Észak-Magyarország, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-14 / 11. szám
A hatodik év küszöbén L'<ry „kétarcú ” intézmény terveiből Kétarcú intézmény Miskolcon a Művészeli és Propaganda Iroda, amely más néven Kossuth Művelődési Házként is működik. E kétarcúság’’ semmiképpen sem .1 anus-arcúságot jelent, hanem két rokon feladatkört, amelyek mégsem teljesen azonosak, sok tekintetben eltérnek egymástól. Mint művelődési ház, más intézményekhez hasonlóan lát el bizonyosfajta közművelődési feladatokat, a Művészeti és Propaganda Iroda pedig nagymértékben koordinálja, a maga propagandaapparátusával támogatja, szgrvezi, propagálja a város egész sor intézményének a munkáját, s maga is önállóan végez szervezési teendőket. * Most kezdi hatodik évét yy. intézmény. Az elmúlt évben a felszabadulás 30. évfordulójának méltó megünneplése állt a munka előterében, a különböző ünnepségek előkészítése, megszervezése, lebonyolítása, propagálása a terveknek megfelelően történt. A nyári művészeti program során nyolc alkalommal tartottak orgonahangversenyt a Collegium Musicum sorozatban az avasi templomban. Az intézmény udvarában folytatták a nagy sikerű Muzsikáló udvar sorozatot, s ennek keretében négy koncertet tartottak; részük volt a várkoncertek lebonyolításában, ‘s a térzenék szervezésében. Ismét megrendezték udvarukon a szabadtéri művészmozi-soro- zatot. A Kossuth Művelődési Házban mutatták be a Köztulajdon- és a Karikatúra- kiállítást, valamint az Amatőr képzőművészek fórumában két alkotó munkáit. Volt egy fotókiállításuk is. A baráti országok életét több rendezvénnyel népszerűsítették, közreműködtek a XV. miskolci filmfesztivál lebonyolí- lásában, hat alkalommal szervezték meg az Előadó- művészek pódiuma sorozat estjeit, Bartók Béla halálának 30. évfordulójára pedig emlékliangversenyt tartottak a Miskolci Bartók Kórus közreműködésével. iMincs itt mód valamennyi kiállítás és rendezvény, valamint kiadvány bemutatására, az intézmény tevékenysége egyébként is a nagyközönség állandó „ellenőrzése’’ mellett folyik, hiszen a propagandatevékenységről mindenkor bizonyságot szerezhetünk. * Az új esztendő munkatervében továbbra is a közművelődési párthatározat, illetve a XI. pártkongresszus határozatainak realizálása. áll az előtérben, és a legelső feladatok között találjuk a szocialista brigádok kulturális vállalásainak segítését, a munkásszállások rendszeres tájékoztatását, népművelési jellegű tárlatvezetéseket, az ifjúság és a szocialista brigádok számára szervezett műsorokat. Az intézmény — jellegének megfelelően — a nemzeti ünnepek és a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepei programjának előkészítése és szervezeti bonyolítása ugyancsak szerepel az iroda munkatervében. Kiemelkedő esemény lesz az idén is a miskolci film- fesztivál és a miskolci zenei esték három sorozata: az elmúlt évben is említett Collegium Musicum, amely most tíz koncertet ígér, a Muzsikáló udvar négy koncertje, több várkoncert és térzene. Tervezik a kamarazenei napok megrendezését az év végén, amelyre az ország legrangosabb együtteseit kívánják meghívni. Folytatják a Szomszédaink — barátaink sorozatot, a baráti országok bemutatására, vendégül hívják a Magyar Állami Népi Együttest. Az Előadóművészek pódiuma sorozatban négy programot terveznek egyelőre és folytatják a művészmozi előadássorozatát. A kiállítási tervekben a nagyteremben tizenegy képző-, ipar- és fotóművészeti, a mitt igalériában pedig egyelőre hé l képzőművészeti tárlat szerepel. Az elsőt. Feledy Gyula illusztrációinak kiállítását hétfőn nyitották meg. A rnunkaterv részletesen foglalkozik az intézmény propagandamunkájának javításával, gazdálkodásával és naptári ütemtervet is készítettek mór az egyes rendezvényekhez, valamint a Kossuth Művelődési Ház keretében működő szakköröknek és kluboknak részletes programját is meghatározták. Ezeket az együtteseket itt csak megemlíteni tudjuk; ide tartozik a nagy hírű Miskolci Bartók Kórus, a József Attila Klubkönyvtárban végre új életre ébredő képzőművészeti szakkör, továbbá egy hanglemezklub, egy irodalmi műhely és egy bélyeggyűjtő szakkör. * Sajátos az intézmény munkája. Hogy munkaterve mennyiben jó és mennyiben jól valósul meg! az esetfek nagy hányadában nem is saját munkateljesítményében, hanem különböző, máshol bonyolódó rendezvényekben mérhető le. (hm) Felvessünk: lakatos szak- és segédmunkásokat, valamint hegesztő, csőszerelő, kőműves szakmunkásokat és takarítónőket. Bélelés megegyezés szerint JELENTKEZÉS: Gép- és Felvonószerelő Vállalat kirendeltségén, Miskole, Széchenyi u. 28ERTESITES Az Eszak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat Miskolci Üzemigazgatóságának hálózatszerelési osztálya értesíti a lakosságot, hogy 1976. január 16-án a Martintclcp térségében megépített 2 db. 35 kV-os szabadvezetéket és transzformátorállomást feszültség alá helyezi. A tartószerkezetre felmászni, a vezetékei megközelíteni tilos és életveszélyes. Az ózdi járás 49 általános iskolájából 1975 januárjában 33 olyan, csak alsótagozatos iskola volt, ahol egy vagy két tanulócsoportban tanultak a gyerekek. A teljes alsótagozat együtt van két-két osztály összevonva. S ha hozzátesszük még azt is, hogy hét iskolájuk — alsó- és felső- tagozatos — számított részben osztottnak, akkor érthetővé válik az a megalapozott türelmetlenség, amely a körzetesítés meggyorsítását sürgette. A járás 7225 tanulójából ezren tanultak hátrányos körülmények között — az összlétszám 13,8 százaléka —, ami ugyan kedvezőbb volt, mint az országos átlag, de súlyosbította, hogy szinte teljes egészében az egyébként is hátrányos helyzetű, kétkezi munkások gyermekeit érintette. Az 1972-ben született oktatáspolitikai párthatározat az osztatlan iskolák helyzetét elemezve úgy foglal' állást, hogy „ezeket az iskolákat rövid idő alatt nem tudjuk megszüntetni ..............a f elsőtagozatos osztatlan iskolákat 10—12 év alatt —például kollégiumok építésével — felszámolhatjuk és csökkenthetjük az -alsótagozatos osztályokba járó tanulók számát és aráns'át is ... De éljen bennünk az alkotó türelmetlenség, hogy — ha lehet — a teljes felszámolás időpontját előbbre hozzuk ...” A párthatározatban is említett „alkotó türelmetlenség” az ózdi járásban meglepő, de mindenképpen példamutató eredményt hozott. Annak a vitathatatlan ténynek a szellemében, hogy a részben osztott vagy osztatlan iskolákban pedagógus és tanuló egyaránt hátrányos körülmények között dolgozhat — a nagy erőfeszítések ellenére is csekélyebb eredménnyel' — 1974 végén — azóta egy kéziratos tanulmányban is rögzített — terv készült a szakrendszerű oktatás kiterjesztésére, az általános iskolák közötti színvonalkülönbség kiegyenlítésére, a teljes körzetesítés kiépítésére. Nagy Károly, az Özdi járási Hivatal művelődésügyi osztályvezetője ezzel kapcsolatban hangoztatta, hogy a fejlesztéseket elsősorban a helyi feltételek mérlegelésével és csak bizonyos mértékű állami támogatással kívánták és kívánják megvalósítani. Nemcsak új tantermek építésére számítanak, hanem mérlegelik a szomszédos iskolák összevonásának lehetőségeit is. Nos, az ózdi járási körze- tesítési programról már nemcsak jövő időben' beszélhetünk. Az. 1975 szeptemberére elkészült — s íizóta már átadott — putnoki 2-es számú Általános Iskolában és a diákotthonban — a putnoki gyerekeket is beszámítva — 14 község felsőtagozatos tanulói tanulnak, s ide járnak a dubicsányi és a sajó- galgóci ‘harmadikos és negyedikes alsótagozatosok is. Ebben a tanévben hozták létre a serényfalvai és a zá- dorfalvai alsótagozatos körzeti iskolákat is, amelyek a keleméri, a héti, aá^alsószu- hai és a szuhaíői kisiskolások osztott osztályokban tanulását biztosítják. Az átcsoportosítással /—, amelyhez a szülők egyetértését is meg tudták nyerni, , a délelőttös tanítás feltételeit is megteremtették. Akárcsak Borsod- nádasdon, ahol a két iskola összevonásával . a szakosan leadott órákat 93 százalékra emelték. De ebben a tanévben már az ózdi Hámán Kató úti iskolába járnak a sa- jónémeti tanulók is a harmadikosokkal kezdődően. Az ózdi Petőfi iskolában tanulnak az uraji és a susai gyerekek is, ugyancsak a harmadikosoktól kezdve. A sa- jópüspöki harmadikos és negyedikes tanulók pedig a bánrévei iskola növendékei. Az első és másodikosokat — valamennyi érintett kisközségben — osztott osztályokban tanítják, délelőtti „műszakban”. Ezekkel a változtatásokkal —, amelyekhez egyébként részint a bejárás, részint pedig a napköziotthonos ellátás feltételeit megteremtették — sikerült elérniük — mondotta Nagy Károly —, hogy ebben a tanévben már a járás tanulóinak 99 százaléka szakrendszerű oktatásban vesz részt, s a szakosan leadott . órák száma is megközelíti a 60 százalékot. Az 1980-ig tervezett körzetesítési program rendkívül nagy előnye egyébként, hogy bár igen csekély 'csoportfejlesztést igényei, majdnem teljessé teszi a délelőttös tanítást, melynek előnyeit szükségtelen talán külön is hangoztatni. A program végrehajtása után mindössze öt helyen lesz — csak átmenetileg — részben osztott, 1—2 osztály összevonási! iskolájuk, s mindössze 50 körüli tanulót jelent. S ezzel sokat lépnek előre az oly gyakran emlegetett színvonalkülönbség kiegyenlítésében. Érdemes lenne más járásokban is vizsgálni az ózdi járás kezdeményezésének helyi lehetőségeit. Csulorás Annamária Értesítés Értesítjük Felsőzsolca község területén lakó és üzemelő fogyasztóinkat, hogy munkálatok végzése miatt 1976. január 17-án, 7—17 óráig t> a Szent I. utat kivéve a község egész területét érintő áramszünetet tartunk. Értesítjük továbbá Alsózsolca községben a Kossuth úttól az Ady Endre útig, valamint a lakótelepen lakó és üzemelő fogyasztóinkat, hogy a fenti időpontban, munkálatok végzése miatt az energia.szplgáltalást szüneteltetjük. ÉMÁSZ 2. sz. kirend.-----------------------------------r E LVESZETT a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Erdészete 3. Sárospatak feliratú, keret nélküli bélyegzője, használata 1976. január 1-töl érvénytelen. Dolgozókat alkalmaznak Takarítónői, ős ruhatárost azon- I nal felveszünk, jelentkezés: Miskolc, Győri kapu 27. A Posta Gépjármű Szállítási Üzem gyakorlattal rendelkező gépkocsiszerelőket, szervizmun- kásokal, gépkocsivezetőket, gépjármű villamossági szerelőket, karosszérialakatosokat, valamint géplakatost keres. Fizetés megegyezés szerint. Miskolc, Szcnt- peteri kapu, Blaskovics ti. 3. Rekonstrukció alatt £lló textilüzemünkbe előnyös feltételek mellett korszerű gépek kezelésére 13 éven felüli női dolgozókat fonó-, szövőtanulónak felveszünk, felvételre keresünk továbbá tervezésben is jártas műszaki rajzolót épületgépész- technikusi végzettséggel, esztergályos, lakatos, villanyszerelő, csőszerelő, asztalos, ács, bádogos, kőműves szakmunkásokat és 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Cím: PTM Budai Gyára, munkaerő-gazdálkodás, Budapest, XI., Ilausz- mann Alajos u. 20. Levélcím: 1302, Bp. Pf. 43. A Nehézipari Műszaki Egyetem műszaki osztálya felvételre keres vizsgával rendelkező kazánfűtőt. Jelentkezés: Nehézipari Műszaki Egyetem, erőmű. A Gyógyászati Segédeszközök Gyára miskolci fiókja alkalmaz 1 fő szabó szakmunkást, ortho- péd kölszerész munkák betanítására, és egy fő segédmunkást. Fizetés megbeszélés szerint. Jelentkezés: Miskolc, Szemére u. 21. A Miskolci üveggyár felvételre keres villanyszerelő szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: A Dékóny-vonósncgyes Uaydn-felvéleleiböl. — 9.00: idegen nyelvek tanulói. — 9.15: Zenevár. — 9.30: Dzsesszfelvételekből. — 10.05: ,,Nyitnikék” — kisiskolások műsora. — 10.40: Tizenkét szék. Ilf és Petrov regénye rádióra alkalmazva. V. rész (ism.). — 11.05; Mahler: 1. szimfónia. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Brigádnapló. — 13.40: Népi zenekar. —• 14.00: Ezeregy délután. — 14.30: Opc- rarészletek. — . 35.10: Iskolarádió. — 15.50: A világgazdaság hírei. — Ili.10: Zenekari muzsika. — 17.05: Tanuljunk tanulni. —> 17.30: Népszerű operettdalok. — 17.50: Bakonyi népdalok. — 18.15: Könyvszemle. — 19.15: Írószobám. — 20.10: Híres hegedűsök Paganini-fel vételeiből. — 20.39: Kis magyar néprajz. — 20.44: Purcell: A lündérki- rál.vnö. ütfelvonásos opera. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 23.43: Népdalok. PETŐFI RADIO 8.05: Európai népek zenéjéből. — 8.83: Daljátékokból. — 9.23: Délelőtti torna. —- 9.33: A 04, 05, 07 jelenti... — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.33: A Szabó család (ism.). — 12.00: Lendvay Kamilló szerzeményeiből. — 12.33: Arcképek a német irodalomból. — 12.50: Gounod operáiból. — 13.33: ..A gyermekeknek irta Bartók Béla.” ' — 14.00: Kettőtől ötig . . . — 17.00: Az Ifjúsági Rádió óráin. — 18.00: A világgazdaságban történt. — 18.10: Színészek énekelnek. —■ 18.33: Uj lemezeinkből. — 19.10: Népdalok. — 19.30: Az 1975. évi opolei dalfesztivál felvételeiből. — 20.33: Iránytű. — 21.43: Slágermúzeum. — 22.33; Nóták. — 23.10: Szimfonikus könnyűzene. J A MAGYAR RADIO miskolci stúdiójának műsorából (a 189 m-es hullámhosszon, 17.00—13.30 óráig) 17.00: Műsorismertetés, hírek 17.05: Nagyüzemi mezőgazdaságunk: A mézögazdasági szakmunkásképzésről 17.15: Cigányda lók 17.25: Női dolgok, női gondok: Nők a borsodi üzemekben 17.35: A megye sportéletéből 17.40: Sanzonok es hangszerszólok Ifi.00: Borsodi tükör — a stúdió krónikaműsora 18.15: Előadó: a szerző! 18.25: Hírösszefoglaló, időjárásjelentés, műsorismertetés Televízió ______ B UDAPEST, 1. MŰSOR 9.48: Tévétorna (ism.). — 9.55: Német nyelv (középisk. 1—Ilin—IV. oszt.). — 10.20: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 10.45: A császár kémje. Mb. francia tévéfilm-sorozat. II. rósz: A bécsi hölgy (ism.). — il.4(i: A változó Ázsia. Olasz doku- mentumfilm-sorozat. — lé.40: Játék a belükkel (ism.). — 13.05: Osztályfőnöki óra (középisk. I— II—III—IV. oszt.). — Honvédelmi ismeretek. — 17.18: Hírek. — 17.25: Veszély keresők. Amerikai rövidfilm. — 17.50: Telesport. — 18.15: Falujárás — .1975. Riportműsor. — 19.05: Reklám. — 19.10: A -Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.15: Esti mese (színes). — 19.30: Tv- híradó. — 20.no: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 20.05: Jogi esetek. — 20.45: Nyitott könyv. Sarkadi Imre; Novellák. — 21.30: Tv-híradó J. — 21.40: Műkorcsolya Európa-ba.inokság (színes). Párosok versenye. Közvetítés Gcnfböl. 2. MŰSOR 20.00: Meg egyszer! Ismétlés a decemberi műsorokból. — 20.01: Zenés Tv-színház (színes). Farkas Ferenc: A bűvös szekrény. Az opera tévé változata. — 21.05: Tv-híradó 2. — 21.25: Kertész leszek . . . (színes*). Konc/, Zsuzsa dalmüsora. — 21.43: sütő András: Kis ember születik (színes). Tévéjáték. Színház___ 1 4. szerda Boccaccio Shakespeare bérlet Este 7 órakor 15. csütörtök Boccaccio Schiller bérlet Este 7 órakor 16. péntek Boccaccio Bcrletszüncl Este 7 órakor 17. szombat Boccaccio \Csiky bérlet Este 7 órakor 18. vasárnap Boccaccio Bérletszüncl Este 7 órakoi 19. hétfő Nincs előadás 20. kedd Börtönkarrlcr Bérletszünet Este 7 órakor A JÁTÉKSZÍN »76 ELŐADÁSAI: 1976. január 13-, 14- és 15-én este 7 órakor Ruzante; Csapod ái madárka BÉKE DE. NAPFÉNY A JÉGEN Szí. magyar film Kezdés: n. lü és n. 12 ói] kor DU. BALLAGÓ IDŐ Szí. magyar film Kezdés; f. -4 és nn. 6 óraid ClIATO FÖLDJE Szí. amerikai film 16 éven felülieknek! Kezdés: 8 órakor KOSSUTH DE. BALLÁGÜ IDŐ Szí. ’magyar film Kezdés: 9 és 11 órakor DU. ROBINSON ES A KANNIBÁLOK Mb. szí. olasz rajzfilm Kezdés: f. 3 órakor . . A SAKÁL NAPJA Szí. angol—francia film Kezdés: hn.t 5 és 7 ,órak SAGVARI ULZANA Mb. szí. NDK-fi'lm Kezdés: 7 órakor SZIRMA HUCKLEBERRY FINN ÉS A CSIRKEFOGÓK Mb. szovjet film Kezdés: f. 7 órakor » Gyászhírek 1IALALOZAS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya. nagymama, dédmama. anyós, testvér és rokon özv. Barta l.s.lvánnc László Mária életének 88. evőben, hosszú j szenvedés után elhunyt. Tcme- tése januar 15-én, csütörtökön -in. 2 órakor a hcjöcsabai katolikus temetőből. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk,, hogy szeretett jó édesanyánk, nagyamama, nagynéni, anyós, özv. Tamás Istvánná szül. Görcsös Katalin életének 86. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1976. január 16-án 11 órakor a diósgyőri temető kápolnájából. Gyászoló szerettei. Fájó szívvel tudatjuk, hog> a szerető férj. édesapa, nagyapa. Barta Ernő, az LKTM TI osztályvezető mérnöke 1976. január 11-én elhunyt. Temetése 1976. január 13-én de. il órakor a Szent Anna temetőben. A gyászoló család. Mely fájdalommal tudatjuk, hogy a forrón szeretett térj, édesapa es nagyapa Fegyvernek! Sándor nyugdíjas erdész életének 62. évében elhunyt. Temetése január 15-én 12 órakor a Mindszenti temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj és rokon Németh József életének 67. évében rövid betegség után elhunyt. Temeiése január lóén 13 órakor a Szent Anna temető ravatalozójából. Szerelő felesége és a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó fiam, testvérünk. Bányai Zoltán 100",,- os hadirokkant életének 54. évében türelemmel viselt hosz- szas betegség után hirtelen elhunyt. Temetése január lóén, csütörtökön délután lél 4 órakor a Szent Anna temető ravatalozójából a ref. Nagylány temetőben lesz. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa, após, nagyapa Fejér István nyugalmazol! reiorniátus lelkész életének 71. évében hosszú' szenvedés után elhunyt. Temetése január 16-án du. 2 órakor lesz a Deszka-lcmplomboJ. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. Váraljai Józsefné Tóth Eszter életének 77. évében december 8-án elhunyt. Drága halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása Január 15-én du. 3 órakor lesz n diósgyőri Pásból. A gyászoló rokonság. KOSZON ETN YIL V AMT AS Hálás _szívvel mondunk köszönetét mindazoknak. akik felejthetetlen férjem. Viski Sándor temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyezlek, részvétükkel lalrlal- numkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönete*t mondunk az LKM csőhálózat üzemvezetőségének. összes dolgozóinak. A gyászoló család. Hálás köszönő tel mondunk mindazoknak a/ rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, anyósunk es nagymamánk. özv. Biknzegi Károly- né temetésén nu?eielenlek. sírjára virágot hoztak, ezzel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. ^ Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazo nak a rokonoknak. ismerősöknek. Jó barátoknak. munka ■ ársaknak, akik felejthetetlen halottunk. Zscllnszky Istvá.i temetésen megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeitek, rész vét lilékéi mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. I n A b n i\ h E n; D g 8' a: C’ sí B b u f< el is p; ín le n s< a ji V« n a A v. h .s; t L Z( X( 7f b n n II d r< b k ei E P Fi El FI IP Jt K vi Et tö k< F re cs m ta in lé lé 35 ni te /. i I