9-én született. Az apa te­hát már nem láthatta meg újszülött fiát, a gyermek Pedig csak az édesanyja el­beszéléséből tud édesapjá­ról. Még azt sem tudta, hol esett el és milyen sírba té­rhették. Január első napjaiban a fiatalabbik testvér — hála a szovjet—magyar egyült- rnükörvsnek (ugyanis köz­vetlen telefon- és telex- összeköttetés van a kalusi gyár és a TVK között) fel­hívta a TVK termelési igazgatóságán dolgozó Szovjet—Magyar Barátság hevet viselő szocialista bri­gád vezetőjét. Elmondta, hogy édesapja hősi halált halt a magyar főváros fel­szabadításáért vívott har­cokban. Arra kérte a bri­gád tagjait, hogy nyújtsa­nak segítséget annak asir- nak a felkutatásában, aho­vá édesapját, Iván Matve­jevics Jakimovicsot elte­mették. Sztyepán Ivanovics Jakimovics kevés informá­cióval rendelkezett. Csu­pán az ezred nevét és édes­apja halálának napját tud­ta megmondani Nehéz feladatra vállalko­zott a Szovjet—Magyar Ba­rátság brigád. Kovalcsik Lászlóné brigádvezető és Vanatka Gyuláné brigád­tag nyomban nekilátott a keresésnek. Segítségükre volt Valkó József, a terme­lési főosztály központi diszpécsere is, aki ugyan néni tagja a brigádnak, azonban kötelességének érezte, hogy részt vállaljon a munkából. — Több héten át lapoz­gattam a különböző szovjet katonaírók könyveit, fő­ként a Budapest felszaba­dításáról szóló dokumentu­mokat — meséli Valkó Jó­zsef. — Térképeket szerez­tünk be, amelyek a ma­gyarországi harcokat, a kü­lönböző csapattestek harci tevékenységét, elhelyezke­dését örökítették meg. Vé­gül is a Nagy Honvédő Há­ború negyedik kötetében utalást találtunk arra a harci tevékenységre, amely­nek az 581-es Sztanyiszlávi tüzérezred is részese volt. — Ismeretanyagunk még mindig kevésnek bizonyult. Ahhoz azonban elegendő volt, hogy megtegyük az el­ső lépéseket. Elsőként a Pest megyei Ecser községet kerestük fel. A tanácselnök elmondta, hogy a Duna jobb partján van egy tö­megsír, ahol több száz szovjet katona nyugszik. — Felcsillant bennünk a remény — emlékezik visz- sza Vanatka Gyuláné. — Mint később kiderült, egy másik faluban, Ercsiben rendkívül értékes informá­ció birtokába futottunk. A tanácselnöknő ugyanis kü­lönböző dokumentumokat, jegyzőkönyveket, leveleket tett elénk, amelyek egyér­telműen bizonyították, hogy az általunk keresett szov­jet: katona ebben a körzet­ben esett, el, s minden bi­zonnyal itt is temették el. Időközben Kalusból is megérkezett az az értesí­tés, amelyben annak idején Iván Matvejevics Jakimo­vics halálhírét közölték a családdal. A brigád birto­kában levő adatok és a szemtanúk vallomása alap­ján bebizonyosodott, hogy a hősi halált halt szovjet ka­tona az Ercsi községben le­vő tömegsírban nyugszik. * A brigád tagjai nyomban értesítették a két testvért, hogy több mint egyhóna­pos kutatás után megtalál­ták édesaoiuk sfi'ját. Kö­zölték velük, hogy sírkö­vet állítanak a hősi halált halt szovjet katona emlé­kének. A sirköavatást áp­rilis 3-án, hazánk felszaba­dulásának 31. évfordulója előestéjén tartják Ercsiben. A brigád vendégeként ott lesz a két Jakimovics fiú is. Lovas Lajos------------------------------------­----------------------------------------------------------------------------- j N ő a rajzasztalnál kasban étkezni, pihenni és dolgozni kell. erre kell te­hát megfelelővé tenni. Úgy gondolom, a jövő lakásá­nál is ez marad a legfon­tosabb szempont. Hagyo­mányos gondolkodása len­nék? Nem hiszem. De min­dig is a megvalósítható cé­lokhoz kötődöm. Saját ma­gam fejlődését is úgy mé­rem: olyan házakat tervez­zek. amelyek meg is való­sulnak A tervezőnő a klasszikus építőanyagokat tartja szép­nek. Pe érdekli, hogyan la­zíthat a merev házgyári lakásokon, például lábakra állítással. Azl tartja: a fér­fiak erőteljesebb épülete­ket terveznek, a nők észre­vehetően lágvabbakat. Ér­dekes feladattal találkozott az LKM munkásszállója tervezésénél: az orvosi ren­delőn kívül egy automati­kus tekepályát is kialakí­tott az épületben. Nehéz volt — mondja —. de nagy alapossággal, kedvvel csi­nálta. Fontosabb munkái közé sorolja a HCM-lakóte- lep tervezését is. Most — az új házgyári elemeit fel­használásával — több szál- lás-jellegü épületen dolgo­zik. — A barátságnak nagy szerepe van az életemben. A sok éves emberi kapcso­latok munkámra is hatnak, s kiegyensúlyozottá tesz­nek a magánéletemben is. Itt, a munkahelyemen szak­mailag is közel állunk né- hányan egymáshoz. Nálunk a kávézás, a néhány perces munkaszünet azért jó, mert tanácsokat, segítséget is adunk egymás munkájá­hoz. Igénylem ezt magam is sokszor, de valójában önálló ember vagyok. Va­lamennyi munkámnál a legtöbbet akarom adni. amit csalt magaynból ad­hatok. Ezért öröm szá­momra a tervezés. — mikcs — Építészmérnök. Egész, meg­jelenése határozott egyéni­ségre vall. Szakonyi Ad­rienn hét éve a Miskolci Tervező Vállalat tervezője. — Szerencsés embernek érzem magam. A diploma megszerzése után azonnal a „mélyvízbe” ugorhattam. A Győri kapui intézmény­központ, a szolgáltatóház tervezési munkájában vet­tem részt. Érdekes volt, új­szerű a diplomamunkám után. Egy teraszos turista- ház tervrajzával „vizsgáz­tam”. . Gyerekkora kedvtelése az évek során meghatározó, indító erővé érett. Eleinte csak villákat rajzolgatott, nagylányként már a szer­kezet is érdekelte. Izgatta a variációk lehetősége. Ügy véli. mindig is építész akart lenni. — Miskolcon születtem. Ismerem a várost, nein vá­gyom el innen. Szeretek végigmenni az utcákon, s újra meg újra megnézni azokat a házakat, amelye­ket én terveztem. Egyfajta egészséges hiúság ez, ön­kontroll ... A mi munkánk eleinte korántsem olyan látványos, mint ahogyan sokan hiszik. Mennyi pa­pír kerül a kosárba, míg csak az alap megszületik! Sokszor nem tudok dönte­ni a változatok között, az­tán alszom rá egyet. Azt hiszem, bár munkamódsze­rem változó, nem vagyok lassú ember. Magáénak mondhatja a diósgyőri intézményközpont tervét. Az Avas-déli lakó­telep házain három évig dolgozott. A lakóépületek, s az intézményközpont raj­zai tíousterv alapján ké­szültek. A 15 éves lakás- építési programban való részvételéért ..Az Építőipar Kiváló Dolgozója” címet kapta. Égy másik tervező kollektíva tagjaként városi nivódijban részesült. — A lakások tervezése hozzám nagyon közelálló munka. Izgatnak az új le­hetőségek, de mindig a cél­szerűségre törekszem: a la­A tervrajzok egyszer valósággá válnak. Fotó: Szabados