Észak-Magyarország, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-10 / 289. szám
& MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BOUSOO MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam, 289. szám Ara: 8(1 fillér Szerda, 1975. december 10. Mgresszisa Képünk a Lengyel Egyesült Munkásnál-! VII. kongresszusán készült, ahol a magyar küldöttséget Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára vezeti. A képen: Kádár János elvtárs Jumzsagijn Cc.dcnbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkárának társaságában. Kedden szólalt fel a LEMP- kongresszuson Kádár János, beszédét a 3. oldalon közöljük. ' i Biszku Béla mondott beszédet Kedd ragod az építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában folytatta munkáját a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa. A tanácskozáson részt vett Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Biszku Béla, az MSZMP KB titkára, dr. Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke. Vass Imre, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke ismertette a bizottság jelentéséi. 789 küldöttet választottak meg a magyar szak- szervezetek XXIII. kongresszusára. A küldöttek közül 771-en vannak jelen, vagyis a küldőtleknek 97,7 százaléka, A kongresszus tehát határozatképes. Betegség miatt 15, külföldi út miatt 3 küldött, nem tud részt venni a kongresszus munkájában. A küldötteken kívül 423 meghívott vendége van a kongresszusnak. Részt vesz a kongresszuson 49 ország és 3 nemzetközi szakszervezeti szövetség képviseletében 82 külföldi vendég. Az összes küldöttek közül 81 szakszervezeti bizalmi, A férfiak aránya"59, a nőké 41 százalék. A kongresszus a mandátumvizsgáló bizottság jelentését tudomásul vette. A keddi tanácskozáson szólalt fel Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politilcai Bizottság tagja. Minden okunk megvan a bizakodásra Leonyid Brezsi a LEMP kot széde Biszku Béla beszéde elején átadta az MSZMP Központi Bizottságának üdvözletét a kongresszus minden résztvevőjének. Kijelentette, hogy a Központi Bizottság egyetért a szakszervezetek tevékenységének a beszámolókban foglalt értékelésével. Ügy ítéljük meg — mondotta —, hogy a feladatokra vonatkozó javaslatok összhangban a XI. pártkongresszus határozataival helyesen jelölik meg a jövő teendőit. Pártunk úgy tekint a szakszervezetekre, mint a munkásosztály legátfogóbb osztályszervezeteire, a párt legfőbb támaszaira. A párt XI. kongresszusa megbecsüléssel és elismeréssel állapította meg, hogy a szakMai számunkból llllllllilllllillllllllllllllllll Újhelyi iparnegyed (3. oldal) Leninvárosi tártaink (4. oldal) Sport (5. oldal) szervezetek eredményes munkát végeznek a munkás- osztály hatalmának védelméért, erősítéséért, a párt politikájának elfogadtatásáért és gyakorlati végrehajtásáért A szakszervezetek jól képviselik a dolgozók érdekeit. Szeretném kifejezni a párt köszönetét és elismerését, a szakszervezetek valamennyi funkcionáriusának és több százezernyi aktivistájának önzetlen munkájukért, amely, lyel előbbre viszik pártunk, munkásosztályunk, népünk törekvéseinek megvalósulását — mondotta Biszku Béla —, ezután így folytatta: — Amikor meghatározzuk feladatainkat, nagyon fontos. hogy reálisan ítéljük meg gazdasági helyzetünket. A szocialista épttőmunka folyamatában három hét múlva jelentős határkőhöz érkezünk, befejezzük a negyedik ötéves tervet. Az utóbbi két évben a külkereskedelmi árveszteségek következtében romlott a népgazdaság egyensúlya. A gazdasági hatékony, ság nem javult olyan mértékben, hogy ezeket a veszteségeket kiegyenlítette volna. Minden törekvésünket arra irányítjuk, hogy töretlenül és lendületesen folytassuk a szocialista építőmunkát. Gazdasági munkánkban' ma és az elkövetkező idő- j ben nem kevés nehézséggel j kell megküzdenünk. A termelés további bővítését csak nagy erőfeszítésekkel érhet- j jük el. Meg kell gyorsita- j nunk a műszaki fejlődést,; növelni kell a munka terme- ' lékenységét, Hatékonyabban ■ kell kihasználnunk az álló- I és forgóeszközöket. Fokoznunk kell a jó minőségű, korszerű termékek termelését. Biszku Béla ezután a tőkés világgazdaságban lezajlott folyamatok kedvezőtlen hatásával foglalkozva elmondta, hogy természetesen nem ingadhatták meg szocialista gazdaságunk szilárdságát, azonban látnunk kell, saját munkánk fogyatékosságait >s. Kifogásolta, hogy fontos fel(Folytatás a 2. oldalon) Varsóban kedden délelőtt folytatta munkáját a LEMP VII. kongresszusa. Elsőként Zdzislaw Grudzien, a párt Katowicéi vajdasági Bizottságának első titkára szólalt fel és tolmácsolta az ország legfontosabb bánya- és iparvidéke dolgozóinak üdvözletét. Ezt követően a szövetséges pártok, a lengyel parasztpárt és a demokrata párt vezetőa köszöntötték a kongresszust. A szünet után tartotta meg nagy figyelemmel kísért beszédét Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára. Tegnap a LEMP VII. kongresszusán felszólaló Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára beszéde elején átadta a Lengyel Egyesült Munkáspártnak a szovjet kommunisták testvéri üdvözletét, mad kijelentette, hogy Edward Gierek beszámolójában kibontakoztatta a párt és a nép alkotásainak széles panorámáját, világosan és a maga teljességében vázolta fel azokat a mély benyomásokat keltő változásokat, amelyek végbe ' mentek az utóbbi években a lengyel társadalom életének valamennyi szférájában. A lengyel kommunistáknak minden alapjuk meg van arra, hogy elégedettek legyenek tevékenységük eredményeivel. Nemcsak az elmúlt öt esztendő konkrét eredményeit értem ezen — mondotta az SZKP főtitkára —, hanem azt a légkört is, amely most uralkodik az országban, a párt tekintélyének megerősödését, azt az aktív támogatást:, amelyben a dolgozók részesítik a párt Központi Bizottságának irányvonalát, azét a Központi Bizottságét, amelyet Edward Gierek elvtárs, a népi Lengyelország, a szocialista közösség és a kommunista világmozgalom kiemelkedő személyisége vezet. A LEMP összeforrottan, erejének biztos tudatában jutott el VII. kongresszusához. Most a kongresszuson meghatározzák a soron levő munkák irányát. A népgazdaság minden oldalú fellendítéséről van szó. Arról van Varsóban december 9-én találkoztak a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságainak főtitkárai és első titkárai, akik részt vesznek a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresszusának munkájában. A találkozón részt vett: Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Gustáv Busák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára. Edward Gierek, a Lengyel Egyesült. Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol 'Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára és Leonyid Brezsnyev a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára. A testvérpártok vezetői kir szó, hogy városon és falun teljes győzelemre juUassák a szocialista termelési viszonyokat. Leonyid Brezsnyev ezután arról beszélt, hogy országainkban e napokban emlékezünk meg a decemberi fegyveres felkelés, az első oroszországi forradalom egyik legdicsöbb fejezete 70. évfordulójáról. Lenin, aki akkor üdvözölte Varsó, Lodz, a Dabrowai-medence felkelt munkásait, akiknek forradalmi megmozdulása egybeforrt Moszkva, Pétervár, Ivanovo- Voznyeszenszk proletárjainak hősi harcával. (Folytatás a 2. oldalon) nek kérdéseiről, valamint az időszerű nemzetközi problémákról. A találkozó során egyöntetűen aláhúzták a testvérpár- tok közötti együttműködés következetes kiszélesítésének, a szocialista országok közötti kapcsolatok erősítésének fontosságai alkotói tevékenységük minden területén. A nemzetközi problémák megvitatásánál különös figyelmet szenteltek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Helsinkiben aláírt záródokumentumában rögzített elvek és tételek megvalósítása útjainak. Hangsúlyozták, hogy feltétlen szükség van olyan gyakorlati lépések megvalósítására. amelyc a fegyverkezési hajsza megfékezését, az elért politikai enyhülésnek a katonai enyhülésre irányuló intézkedésekkel való megerősítését szolgálják. A barátság, a teljes kölcsönös megértés légkörében ment végbe a találkozó, amelyet minden megvitatott kérdésben a nézetek egysege jellemzett. Szocialista országok kommunista partjai vezetőinek találkozóié működése továbbfejlesztésé-