Észak-Magyarország, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-20 / 16. szám
Jim 1976. január 20., kedd nap volt... „Most minden jóban cinek a gyerekek .. „Számolom a lépteket, a kukoricacsiiveket, morzsolásnál a szemeket.. ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Találkozások Agronómusból íizemszervezo HACSAK NÉHÁNY ezer- lépést is kell tenni, manapság már az is szívsszomuntó látvány, ha két falu kozott magányos, idős embert lát gyalogolni az ember. Így suhantunk volna el a gépkocsival Radoslyán és Sajóká- polna között özv. Gáspár Gézáné mellett, aki fekete íejkendőjében, fekete váll- kendöjében, fekete ruhájában, fekete kötényében, fekete cipőjében egyedül bandukolt az úton. Kasza volta jobb vállán, hóna alatt a fehér batyuruha, amibe majd kerül egy kis kukorica —, mint ahogy ő mondta, — bal kezében vitte a fából készült gereblyét. Mikor megálltunk mellette, kissé ránk csodálkozott, mint ahogy az idős emberek mostanában rácsodálkoznak a világra, az egyre gyorsabban rohanó időre, a r ohanó gépekre, a rohanó emberekre. — Ezen a télen sok a fagymentes nap — mondotta az idős néni —, s mivel az ember,' ha öreg is, nem ülhet otthon tétlenül, így hát ilyenkor kijárok a Jaj tanyára, ahol van egy kis kukoricásunk, azt teszem rendbe, hogy úgy várja a tavaszt a föld. Valóban, szinte tavaszi fényességgel süt a nap, bál- elég hűvös van, s ha a föld pihen is most, mégis várja az embert, aki ha öreg, se ülhet tétlenül. Sem a föld, sem az ember nem pihenhet télen sem tétlenül, akármilyen öregek ... — Ha jó az időjárás, az embernek nincs szive tétlenkedni — mondotta a néni. — A régi kalendáriumok sorra megírták, hogy ilyenkor. télen mi a dolga a parasztembernek. De a régi .Kalendáriumok idején még valódi, igazi telek voltak, nagy hidegekkel és nagy havakkal. Mostanában, mint látja, a telek sem olyanok, mint régen a kalendáriumok. És az elmúlt nyár sem volt valami jó, a sok eső miatt sok volt a dudva. Van egy kis malacom, összeszedem még a maradék kukoricát, biztos akad még néhány cső, belerakom ebbe a fehér batyuruhába, és hazaviszem. Majd hazafelé számolom a lépteket, otthon a kukoricacsöveket és morzsolásnál a szemeket is. A dudvanyesövel megvágom a gazt, egy csomóba hordom, meggyújtom, elégetem. A régi kalendáriumok szerint a régi teleken ilyen munkával nem foglalatoskodhattunk a nagy hidegek és a nagy havak miatt. Na de hát az régen volt! És akkor nagyon soványul ellünk. Öten voltunk testvérek és bizony nagyon kevéske volt a föld. * ESZEMBE JUTNAK azok az idős emberek, akikkel útjaim során találkoztam, beszélgettem. Talán csak ők tudják igazán lemérni, milyen óriásit fordult körülöltünk a világ. És erre az óriásit fordult világra ők sokszor rácsodálkoznak. Emlékszem arra a parasztemberre. , a közös gazdaság nyugdíjasára, akit hintón vittek távoli tanyájáról a tsz-ben rendezett öregek napjára. Ö mesélte, akkor este. pohár bor mellett, hogy egyszerűen nem tudott a hintóbán ülni. Vagyis inkább nem tudta, hogyan kell a hintóbán ülni. Ha hátradőlt az ülésen, úgy érezte, kevélv- kedik a falu szeme előtt, mint egykor az uradalmi intéző. Ha keresztberakta a lábát, a földbirtok egykori bérlője jutott eszébe, aki mindig így léi t haza a rezidenciájába a nagy vadászatokról. Ha könyökével a térdére támaszkodott és markába szorította az égő cigarettát, akkor valami szégyenkezésfélét érzeti, mivelhogy, — mint ahogy ő mondta — nem illik alá a hintó hátsó ülése. Emlékszem arra a paraszt- nénire, aki sokáig a summá- sok embertelen életét élte és amikor a fia először nyitotta ki előtte a személygépkocsi ajtaját, nem akart beülni. Később a ruganyos ülésen szigorúan, egymás mellé igazgatta cipőjének sarkait. A csongrádi tanyavilágban tanúja voltam annak, hogy milyen belső átéléssel beszélt arról a felejthetetlen élményéről egy volt cseléd, amikor először volt moziban és elölte a vásznon éppúgy mozogtak, beszéltek, sírtak, daloltak az emberek, mint az életben. Láttam, megilletődött. idős paraszt- embert, amikor először volt az • unokájával kellett volna beszélnie, de az első percekben szólni sem tudott, mert nem ismerte meg saját vérének a hangját, s meg volt győződve róla. hogy valaki más van a vonal túlsó végén. Nem is olyan régen,, itt a hegyek közé szorított egyik kis faluban a mosógépben kimosott ruhát ősi szokás szerint a patak tiszta vizébe vitték öblíteni az idős asszonyok. Voltam olyan falusi kultúrházban. ahol az idős nénikék szégyenlősen fordították el a lejüket, amikor a televízió képernyőjén egy fiú és egy lány összecsókol ózott És emlékszem rá. milyen önfeledten nézték a képen vibráló ..csodát", amikor a gyermekeket álomba ringató esti mesét közvetítette. Régen a parasztemberek „az igazi .teleken, amikor nagyok voltak a hidegek és a havak”, a régi kalendáriumokban megírtak szerint tették, amit a ház körül lehetett. És a jövőt úgy képzelték el, ahogy a régi kalendáriumok százéves jövendőmondói megjósolták. Nem telt el száz esztendő. A fele sem, csak egyharmada. És a régi kalendáriumok százesztendős jövendömondói annak idején nagyon keveset jósoltak meg arról, hogy milyen óriásit fordul majd körülöttünk a világ... * A NÉNIKE MEGY tovább úton fekete l'ejkendőjé- f ekele váll kendőjében, ruhájában, fekete kö- l'ekete cipőjében, jobb vállán, hóna fehér batyuruha. amibe kerül majd egy kis kukorica, bal kezében a fából készült gereblye. Ha az egy hold juttatott földön elégeti a tavalyi gazt, megszedi a batyuruhát néhány őszről maradt kukoricacsövei, hazafelé menet számolja majd a lépteit, otthon a kukorica- csöveket. morzsolásnál a szemeket. Négy unokájára gondol majd a birsalmaillatú szobában, akik — mint mondotta — „most minden jóban élnek”. Szöveg: Oravcc János Kép: Laczó József Amikor először találkoztam vele, 1973 őszén az emödi dombon, még gyakornok volt. Mi a tájban gyönyörködtünk, a síkot meg- megtörö erdősorokban, ligetekben, és vitatkoztunk, mert a „hegy alatt”, s.oha nem látott gépek dolgoztak, vágták a kukoricát. Egymást faggattuk. hogy ki ismeri ezeket a kombájnokat, de a válasz a hátunk mögül hangzott föl. A fiatalember nem jött zavarba, a< kicsit gyanakvó szemrevételezéstől, sőt hívott, nézzük meg közelebbről a gépeket. Így jutottunk Ador- nára, erre a Nyékládháza és Ernőd között megbújó kis tanyára. Volt min csodálkozni. A gyakornok avátottan irányított, magyarázott, míg szédülni nem kezdtünk a sok műszaki adattól. A megyében akkor még újnak számító. CPS gépekről mesélt, a fotoeellás vetőgépről, a légkondicionált traktorról... * A CPS kombájnokkal 1974 őszén találkoztam újra. Azon az esős, szinte „özönvizes” őszön, amely a legnehezebb feladat elé állított gépet és embert. A táblaszélről mindenki, a küszködő, a felázott talajon tengelyig süllyedő, alig vánszorgó kombájnokat figyelte. Végig begombolt esőköpenyegben. rátapadt agyagtól nehéz, otromba gumicsizmában toporgolt a traktoros, a szerelő. Erősödött a zúgás. —- Gyula, megint elakadtunk! — A mellettem álló agrónömus csak bólintott. Akkor ismertem fel. s jöttém rá, hogy már találkoztunk. A traktorral zölyöglíink ki az elakadt kombájnhoz. A vontatókötelet az agronómus akasztotta rá és hátralépve irányította a pöfögő lánctalpast. A kötél megfeszült, a kombájn embernagyságú kerekei vadul pörögtek, vágták magúk alól a sarát, de a gép minduntalan visszacsúszott. I Az indulatok elszabadultak, földhöz vágtak egy sapkát, az emberek átkozták a marasztaló szikfoltot. — Próbáljuk újra. — Csendesen, nyugodtan adta az utasításokat. A sapka visszaA sárospataki Kossuth Termelőszövetkezetben a föága- zatnak az állattenyésztést tekintik és a szántóföldi növénytermesztés nagy részét ennek rendelik alá. A termelőszövetkezet árbevételének 00 százalékát, — évi 50 miikerült a fejre, a kerék alá kukoricaszárat helyeztek. A gép araszolva, meg-megcsúsz- va. tarolva, de kijutott a gödörből. Az eső rákezdett „ismerősöm" szemrehányóan nézett az égre, végül ennyit mondott : — Birkózunk a méterekért. A gépeknek menni kell, csak velük tudjuk a termést megmenteni. * A Hejőmenti Állami Gazdaság igazgatója, dr.'Lódi Gilörgy, a növénytermelés terveinél üzemszervezője észrevételére hivatkozott. Üzemszervező! A megyében még kevés helyen találunk ilyen beosztást. Amikor a javaslatról kérdeztem, félbeszakított: — Ö jobban tudja, inkább vele beszéljen erről. Így találkoztam harmadszor Kmecskó Gyulával, most már mint üzemszervező- vel, íróasztala mellett, zsebszámoló gépe társaságában. Mindkettőnknek a „régi ősz” járt az eszünkben. — Utánanéztem, 275 milliméter esőt kaptunk akkor, az éves csapadékmennyiség 44.1« százalékát. — A gondolatomat elértette, mert elmosolyodott. — Most már tizedesszámokkal dolgozom. — Mióta? — Üzemszervező 1975. februárjától vagyok. Inkább tanuló, mert ezt a szakmát jól elsajátítani évek kérdése. Már rengeteg adatról tudom, hogy hol kell azokat keresni. — Feladatok? — A gazdaság munkafolyamatainak szervezése, csiszolása. Könnyű helyzetben, vagyok. Mert a 4450 hektáros terület legnagyobb részén iparszerű növénytermesztést folytatunk. A gépek üzemeltetéséhez pontos utasításokat kapunk, vetéstől a betakarításig. A feladat nem látványos. Az optimálist, a legelőnyösebbet kell megkeresni. Figyelembe véve sok mindent, így domborzatot, talajokat, embert és gépet. A tényezőket a legkedvezőbb értékre összekapcsolom. Ez az egész alfája és ómegája. lio forintot — az állattenyésztő telepek termelik. A gazdaság kiemelten foglalkozik a szarvasmarha tartásával. Már 1971-től a kettős hasznosításra tértek át. Jelenleg a 000 magyartarka fejőstehén még csak 2270 — Sokrétű feladat? — Igen. A múlt- évben 22 felmérést végeztem. Például, új erőgépek vizsgálatát, a vetésnél előforduló veszteségidőket. Ilyenkor a tábla szélén állok, nézem az óra- mai és felírom, mennyit áll a gép. Még a cigarettaszünetet is. A tízórás műszakot másnap kiértékelem. A számok pontosan mutatják, hol lehet a veszteségidöt csökkenteni. Sok idő ment el a vetőgép feltöltésére, javaslatot tettem konténerek alkalmazására. lgv a jövőben nem kell az „alapanyagokat” vállon a géphez cipelni. A hidraulika csak felemeli a tartályt, a traktor mehet tovább. * — Nehezebb-e a régi munkakörnél ? — Talán. Az emberben van becsvágy. Előrébb akar rukkolni, nem szeretne be- szürkülni. Itt, az egész gazdasággal foglalkozom, magam előtt látom napról napra. és néha még ki sem kell ehhez lépnem a szobából. A jelentések beszámolnak mindenről. Most sok a munka. Tervezzük az évet. — Sokszor szeretnék ismér agronómus lenni, kint a szabadban dolgozni, de a gazdaság „asztalára” tenni talán ebből a szobából többet tudok. Persze, segítségre szorulok. az agronómusoktól, az ágazatvezetőktől, sok helyen változtatni kell a hagyományokon, a szokásokon. Mielőtt elváltunk volna, tekintete visszasüllyedt a tervek közé. Nem mondta ki, de érződött, hogy még „nagy” eredményt nem tud felmutatni. Én sem mondtam ki, hogy milyen fontos alkotója az üzemszervező annak a tervező, cselekvő emberláncnak. amely a távlatokért dolgozik. Minden kattanás a számítógépen, minden ceruzavonás a tervekben, a gazdaságosabb termelésé, a jobban dolgozó embereké, a nagyobb terméseké. Fogják még a földeken mondani: Nem akadunk el, Gyula! liter tejet ad. de az alacsony átlag a következetes tenyésztői munka eredményeként hamarosan jelentősen növekszik. A zárt tehenészeti telep benépesítésére saját állományból származó, betegségmentes állatokat biztosítottak, és csak a most folyó — lej-vonalú — szelekció és keresztezés hozhatja meg a kívánt eredményt. Holsteinfriz fajtával a múlt évben javították az állományt, és a jövő nemzedékeitől már tehenenként 3500 liter tejet várnak. Az állatokat az év nagy részében a szabadban tartják. Az elkövetkező években a telepet — 400 férőhellyel — tovább fejlesztik. A 722 férőhelyes húshasznosítású telep régi épületek, gépszínek átalakításával, kis anyagi ráfordítással épül. Az állatokat a téli hónapok kivételével itt is a szabadban helyezik el. hiszen lön hektár gyepet telepítettek. A legeltetés rögzített karámokban, a szakaszok kijelölésével folyik. A tenyésztés értékes húsa miatt, a 400 darabos magyartarka állománynyal történik. Idén 450 hízómarhát adtak át az állatforgalmi vállalatnak, nagyreszét. „A" minőségben. Tartályok I.cnínvárosban. az olefingyárban. telefonkagyló a kezében és az ben. fekete tényében, Kasza a alatt Kármán István
