Észak-Magyarország, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-01 / 27. szám
ÉSZAK-WAGTÄROR5ZAG 6 1976. február 1., vasárnap I» ^viiL értelemben uZUnlDI) Hór- völgyének csak a Cserépfalu feletti, Bükkbe benyúló völgyet nevezik. A XIX. századbeli történetíró szerint ez a regényes Hór-völgye: ,,... mellyel a Hór vize fut keresztül, e halárban kétkerekű malmot hajtván.” Tágabb értelemben — és ez él a köztudatban —, Hór-völgye a patakot az alföldi síkságig követő vidék; beletartozik a cserépfalui és bogácsi határ is. Magyarázkodás helyett induljunk el a forrásvidékről, és kísérjük végig a csendesen csobogó szelíd vízfolyást; évszázadokat, történelmet átélt patakot. Szokjuk e csípős, de kristálytiszta levegőjű völgyet, amelyről Fényes Elek már 1851-ben azt írta: „...hogy midőn egyebütt legcsendesebb a levegő, innen gyakran, kivált reggeli 9—10 óra tájban hideg szelek csapnak ki.” A látogatót lebilincselik a patakot kísérő hegyek, erdők. A Középszék, Felső-Csákány, Kupán, Fény kő ... „A bikkes erdőségben két forráskút van, egyik Hidegpatak, másik Belyvás kútja, mindenik vize különösen jó ital, s az emésztést nagyon elősegíti” — hirdeti a korabeli leírás. Miközben követjük a víz hol lassúbb, hol sebesebb futását „a Hórvölgyet bekerítő hegyoldalon, borzasztó magányban, meredek sziklacsúcson láthatók a hajdan hires Údor várának romjai.. ” Illetve csak láthatta valamelyik ősünk. Talán még a múlt század közepén is. De már 1929-ben alig árul el valamit magáról ez a vár. Az akkori monográfia szerint: „A Miskolc felé vezető úgynevezteti Hórvölgyi út mellett levő meredek hegyen, az erdőben építették az úgynevezett Odor várat, melynek ma már romjai is alig láthatók.” Ki építette, ki volt ennek a ma már „emlékvár- nak” az ura? Nem kutattunk utána. Egy történetet viszont hallottunk a vár eredetéről. Olyan népmon- da-íélét. Állítólag még Mátyás király uralkodása előtt cseh rablók kezén is volt Cserépfalu község, és a hagyomány azt tartja, ők építették fel Odor várát. De hagyjuk a várat és emlékeit. Fut a Hór tovább, lefelé a síkság felé. Közeledünk Cserépfaluhoz. : „Barlang keltő is van a határban, egyik közel a helyiséghez, Subalyuka név alatt, másik ennél kisebb, s Targyurka nevet visel; mindenik kősziklába van, s eay juhnyájt befogadhat.” Subalyuka, Subalyuk ... De ismerős a név. Hát persze, nevezetes esemény fűződik e helyhez. Itt találta meg, 1932-bén Dancza János a neander-vöigyivel egykorú ősember csontmaradványait, nagyszámú és jellemző kőeszközeinek kíséretében. Ez is bizonyítja: a vadászó, szedegető életmódot folytató, vándorló ősembernek letelepedés szempontjából igen jelentős előnyöket nyújtott a vidék .. . Elfogynak a hegyek, a völgy is kitágul. Lankás a táj, itt-ott már szőlőtáblák is sorakoznak. Piros tetős, vakítóan fehér házakat lát a szem. Előttünk van Cserépfalu, az a község, amely már kiszökött az erdőből, de amely hosszú évtizedeken, sőt évszázadokon át az erdőből élt. A fából, a mészből. Nevezték őket a meszesek falujának is. Ek- hós szekereikkel bejárták fél Magyarországot, minden alföldi faluba beköszöntött a „meszel vegyenek” kiáltás. A földéhség vitte vándorútra őket. A lakosságnak a beltelkeket, utakat és legelőket leszámítva 1(100 hold termőföldje volt. Ehhez képest a lakosság felerészben szegénysorsú. törpebirtokosokból, felerészben csak lakóházzal bíró mezőgazdasági munkásokból állt. Cserépfalu a mész hazája, Ezt igazolták nem is olyan régen a szemet bántó fehérségű házak. Ma már itt is több a színes ház. A régen kivívott tiszta falu rangot ma is őrzi a község. Rendszerető nép a cserépi. Ezt mutatják a h '_ak, a porták, a kertek. rohan. Már-már nem is völgyön, hanem síkságon haladunk, A Gyür- oldal szőlőtáblái és a Hin- tóvölgy erdősége között van egy kilométernyi is a távolság. Mielőtt Bogácsra ér a vízfolyás, megkapó látvány a kopár domboldalban sorakozó pincesor. A patak másik oldalán az utóbbi 8—10 évben épült fürdőtelep és villasor sem mindennapi látkép. E kis patak sok mindent megért már, mégis az utóbbi évek változásain igen csak el- ámul ő is. Bogács község — amelyről legkorábbi adatunk 1248-ból van, amikor is Bagach alakban írják nevét — sok változáson ment keresztül a történelem során. Nemesek birtoka volt, s birtokos családja Bogácsinak nevezte magát. Később 1323-ban az egri káptalan birtokot szerez a községben. A káptalani birtok évről évre nő. A jászói kon vérit 1504-ben az egri káptalant már mint egyetlen birtokost iktatja be Bogács földbirtokosa1 jr,K’ a porra ív, mas a palak ként. A törökvilág pusztítását egy 1085-ből származó összeírás szemlélteti. A községben 20 ház állt akkor. Ebből is csak 9-ben laktak, 11 ház lakatlanul állt. A íöldesúr — az egri káptalan — és a jobbágyság viszonyát szabályozó urbárium 1771. június 8-án lépett érvénybe. Egy-; illetve kéttelkes jobbágy család 18, fél telkes 21, negyedtelkes 16 élt a községben. Harmincegy család tartozott a házas zsellérek sorába. A földéhség, akárcsak Cserépfaluban, itt is évről évre elkeseredettebb formában jelentkezett. Csúcsa az 1898-as agrárszocialista szervezkedés volt, majd 21 év múlva az 1919- es Tanácsköztársaság. Változást azonban csak az 1944. novemberi felszabadulás hozott. Dr. Borovszki Samu, a község nevét az ószláv Bogatu (magyar jelentése: gazdag) szóból származtatja. Hogy feltevése helyes-e, vagy sem, nem a mi dolgunk eldönteni; de, a szó jelentése most már a valóságban kezd realizálódni. A falun túl szántóföldek kísérik a patakot. A girbe- görbe meder partján nyárfák, füzek borítanak árnyékot a víztükörre. Jobb kéz felől néhány idős épület, újabb települést sejtet. Tulajdonképpen tanya az. Pazsaglanya, Pazsagpuszta — ahogy a bogácsiak nevezik. Néhány lakás; istállók, magtárak. Ma a Hór- völgye Termelőszövetkezet tulajdona. .Kevesen tudják, hogy régóta lakott hely. Dr. Borovszki a szláv pa- seka = irtvány szóval magyarázza nevét, ezzel arra utal, hogy a vidéket valamikor erdőség borította. A Miskolci Herman Ottó Múzeumban nagyszámú edénytöredéket, csont- és kőeszközöket, őrlőkövet őriznek, amelyek a réz- és bronzkorszak tárgyai voltak, és amelyek Pazsagpusztán, az intézői lak környékéről kerültek elő. Tanúsítva a sok ezer évvel ezelőtti emberi életet. Kiss Dezső intéző talált rájuk és ajándékozta a múzeumnak. A ISór-patak mpg. A völgy már régen elmaradt, széles síkságon kanyarog a meder. Ez már az Alföld széle, búzát ringató, kukoricát érlelő vidék. A patak városhoz ér. Mezőkövesd. Aztán onnan is tovább rohanva, belefut a Kányába. Az viszi az Eger patakon át, egészen a Tiszáig, az tovább a Dunáig, míg végül eléri a tengert, a nagy vizet, ahol sok ezer kilométeres út után, végre megpihen ... Hajdú Imre M űszak végére megfogyatkozik az ember tűrőképessége, miképp az izmokból az erő megy ki észrevétlen, átlényegülve vassá, szállításra kész lemezekké, sokféle termékké. Az üzemvezető összevont szemöldökkel meredt a férfira, aki elállta útját a lemezkikészítő bejáratánál. — Mit akar? — kérdezte, csepp híján ingerülten. — Bejelenteni valóm lenne. — Nincs magának közelebbi felettese?! — A művezetőnk szabadságon ... — Ki vele, de gyorsan! — S hogy mennyire sietős a dolga, sürgetően órájára tekintett. — Elsejével kilépek — szólott a munkás, miközben tekintetét fáradtan a földre ejtette. „Menjen isten hírével!” akarta mondani a mérnök hirtelen támadt indulattal, de szeme megakadt a férfi hajtókájára tűzött törzsgárda-jel vényen. A 10-es szám megfékezte nyelvét, mi több, elgondolkoztatta. — Hol dolgozik? A férfi a lemezkikészílő ajtaja felé lebbentette karját. — Itt kezdtem, itt fejezem be. Az üzemvezető elszótla- nodva vette szemügyre a férfi csontos arcát. Bár sose csinálta, tudván-tudta: a lemezkikészítés kiveszi az ember zsírját, aligha véletlen, hogy itt a legnagyobb a fluktuáció, az aránylag magas kereset se képes itt tartani az embereket, de még a művezetőket se. Gyakori a kézsérülés, a lecsapott körömház nyolc napon túl gyógyuló sérülésnek számít, s mivel a művezető prémiumfeltételeiben erőteljesen esik latba az üzemi baleset. .. A mérnök a munkás jobb kezére nézett. A hüvelykujj körme helyén heg vö- röslött. — Tudja mit, egyezzünk meg. — Az üzemvezető olyan mozdulatot tett, mintha kezét nyújtaná, hogy megpecsételje vele az egyezséget. — Ötven fillérrel megemelem az órabérét. A munkás csóvált a fején. — Isten neki, egy forint, de egy íityinggel se többet — nem akarok bérfeszültséget. Áll az alku? A férfi elhúzta a száját, úgy tűnt, gúnyos mosoly verdes szája szögletében, csak a szemérem tartja vissza attól, hogy szabadjára engedje nevetését. Szemlátomást mulattatta a mérnök kéretlen alkudozása. Mélyről szakadt sóhajjal ejtette le a fejét, keserűen mondta: — Nem értjük egymást, mérnök úr. Nekem nem a keresettel gyűlt meg a bajom, a munkám is szeretem. Sose fogom elfelejteni ezt a tizenkét évet. — Családi probléma? — kíváncsiskodott az üzemvezető. A munkás nemet intett fejével. — Nézzen rám, alig van már emberi ábrázatom. Ma is félnégykor keltem, s ötnél hamarább nem érek haza. Kikészült a gyomrom. Nem bírom a vonatozást. Naponta száz kilométer. — Széttárta a karját. — Hát ezért, csakis ezért. — És otthon mihez kezd? A férfi megrántotta a vállát. — Belépek a tsz-be. ' Nincs ember a tehenekhez. A mérnök ismét órájára pillantott. Nyújtotta a kezét. — Kívánom, érezze magát jól. De ha nem találná meg a számítását, vagy valami közbejön, csak semmi szégyenkezés — bármikor visszaveszem. Irodája felé irányította " lépteit. Amikor íróasztalához telepedett, hogy végigböngéssze a művezetők jelentéseit a műszak eseményeiről, azon kapta magát, gondolatai még nem szakadtak el a kilépő munkástól'. Nem tudja, mi ütött bele, közismert zsugorisága bérügyekben miért maradt veszteg, máskor 20—30 fillérekért ingerült vitákba keveredik, és tessék, most egy forintot, egy egész forintot se sokallt volna. — Hogy hívják ezt az embert? —fennhangon gondolkozott. — Melyiket? — kérdezte az adminisztrátor unottan, szemét le se véve az írógépről, mely sebesen verte a betűket. A mérnök kedvetlenül legyintett, elhallgatva, mit gondol önmagáról. „Én se bolondulok már meg...” Felugrott, az ablakhoz sie- lett. A férfinak nyoma veszett. Persze, iparkodik a vonathoz, nehogy ülőhely nélkül maradjon. • • Ö nvád gyötörte. Tizenkét éve dolgozik a keze alatt és még a nevét se tudja, arcára is csak homó- ■ • lyosan - emlékezett.- Azzal mentegette magát, kétszázhetven embert nem lehet megjegyezni. De hát mégis, tizenkétszer három- százvalaháriy nap, mennyi közös alkalom, termelési értekezlet, kiváló dolgozó, élmunkás jelvény kiosztása, egyebek, arcok egybefolyó, végeláthatatlan sora. — Én is megérem a pénzem! — szaladt ki a száján bosszúsan. — Most fején találta a szöget — kuncogott a gépírólány. Érezte, elvörösödött. „A kisasszony sokat megenged magának”, akarta mondani, de majd másképp juttatja kifejezésre nemtetszését — ezután nem hagyja szó nélkül, hogy — különösen „sokadikén” —, gyakran írja két t-vel a forintot, mert nála a forintot a múltide- jűség érzése lengi be. A mérnök így vonta le az eset tanulságait: a mindig pontos órára csak akkor figyel fel az ember, ha siet, vagy késni kezd. Munkása a „pontos órák ismeretlen rendjébe” tartozik, azok névtelen tömegébe, akik nem követelőznek, türelmesen kivárják az általános órabéremelést, egyik jelentős hajtóerejük, tisztességük betartatja velük a munka világának írott és íratlan szabályait. Elsősorban nem főnökeikkel, hanem saját lelkiismeretükkel igyekeznek „jóban” lenni, örök barátságot tartani. Elsejétől egy pontos órával kevesebb lesz a rábízott üzemrészben ... Telt-múlt az idő, a nyárra beköszöntött az ősz. A mérnök szokásos üzemvizitjét végezte. Mire a lemez- kikészitőbe ért, fáradtnak, s kicsit gondterheltnek érezte magát. Az emberek reggeliztek, ám így sem feledkeztek meg üdvözölni őt — egynek nehéz megjegyezni a sokat, a soknak a kiemelt egyet jóval könnyebb, tudták tehát, ki lépett körletükbe. Egyike-másiká még fel is állt. „Jó reggelt, üzemvezető elvtárs!” Fogadta a köszönést, miközben tekintete átvillant rajtuk. Agyonnyúzott puíajka, ütött-kopotl kalap volt azon a férfin, akibe, szinte belebotlott a pillantása. „De ismerős ez az ember!”vil-' lant át az agyán. Nem tudta jobban megfigyelni. A munkás szinte ráhajolt a lábasra, melyből szalon- nás rántottál viliázott. „Valami rejtegetnivalója lehet” gondolta a mérnök, talán egy „rossz óra”, amely csak örökös órabér- kövelelőzéstől „üzemel”. Megérezte, a férfinál valami nincs rendjén, any- nyira bújik bele az edénybe, a villa szinte felesleges, szájával is elérheti az ételt. A mérnök tapintatos ember volt, leküzdötte hirtelen támadt érdeklődését — minek adjon okot a felesleges kérdezősködésre. Amikor senki se vette észre, csendesen odavetette neki: — Majd jöjjön fel az irodámba. Emberünk irull-pirult, kezében tartott kalapját gyűrte-csavarta. A mérnök barátságosan üdvözölte: — Örülök, hogy visszajött közénk. Hogy is hívják? — Kiss János. — Mikor lépett be? — Már két hónapja. — Nem találta meg az anyagi számítását? — Azzal nem volt hiba. —Hát akkor? — Embert' én még nem ütöttem meg — nem szereltem volna verekedni. — Foglaljon helyet, és mondja el, mi történt. Iszik egy feketét? — Nem, nem szeretem, igen ver tőle a szívem ... A tehenészeiben helyezkedett el. Az elnök tárt karokkal fogadta, meri „maholnap aranyért se kapni ide embert”.' De hát nem ő a brigádvezető. Egyszer az egyik tehén megmakacsolta magát, nem adta le a tejet. Jött a brigádvezető dérrel-durral. majd ő megmutatja — és az a piszok riska neki valósággal öntötte a tejel. A brigádvezetőnek agyára ment a „sikerélmény”, lehordta mindennek, még anyja emlékét se kímélte ... H át velem ember még így nem beszélt — panaszolta elfúló hangon. — Tizenkét évet húztam le nagyüzemben, de azt se mondta nekem a „góré”, állj félre az utániból. Másnap kivettem a munkakönyvem, és itt álltam meg. A mérnök bosszúsan, ne- heztelőleg jegyezte meg: — Mért nem keresett' fel? Azt hiszi, nem álltam volna a szavam?! Emberünk lehajtotta a fejét. — Tetszik tudni, hogy van ez, üzemvezető elvtárs, restelkedik az ember. — Állom a szavam, a forintot megkapja. A férfi csóvált a fején, többször is nemet intett. — Mi az, nem kér belőle?! — lepődött meg a mérnök. — Annyira szívére vette ... — Nem — tiltakozott a férfi — másról van szó. — Nyögje ki végi’e, miről ? — Már felvételkor megemelték egy forinttal. Az egyik cimbora — ő se fért össze a brigádvezetővel — hát szóval, ő is velem volt. Neki is ennyit adtak __ G ulyás Mihály t t v 1 1 i t í 1 <. t 1 t 1 r 5 1 l 1 1 I I í 1 ) 1 ] l I Teli inger István munkája 1 A Mór-patak völgyében