György — SZOMORÚ munka ez, mondotta a MÁV sátoralja­újhelyi bontóüzemének egyik laos munkása. — (személy­kocsik, teherkocsik és moz­donyok kerülnek ide hoz­zánk, ha kiöregedtek, már „végelgyengülésben” szen­vednek, ha baleset érte őket. Óhatatlanul is a halál és az elmúlás jut az ember eszé­be, amikor alkatrészeire bontja ezeket a nemrégen még rohanó vasúti jármüve­ket. Szóval szomorú munka. Szerencsére az ember tudja, mi tud juk, hogy kezünk nyo­mán az öreg vasúti jármü­vekből kiszedett alkatrészek kijavítva még újjászületnek és tovább szolgálhatnak __ A . személykocsi, amelyet akkui lángvágókkal darabol­tak, a jelzés szerint 1973. nyarán került felújításra. Egyébként már öreg volt, so­kat szolgait ezt megelőzően is. Ülései tapadókból álltak, alváza valamilyen összeüt­közés következtében kissé el- nyomorodott, egyik vészféke már mellette hevert a sár­ban. Piros alapon négynyel- vü felirat: Vészfék. Notbren- se, Alarme, Allarme. A gyors, a hirtelen fékezést, az azon­nali megállást szolgálta ve­szély esetén. Egyáltalán használlák-c valaha? Belöl­tötte-e azt a funkcióját, ame­lyért felszerelték? Elég gro­teszk látvány és szinte az egesz bontóüzem jellemzője lehet ez a figyelmeztető, pi­ros színűre festett, négy­nyelvű. fehér felirattal ellá­tott. de a sárban fekvő, sár­ba taposott vészfék. A másik holt vágányon te­herkocsikat bontanak. A 3687-és számú teherkocsit a Vasúti Felszerelés Gyér RT. készítette 1919-ben KIS- TARCSÁ-n. Többet nem tud­hatunk róla, mint amennyit az alvázon levő öntöttvas- nacionálé mond. Tizenkilenc sokat ígérő tavaszán, vagy Képzeletbeli utazás egy képzeletbeli szerelvényen nehéz nyarán született, vagy tán lehet, a kiemelkedő év sötétséget árasztó őszén. Azt sem iehét tudni róla, meg­járta-e a Tanácsköztársaság frontjait, azt sem tudjuk, hogy a történelemben elő­ször szabadon lélegző ma­gyar munkások készitet- ték-e...? Szinte anakronizmusnak tűnik a GANZ és Társa Va­teherkocsi. Eredetileg talán még szürke színű volt, mint ahogy annak idején cink-fe­hér és fekete festék keve­résével ilyenre festették a kocsikat, csak később tértek át az időállóbb vörös vas- oxid festésre. Vajon mi min­dent szállított nyolc évtize­des élete során? Mint sok ezer társa, bizonyára ke- resztül-kasul utazta az or­sz/erelvényének mozdonya, kint, a csupa rozsda és ko­rom tárolótéren. A rézből készült kazántábla adatai szerint 1889-ben készült Bu­dapesten, a Magyar Állam­vasutak Gépgyárában. Szá­ma: 377 443. Sokáig szolgál­hatott, hiszen rajta van még népköztársaságunk címere is. Nem volt szerkocsija, a víz­tartály az oldalán helyezke­ki, hogy néhány éve, amikor ez a mozdony idekerült, táv­irat is jött utána. Nem kell, nem szabad szétbontani, ipa­ri műemlék lesz belőle. Rá is írták nagy betűkkel az ol­dalára: A Közlekedési Mú­zeum tulajdona. Annak idején, 1919-ben a miskolci Vasúti Műhelyben a 12-es páncélvonat mellett egy másik páncélvonatot is £'4:- f ­*»•—X, —- ■■■ süti Kocsigyárban 1891-ben készült teherkocsi itt, a bon­tóüzem területén. A 85 éves matuzsálem a legrégebbiek közé tartozik. Favázas, s ahogy itt a munkások mond­ják, a legöregebb „szolgák” közé tartozik Óhatatlanul is az jut az ember