Észak-Magyarország, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-22 / 45. szám
A Minőségi Cipőgyár tiszakcszi üzemegységében félezren dolgoznak, s gyártanak főleg exportra. cipőt, csizmát Tolcsván jártunk a minap. Kemény, fagyos hideg csípte pirosra az arcunkat, de a délnyugati égen, nem messze a Bodrog fölött fényesen sütött a nap. Gyönyörű szép téli kép volt. Annál bántóbb ellentétként hatott, hogy a patinás hegyaljai község utcáin égtek a villanylámpák. Bármerre mentünk, a legkisebb sikátorban, a pincékhez vezető kaptatókon is bágyadtan pislogtak az oszlopokon a parányi lángocskák. Érthető vojt a ba- gyadtságuk, hiszen a napfény — még ha téli is — elhalványította őket. Node, a tolcs- vai eset tulajdonképpen csak ürügy a mondandónkhoz. Nevezetesen ahhoz, hogy falun, városon, városi negyedekben gyakran előfordul, hogy reggel „égve” felejtik a közvilágítási lámpákat. Nem tudjuk, kire tartozik a napkelte utáni „lámpaoltás”, de nem ártana, ha gondosabban végeznék. Ugyanis sok szó esik az utóbbi időkben nálunk, de az egész világon is az energiával való takarékoskodás fontosságáról. A tudomány és technika fejlődésével egyre több szénre, szénhidrogénre, olajra, villamos energiára van szükségünk. Jobban kellene tehát takarékoskodnunk az utcai kis és nagy lámpák világításával is. Mert sok kicsi sokra megy — még cnérgiában is ... (—1) Síinek kedvez Fortuna? Az Országos Takarékpénztár február 25-én és 26-án, az OTP V. kerületi Münnich Ferenc utca 16. szám alatti központjában rendezi meg a gépkocsi-nyereménybetét- könyvek idei első, sorrendben 59. sorsolását. A sorsoláson az 1975. október 31-ig váltott és 1976. január 31-én még érvényben volt 5000 és 10 000 forintos nyereménybetétkönyvek vesznek részt. A húzás első részét, a Budapesten váltott betétkönyvek sorsolását szerda délután 4 órakor, a vidékén vallottakét csütörtök délután 4 órakor tartják. A kétnapos sorsoláson öszsesen 712 személygépkocsi talál gazdára. Az 5000 forintos betétkönyvekre 502 darab, a 10 ezer forintosokra 210 autó jut. A Budapesten váltott nyereménybetétkönyvek között összesen 296-ot, a vidékiek közül pedig 416-ot sorsolnak ki. Tavaszi vásár Hétfőtől, február 23-tól március 13-ig tavaszi vásárt rendez az OFOTÉRT Válla- lat. A vásár keretében az arra kijelölt különböző fotócikkek árát 20 százalékkal olcsóbban kínálják. Az engedményes áron forgalomba kerülő cikkek összes készlete több mint 30 millió forint, ez körülbelül 6 millió forint megtakarítást jelent a lakosságnak. A tavaszi vásárban fényképezőgépek, diaés filmvetítők, nagyítógépek, távcsövek és egyebek között motorszem üvegek várják a vásárlókat. A gazdag választékban az olcsó Certo— SL 110 típusú, gyorskazettás fényképezőgép éppúgy megtalálható, mint az igényesebb, nagy teljesítményű fényképezőgépek, mint például a Practica különböző típusai. A vásár egyik slágere várhatóan a Rusz-Duál normál filmvetítőgép lesz. Fotó: K. Pál János A Miskolci Járásbíróság ítéletei közül az alábbiakban kettőt ismertetünk. Neumann István munkájával elégedettek voltak az Avasszálló éttermének vezetői. A jellemzés szerint magatartása a vendégekhez és pincértársaihoz is megfelelő, udvarias volt. Egy meggondolatlan cselekedete azonban az elmúlt év augusztusában közmegbotránkoztatást,'majd tömegverekedést eredményezett. K. András és P. Kálmán sértettek I97íí augusztusában este tíz óra körüli időben tértek be az Avas-szálló kerthelyiségébe. A táncparketthez közel levő ász- talnál foglaltak helyet és vártak a kiszolgálásra. Időközben elrendelték a zárórát. Neumann István igen udvariatlanul, minden figyelmeztetés nélkül lerántotta asztalterítőjüket — a vendégek szemüvege és cigarettáin a földre esett. Előbb dulakodás, majd tömegverekedés alakult ki, amelybe a többi pincér és a kerthelviség vendégei is beavatkoztak. Az ítélet megállapítása szerint K. András néhány percen belül a földre került, de bántalmazása még így is folytatódott. Több külső sérülése mellett envho agvrázkódást is szenvedett. Végül a vendégek kísérték ki az, előtérre, ahonnan a mentők kórházba szállították. A bíróság figyelembe véve az enyhítő körülményeket, Neumann Istvánt liathónani, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, a verekedés többi „szereplőit” pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. Az ítélet nem jogerős. Mankó László, nyckládházi lakos folyamatos feltűnően közösségellenes magatartasa már garázda bűncselekménynek minősült. Majdani munkahelyét és annak dolgozóit mindenütt szidalmazta, lejáratta, sőt még attól sem riadt vissza, hogy ny U színen igaztalan vádjaival szé- gyenítse meg volt munkatársait. Az elmúlt év augusztusában felkereste az áfész iroclalielyi- ségét — ittas állapotban. Mivel mást nem talált, a kereskedelmi osztályvezetőtől követelte a szövetkezet vezetőinek szabadságolási papírjait, közben feltűnően durva szavakkal illette őket. Előfordult olyan eset is. hogy a vádlott magatartása miatt dél- időben be kellett zárni a nyék- ládházi Kisvendéglőt, mert „ki- pyilatkozásai miatt.” a vendegek nem tudták ebédüket elfogyasztani. Egy másik alkalommal az áfész elárusító helyiségébe rontott be, ahol a pavilon eladójának feleségét szidalmazta, sértegette. A bíróság ítéletének kiszabásánál Mankó László javára értékelhető enyhítő körülményt nem talált, míg súlyosbító tényként vette figyelembe a vádlott büntetett előéletét. Ezért Mankó Lászlót (» hónapi szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, továbbá egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. (u) ül ABDO-csaül pp® Hazánkba — így megyénk be is — egyre több své gyártmányú számológépe importáltunk az adminiszlrä torok, bérelszámolók munka jának megkönnyítésére. Ha marosan jelentkezett azon ban az igény, a meghibáso cott szerkezetek javítását Miskolcon is, hiszen a leg gondosabb kezelés mellett előfordulhat) hogy üzemzaj var keletkezik. A VOLÁi Tröszt megvásárolta a své dektől a szervizjogot, s Mis kolcon, a Kossuth utcába létrehozott egy ADDO-szer vizt. A közelmúltban elvé gezték a megyét átfogó fel mérést, amelynek során meg állapították, hogy több min ötszáz ilyen berendezés va‘ jelenleg használatban a me gyében. Ez a szám azonbai a jövőben még emelkedn fog. De jelentkeznek szerviz igényekkel a környező me gyek is. TELEX ÖSSZEÜTKÖZÉS Vasúti szerelvénnyel ütközött össze egy autóbusz az észak-mexikói Hermo- sillo közelében. A roncsok alatt 18 ember holttestét találták meg,, vagy hetvenötén megsebesültek. TERRORISTÁK Étterembe dobtak bombát észak-írországi terroristák Belfastban. Tizenhármán megsebesültek. A coalislandi rendőrség egy elhagyott teherautóban 250 kilós gyújtóbombát talált. A szerkezetet még időben sikerült hatástalanítani. PASOLINI-ÜGY Bizonyítékok hiányában a római bíróság szabadon bocsátott egy 16 éves serdülőt, aki korábban azt vallotta, hogy november 2- án Pino Pelosival együtt gyilkolta meg Pier Paolo Pasolini neves filmrendezőt. A fiú vallomását a tények nem támasztották alá, s ezért a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy korábbi kijelentései a fantázia szüleményei. ÉVI 3,5 SZÁZALÉK Évente 3,5 százalékkal növekszik Kenya lakossága. A népesség száma jelenleg 13 millió, s a század végére feltehetőleg eléri a 26 milliót. A kenyai lakosság növekedése a nemzetközi átlag kétszerese. KIÜRÍTÉS Az izraeli csapatok a szeptemberben megkötött második egyiptomi—izraeli megállapodásnak megfelelően, szombaton kiürítették a Sinai-félsziget keleti szektorát, s elhagyták a Mitla- és Giddi-hágókal. A 6180 négyzetkilométer nagyságú övezet hetven százalékát az ENSZ közel- keleti rendkívüli erői veszik ellenőrzésük alá. míg az egyiptomiak, csak egy vékony sáv fölött szerzik vissza teljes fennhatóságukat. isfejezifiefc a szaküMkásteniEék tanulmányi versenyei A KISZ KB és a MüM által meghirdetett „Szakma Kiváló Tanulója” és a szakmunkástanulók tantárgyi tanulmányi versenyeinek megyei elődöntőit február 4-eés 20-a között rendezték meg. Az iskolák, legjobbjai 13 ipari szakmában és 10 tantárgyban mérték össze_ tudásukat. Az előző évekhez viszonyítva új vonása volt a versenyeknek, hogy a tantárgyi elődöntőkön a kereskedelmi és vendéglátóipari, valamint a mezőgazdasági szakmunkástanulók is indultak. A megyei versenyen a következő tanulók értek el első helyezést; Miskolcról Gergely János víz- és gázvezetékszerelő, Kovács Tibor és Kocsis Sándor ács-állványozó. Lengyel István és Szabó Attila kőművesek, Hajdú László szobafestő és mázoló. Kiss Károly (kőműves, szakrajz) a 114. sz.; Tordai József karosszérialakatos, Spitzmüller János (vasipari szakrajz), a 101. sz.; Fintor Sándor (villamosipari szakrajz), Mikula András (munkavédelem), a 104. sz.; Pongó Barna géplakatos, Zap- reskó Lajos (magyar irodalom). 100. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola tanulói. Kazincbarcikáról Bak József hegesztő. Urbán András vas- és fémszerekezeti lakatos. Molnár András ács-állványozó, a 112. számú; Orosz László autószerelő, Fejes László villanyszerelő, Orosz László (elektrotechnika), a 105. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet növendékei. Ózdról Dosz- poy István esztergályos, Juhász Judit női szabó, Görög Péter (magyar nyelv), a 102. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola tanulói. Első helyet ért el még Novak János bútorasztalos a szerencsi 118. sz.; Szalay Gyula matematikából a sajószentpé- teri 103. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet és Hege Csaba történelemből a tokaji Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet tanulója. A megyei első helyezettek március 10—13-a között az országos versenyeken képviselik iskolájuk és megyénk színeit. Ma oíerm elé $ 4haúj k éren Az abaújkéri Ötéves Terv Termelőszövetkezet évek óta jelentős területen foglalkozik vetőmagvak előállításával. A gazdaság szerződéssel kapcsolatban áll a Vetőmagtermeltető Vállalattal, s részükre étkezési borsó, bab, valamint takarmányrépa magot termesztenek. Az abaújkéri határban az elmúlt évben 30 hektár területen vetettek borsót, 45 hektáron babot és jelentős volt a répamagtermő terület is. Kérben a tavalyi terméseredményekkel elégedettek, a borsó 31, a bab 22, a takarmányrépa mag pedig 20 mázsás átlagterméssel „fizetett” hektáronként. A Vetőmagtermeltető Vállalatnak átadott vetőmag értéke 3 millió 938 ezer forint. Ez az összeg az abaújkéri tsz, növénytermesztési árbevételének mintegy 40 százalékát jelenti. kertbarát szakkör Az edelényi Nagyközségi és Járási Könyvtár kertbarát szakkör megalakítását tervezi Edelény községben. A mező- gazdasági kör célja és egyben feladata lesz a kiskerttulajdonosok, szőlő- és gyümölcstermelők összefogása, termelést segítő tapasztalatcserék, előadások, bemutatók szervezése. A klubszerű kertbarát szakkör rendezvényeit minden szerdán az esti órákban tartja a járási könyvtárban. A szakkör alakuló ülését február 25-én. szerdán 18 órai kezdettel rendezik, Edelény- ben. Pamutfonó — Miskolc. Előnyújló üzem. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. sz Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok Központ: 36-132, 16-672. 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat- 16-067 Sportrovat 16-049 Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15 Postacím. 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213 Terjeszti a Maevar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN.