Észak-Magyarország, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-08 / 6. szám
1976. jan. 3., csütörtök a ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 © o Ifllfl I A 4200 lakosú taktaközi jcözség, Taktaharkány hama- 'rosan egészséges ivóvízhez Jut. Horváth Bertalan tanácselnöktől megtudtuk, hogy a örpevízmű építésének már a 'befejező munkálatai folynak, n lömében csak az elektromos 5 ízerei esek vannak hátra, 'jáár a község fölé magasodok a 356, köbméteres vízto- y, elkészült a 16,5 kilo- shéter hosszú csővezeték. Jzen a vezetékhálózaton jut :íhajd el az egészséges ivóvíz í 88 közkifolyóhoz. „ A víz egy másik áldásában „js részesül a község. A takta- [iarkányi határ jelentős ré- „ Izét, a Petőfi Tsz már eddig „ji gazdagon termő tábláit „átja majd el öntözővízzel a j.laktaközi öntözőfürt.- Az ivóvizet a föld mélyébe 7fúrt kút biztosítja, az öntözővizet pedig a Tiszából szállítja egy csatorna a harkányi „latárba. Az ország legna- jyobb vízügyi beruházása, a j Tisza II. vízlépcső teremtett ’ehetőséget ennek az öntöző- ilirtnek a megépítésére. t\ Ij rslllr é|i Űj, ötszáz négyzetméter ilapterületű raktár építését tezdik meg a Papíripari Vál- alat Diósgyőri Gyárában. A ’aktárat, amely várhatóan márciusra készül el, az ÉÁÉV ipíti. Az új tárolóhelyiség ki. flakitásával jelentősen enyhülnek a gyár raktározási londjai. Mégis, ’ először nem műtérként, hanem üzem- jsarnokként hasznosítják hajd. Csak így oldható meg igyanis az egyik régi üzemiész tetőszerkezetének felújí- iása. Ez azonban átmeneti döszak: az új helyiség még íz évben betölti eredeti rendeltetését. Negyedik ötéves tervünk időszakának egyik jellegzetes változása volt a termelőszövetkezetek vonatkozásában, hogy gyors ütemben csökkent a gazdaságok száma és egyidejűleg szembetűnően megnőtt az átlagos tsz-terület. Ennek a folyamatnak egyik következménye az lett, hogy a múlt évet már csak 16Ö1 nagyüzemi közös gazdaság kezdte el az országban, átlagosan 3533 hektárnyi területen. Másfél évtizeddel ezelőtt kevés híján háromszor annyi tsz működött hazánkban, átlagosan negyedakkora földön, mint most. Megyénkben csupán az utóbbi nyolc év változása: a tsz-ek és szakszövetkezetek száma 2Sörói 138-ra csökkent, üzemméretük pedig átlagosan több, mini kétszeresére növekedett. Az elmúlt nyáron és az ősz elején még országszerte sok további tsz-egyesülést terveztek. S figyelemreméltó, hogy főként azokon a vidékeken, amelyekre már most is a nagy üzemméretek jellemzőek. Ha sor került volna minden korábban előirányzott egyesülésre, akkor az országban ma már csak 1360 tsz maradt volna ez év kezdetére, az átlagos terület pedig a négyezer hektárt is meghaladná. Szükséges intézkedések Ez a nagy egyesülési hullám azonban elmaradt, mindenütt csak a valóban indokolt egyesülések következnek be napjainkban. Megyénkben is csak néhány tsz egyesülésére kerül sor. Az elmúlt év októberében kiadott központi intézkedések ugyanis véget vetette,k annak a „divatnak”. amelyben már-már kampánnyá váltak a tsz- egyesülések, s emiatt több esetben károsan befolyásolták ■ u termelés fokozását, a gazdaságosságot. Több helyen az egyesülés kötötte le az érintett tsz-ek tagságának, vezetőségének figyelmét, ami nem ritkán kedvezőtlen légkört is teremtett. Pártunk XI. kongresszusa megállapította: „A szövetkezetek többségében már kialakult az optimálisnak tekinthető üzemnagyság. Ezért előtérben álló feladat az ebben rejlő termelési lehetőségek teljesebb kihasználása. A termelőerők jobb hasznosítására —, ahol szükséges — folytatódjék a mezőgazdasági termelőszövetkezetek ésszerű egyesülése.1: Az említett októberi intézkedések ebben a szellemben szabályozzák az egyesüléseket. Szükség volt az ilyen értelmű rendelkezésre, mert — sajnos — a kongresszus után sem hagyott alább a törekvés a megalapozatlan, indokolatlan tsz- egyesítésekre. Országos tapasztalatok Széles körű és minden lényeges összefüggésre kiterjedő vizsgálódások alapján azt állapították meg az illetékes szervek, hogy az üzemméretek nagyarányú és gyakran megalapozatlan növelése akadályozza a meglévő termelési lehetőségek jobb kihasználását. De nehézségeket okozott ez az egyesült tsz-ek vezetésében, s olyan beruházási igényeket teremtett, amelyeknek megvalósítását sem a tsz-ek, sem a népgazdaság anyagi ereje nem teszi lehetővé. Hátrányosan alakult több helyen a felhalmozás és a részesedés aránya, elfogytak a biztonsági tartalékok, mert az egyesülést követően több esetben a tényleges lehetőségeket meghaladó mértékben igyekeztek növelni a személyes jövedelmeket is. A továbbk egyesülések hívei — egyebek között — általában arra hivatkoztak, hogy a nagy méretek megkönnyítik a, termelési szerkezet egyszerűsítését és a szakosítást. Ezen a címen azonban népgazdaságilag fontos termelési ágakat is felszámoltak, s kiiktattak a termelésből olyan létesít mérgeket, berendezéseket, amelyeket még felhasználhatnának. Tapasztalat az is, hogy elhanyagolják a háztáji termelés szervezését, támogatását. amiből azután további veszteségek származnak. Mindent figyelembe véve; az utóbbi években végrehajtott tsz-egyesülések egy része nem hozta meg a remélt eredményeket. Természetesen országosan, s megyénkben is voltak bevált, sikeresnek minősíthető egyesülések, sa jövőben csak ilyenekre kerülhet sor. Ezért írták elő, hogy minden mezőgazdasági szövetkezet egyesüléséhez, beolvadásához a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előzetes hozzájárulása szükséges. Az egyesülés támogatása általában akkor indokolt, ha az érintett tsz-ek kis té- rületűek, s emiatt nem tudják gazdaságosan alkalmazni a korszerű termelési eszközöket, eljárásokat. Követelmény az is, hogy az egyesült tsz-ek gazdálkodási eredményei javuljanak, termelésük növekedjen. Ez feltételezi, hogy megfelelő testületi és magas szintű szakmai vezetése legyen a megnövekedő gazdaságnak. Körültekintő felelősséggel A miniszter a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsával egyetértésben dönt arról, hogy hozzájárul-e a tervezett egyesüléshez vagy sem. Az előterjesztésnek, amelyet a megyei tanács indokol meg, tartalmaznia kell az illetékes tsz-szövetség véleményét is. Egyesülési tilalom nincs, de az előterjesztők felelősséggel tartoznak azért, amit javasolnak. Nincs és nem is lesz mód arra, hogy a tsz- egyesülés révén bekövetkező területnövekedés révén bárki is különleges kedvezményekhez jusson, utólagos támogatási igényekkel álljon elő. Követelmény, hogy a jövőben minden t sz-egyesülés járuljon hozzá a termelési eredmények javításához, az egységnyi termekre jutó költségek csökkentéséhez, az ösz- szes lehetőségek maximális kihasználásához, a gazdálkodás hatékonyságának fokozásához. Ez a lényeg, nem pedig az, hogy nagyobbak legyenek az üzemméretek. — Hogy érzi magát?... A Jcérdés egyszerűségénél fogva is bonyolultabb, mint gondolná a kérdező, lárva a megyét, a vállalatok, üzemek hivatalházainak fényesre koptatott lépcsőit, a műhelyek olajos betonját — találkozunk valakivel. Valakivel, aki útbaigazít, aki engedélyezi a beszélgetést azzal, akit keresünk; valakivel, Miivel éppen beszélgetni akarunk. Az ilyen eszmecserék alkalmával elkerülhetetlen egy kérdés. Egy kérdés, amelyre választ, őszinte választ vár a kérdező. Többnyire meg is kapja... Körülbelül két éve találkoztam Lörincz Miklós olvasztárral a Lenin Kohászati Müvek martinsorának pódiumán. Már nem emlékszem pontosan az egész beszélgetésre, de a lényeg a munka volt. Azé a munkáé, amely idővel tönkreteszi a szemet, a szívet; a munkáé, amivel — ha becsülettel végzi, aki Ott dolgozik — becsületet, tiszteletet, elismerést és kenyeret szerezhet magának. A régi jegyzetet lapozgatva számok, félmondatok értelmetlennek tűnő változásait találgathatom. Értelmüket hiába keresném így, két év távlatából : „1066. kohóipari technikum . . . nem menne íróasztalhoz .. . Kérdés: volna erre lehetősége? Válasz: ha megerőltetném magam, talán ... Ö mondja: jó olvasztár —jó műszaki —. mégis marad ... Mármint az a jó műszaki, aki itt kipróbálta magát. .. Próba? Vállát megvonva válaszol: jöjjön ide, majd megtudja...” Hogy Lörincz Miklós ott dolgozik-e még, nem tudom. Ha most találkoznánk, azt hiszem, nem emlékezne ezekre a kérdésekre, de egy biztos: ha ugyanazokat a kérdéseket tenném fel, ugyanazokat a válaszokat kapnám. Csak a számok, a tonnák változnának. Vagy itt van például Vida Kálmán bácsi. Ő is a kohászatnál dolgozott, az erőműnél. Az öreget ismerték mint a rossz pénzt; ismerték munkáját, „bogarait”, ismerték saját házi készítésű borát, amivel neha-néha megkínálta az ismerősöket ott lent, az erőmű tövénél levő kis raktárban. Bolgár szőlőből csinálta, és tényleg jó bor volt. Nos, szóval az öreg is kinőtt már a gyerekkorból, lehúzott több mint harminc évet a vállalatnál, haragosa nem volt, barátjainak se szeri, se száma. Hiába, összerázódik az ember a többiekkel ennyi idő alatt... Ok, a régiek valahogy kitartottak már itt; szakmájukat tudták, értették, s elvárták, hogy ezt anyagilag is elismerjék. Egyszer, amikor ültünk a raktárban, feltűnt csendessége. — Tudod, fiam, nem jó ez már sehogysem... — mondta, miközben műanyag fo- nalos korsójából kitöltötte a maradékot — ... az asztma megkeseríti az ember életét; köhög éjjel, nappal, munka közben. — Miért nem megy táppénzre? Legyintett. — Itt már tudják a többiek is, hogy mi újság. Ha nem bírok dolgozni, olyan munkát kapok, ahol lazíthatok egy kicsit. Különben is, otthon talán nem köhögnék? Pár hónapja állítólag kórházban volt az öreg. Az is lehet:, hogy csak táppénzen. De — és ezt is csak úgy „harmadkézből" hallottam — már bejár. Ö, mint az idősebb, állandóan zsörtölődő szakik többsége, szerette a fiatalokat. Azokat, akik még csali próbálgatják a szakmát. Hiába a szakmunkás-bizonyítvány, vagy a friss diploma: időbe telik, amíg azon megszárad a tinta. Mint például Maszlcr László papírján. Decemberben, amikor átadták a Magyar Édesipar Szerencsi Csokoládégyárának 364 millió forint értékű felújított üzemrészét, nem látszott meghatott.nak a mikrofon előtt. Több százan hallgatták pedig: kollégák, munkatársak. Jelen volt a Magyar Édesipar vezérigazgatója, a megyei pártbizottság első titkára ... Papírról olvasta fel néhány perces beszédét, átvette a gyár fiataljai nevében az üzemrészt. Ennyi. Később, már a közvetlenebb légkörű fogadáson ő is jelen volt. Megkockáztattam a kérdést: jól érezte-e magát, nem zavarta a nyilvánosság, a főnökök jelenléte. Nemmel válaszolt. Aztán elmondta: addig, amíg a nyilvánosságig eljutott, egy-két, ettől is rázósabb dolgot is végigcsináltak — együtt. Mármint a szerelők, az építők, a lakatosok — egyszóval a melósok. És az valamivel tovább tartott mint ez a pár perc ... A lényeg, hogy elkészült az üzem. Hogy miként készült el, ők tudnák elmondani a legőszintébben, legjobban. Megértettem . .. Mit tudnék még példaként felhozni? ... Jártában-kelté- hen sok mindenkivel találkozik az ember. És ezek a találkozások — akár negatív, akár pozitív irányban — példával szolgálnak. Napok, hetek, évek során gyűlnek a válaszok; formálva, alakítva a — kérdezőt. Élünk ezekből a példákból; a tíz vagy éppen száz sorokból, amiből havonta összegyűlik a kenyérre, a cigarettára, a sörre, az autóbuszbérletre való. Napok. hetek, évek során új és új embereket ismerünk meg. Feljegyezzük őket, aztán eltesszük a belelt noteszt az asztal fiókba. Találkozunk valakivel azért a tíz vagy száz sorért, a kenyérért, a sörért, a bél-letért. Vagy éppen önmagunk okulásáért... Pusztafalvi Tivadar Huszonnyolc vállalat 2200 dolgozója építi a BVK koordinálásában megyénk legjelentősebb, kiemelt egyedi beruházását. A negyvenkét hónapra tervezett építkezést napi tervekre bontották fel. Ezt az. ütemet az építők, a kivitelezők eddig teljesítették.' A.Z építkezés első évében, 1974-ben cgy- milliárd, 75-ben 2 milliárd 263 millió forintot építettek be. Az erre az évre szóló hárommiiliárd 200 millió forint tervezett beruházásnak a teljesítésére a, reális lehetőségek adottak. A tőkés importból vásárolt berendezéseket, már szerelik az olasz, japán és angol szerelők, technikusok, mérnökök. A pvc-port előállító japán autoklávokat az épület vázszerkezetébe szereltek. Napjainkban meg látható, de rövidesen kőművesek hada lepi el az üzemrészt és kívülről is beépítik. A porszárító rendszer alapozásán dolgoznak a 31., számú Állami Építőipari Vállalat szakemberei. Részlet az elektrolízis ccllatcrcm csarnokának épületéről. Befejezéséhez közeledik a pvc-por részére tíz darab, •'gyenként 26 méter magas siló építése. Fotó: Szabados György t