eszébe, hogy e vasúti teherkocsi születési évében a szolgák kategóriá­jába tartozott minden moz­donyvezető és valamennyi műhelyi, hűtőházi munkás is. Még elképzelni is nehéz, hol, merre járt, milyen távolsá­gokat futott be ez a vasúti szagot, s talán a külföldi va­súti síneket is megjárta a két nagy világégés során. Bizonyára vitt téglát, követ, meszet és robbanóanyagot, búzát, árpát, rozsot, zabol, tengerit és koszorúkat, sok sót és az izzadságtól sóval kivert zubbonyú katonákat, hordókban bori. sört. pálin­kát és utolsó útjukon utazó halálra Zsúfolt, szomjazó, le­lakatolt embertömeget, rövid kötőfékre kötött lovakat és kooorsókat És a mozdony: képzelet­beli utazásunk képzeletbeli dik el. a szenet a vezérállá­son tartalékolták. Régi cse­léd — így beszélnek és te­kintenek fel rá az itt dolgo­zó munkások. A vezeiöállás- véd teteje annak idején még deszkából készült és fából van a padlózata is. Fúló­kereke sohasem volt, három csatolt kerékpárja mozdulat­lanul áll alalia. Gőzsipja is régimódi, nem húzós, hanem fordítós volt. Ablakaiból hi­ányzik az üveg. íg.v áll itt világtalanul, kihűltén, rozs­dásan. kormosán. A bontó­üzem munkásai örülnek ne­gondoztak és. javítottak. En­nek eredeti mozdonya e har­cokban megsérült, a kijaví­tás idejére helyette a mű­helyben levő 377-es soroza­tú tolatómozdonyt páncé­lozták fel. Ezt a páncél- vonatot északon, a harcokba be is vetették. .. Az 1889- ben készült 377 447 számú mozdony —, amely talán kö­zeli rokona az egykori pán­célvonat mozdonyának —. most mesébe illő igazi. szép. nagy kéményével ott áll a tárolótéren, arra várva, hogy mai áramvonalas életünket díszítse, emlékeztessen a ne­héz múltra. A kihűlt masinát néze­getve, körbejárva, megtapo­gatva az ember valamiféle nosztalgiát érez a gőzmoz­dony iránt Azon túl, hogy fiatalságunk, ifjúságunk va­rázslatos utazásait juttatja eszünkbe, az ember keresi a titkot, miért is szereti, mi­ért is emlékezik vissza szí­vesen ezekre a gőzmozdo­nyokra. Idős mozdonyvezető barátom szavai jutnak eszembe, aki azt mondotta, hogy az ember akkor iga­zán szép, ha dolgozik, ha látszik rajta, a tevékenysé­gén az akarás, az erőlködés, a munkaszeretet. A gőzmoz­donyok iránti lassan elmúló nosztalgiánk talán hasonló talajból fakad. A gőzmozdo- nvokon, gőztől feszülő erejü­kön. izzadó homlokukon, füstesíkot húzó rohanásukon, a csattogó csatlókon mindig szinte teljes meztelenségében előttünk volt. az ember által irányított, erőlködő, dolgozó, tevékenykedő masina. . * A MÍV sátoraljaújhelyi bontóüzemében talán való­ban . szomorúnak mondható munka folyik. Csak az ad felmentést ez alól. hogy — min* mindenütt az élet te­rületén — a réginek itt is szolgálnia kell az újat. amíg képes. A használható alkat­részeket. az öntöttvas íék- tuskókat és csapágycsészé- ket. amelyeket már fényesre csiszolt a szolgálat, az em­ber nyitott tenyerére, uiiaira hasonlító tüzirácsokat. ame­lyeket vörösre festett a hő. és mindenféle még használ­ható alkatrészt külnn-külön összegyűjtenek, hogy kija­vítva és óira fel szerel ve to­vább éljenek, tovább tevé­kenykedjenek. Szöveg: Oravcc János Kcp: Laczó József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents