Észak-Magyarország, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-14 / 241. szám
A Magyar—Csehszlovák Közlekedési Bizottság állandó vasúti munkacsoportja október 14. és 17. között Borsod- Abaúj-Zemplén megye székhelyén, Miskolcon tartja a 8. rendes ülését. A munkacsoport ülésének napirendjén a MÁV és a CSD közötti határforgalom, valamint a nemzetközi tranzitforgalom jelenlegi és távlati kérdései szerepelnek. A szocialista együttműködés elmélyülése, a nemzetközi turista- és áruforgalom folyamatos növekedése sok olyan, problémát okoz, amelyek megoldása közös intézkedéseket, összehangolt fejlesztéseket tesz szükségessé. A munkacsoport feladata az intézkedések kidolgozása, a npr-csfiliszIoÉ munkacsoport közlekedési bizottság részére megfelelő ajánlások előterjesztése. A két baráti szocialista ország vasútjaival kapcsolatos nemzetközi tárgyaláson részt vevő bizottságokat — amelyeknek Crkon Rudolf, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Közlekedésügyi Minisztérium 11. osztályának igazgatóhelyettese, illetve Szűcs Zoltán, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium vasúti főosztályának vezérigazgató-helyettese a vezetője — szeretettel köszöntjük megyénkben. A magyar— csehszlovák állandó vasúti munkacsoport bizottságainak eredményes tárgyalást kívánunk. Kábelgépek a Szovjetunióba Mind a tókés, mind a szocialista piacon egyaránt nagy népszerűségnek örvendenek a Diósgyőri Gépgyár kábelgépei. A vállalat legnagyobb megrendelői közé tartozik a Szovjetunió. Október első hetében a szovjet TECHNO- PROIMPORT és a magyar TECHNOIMPEX külkereskedelmi vállalatok között ismét jelentős szerződés megkötésére került sor, mintegy 3 millió rubel értékben. A szovjet fél vezetéksodrógépeikre írt alá szerződést. A gyártásélőkészítés már ez év elején elkezdődött. A megrendelés nagyságát érzékelteti. hogy a gyár szocialista export értékének ez a mennyiség mintegy 20 százalékát teszi ki. A gépeket a vállalat 1976-ban szállítja a szovjet kábelgyárak részére, ahol ezek a géptípusok már ismerteik, beváltak és jól dolgoznak. A tárgyalásokon, amelyen a Dl GÉP részéről Murányi Gyula kereskedelmi igazgató is részt vett, érintették az 1977. évi gépszállítások kérdését is. Az export az említett gépekből 1977-ben előreláthatólag a jövő évinek mintegy kétszerese lesz. Felhívás! A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem miskolci tagozata egyetemi felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamot szervez. Az előkészítőn matematikát és politikai gazdaságtant oktatnak. Az oktatás dija: 650 Ft. Jelentkezni lehet: Miskolc megyei városi Tanács V. B. pénzügyi osztályán (Tanácsház tér 8., Soós Józselné dr.) 1975. október 15-ig. TELEX BOMBARIADÓ Miki Takeo japán miniszterelnök vasárnapi postájában fémtárgyat tartalmazó gyanús csomagot találtak. A postabontók azonnal riadóztatták a rendőrség bombaszakértőit és azok nyitották ki a csomagot. Kiderült, hogy az egyelőre ismeretlen — nőnemű feladó csupán egy japán'nyelvszótárral és egy ollóval kívánt kedveskedni a miniszterelnöknek. ÖSSZEOMLOTT EGY HÍD A kolumbiai Armenia közelében összeomlott a Lejos folyó egyik hídja. Tizen életüket vesztették, mintegy százan megsebesültek. Egy kenuverseny nézői özönlötték el a hidat, amely nem bírta a nagy terhelést. ÍTÉLETIDŐ ITÁLIÁBAN A hét végén ítéletidő pusztított Észak- és Kö- zép-Itáliában. Heves esőzésektől kísért viharokban a szél sebessége egyes helyeken elérte az óránkénti 100 kilométert. Az orkán faóriásokat csavart ki és házak tetejét szaggatta le. Az olasz Alpokban havazott. Spanyolországon is hideghullám vonult végig, több helyen havazott. Egyes útvonalakon kötelezővé tették az autósoknak a hólánc használatát. OLAJ INDIÁBAN Az indiai kormány bejelentette, hogy a Bengáli-öböl- ben újabb, immár a második olaj lelőhelyet tárták fel. Indiában a legjobbkor bukkantak rá a nyersanyagkincsre, mert az olajárak miatt állandóan növekszik az ország külkereskedelmi mérlegének deficitje. Az elmúlt évben 14 millió tonna olajat és 3 millió tonna olajipari terméket kellett importálniuk 1400 millió dollár értékben. Esi, köti, csúszós utak A/, eső, köd, pára. nyirkossá*» * közutakon közlekedők legnagyobb ellensége*. Csökken a fékhatás, csúsznak a gumik, nagyobb sebességnél a jármű nehezebben engedelmeskedik vezetője akaratának S a csúszósságra ráadásul ott van még a köd, az átláthatatlan fehérség, amikor csak épDen az előttünk haladó lámpájából látszik valami. Megannyi veszélyt jelentő időjárási helyzet . Ilyenkor az ősz elején mind gyakrabban csörögnek a telefonok a mentőknél, a rendőrségen. Egyre gyakoribbak a koccanások. összeütközések, borulások. Mindig vannak felelőtlenül rohanók. bravúrosan vezetők, akik veszélyeztetik a közúti forgalom nyugalmát biztonságát. De nem csak azok hibázlak, akik vezetnek. Minden ember vétkezhet, aki közlekedik. S az egyes ember fclelőtlergiéce miatt meg- csonkuit család, cgv egy családtag elvesztés** komoly következményekkel járhat Itt az ősz. A vele járó folyamatok minden közlekedő embertől — legyen az gyalogos, vagy járművezető /— fokozott figyelmet es felelősségérzetet követelnek. ' Valamennyiünk érdekében! Szöveg: Vásárhelyi I. Kép: L. J. Egyetlen figyelmetlen mozdulat, a gyorshajtás és a csúszós úttest közös „eredménye”: pótkocsistól az árokban. A hegyaljai ásványbányászok és az őrlőmüvek az év elején válliaJlák, hogy az idén 2000 tonna, mélyfúrásokhoz szükséges bentomloi szállítanak lengyel exportra. Kötelezettségüknek már szeptemberre eleget tettek. A lengyel ipar kérésére most vállalták, hogy az év végéig, terven felül további 2000 tonna, a kóldui bányában kitermelt, és a mádi őrlőműben előkészített bento- nitol .szállítanak Lengyelországba. [píiésiigvi filmek Hatója Miskolci építésügyi film- napot rendeznek október 16- án, csütörtökön délután a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében. Az Építőipari Tudományos Egyesület miskolci csoportja és az Építésügyi Tájékoztatási Központ helyi információs irodájának közös rendezésében megtartandó oktató-, ismeretterjesztő, és munkavédelmi propagandafilmek szemléjét László László, a Miskolc városi Tanács V. B. építési és közlekedési osztályának főmérnöke nyitja meg. A bemutatásra kerülő mintegy 12 dokumentumfilm, többek között megismerteti a nézőkkel a Szovjetunióban. kikísérletezett különböző alapozási eljárásokat, az angol Ciasp-rend- szerrel felépített gödöllői nyolclanlermes iskola építési módszerét, valamint a gipsz és a konténeres szállításnak az építőiparban egyre szélesebb körben történő felhasználási területét. Napjaink legfontosabb építészeti eljárásairól készült filmek a késő esti órákig kerülnek levetítésre a művelődési ház színháztermében. T. L. RaJogh Ferenc 1!) éves és Vadás/. Sándor 24 eves bünteteti, előéletű hajdú hadházi segédmunkások az egyik vendéglőben garázdálkodtak, és bántalmaztak. Szilágyi Lajos hajdúhadházi lakosi. Ekkor Pásti János rendőr őrmester felszólította a garázdákat. cselekményük abbahagyására. A jogszerűen intézkedő rend- örörmestert az< nban Balogh Ferenc egy kétélű törkéssel halántékon szúrta. A rendőr olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Balogh Ferenc és Vadász Sándor a helyszínről elmenekültek, de. egy rendőr járőr elfogta őket. Előzetes letartóztatásba helyezés mellett ügyükben a vizsgálatot megkezdték. Frizurafeszti nil üzem és múzeum A Lillafüredi Állami Erdei Vasút és a miskolci Herman Ottó Múzeum közötti szerződés, szocialista együttműködés eredményeként ma délután fél 3-kor a múzeum anyagából kiállítás nyílik — Boltod megye népművészete címmel — a LÁEV kultúrtermében, majd Kunt Ernő néprajzkutató-muzeológus Erdély népművészetéről tart előadást. Négy megye: Heves, Kaj- dú-Bihar, Szabolcs-Szatmár és Boi'sod-Abaúj-Zemplén részvételével rendezik meg október 19-én, vasárnap a már kilenc éve hagyományos „frizuraíesztivált”. Eger, Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc fodrászszövetkezetei mintegy 60 versenyzővel indulnak ezen a rendezvényen. A felnőttek versenyét megelőzi a fodrászok és a kozmetikusok ifjú képviselőinek vetélkedése. A női és férfi fodrászok a hagyományos, illetve a modern frizurák készítésének szakmai ismereteiről adhatnak számot a versenyen. A négy megye kozmetikusai pedig fantázia- sminkekkel, illetve magyaros kikészítésü munkáikkal versenyeznek. A „munkákat” az érdeklődők vasárnap délután tekinthetik meg a SZOT-szókházban. A versenynek külön érdekessége, hogy a hagyományoktól eltérően ebben az évben a felnőtt versenyzők mellett ifjúságiak is indulnak. mukk? mmmmmammmmmmmmmmmmmm Ittasan okoztak balesetet II hét vége fekete k íüife r «* 113 Az elmúlt hét végén ösz- szesen kilehe baleset történt Borsodban az utakon, és ezek közül kettő halállal végződött. A 37-es úton, Bodrogke- resztúr felé Krajnyilz József gyöngyösi lakos motorkerékpárral elütötte az előtte haladó Mészár Jánost, aki a kerékpárját tolta. A Daleset következtében Mészár János a helyszínen meghalt. A motoros súlyos, életveszélyes, Krajnyik József né. a motor- kerékpár utasa könnyebD sérülésekkel került a kórházba. Tnáncson Koszler József m o torkerék párjával, gy o rs hajtás következtében elütöt- 1 te az előtte haladó kerékpárost, Síaviarcki Ferenc, ináncsi lakost. Az ütközés következtében a motoros és a kerékpáros is [elborult. Koszter József a helyszínen meghalt, utasa, Síaviarcki Márton súlyos, életveszélyes állapotban került a kórház* ba, de megsérült a kerékpáros is. Vaskó László gönci lakos motorkerékpárral elütötte H. Mária 11 éves gönci tanulót. A kislány 6Úlyos, nem életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Putnokon Kriston Károly kazincbarcikai lakos személygépkocsival gyorshajtás és figyelmetlen vezetés következtében az út jobb oldalán szegélykőnek ütközött, majd a jármű egy betonoszlopnak csapódott. Az utasok közül Király József 8 napon túl gyógyuló, súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel került kórházba, míg Kriston Károly és Varga István könnyebb sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár összesen harmincezer forint. Sajószenlpéter és Edelény között egy személygépkocsi gyorshajtás következtében leszaladt az útról. Bodnar Zoltánná és Boda Erzsébet súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. A gépkocsit vezető Bodnár Zoltán 8 napon belül gyógyuló, köny- nyebb sérüléssel került Kórházba. Nyékládháza és Mezőcsát között, Trabant kocsijával a szegélykőnek hajtott Kovács István mezőcsáti lakos. Az autó vezetője, valamin: Bán József, Bán Miklósné súlyos, de nem életveszélyes. Bán István nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár körülbelül harmincezer forint. ESZAB-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 36- 132, 16-672, 35-380. 38-579 Titkárság: 16-886. Gazdasagpoliti kai rovat: 16-035. Párirovat: 16-078 Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajesy-Zsilinszky u. 15. PosLa- rim: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: s helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint, index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN