Észak-Magyarország, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-22 / 45. szám

e*2AK-MAGYARORSZAG 2 1976. február 22., vasárnap Heien kezdi tanácskozását az SZKP XXV. lonoressznsa (Folytatás az 1. oldalról) Első oldalon, széles szalag­címekkel számolnak be a szombat reggeli moszkvai la­pok az SZKP Központi Bi­zottságának pénteken meg­tartott plenáris üléséről, me­lyen egyöntetűen jóváhagy­ták a kedden összeülő XXV. pártkongresszus két fő beszá­molóját. A központi bizott­sági beszámolót a megnyitás napján Leonyid Brezsnyev is­merteti. A tizedik ötéves terv íő irányairól szóló expozét Alekszej Koszigin tartja a tíznaposra tervezett tanács­kozás második felében. Pénteken 23 testvérpárt de­legációja érkezett meg Moszk­vába. összesen több mint száz külföldi küldöttség lesz jelen a Kreml Kongresszusi Palotá­jában, hogy tanúja legyen e világtörténelmi kisugárzású tanácskozásnak, mely a kül­földi pártvezetők nyilatkoza­tai szerint nemcsak a legna­gyobb szocialista ország bel­es külpolitikáját határozza meg a következő öt évre, ha­nem —, s ezt bizonyítja az előző szovjet pártkongresz- szuson elfogadott és a két kongresszus közötti időszak­ban sok tekintetben sikerrel végrehajtott békeprogram — erős és jótékony befolyást gyakorol az egész nemzetközi helyzetre is. A Negyelja című moszkvai hetilap szombaton megjelent száma a pártkongresszus kül­dötteinek nyilatkozataiból idézve megállapítja, hogy az ország jövőjéről folytatott sokszólamú vita mellett ez az esemény ünnepélyes alkalmat nyújt az egész szovjet nép számára a gazdasági, tudo­mányos, kulturális és szociá­lis eredmények felméréséhez. Ciprusi konferencia Szombat délelőtt tíz órá­ra tűzték ki a bécsi Hof- burgban a ciprusi konferen­cia ötödik fordulójának utol­só ülését, a hivatalos ülés azonban a jelzett időpont­ban nem kezdődhetett meg. Waldheim ENSZ-főtitkár, valamint a két tárgyalópart­ner, Kleridesz és Denktas ugyan időben megérkezett a tárgyalások színhelyére, de bejelentették, hogy az ülés késéssel kezdődik. Az érdekeltek szombaton délelőtt 10 óra helyett li­kőr ültek hivatalos formá­ban a kerek asztalhoz Kurt Waldheim elnökletével és csak rövid ideig tanácskoz­tak. Ezt követően Waldheim ENSZ-főtitkár sajtókonferen­cián bejelentette, hogy a szi­getállam politikai jövőjének rendezésére tovább folytat­ják az erőfeszítéseket. Kö­zölte, hogy közreműködésé­vel májusban folytatódik Bécsben a megbeszéléssoro­zat, de addig is az ENSZ- főtitkár különmegbízottja útján kapcsolatot tart a gö­rög és török közösség veze­tőivel. A bécsi tárgyalások nem hoztak sok eredményt, de az mindenképpen figyelem­re méltó, hogy sikerült a tárgyalások folyamatosságát biztosítani. Felívás Miskolc lakosságához! Az elmúlt öt évben is sok ezren áldoztak időt és fá­radságot arra, hogy társa­dalmi munkában segítsék a város épülését, szépülését. Nekik köszönhetjük, hogy a tervfcladatokon túl is gaz­dagodott Miskolc óvodákkal, játszóterekkel, sportlétesít­ményekkel. Kezük munkáját dicséri a Hejő-liget, a park­erdőkben felállított sok-sok pihenőhely, a csanyiki Ma­jális-park és a sok ezer fa­csemete, amely ezen a tava­szon már lombot is hajt la­kótelepeinken. Öt év alatt összesen 110 millió forint ér­tékű társadalmi munkával segítették a város fejleszté­sét. Külön öröm számunkra, hogy nemcsak azok járultak hozzá ehhez á szép ered­ményhez, akik lakóhelyük­nek vallhatják Miskolcot, ha­nem igen sokan azok közül is, akik a környékről járnak be a város üzemeibe dolgoz­ni. Az V. ötéves terv kezde­tén is azzal a kéréssel for­dulunk a város lakosságá­hoz, az üzemek és intézmé­nyek dolgozóihoz, a szoci­alista brigádokhoz, a KISZ- szervezetek tagjaihoz és min­den fiatalhoz, hogy társa­dalmi összefogással, társa­dalmi munka vállalásával tekintsék továbbra is szív­ügyüknek városunk fejlesz­tését. Nem kisebb célt tűz­tünk magunk elé, mint azt, hogy a társadalmi munka értéke öt év alatt 200 millió forintra emelkedjék. Köze­lebbről nézve ez azt jelenti, hogy a város minden lako­sa évenként 200 forint érté­kű munkát vállal önként. A városfeilesztési felada­tok közül különösen fontos­nak tartjuk a gyermekintéz­mények bővítésit, mellyel segíteni kívánjuk a város óvodás korú gyermekeinek elhelyezését. Három óvodát kívánunk társadalmi össze­fogással felépíteni, melyek összesen csaknem 500 gyer­mek elhelyezését teszik majd lehetővé. Szeretnénk tovább­fejleszteni a város egészség- ügyi ellátását is, pl. a kör­nyék lakóinak összefogásá­val megépül az orvosi ren­delő Szirmán. Folytatjuk 1976-ban az avasi ifjúsági kultúrközpont építését, a DVTK-stadion és a Kilián déli lakótelep között a sport­liget kialakítását. Még sok feladatunk van a parkerdő­program megvalósításában, a zöldterületek bővítésében, a szabad idő és pihenőhelyek kialakításában. Hasonlóan értékesnek tartjuk azt a tár­sadalmi munkát is, amelyet a lakóhelyük közvetlen kör­nyékének szépítéséért, gaz­dagításáért végeznek a mis­kolciak. Követésre méltó mozgal­mat indított el a MÁV Jár­műjavító Üzem, melynek dolgozói egy napot dolgoz­tak máris Miskolcért. A fel­hívást követően a város üze­meihez, intézményeihez rész­letes társadalmi munkavég­zési programot küldünk ki, melyben felsoroljuk, hogy 1076-ban hol, milyen mun­kával segíthetik a város épí­tését. Felkérjük a vállalatok és intézmények társadalmi szer­veit. hogy a szükséges szer­vező tevékenységet kezdjék meg. és aki társadalmi mun­kát szeretne végezni, csatla­kozzon a helyi kezdeménye­zésekhez. MSZMP Miskolc városi Bizottsága Miskolc megyei város Tanácsa Kommunista Ifjúsági Szövetség Miskolc városi Bizottsága Szakszervezetek Megyei Tanácsa Hazafias Nénfront Miskolc városi Bizottsága Grecsko marsall napiparancsa Andrej Grecsko, a Szov­jetunió marsallja, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere napi­parancsban üdvözölte a szovjet hadsereg és hadi­tengerészeti flotta harco­sait, tisztjeit és főtisztjeit, a szovjet fegyveres erők veteránjait — a szovjet hadsereg és haditengerésze­ti flotta megalakulásának 56. évfordulója alkalmából. A honvédelmi miniszter napiparancsában hangsú­lyozza, hogy a Szovjetunió erőinek teljében fogadja a párt XXV. kongresszusát. Az elmúlt ötéves terv évei­ben lényegesen emelkedett a termelés, megerősödött a népgazdaság valamennyi ágazatának anyagi és mű­szaki bázisa, fokozódott a népjólét. Az SZKP Központi Bi­zottsága és a szovjet kor­mány aktív és céltudatos te­vékenységének eredménye­ként haladás tapasztalható a nemzetközi feszültség eny­hülése útján. Megszilárdult a Szovjetunió külpolitikai helyzete, erősödött a szocia­lista közösségnek a nemzet­közi események fejlődésére gyakorolt befolyása. A nem­zetközi élet fontos vonásá­vá vált a különböző társa­dalmi rendszerű államok közötti egyenjogú együttmű­ködés. Grecsko marsall rámutat, hogy a reakció és az agresz- szió erői továbbra is aka­dályozzák az enyhülést, ne­hezítik a megérett nemzet­közi problémák megoldását, nemcsak hogy a meglevő fe­szültség! gócok fenntartásá­ra törekednek, hanem még új háborús konfliktusokat is igyekeznek előidézni. Ilyen körülmények között a kom­munista pártnak és a szov­jet kormánynak állandó gon­dot kell fordítania az or­szág védelmi képessége szi­lárdítására, arra, hogy a megfelelő szinten tartsa a hadsereg és a flotta harci erejét. A Szovjetunió honvédelmi minisztere elrendelte, hogy a szovjet fővárosban — Moszk­va hős városában — a töb­bi hős városban, s a szövet­ségi köztársaságok főváro­saiban ünnepi tűzijátékkal emlékezzenek meg a hadse­reg és a flotta születésnap­járól. Grecsko marsall az évfor­duló alkalmából éltette a szovjet hadsereget és a ha­ditengerészeti flottát, a szov­jet népet és fegyveres erőit, a Szovjetunió Kommunista Pártját — valamennyi győ­zelem lelkesítőjét és szerve­zőjét. Udíwöslö A szívlel Using A szovjet hadsereg napja alkalmából Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, táviratban üd­vözölte A. A. Grecsko mar- sallt, a Szovjetunió honvé­delmi miniszterét. A táv­iratban tolmácsolta a Ma­gyar Néphadsereg parancs­nokainak és katonáinak üdvözletét a szovjet had­sereg és haditengerészeti flotta személyi állományá­nak. Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az Államtanács elnöke szombaton délelőtt fogadta Alvaro Cunhalt, a Portugál Kommunista Párt főtitkárát, aki péntek óta tartózkodik Szófiában. A bolgár államfő átnyúj­totta Alvaro Cunhalnak a nemzetközi Dimitrov-díjat, amivel a Portugál Kommu­nista Párt főtitkárát 1974 szeptemberében, Bulgária felszabadulásának 30. évfor­dulója alkalmából tüntették ki. Támadás előtt. Gépesített lövészalakulat gyakorlaton Ötvennyolc esztendő óta védelmezik az Októberi For­radalom és a szocializmus vívmányait a Szovjetunió fegyveres erői. A szovjet had­sereg születésnapját attól a naptól — 1918. február 23-tól — számítják, amikor a mun­kásokból és katonákból to­borzott, sebtében és hiányo­san felszerelt, éhség és fá­radtság gyötörte osztagok Pszkov és Narva alatt meg­állították a forradalom böl­csőjét fenyegető, Pétervár felé törő német császári se­regeket. A csaták nem Moszkvában és Pétervárobt — ahogy el­lenségei elképzelték, s nem a fiatal szovjet állam össze­omlásával, hanem fényes győzelmével, a betolakodók vereségével értek véget — a Csendes-óceán partjánál. Ez volt a szovjet hadsereg első tűzkeresztsége, a polgárhábo­rús évek hőseiből lett ké­sőbbi legendás tábornokok el­ső „katonai akadémiája”. Az évfordulón emlékeztetni kell arra is, hogy nem egé­szen negyedszázaddal később, nem csak az első proletárál­lam, az egész emberiség sor­sa múlott a szovjet hadsereg és a nép helytállásán. A szov­jet hadsereg volt az, amely a második világháborúban az első komoly csapást mérte a világhódító terveket szövő Hitler hordáira, szétfoszlatva a fasiszta német hadsereg le­győzhetetlenségének mítoszát. Azokban a súlyos években Európának abban a részében, amelyre a fasizmus sötét éj­szakája borult, emberek tiz­és százmilliói számára Mos*', va és Sztálingrád jelentei a fényt és a reménységet.. Napjaink szovjet hadserei sok tekintetben különböző Pszkov és Narva alatt roh1 mozó hadseregtől, de attól1 amely Sztálingrádnál soí döntő csapást mért Paul, tábornok sok százezer fős ej csapataira. A mai szoví hadsereg technikailag a vir legjobban felszerelt hadsef' ge, s olyan alakulatai vaj nak, amelyben a tisztek 1 százaléka mérnök. Amiben azonban napjak szovjet hadserege mégis hí sonlít az ötvennyolc év ele tihez és a második világtk borúshoz, az, hogy legfót ereje ma is az emberekbe van. S akárcsak az egyke, vöröskatonáknak, a maia' nak is az ad erőt, hogy tu‘ ják, mit védelmeznek. A szj cialista elkötelezettség és tudatosság — ez a szövi' hadsereg legfontosabb hagy1 mánya. A szovjet hadsereg az Cj só, amely fő feladatának ' egész világ népeinek sorsát ható békeprogram biztosít sát tekinti, azét a program^ amelyet az SZKP XXI' kongresszusán dolgoztak 1 és amelynek eredményekéi egyszer és mindenkorra vií: szafordithatatlanná válik f enyhülés folyamata. Fegyverbarátságunk a Vs( sói Szerződésben a szovj[ hadsereggel elsőrangú polk1 kai kérdés, erősítése szoci* lista építőmunkánk, a neh zetközi béke fontos tényező, volt és marad a jövőben • Ünnepi díszben köszönti Moszkva a Szovjetunió Kommu­nista Pártja XXV. kongresszusát. A képen hatalmas transzparens jelmondattal: Dicsőség a szovjet népnek, a kommunizmus építőjének! Erősödjék a szovjet társadalom eszmei-politikai egysége! Mindazok, akik e sorok írójához hasonlóan már vé­gigsétáltak a moszkvai Ka- iinyin sugárúton, megcsodál­ták a korszerű építőművé­szet egyik remekét, a KGST- palotát. A szocialista gazda­sági közösség székhaza, alak- ját-formáját tekintve, hatal­mas, nyitott könyvhöz ha­sonlít. Van benne valami mélyen jelképes, hiszen a szocialista integráció prog­ramját megvalósító szervezet elveti a megkülönböztetést a nemzetközi gazdasági kap­csolatokban. A kilenc tagország mellett a KGST széles körű szerző­déses együttműködést való­sít meg Jugoszláviával és Finnországgal, s tárgyalások folynak számos más állam­mal is: elsősorban Mexikó, Irak és Kolumbia tanúsí­tott érdeklődést. A héten újabb fejezet kezdődött eb­ben a „könyvben”: - Luxem­burgban átadták Thorn mi­niszterelnöknek, a Közös Piac soros elnökének a KGST javaslatait a két szervezet viszonyának rendezésére. A nyugati partnereken van te­hát a, válasz sora, hogy Hel­sinki szellemében .szabályoz­hassák és előmozdíthassák a kaocsolatokat. Új, módosító indítványo­kat terjesztettek elő a bé­csi haderőcsökkentési tár­gyalásokon is. Részleteket egyelőre nem tudni a Var­sói Szerződés négy tagálla­ma által tett kezdeménye­zésről, a megállapodások ér­telmében ugyanis bizalmas keretek között folytatják a megbeszéléseket. Helsinki folytatása tehát sokféleképpen szerepelhetett a hét híreiben, erre utallak a mennyiségben is megnö­vekedett kelet—nyugati ta­lálkozók. A második világ­háború óta először járt oszt­rák kormányfő Prágában, Kreisky kancellár személyé­ben; a holland külügymi­niszter Budapestre látoga­tott, a lengyel külügyminisz­ter pedig Párizsba; s talál­koztak — semleges területen, Bécsben — a gyakorlatilag kettészakított Ciprus „kele­ti” és „nyugati” felének, gö­rög és török közösségének képviselői. Ha az európai helyzet javítása az SZKP XXIV. kongresszusán meg­hirdetett békeprogram égjük sarkalatos pontja volt, ak­kor ezek a napi hírek is je­lezhetik a fejlődést, a nagy változásokat, amikor a XXV. kongresszus előestéjéhez ér­keztünk. Két vonatkozásban a nyu- j gáti táboron belüli súrlódá- sok kavartak hullámokat. A i tőkehal-háborúban annyira kiéleződött a helyzet, hogy Izland és Nagy-Britannia megszakította diplomáciai kapcsolatait. Az Atlanti Szö­vetség fennálása óta ez volt az első ilyen jellegű elhatá­rozás két NATO-tagállam között! A másik vitatéma a népi Angola elismerésének ügye. A héten „átszakadt a gát”: Franciaország, Belgium, Ang­lia, Japán — az Egyesült Államok szövetségesei egvr más után hozták nyilvános­ságra az elismerésre vonat­kozó döntésüket. Ma már aligha lehet kétséges, hogy a Neto-kormány elszigetelésére törekvő erők szigetelődtek el. Végül egy szuperszónikus körút egészítette ki a hét eseményeit. Nem a vitatott Concorde-gépekről van szó, hanem Kissinger amerikai külügyminiszter, ha lehet még többet vitatott latin­amerikai látogatásáról. Az elmúlt évek során négyszer jelentették be, mindannyi­szor törölték, s most ötöd­szörre valósulhatott meg a körút. Néhány órás megál­lások, villámtárgyalások je­lezték a nagy cikázást Kö­zép- és Dél-Amerikában. E vizitek során nehezen lehe­tett feloldani a jócskán ösz- szegyülemlett ellentéteket.

Next

/
Thumbnails
Contents