Észak-Magyarország, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-13 / 292. szám

SPORT ♦ SPÜRT ♦ SPORT ♦ SPÜRT ♦ SPORT ♦ SPORT Sportműsor Első a Miskolci járás SZOMBAT ASZTALITENISZ: Kohász Kupa országos DC-rendsze- i'ü verseny. Ózd, 8 óra. VASÁRNAP-t ! I! Már hagyományos, hogy a Borsod megyei Testnevelési és Sporthivatal, karöltve a szakszervezetékkel és a KlSZ-alapszervezetekkel, évenként kiírja a társadal­mi munkában történő pálya- építési akcióját. Az idén újszerű tormában került erre sor. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a közsé­gek között döntötték el az elsőség kérdését. Tavaly pél­dául Dubicsány nyerte a fel­ajánlott húszezer forintos ju­talmat. A módosított kiírás értelmében az idén a járá­sok vetélkedtek egymással. A napokban megtörtént az értékelés, s eldőlt, hogy a Miskolci járás toronymagar san végzett az első helyen. Papp Gazsi Imrével, a me­gyei sporthivatal elnökével beszélgettünk az év tapasz­talataiéi. — Teljesen megérdemel­ten. nagy fölénnyel lett első a miskolci járás — mondta. — A második helyezett já­rás összegszerűen még a fe­lét sem teljesítette annak, amit a miskolciak tettek. A miskolci járásban 2 mil­lió 129 ezer forint értékű lé­tesítmény készült el. össze­sen 27 létesítményt építet­tek! Érdekes a kép, ha az ered­ményt a tavalyival hasonlít­juk össze. Jellemző a fejlő­dés. 1974-ben Borsodban ösz- szesen 62 létesítményt épí­tettek. 1975-ben ennek csak­nem kétszeresét: 102 az el­készült sportpályák száma. Főleg a kézilabda-pályák ké­szültek. számpzerint 28. Ját­szóterekből 24, labdarúgó­pályából és öltözőből 13—13 készült el. Kilenc röplabda- pályát is átadtak. Készültek tekepályák, tornatermek is, ezeket az egyéb kategóriába sorolták. — A 8 millió forinton fe­lül végzett társadalmi mun­ka igen jelentős — folytatta Papp Gazsi Imre. — Sajiios vannak negatív jelenségek is. Itt főleg a Miskolc vá­rosban végzett munka meny­nyisége említhető. Miskol­con mindössze 4 létesítmény készült el: az Ingatlankezelő Vállalat tekepályája, az MVSC Sajó-parton épített vízitelepe, a 114. számú Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet kispályája, valamint a vil­lamosipari szakközépiskola pályája. Ez nagyon kevés. Miskolcot a mezöcsáti járás is megelőzte! Ugyancsak nem megnyugtató az Özdon végzett társadalmi munka sem. A városoknak ez a le­maradása bizonyos mértékig magyarázható területhxány- nyal is, de feltétlenül előre­lépésre van szükség a jövő­ben. A kezdeményezésnek van létjogosultsága, ez már a ko­rábbi években beigazolódott. Értékes létesítmények épül­tek, amelyek a társadalmi munkások nélkül elképzel­hetetlenek lettek volna. Sportmozgalmunk, sportéle­tünk gyarapodott. n. l. ASZTALITENISZ. Kohász Kupa országos DC-rendszerű verseny, 8 óra. KÉZILABDA. Városi te­rembajnokság, Kazincbarci­ka, városi általános iskola. 8 óra: KVSE I.—KVSE II. ifi. ifj., 8.45: Városgazdálko­dás—Hőerőmű ifi., 9.30: Szénosztályozó—Herbolyai Bányász, ffi., 10.15: Sütő­ipar—Mezöcsáti Vörös Mete­or, női, 10.55: DVTK—KVSE II., ffi. ifj., 11.40: Hőerőmű —SÜMSE, női ifj., 12.25: Mezöcsáti Vörös Meteor— DVTK II., női, 13.10: BVK— Nevelők ffi., 14.10: SÜMSE —KVSE női ifj. Sportolj velünk! Csapat- verseny, általános iskolások részére. Miskolc, városi sportcsarnok. 16 iskola csa­patának részvételével, reg­gel 8 órától egész napon ót. TERMÉSZETJÁRÁS. A DVTK idényzóró túrája fia­talok részére. Az útvonal: Lillafüred—Vesszős—Svéd­fenyves—Jávorkút—Csip- késkút—Vadászvölgy—Ga- radna. Indulás a Marx tér­ről 8 óra 30-kor. az 5-ös sz. autóbusszal Lillafüredig. Tú­ravezető: Szögi Lajos. Idősebbek túrája. Az út­vonal Ómassa—Meteor for­rás—Kapubérc—Látókövek —Herman Ottó th.—Három­kúti völgy—Garadna. Indu­lás a Marx térről 8 óra 15- kor induló 15-ös sz. autó­busszal. Túrávezető: Torma Béláné. A Miskolci Helyiipar tú­rája. Útvonal: Lillafüred— Hollóstető—Rókafarm— Bodzásrét—Lófőtisztás— Mészárszék—Bükkszent- k ereszt—Szín va forrás—Li 1 - lafüred. Indulás a 8 órakor induló LÁEV kisvonat tál. Túravezető: Mii ró Ferenc. A KVSE túrája. Útvonal: Mályinka—Csondróvölgy —Szentlélek—Ocivaskő ■ — Tardona. Túravezető: Prókaj László. ÜSZÄS. Fiedler Oltó-em­lékverseny. Nyíregyháza, Sóstó, 10 óra. LABDARÚGÁS. NB III.: Borsodi Bányász—Sátoralja­újhely, Sajószentpéter, 13, Brinken. Nyíregyháza—Lc- ninyáros, Nyíregyháza, 13, Pató. Záhony—Hejőcsaba, Záhony, 13. Makó. Egri Va­sas—Borsodi Volán. Eger. 13. ' Kuli már. Rak amaz—Ru d a­bánva, Rakamaz, 13, Mar­moly. MVSC—Egri Dózsa, Miskolc, MVSC-pálya. 13, Halász M. Ózdi Kohász—Ka­zincbarcikai Vegyész, Űzd, 33, Nagy B. Bajnokcsapat A mosolyogós arcok is jelzik: a MEAFC férfi kosárlabdázói kiharcolták az NB I-bc kerü­lést! A Csőszerelő SK ellen fantasztikus küzdelemben 79:50-re nyertek, s ezzel kivívták a jogot a magasabb osztályban való szereplésre. Gratulálunk! Fotó: Szabó István i I Búcsú az NB L !3Ufö2 Egy éwtanulságai Két évvel ezelőtt, 1973-ban, Bacsa Tibor nagyon jó fia­tal sportiskolás kézilabdázói­val erősödött a DVTK férfi- csapata. A megfiatalított együttes Kassán nemzetközi tornát nyert, majd az NB 11-ben is jól szerepelt. A lel­kes, fiatal gárda Kukta Já­nos edző irányításával ta­valy az NB II-ben a leg­jobbnak bizonyult, s kihar­colta a magasabb osztályba jutást. A bajnokságot nyert csapat az Avas Kupa kiemelt Csoportjában a harmadik he­lyet szerezte meg. A telje­sítmény jogos optimizmusra adott alapot. A szakvezetés és a csapat egyaránt biza­kodva készült a nagy fel­adatra, az NB I/B-beni sike­res szereplésre. Mindenki biztosra vette, hogy az egy­re jobban összekovácsolódó gárda ezen a szinten is si­keresen helytáll. Sajnos, nem így történt. A csapatot egész éven át zavaró nroblémák sora már januárban elkezdődött. Az együttes egyik kulcsembere, a magyar ifiválogatotl Po- duszló László, az Avas Ku­pán sajnálatos sérülést, nyílt sípcsonttörést szenvedett, s így rá nem lehetett számíta­ni. Zavarólag hatott, hogy a tizenhatos keretből tizenkét fiatal sorköteles volt. Ezek közül kettő; az ifi válogatott kapuvédő, Medgyesi Sándor. a Bp. Honvédhoz, s a szintén v 'lógatott Fridrich József —, aki a csapat egyik leg­jobb védőjátékosa volt — a gyöngyösi Zalka SE-hez ke­rült. Tovább növelte a gon­dokat. hogy két másik kulcs­ember, kiknek rutinjára nagy szükség lett volna, bú­csút mondott a kézilabdá­zásnak. Ilyen kedvezőtlen előjelek után kezdődött a téli felké­szülés. Heti hat edzéssel ké­szültek a bajnokságra. A súlyemelőteremben a kondí- ciófejlesztésre, a szabadban az atlélikus edzésekre, a sá­torban a technikai és takti­kai elemek gyakorlását szol­gáló labdás munkára került sor. A bajnoki nyitány előtt Tiszavasváriban háromnapos nemzetközi tornán vett részt a csapat, s több NB Il-es, NB 1/B-s év egy csehszlovák együttes versenyében az el­ső helyen végeztek. A soro­zatmérkőzéseken való ngay- szerű helytállás, reálissá tel te a célkitűzést, a benntma- radás kiharcolását. Az április 11-én kezdődő bajnokság rajtja azonban „hideg zuhanyt” hozott. Az NB 1-ből kiesett MTK-VM csapatától 20:7-es súlyos ve­reséget szenvedlek a diós­győri fiatalok. Az első négy fordulóban nem sikerült a pontszerzés. Az ötödik for - dulóban a tatai Volán el­len szerezte egyetlen tava - szí győzelmét a DVTK kézi­labdacsapata. Bár több olyan találkozó volt, amikor fél­időben még nyerésre állt a csapat, de a fiatalok rutin­talansága, taktikai éretlen­sége, s a testi adottságok nem megfelelő volta miatt rendre nem sikerültek a második félidők. A bajnokság szünetében két hétig Tokajban edzőtá­borozott a csapat, majd a Mátra Kupa mérkőzéseivel készült az együttes a nem sok jóval kecsegtető őszi szezonra. Őszre újabb két já­tékos vált meg az együttes­től, s így az őszi idényre az NB 11-es bajnokságot nyert csapat tizenhatos keretéből mindössze négyen maradtak. E kellemetlen kényszerítő körülmény szükségszerűvé tette a sportiskolából a csa­pathoz került fiatal játéko-v sok „mélyvízbe dobását”. Több, tizenhat éves fiatal került szembe minden foko­zatosság és átmenet nélkül a nagy feladattal, ősszel a csapat átlagéletkora 17,3 év volt, s ez önmagáért be­szél ... A bajnoki év során egy csapatra való játékos fejezte be a kézilabdázást, vagy vált meg katonai szol­gálat miatt a DVTK-tól. Ez lehetetlenné tette egy ütő­képes, egységes játékstílus­sal rendelkező csapat kiala­kítását.. í gy ősszel is mind­össze egy győzelmet szerez­tek a diósgyőri kézilabdázó fiúk, s ez igencsak kevés volt az „üdvösséghez”. Mire a fiatalok kezdték megszok­ni az NB I/B légkörét, min­den igyekezet az esetenként fel-felcsillanó biztató jelek ellenére, a csapat kieseit a bajnokság második vonalá­ból. így az NB I!-cs bajno­ki aranyérem a magasabb osztályban „átszállójeggyé” degradálódott. Kosárik Nándor Kaptár _______ 1 975. december 13., szombat A nap kelte 7.22, nyupta ísrss órakor A hold kelte 12.47, nyugta 1.58 órakor \évnap: Luca Évforduló_______ S zázhatvan évvel ezelőtt, 1815. december 13-án született a Veszprém megyei Láziban Veres Pálné, a magyar nőneve­lés egyik nagy úttörője, aki 80 éves korában, 1895 szeptem­berében halt meg a Pest megyei Váchartyánban. Időjárás--------­V árható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, több- felé ködös idő, néhány helyen ködszitálással, ónosszitálással. Mérsékelt, időnként megélénkülő délkeleti, keleti szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 3 fok között. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Jászberényben megtartott 50. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 1, 9. 19, 23, 73 — Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnö­ke bemutatkozó látogatáson fogadta dr. Vitomir Gasparo- vicsot, a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagyköveiét. — A Musica Antiqua Hun- garica együttes korabeli hangszereiken Európa közép­kori és reneszánsz karácso­nyi zenéjéből ad koncertet december 16-án este 7 órai kezdettel Miskolcon, a Kos­suth Művelődési Házban. — Kedves ünnepségre került sor tegnap délután a mis­kolci szociális otthonban. A Lenin Kohászati Müvek terv­statisztikai osztályának dol­gozói látogatták meg a? itt élő öregeket, s karácsonyi ajándékcsomagokkal lepték meg őket. — Egész évben eredménye­sen tevékenykedett a Lenin Kohászati Művek vöröske­resztes szervezete. Különö­sen a véradónapok szerve­zésében értek el sikereket, hiszen az idén mintegy 6800- an adtak vért. — Kórustalálkozóra kerül sor december 14-én, délután 3 órakor a Mezőkövesdi Mű­velődési Központban. Az im­máron negyedik alkalommal megrendezett találkozóra a mezőkövesdi járásból és Me­zőkövesd városból 12 nép­dalkor, 3 kórus és 3 citera- zenekar nevezett be. A ta­lálkozót szakmai tanácsko­zás követi. — Pályaválasztási vetélkedőt tartanak hétfőn, december 15-én a Diósgyőri Gépgyár­ban. A megye és a város ál­talános iskoláiból 15 csapat részvételével kerül sor a ver­senyre, melynek az első he­lyezettjeit pénzjutalomban részesítik. "" — Az V. ötéves terv idősza­kában megvalósuló beruhá­zások hatása Borsod-Abaúj- Zemplén megye fejlődésére címmel tart előadást dr. Ká­dár László, az Állami Fej­lesztési Bank igazgatója de­cember 16-án, délután 2 óra­kor Miskolcon, a TIT sza­badegyetemén, a Széchenyi u. 16. sz. alatti természettu­dományi előadóban. — 432 ezer amerikai dolgozó volt kénytelen munkanélkü­li segélyért folyamodni no­vember utolsó hetében — közölte az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma. Az Amerikai Egyesült Álla­mokban jelenleg a munka­képes lakosság 8,6 százalék- munkanélküli. — Japántól Egyiptomig, a világ több mint húsz orszá­gába szállítja termékeit a Baromfiipari Országos Vál- ' lalat törökszentmiklósi gyá­ra. A mezőgazdasági nagy­üzemektől felvásárolt minő­ségi baromfiállományból az év végéig 8200 tonnát ex­portál. — A trubadúr lesz a debre­ceni Csokonai Színház ope­ratársulatának legközelebbi miskolci vendégeláadása. Az ismert operát első ízben de­cember 15-én, másodszor de­cember 29-én mutatják be. — Teljesítette IV. ötéves ter­vét a nagy múltú Mosonma­gyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár. A tervidőszak kez­dete óta több mint 8 milli­árd forint értékű különböző gép és berendezés készült az üzemben. — Két országos vásár lesz december 15-én, hétfőn me­gyénkben. Miskolcon és Me­zőkövesden rendeznek or­szágos állat- és kirakodóvá­sárt. — Igazgató elvtárs. j i egy ember kereste önt \ ! reggel, és azt mondta. ' i hogy agyon akarja ütni. [ — És mit mondott ne- i ! ki? ; — Nagyon sajnálom, i i de nincs az irodában. 1 — Vizmütársulat alakult Sa­jókeresztúron és Szirmabe- senyőn. Az ÉRV Vállalat a megalakult társulat megbí­zása alapján már megkezdte az építési munkálatokat, — Tokajban 28 célcsoportos lakás építését kezdték meg ebben az évben. A lakások műszaki átadására rövide­sen. még ebben a hónapban sor kerül. — TÖBB mint kétszáz ide­genvezető kalauzolja maja a nyáron a külföldi es hazai turistákat a Balaton-parlon és környékén. Az idegenfor­galmi hivatalok társadalmi idegenvezetőket is igénybe vesznek, akik részére több helyen téli tanfolyamokat szerveztek. állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos Misitől« m. város területén 1:17.1. deem» Oer lS-án (szorobplont la órá­tól december 15-én (héttőm .ég­gel 6 óráig: dr. Szentpéterv László. Miskolc I.. Bajcsv-Zs. ti. 281«. Telefon: 15-351. Bejelentés: 8—s és 13—14 óra között.

Next

/
Thumbnails
Contents