Észak-Magyarország, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-15 / 39. szám
rí ÉcZAK-MAGYARORSZÁG 2 k 1976. február 15., vasárnap 55 1 ifié lirt Dr. Lékai László esztergomi érsek nyilatkozatot adott a Magyar Távirati Irodának. Ebben a többi közölt méltatta a Szentszéknek azt a törekvését, hogy a szocialista államokban mind rendezettebbé legyen az egyház és az állam viszonya. Hangsúlyozta. hogy, küldetését a magyar katolikus hierarchia élén annak fáradhatatlan munkájában látja, hogy a katolikus egyház alkotó erővel működjék közre a magyar hazának és népének további boldogulásában. Hivatásának tekinti, hogy a realitások talaján a fejlődés folyamatát előmozdítani segítse. A szocialista társadalomban együtt élnek hívők és nem hívők, itt akarnak boldogulni mindnyájan és ezt az emberhez méltó életet, jólétet közösen akarják még magasabbra fejleszteni. A béke és biztonság kérdéseiről szólva kifejtette: Olyan korban élünk, amikor az atomerő és a kozmikus térségekbe való behatolás óriási távlatokat nyit az ember előtt. Az emberiség jövőjének azonban csak egyetlen biztonságos alapja lehet: a béke. Csakis ez garantálhatja, hogy a prometheuszi erők birtokába jutott ember vissza ne éljen megszerzett hatalmával. Napjaink is elég példával szolgálnak arra, hogyan fordíthatja az ember a tudományos és technikai felfedezéseket az élet kioltására. A nagy dilemma: — Fejlő, dés vagy pusztulás, még min. dig megosztja az emberiséget. Az érsek emlékeztetett arra, hogy VI. Pál pápa idei. január elsejei szózatában külön kiemelte a helsinki konferencia jelentőségét. A béke mindjobban tért hódít. Helsinkit a hívők is mérföldkőnek tartják földrészünk, de azon túl az egész emberiség életének újkori történetében. Ma még szinte beláthatatla- nok azok az áldásos eredmények. amelyeket az egyezmény becsületes betartása ígér. Az érsek hangoztatta: Mindannyiunknak össze kell fogni, hogy a helsinki megállapodás ne újabb vitáknak, ellenségeskedésnek és megosztásnak legyen a forrása. Hangsúlyozta, hogy az összefogásban az egyháznak is jelentős a szerepe. Zsofdoslörlénet A londoni Evening Standard pénteken interjút közölt egy Észak-Angliából toborzott volt angol katonával, aki Angolában az angol zsoldosokat kivégző csoport tagja volt. A férfi, John Berry Freeman, elmondta: január 31-én új zsoldoskülönítmény érkezett a szakadat1 FNLA fennhatósága alatt állt területre. Parancsnokuk, egy magát „Callan”-nak nevező, különös könyörtelenségéről hír1- hedt ciprusi származású zsoldostiszt, kettéválasztotta a csapatot azokra, akik részt akartak venni a közeledő ütközetben, s azokra, akik azt mondták, hogy rossz fegyverekkel nem harcolnak. Késő éjjel a zsoldosok harcoló különítménye visszatért a táborhelyhez, hogy vizet, élelmet és muníciót vegyen fel. Az ott maradt zsoldosok viszont azt hitték, hogy az ellenség közeledik és tüzelni kezdtek a terepjáró gépkocsira. A járművet szétroncsolták, de a bennülőknek sem esett bajuk. Amikor az esetet „Callan” tudomására hozták, a görög magánkívül volt dühében. Sorba állította az ott maradt angol zsoldosokat és több pisztolylövéssel megölte azt a katonát, aki előző éjjel tüzet nyitott. Ezután külön állította azokat, akiket az éjszaka támadás ért és megparancsolta nekik, hogy alakítsanak kivégzőosztagot egy Sam Copeland nevű egykori angol katonára, a zsoldoskülönítmény törzsőrmesterére bízta valamennyiüket. Freeman beszámolója szerint — amelyet hasonló elbeszélések többé-kevésbé megerősítettek a rendőrségen — a kivégzőket és kivégzendőket szállító autót az országút szélén megállították. Az előzőleg alsóneműre vet- kőzletett zsoldosokat kiterelték és Copeland géppisztolyából tüzet nyitott rájuk. Né- hányan futni próbáltak, de a „törzsőrmester” mindegyiket lekaszabolta. Bár szörnyű sérüléseket szenvedtek, még valamennyien éltek, amikor a brit „keretlegényeknek” Copeland megparancsolta, hogy most már végezzenek honfitársaikkal. Az émelyítő történet epilógusaként Freeman elmondta, hogy Copelandot Holden Ro- bertóék hadbíróság elé állították és kivégeztették. „Callan” állítólag megsebesült, de lehet, hogy még él s bújkál. A Munkaügyi Minisztérium és a KISZ Központi Bizottsága etz- '■ ben az évben is meghirdette a „Szakma kiváló tanulója” versenyt. A KISZ Borsod megyei Bizottságának és a megyei tanács művelődésügyi osztályának rendezésében ezekben a napokban kerül sor a tantárgyi és szakmai megyei döntőkre, melyeken a szakmunkásképző intézetek legjobb tanulói vehetnek részt. Tegnap délután. Kazincbarcikán a Borsodi Vegvikombinát tanműhelyében befejeződött a villanyszerelő szakmunkástanulók megyei versenye. A pénteki írásbeli vizsga után 14 íiaial mutatta be gyakorlati tudását a közlemény Értesítjük az utazóközönséget, hogy a Kun Béla utca—Vörösmarty utca kereszteződésében levő forgalomirányító jelzőlámpa üzembe helyezése miatt, a 2l-es jelzésű járatok útvonalát módosítjuk. Február 16-án hétfőn reggel üzemkezdettől a Tiszai pályaudvarról—Tatárdomb fele közlekedő 21-es jelzésű autóbuszjáratok a Kun Béla utca helyett a Zrínyi utcán át jutnak el a Lévav J. utcába. Innen tovább a járatok a jelenlegi útvonalon közlekednek. vizsgabizottság előtt. A győzelmet Fejes László, a kazincbarcikai 105. számú Lékai János Szakmunkásképző Iskola növendéke szerezte meg Klamencsák Sándor (116. sz. iskola) és Gazda Béla (105. sz. iskola) előtt. Sajószentpéteren. a 103. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben matematikából ‘és vasipari szakrajzból vetélkedtek megyénk Ifjú szakmunkásjelölt.iei. Matematika tantárgyból Szalay Gyula, a 103. számú iskola, szakrajzból pedig Spitzmüllcr János, a 101. számú iskola növendéke szerez- , le meg a győzelmet. A megye* verseny első helyezettjei kénviselik Borsodot az országos vetélkedőn. A Zrínyi utca cs Lévay J. utca kereszteződésénél megállóhelyet létesítünk. A Tiszai pályaudvar felé haladó járatok útvonalában változás nincs. Fentiekkel egyidejűleg a Kun Béla u.—Vörösmarty u. kereszteződésénél a 4-es. 21-es és a 23-as jelzésű iáralok megállóhelyeit a haladási iránv szerint a kereszteződés túlsó oldalára helyezzük át. Grsmike tevele WaMtnkez Jakov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője pénteken továbbította Andrej Gromiku szovjet külügyminiszternek Kurt Waldheim- hez, az ENSZ főtitkárához intézett alábbi levelét: „Figyelmesen tanulmányoztuk azt a felhívást, amelyet ön intézett a Közel-Kelettel foglalkozó genfi békekonferencia társelnökeihez annak a vitának kaocsán, amely a Biztonsági Tanácsban folyt a közel-keleti kérdésről. Moszkvában méltányolják az ön kezdeménvezését és osztják a béke ügvére nézve veszélyes közel-keleti feszültség fennmaradása miatti aggodalmát. Feltétlenül aggodalmat kelt az a körülmény, hogv Izrael és azok, akik támogatlak, továbbra is holtponton akarlak tartani a közel-keleti rendezés e'íész ügvét. A Közel-Keleten nincs lehetőség az igazi békére, amennyiben nem vonják ki az izraeli csapatokat valamennyi 1967-ben megszállt arab területről, ha nem védik meg a Palesztinái arab nép elidegeníthetetlen nemzeti jogait és nem biztosítják e térség valamennyi állama számára a független léthez és a fejlődéshez való jogot. A Szovjetunió véleménye szerint azokat a kormányokat terheli a felelősség az ilyen politika következményeiért, amelyek gátolják a genfi konferencia összehívását. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének, ennek a nagy tekintélyű nemzetközi szervnek nyomatékosan hallatnia kell hangját a Közel-Kelet tartós és igazságos békéje megteremtésének kérdéseiben. Főtitkár úr biztos lehet abban, hogy a Szovjetunió a maga részéről — mint eddig is — minden tőle telhetőt elkövet e cél elérése érdekében. A Szovjetuniónak ez elvi álláspontja és a jövőben is szilárdan tartja magát hozÍz építésügyi Mfizéit bérfizetési nspiairói Az építésügyi- és városfejlesztési miniszter rendeletet adott ki a minisztérium felügyelete alá tartozó szervek, a tanácsi építő-, szak- és szerelőipari vállalatok, a tanácsi tervezőirodák és vállalatok, a kommunális szolgáltató vállalatok, valamint az építő- és építőanyagipari szövetkezetek januári és ez évi bérfizetési napjairól. Az alapelvek most is megegyeznek a korábbi rendelkezésekkel. Így általában kéthetes időközönként pénteken kerül sor a részfizetésre, majd a végelszámolásra. Négy alkalommal azonban e kétféle lizetési nap között háromhetes időköz telik el, s ezért a dolgozók kérésére a rendelet mellékletében felsorolt napokon — április 30, augusztus 6, október 8, és 1977. január 7. — legfeljebb 500 forint részelőleget is fizethetnek, amit természetesen a végelszámoláskor egy összegben levonnak. A rendelet előírja, hogy a bérfizetési napokról hirdetmény útján kell tájékoztatni a dolgozókat. fiz almi van szó fi E gy fiatalember kért tőlünk segítséget nemrégib Ószintén elmondta, hogy kisiklott életét mások táf gatása nélkül képtelen rendbe hozni. Nincs bel annyi akaraterő, hogy leküzdje a csavargás, az ital kisél sét, s ha némi pénz csörög a zsebében, nem nyugszik, a® el nem szórta. Kiderült: tehetséges, jó szakemberről van szó, aki nag) is büszke arra, hogy bonyolult szakmai feladatok megoldá ra is képes. Van tehát lehetőség. Éppen a szakmai önér segítségével lehelne megállítani a lejtőn, a munka lehel a gyógymód. De az is kiderült, hogy nehéz ügyben jár. egy ilyen kóros esetet orvosolni szeretne A munkahét) sora a leghatározottabban elzárkózott a vállalkozástól: „Mi jen elvonókúrára.” „Nem a mi dolgunk, hogy Ilyen ember kel dédelgessünk”. „Nem vagyunk nevelőintézet, nálunk lelős munka folyik. Megbízható emberekkel is alig győz* a tennivalónkat.” „Örülünk, hogy helyreállt a rend, W megszabadultunk az ilyen terhektől. Mit szólnának az el berek, ha szántszándékkal hoznánk ide .link elemeket’." Nagyszeuű dolog, hogy üzemeink vezetői ennyire féltik munka rendjét. Bizonyára van már jó néhány rossz tapai talatuk is. Jó, hogy a „link” munkásnak nincs becsük* hogy ma már nehéz lapítania, és még nehezebb eltűnni tömegben az olyan embernek, akinek visszataszító tulajd# ságai vannak. Jó dolog, hogy a kérdés elutasítói egytől eg)1 a termelésre hivatkoznak, a feladatokra, amelyek sikeres£ végzéséért az egész közösség felelősséget vállalt, és alt félnek, hogy oda nem való elemek megzavarhatnák a nel* zen kialakult jó összhangot. A rizikót mégis vállalni kell. Mi nem vagyunk kapital® ták, akik megelégedhetnek a termelés jó eredményeivel. N lünk az ember mindennél többet számít. Reménytelen eseti' csak akkor beszélhetünk, ha az valóban reménytelen. Rid® embertelen felfogás volna azt vallani, hogy aki nem akarni, aki a maga erejéből képtelen kilábalni hibáiból, abt>‘ úgysem lesz semmi. Ez a vélemény ellentmond még a W pitalista pedagógia elveinek is. Hiszen hathatós segítség?* ilyen emberből is válhat nemcsak valami, hanem valaki Vannak olyan lejtők, amelyek aljából a gyengébbek cs® mások támogatásával juthatnak a tetőre, de fent eseti® jobban megvetik a lábukat, mint akik a maguk erejéből k® paszkodtak fel. Nem volt igazuk azoknak, akik a fiatalembert azzal utas1 tollák el, hogy „előbb hozza rendbe magát”, mert káros d nézés volna ezekkel a hibáival olyan munkába ál lila® melyben mindennap változatlanul produkálnia kell. Az bi? tus, hogy ilyen esetekben nem a bibliai irgalmas szamarit® nus elnéző jóságára van szükség. A szemet hunyó megbocsát tás nem segít. De a közösség határozott beavatkozása rná' igen. A bizalom, az együttérzés, a szükséges fegyelmez# í még a reménytelennek tartott esetekben is célhoz vezethet ' ra£S eggyőződéssel valljuk, hogy az ember megváltoztathat''; i Van értelme a törődésnek, a türelmes nevelésnek, a ( ■*“ környezet, a jó közösség, a szervezett társadalom vaj i lóságos műhelye ennek a változásnak. Egyébként fiatalén1'! bérünk számára is akadt végül ilj'en műhely, ahol jó kézbe1! ■; van. s melynek mesterei nem féltek reszkírozni. Ügy döntötj ] lek, hogy vállalni kell a nemes kockázatot. Egy ember sorság ; (■ól, jövőjéről van szó. Arról, hogy talpra álljon, haszno? munkásként illeszkedjen be életünkbe. S ez olyan cél, amelyért a feladatát értő, szocializmus'! építő közösség szívesen megkísérli akár a lehetetlent is. K. F. 6 VILAGHIRADO A /különös „repülőszerencsétlenségek” hetét írtuk Kolumbiától Japánig, Olaszországtól Hollandiáig. A Lock- heed-járvány — a nagy amerikai monopóliumhoz fűződő vesztegetési botrány — bőven szedi áldozatait, miniszterek, képviselők, tábornokok, Hollandiában a királynő férje keveredtek alapos gyanúba, s buktak a vállalat vezetői is. így, önmagában sem érdektelen az ügy, de könnyen lehetséges, hogy csak most indul az igazi lavina ... A Lockheed repülőgyár ugyanis nem akármilyen cég, hanem az amerikai katonaiipari komplexum egyik vezető vállalkozása. Telephelyei jórészt Kaliforniában vannak, ahonnan most Ifeagan, a republikánus szélsőségesek szószólója .indult harcba a Fehér Házért — nyílt, enyhülésellenes programmal. A leleplezések nyomán politikai számlák is napvilágra kerülhetnek, s erre különösen jó alkalmat nyújt az elnök- választási kampány kezdete. (A Lockheed-ügy adalék arra vonatkozólag is, hogy az Egyesült Államokban miért ágálnak egyesek olyan hevesen minden katonai enyhüléssel szemben, s miért fogadtak el Washingtonban — néhány hónappal Helsinki után — rekord katonai költségvetést. 112 milliárd dollár értékben!) De lehetnek újabb nemzetközi vonatkozások is: további bizonyítékok arról, miként próbálja az Az óriási port kavaró leleplezések után pénteken lemondott az amerikai Lockheed Aircraft Corporation elnöke, Dániel .1. Haughton. (Bal oldali kép) Julianna holland királynő és férje Bernhard herceg egy amszterdami jótékonysági bálon. A hercegnek a Lockhecd-botrány kirobbanása óla ez az első nyilvános szereplése, mivel személyét is kapcsolatba hozták a megvesztegetéssel. (Jobb oldali kép). Egyesült Államok rávenni szövetségeseit amerikai hadfelszerelés vásárlására. S nemcsak a Lockheedről szól a nóta: néhány hete a General Dynamics került hasonló helyzetbe négy NATO- ország renülögép-rendelései- nek kapcsán. Az amerikai fővárosban folytatódik az angolai vita is. de annak mindinkább felelősségáthárító jellege van: a külügyminisztérium és a kongresszus egymást vádolják a kudarcért. Közben a népi erők egy hél alatt két főhadiszállást is elfoglaltak: az ellenkormány székhelyéi. Huambót, valamint az Unita szervezet katonai központiát. Silva Portót. Az Angolát kelet—nyugati irányban átszelő, gazdaságilag és stratégiailag rendkívül fontos vasútvonal már csaknem egészében a felszabadító hadsereg kezében van. Ez azért is lényeges, mert a vasút jelenti Zaire és Zambia ásványi kincseinek szállítási lehetőségét a tengerparti kikötőkhöz. Az Afrikai Egységszervezet negyvenhat tagállama közül már huszonkilencen ismerték el az MPLA vezette kormányt, a héten megtörtént Uganda döntése. (Amin tábornok, az ország államfője egyúttal az AESZ soros elnöke is.) Mivel az egységszervezetbe való felvételhez elég az egyszerű többség, Angola már részt vehet a következő tanácskozáson. Afrikára azonban a lagosi jelentések miatt is figyelni kellett, a héten: puccskísérlet történt Nigériában. A részletek még nem teljesen tisztázottak, de minden jel arra mutat, hogy a tiszti csoport zendülése kudarcba fulladt. Dél-Vietnamban népszámlálás kezdődött, s ez nemcsak demográfiai, hanem politikai vonatkozású. A kínai fővárosban kiújult a tace- baók (nagybetűs falragaszok) csatája s a központi lapok „a kapitalista úton járó személyekről” cikkeznek — egyelőre nevek említése nélkül. Mindez csalhatatlan jele annak, hogy Kínában folytatódik a hatalmi harc, s egyelőre egy tényező biztos: a bizonytalanság. Európában továbbra is a „déli szárny” a legmozgalmasabb. Olaszországban, nem kis nehézségek árán. megszületett a kisebbségi kereszténydemokrata kormány. Ha lehel, még törékenyebb kabinet született annál, mint amely megbukott. Meeintcsak kitérő lépéssel próbálkoztak, s ez az ideiglenesség mindaddig megmarad, amíg nem tisztázódik a baloldal alapvető erejének, az Olasz Kommunista ’-’árinak helvzete a kormányzásban. Portugáliában nem írhatták alá a pártok és a fegyveres erők új megállapodását, mert a jobboldali demokratikus néppárt az utolsó pillanatban visszakozott. Miskolci Közlekedési VáltMet