Észak-Magyarország, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-01 / 1. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 4 1976. jcm. 1., csütörtök Képzőművészeink számvetése A Magyar Képzőművészek Szövetsége észak-mag.varor- szági területi szervezetének konzultációs bizottsága az el­múlt esztendő utolsó napjai­ban tartott ülésén visszate­kintett az éves munkára. E tanácskozás, valamint Mazsaroff Miklós területi szervezeti titkár tájékoztató­ja alapján érdemes felje­gyeznünk az elmúlt év né­hány képzőművészeti esemé­nyét, megyénk művészeti éle­tének néhány mozzanatát. ® A képzőművészek szerve­zete, mint szocialista szelle­mű alkotó közösség, a köz- művelődési párthatározat iránymutatása alapján a nép­művelési, közművelődési fel­adatokat tekintette elsődle­ges testületi teendőnek. Nö­vekedtek az ez irányú felada­tok, s velük nőtt a művé­szek felelősségérzete és fele­lősségvállalása is. A növek­vő tevékenység lemérhető mind a kiállítások számából, mind a szervező munka ten­denciáiból. sőt sokfelé már eredményeiből is. A terület­hez tartozó három megyében — Borsod. Heves, Nógrád — -egy év alatt 200 kiállítást rendeztek. Négy országos jellegű tárlat közül kettő Miskolcon — országos gra­fikai biennale, rajzkiállítás —, kettő pedig Salgótarján­ban — országos zománcmű­vészeti biennale, tavaszi tárlat — került megrende­zésre. Üj vonás volt mind­három megyében a szabad- beadásos megyei képzőművé­szeti kiállítás. Borsodban ezt első ízben Leninvárosban ren­dezték meg, - annak • idején részletesen értékeltük. Egyé­ni kamaraki állítást Borsod­ban IS művész 38 helyen rendezett. A közművelődési feladatok megvalósítását célozzák a megyénként szervezett ván­dorkiállítások. A két másik megyében már jóval előbbre vannak ez önként vállalt fel­adatok megoldásában; a gra­fikai és festészeti anyagok vándorkiállításait sikerült út­nak indítani. Boi-sodban — több tárgyi feltétel is aka­dályozta a korábbi érdemi munkát, bár a . Diósgyőri Gépgyár és a Lenin Kohá­szati Művek segítségévéi a megfelelő paravánok is el­készültek — sajnos még fél­eredményről sem adhatunk számot, mert a festészeti anyag messze van még a vándorú tra-indítás állapotá­tól. Hihetőleg —, s éppen a minani tanácskozás eredmé­nyeként — a grafikai anyag január végén, a festészeti pedig egy hónappal később elindulhat. E vándorkiállítás szervezése nem kevés tanul­sággal jár — a testületnek és ' az egyes művészeknek egvaránt. A szeptemberi képzőmű­vészeti világhét szervezésé­be, rendezvényeibe a terüle­ti szervezet is bekapcsoló­dott, s e munkában is in­kább Heves és Nógrád jeles­kedett, . mintsem Borsod, ahol bizony késve foglak a szervezéshez. Ennek tanulsá­gait már korábban megvi­tatták, s hihetőleg az 1970- os világhéten a tapasztala­tokat már hasznosítani is tudják. A szervezet testvér­városi kapcsolata Katowicé­vel, illetve Bainska-Bistricá- val az év során tovább erő­södött, külföldi tárlat, mii- vészlelepi csere jelzi az ered­ményeket. a grafikai bien­nalen pedig nagyszabású jugoszláv anyagot láthatott a közönség. Ennek viszon­zásaképpen a napokban in­dul a grafikai biennale ma­gvar anyaga jugoszláviai kör­útra. A közművelődési feladatok teljesítése jelentős eredmé­nyeinek tudható be a már említett szabadbeadásos tár­lat létrejötte, amelynek si­kere vitathatatlan, de értel­mezése nem minden mű­vésznél azonos. Czinke Fe­renc grafikusművész felaján­lásával Pácinban, Feledy Gyula grafikusművész fel­ajánlásával pedig Salgótar­jánban született új kísgalé- ria. s mindkettő jelentős köz- művelődési előrelépésnek te­kintendő. (Érdemes ide je- , gyezni: felszabadulásunk 30. évfordulója alkalmából mindkét művészünk a Ma­gyar Népköztársaság érdemes művésze kitüntetést kapta, megelőzve az értékes felaján­lásokat.) A tárlatok értéke­lése itt szükségtelen, vala­mennyi nagyobb kiállításról év közben számot adtunk, de itt is feljegyzendő, hogy a grafikai biennálénalc — mely az év legrangosabb tárlata volt — javára vált a zsűri szigorúbb mércéje. (A me­gyén kívüli tárlatokat most nem érintjük.) Egészében véve: a közművelődési fel­adatok teljesítésében1 vannak jó eredmények, de igen sok még a teendő is, amiket a szervezet, mint a tanácsko­záson kitűnt, jól lát, önkri­tikusan mérlegel. A területi szervezet egyéb­ként már nagy létszámú kö­zösség. A szövetségnek 25 tagja él a három megyében, többségük Borsodban,. illet­ve Miskolcon, s ezenkívül még 43 tagja van itt a Kép­zőművészeti Alapnak. A szervezet kapcsolata a párt-, a tanácsi és társadalmi szer­vekkel általában jó, a mű­vészeti és a társadalmi köz­életre kihatóan hasznos. Nem kis feladata viszont a szervezetnek annak a belső feszültségnek feloldása, amit egyes művészek elzárkózása jelent. A szervezeti élet nem kötelező, de a különböző okokból való különállás sem egészséges, sem a terület művészeti élete, sem adott művészek szempontjából. Ez nem új gond, s nem csökke­nő feladatot jelent. A tagság elméleti és politikai tovább­képzése céljából folytatni kí­vánják a bevált gyakorlatot: néhány alkalommal meghív­nak magas képzettségű mar­xista esztétákat, politikuso­kat meghatározott témákról előadást tartani, illetve vi­tát vezetni. Az éves számvetésben nem lényegtelen gondolatkör a művészek szociális helyzete. Érdemes megemlíteni, hogy míg Nógrád megyében min­den művésznek van üzemek­kel szocialista szerződése és Hevesben is kedvező á hely­zet, addig Borsodban nem si­került előbbre lépni: mind­össze két művésznek van ilyen szerződése. (Ezt már 'Jugoszláviába indul a biennále anyaga A nyolcadik miskolci gra­fikai biennálét november 30-i nyitása óta 4000-nél több egyéni érdeklődő ke­reste fel a Miskolci Galériá­ban. A biennále anyagát a tervek szerint 1976. január 4-én tekinthetik meg utol­jára az érdeklődők. Ezt kö­vetően szétbontják a kiállí­tást, és a teljes anyagot Ju­goszláviába viszik. Ismere­tes, hogy Miskolcon a bien- náléval egy időben jugoszláv grafikai anyagot mutattak be a József Attila Klub­könyvtár kiállítótermében, s ennek cseréjeként indul most a magyar grafikai anyag a szomszédos ország­ba. A tervek szerint január 30-án nyílik meg a magyar kiállítás Szabadkán, majd ezt követően Belgrádban és Újvidéken mutatják be a magyar grafikai művészet rangos tárlatának anyagát. évekkel korábban is szóvá tettük!) A tanácsi vásárlási keretek is korrigálásra szo­rulnak. hiszen azokat 15—20 évvel korábban állapították meg. Új mecénásként jelent­kezett a területen a Kultu­rális Minisztérium és a Mű­vészeti Alan. Jelentős lépés Miskolc város Tanácsának nemrégiben alapított ösztön­díja is. A művészek várják a képcsarnoki vásárlási for­ma javítását is, ami most áll kidolgozás alatt. A miskol­ciaknál nem lényegtelen ese­mény az új művésztelep vár­hatóan közeli elkészülte. © A felsorolt eredmények és gondök nagyrészt meghatá­rozzák már a területi szer­vezet fő feladatait is, s a konzultatív bizottsági ülés ennek szellemében . vitatott meg több javaslatot, majd a közvetlen teendőket, a már elkészült 1976-os terveket tárgyalta meg. A részletes terveket itt nincs módunk ismertetni, a központot je­lentő Miskolci Galéria éves számvetésére pedig külön vissza fogunk még térni. Csak megemlítjük, hogy Miskolcon öt helyen terveznek kiállítá­sokat: a már említett Mis­kolci Galériában, a József Attila Klubkönyvtárban,' a Képtárban, a Kossuth Műve­lődési Házban, valamint a diósgyörvasgyári Kohász Galériában, ahol majd meg­kezdi útját a festészeti ván­doranyag (a grafikai anyag a DIGÉP-bon indul útjára). A megyében kiemelkedő sze­repet játszik majd ismét To­kaj, ahol a Zilahy György Művészetbarátok Köre 15 tárlatot tervez, s minden bi­zonnyal meg is rendez. A vándoranyag egyelőre 15 bor­sodi települést keres majd fel. Az észak-magyarországi képzőművészek éves számve­tése őszinte, önkritikus volt. A tanácskozás azt tükrözte, hogy a szocialista művelődés­ben elfoglalt helyüket, a rá­juk váró feladatokat jól lát­ják, s látják a szervezeti éle­tet hátráltató, az eredménye­ket lassító tényezőket is. A művészek — természetesen — elsősorban alkotásaikkal vesznek részt az egyetemes művelődési életben, de mert szocialista állam munkás, tár­sadalomépítő tagjaiként szer­vezeti keretek között is mun­kálkodnak. együtt megoldan­dó közösségi feladataik is vannak. És ezek mind jobb megoldását is igyekeznek előmozdítani. Benedek Miklós Tanulmányok a Magyar Rádió történetéből A Magyar Rádió 50 éves jubileuma alkalmából figyel­met érdemlő kötet jelent meg a Tömegkommunikáci­ós Kutatóközpont Szakkönyv­tár sorozatában: Tanulmá­nyok a Magyar Rádió törté­netéből 1925—1945. A vas-( kos kötet, amely a sorozat1 egyéb darabjaitól eltérően. arany színű borítással je­lent meg, a Magyar Tudo­mányos Akadémia Történet- [ tudományi Intézetében, Rán- kd György irányításával, Frank Tibor szerkesztésében készült. Szecskő Tamásnak, a Tö­megkommunikációs Kutató- központ igazgatójának beve­zetője után több értékes ta­nulmányt olvashatunk. Ger­gely András, a Magyar Rá­dió megalakulásáról és az első évekről írt, Glatz Fe­renc pedig az 1927 és 1937 közötti rádiós kultúrpolitiká­ról, a hivatalos ideológiáról. Stier Miklós írásának címe: Rádió és politika az 1930-as években. A második világhá­ború éveiről Szász Zoltán, a német megszállás és a nyi­lasuralom koráról Boros Zsuzsa tanulmánya ad szá­mot, végül Vida István mun­kája a demokratikus rádió megteremtéséről ad ismere­teket. A Függelékben a fel- szabadulás előtti rádiózás műszaki történetéről, vala­mint az akkori közvélemény- kutatásokról olvashatunk. Időrendi mutató, idegen nyelvű összefoglaló és gaz­dag fényképanyag feszi tel­jessé az értékes kötetet. ...A míg van napfény, virág és jó levegő... A 7. Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta nyugdíjba vonulása alkal­mából Szentniártoní László, az abaújkéri Gyógypeda­gógiai intézet igazgatója. A kitüntetést december 24-én adta át Bujdos János, a Borsod megyei Tanács mű­velődésügyi osztályának ve­zetője. ★ HA ARRA vitt az utunk, mindig megálltunk — leg­alább egy percre — a hatal­mas parkkal körülvett régi kastélyépületnél. Laci bácsi­nak — mindenki csak így hívta Szentmártöni Lászlót — mindig volt mondaniva­lója számunkra. Hol arról tájékoztatott minket, hogy miként élnek az intézetből kikerült régi tanítványok —■ a közelröl-messziről jött le­velek hűségesen beszámoltak életük alakulásáról —, hol a kézimunkázó lányokat kel­lett megnéznünk, hol pedig a kis állatbarát szakkör va­daskertjét. Máskor azon mér­gelődött, hogy egyik-másik gyerekét nem akarják szak­munkástanulónak adni a szülők. Mi lesz velük, ha nem lesz szakma a kezük­ben? — mondogatta, s ha si­került meggyőzni őket. ak­kor még a jelentkezési ha­táridőn túl is igyekezett „be­juttatni” őket a budapesti intézetbe. Szívvel-lélekkel a gyerekeké, az intézeté volt. Az intézet miatt jött fele­ségével Borsodba. Kicsit szo­rongva — „Rémisztettek, hogy a borsodi emberek zár­tabbak, mint azok, akik a Dunántúlon élnek, s mi Vas megyéből jöttünk mind a ketten” — de tele tervek leél és ambícióval. Nekik kellett életre hívni az abaújkéri Gyógypedagógiai Intézetet. — Amikor 1957 aügusztu- sában ide jöttünk jószerével csak az épület volt meg. De komolyan mondom, kevés' megyében kaptam volna olyan támogatást, mint itt. Talán azért, mert ezt a me­gyét érzékenyen szorongatta az értelmileg sérült gyerme­kek helyzete, de tény hogy a gyógypedagógiai hálózat fejlesztésére nagy gondot for­dítottalt, Borsodban például elsők között választották szét az oktatható-nevelhető gyermekeket és a teljes gon­dozásra szorulókat. Ez na­gyon nagy tett volt... A HEJÖCSABAI bérházi lakásban beszélgetünk — öt esztendővel ezelőtt vették, hogy legyen hová menniük, ha az intézetbeli lakást ál kell adni az új igazgatónak. A szavakból lassacskán újra elevenedik a múlt. S bár­mennyire megállapodtunk, hogy ezúttal csakis róluk, a gyógypedagógus házaspárról beszélgetünk — jószerével csak a gyerekekről beszél. Azokról, akiknek ott és ők adták az értelmes élet re­ményét. s akik azóta is — le­vélben és személyesen — mindig felkeresik őket. Olga néni, a felesége, akivel együtt ment nyugdíjba, most is vár­ja őket. Néhányon egészen biztosan bekopognak, mint: mindig .a téli szünidőben. S ha nem személyesen, akkor, levélben. A Szolnok megyé­ből érkezett borítékban két sűrűn teleírt oldal lapult. Írója már 31 éves, s az el­ső tanítványok közül való. Még most is sajnálja, hogy annak idején édesanyja el­vitte az intézetből egy má­sik, közelebbibe. De az üzemben, ahol dolgozik, ahol dolgozott, ta­lált segítőket. És jönnek a képeslapok is. Az újévi jókí­vánságok nem maradnak el. — Azt hiszem, megérez­ték, hogy szeretjük őket. Mindent csak értük teszünk; De hát nekünk valóban ez volt az életünk. Nagyon ne­héz, de gyönyörű pálya a miénk. S a gyógypedagógu­sok mindig is összetartóak voltak. Talán mert kevesen vagyunk, s mert minden kis eredményért meg kell küz- denünk... Abaújkér nemcsak a mun­kahelye, az otthona is volt. De ismerős volt mindenütt a megyében, ahol a sérült gyer­mekekért dolgoztak. Több mint tíz esztendeig gyógype­dagógiai szakfelügyelőként járta a megyét. S neki is köszönhető, hogy a gyógy­pedagógiai hálózat országo­san is elismert eredménye­ket ért el ö persze nem fo­galmazna ilyen általánosan. Előtte gyerekek vannak, akik tőle, tőlük várták a biztatást, a jó szót, az ott­hon melegét •.. — Tudja, nagyon örülök, hogy jövőre tovább fejlődik az abaújkéri otthon. Felújít­ják a tetőszerkezetet — mondja szinte átmenet nél' kül. — Ráfér már nagyon' De az még jobb lenne, ha a megyében előbbre léphet­nénk . az iskola előtti neve­lésben, Fejleszteni kellene a kisegítő óvodai hálózatot, az előkészítőket. S jó lenne, iia a kisegítő általános iskola nyolc osztálya után nem­csak Budapesten szerezhet­nének szakmát ezek a gye­rekek ... Elnevette magát. — Nehéz megszokni, hogy már nyugdíjas vagyok. De talán nem is lehet teljesen elszakadni. A státuszom vál­tozott, de én nem. S ha a kollégákkal találkozom, ak­kor is a munkáról van szó. NAGY FIÁRA néz, aki egy kis kacskaringó után a gyógypedagógia mellett kö­tött ki. Másodéves a főisko­lán. Igen, ez már az ő fel­adatuk lesz, akik a gyere­kekkel maradnak. De azért Abaújkértől nem szakadt el teljesen le-lejár. hogy be­szélgessen a gverekekkel. — Azt hiszem, nyugodtan kimondhatom: boldog ember vagyok. A munkám volt aZ életem S amíg van napfény, virág és jó levegő, addig él­ni is érdemes ... Csutorás Annamária

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents