Észak-Magyarország, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-27 / 252. szám

ESZAK-MAGYARORSZÄG 6

1975. okt. 26., vasárnap

Parasznyai mészégetők

Már repedezik a sárburkolat az égő kemence tetején, s közben az újabbak begyújtásához készül elő a répáshutai brigád.

AZ ÜT SZÉLÉN, amely a faluba vezet, több száz köbméternyi összehalmozott, méternyi hosszúra szabott tölgyfadorongok. Feljebb, a dómbhajlatban, sorba építve négy mészke- mence alapja. Középütt egy körül vibrál a levegő, tetején vörösen izzik asár- tapasztás. Alul, a tüzelő- nyílásból sárgás-piros fények világítanak ki az őszi napsütésben. Körben furi- kok, mészhordó drótkosarak. A kemencék tövénél hatan szorgoskodnak. Valamennyien az ősi mesterséget űző falu, Répáshuta lakói.

— A parasznyai termelő- szövetkezetnek égetjük a meszel; — mondja Sziklai Miklós, a brigád vezetője.

— Itt egy kicsit szokatlanabb a forma, mint eredetileg. Ezt a módot ugyanis tanyának hívják. Mi pedig, otthon a falu környékén, meg a Bükk-fennsíkon egyesével raktuk a kemencéket. Persze az nehezebb is volt, mert olyan helyet kellett keresni, ahol közel volt a kő, meg a faanyag is.

— Itt, hogy úgy mondjam, nagyon jó dolgunk van, — szól közbe Szolnoki Béla. — A szövetkezet a saját erdejéből pótkocsis vontatókkal a helyünkbe szállítja a fát és a mész- égetéshez legjobb követ az LKM mészkőbányájából, a Mexikói völgyből. Nekünk tényleg csak a szakmunkát kell elvégezni. A kész gödröt kibélelmi. a talpra rárakni a kupolát, s aztán letapasztani agyaggal.

— A fát már akkor berakjuk a tűztérbe, amikor a belső bélelést befejeztük

— magyarázza Mátrai Antal. — Száraz gyújtóst halmozunk fel. s tetejére szárazabb darabokat rakunk. Erre jön aztán válogatás nélkül a többi dorong. Amikor ez megvan, kiképezzük a kupolát, s következhet a gyújtás. Egész évben folyamatosan égnek a kemencék, amikor csak megengedi az időjárás. Mert esőben, hóban nem lehet bontani. Beoltódna a kiégett mész, már itt a helyszínen. S kárba veszne a munka. Pedig egy kemencében tetemes mennyiség van. Kétszáz-kétszázhar- minc mázsa! És nem mellékes az sem, milyen áron ég ki ez a mennyiség, ugyanis minden mázsa mészhez 150 kilogramm fát kell eltüzelni. Ez egy-egy kemencénél 35—40 köbmétert, tesz ki...

— Hetvenkét óráig kell égni a begyújtás után a tűznek — folytatja Lovász Géza. — Ez alatt teljesen átizzik a berakott kő, s szép, fehér, darabos égetett mésszé válik. A bontást mindig a kupolánál kezdjük, s furikban, mega drótkosarakban áthordjuk a kiszedett mennyiséget ide a szomszédba, az alig száz méterre levő szín alá, ahol asszonyok válogatják, osztályozzák tovább...

— ... és műanyag zsákokba csomagolják — szól közbe Szabó Lajos. — öt- és tízkilogrammos „adagokban” kerül a raktárba,

majd innen a „nagy cégekhez”. Főleg a TÜZÉP, az áfész és a Borsodi Ipar-V cikk Kiskereskedelmi Vállalat vásárol tőlünk további értékesítésre. így aztán a fél országban találkozunk a termékünkkel.

— Egyszer, amikor kirándulni voltunk, még Békéscsabán, az egyik háztartási boltban is láttuk az általunk égetett és csomagolt meszet — mondja Vadászi Bertalan. — De sok vásárló ömlesztve is elviszi innen, a frissen megbontott kemencéktől. Persze ezek nagyobb tételben vásárolnak, egy-egy építke_ zéshez.

PARASZNYA határában, a falu elején három mész- kemence félig megrak ottan áll. Egy körül reszket a levegő. Az őszi esők által feláztatott talajt az ősi szakmát űző répáshutai emberek tapossák. A termelőszövetkezeti erdőgazdálkodás, a melléktermékek felhasználása, a természet adta lehetőségek kiaknázása vonzotta ide őket.

Szöveg: Vásárhelyi Kép: Laczó

j nem hallik ide a fenti világból. Beszéd sem. suttogás sem. Semmi a fenti nevetésből, jókedvből/ semmi a fenti örömből, bánatból. Szél sem kerekedik, szellő sem rez- dül. Moccanástalan a csend. A Styx vize sötét — milyen is lehetne más egy alvilági folyó? — és nem folyik, nem mozdul az sem, csak: van. Milyen lehet a tapintása? Illő-e belenyúlni? Hideg. Persze, hideg a tapintása. És a belenyúló kézről mintha lassabban hullnának vissza a cseppek. Kissé tapadós. Tapadnak utána az ujjak. A lehulló cseppek után pedig nem keletkezik gyűrű. Vagy keletkezett, de már elmúlt? Bizonyára keletkezett és már elmúlt. A víz tükre sötét, de különös fényektől világított. Visszatükrözi a hatalmas, nehéz boltozatot, oldalfalakat. Mintha az oldalfal megszakítás nélkül folytatódna lefele-lefele, mélyen alattunk meghajlik, jól látszik a boltozat is, igen a boltozat, de mélyen lenn is ugyanaz, ami fölöttünk nehezedik, minden apró részlete is tisztán látszik, már nem érzékelhető a vj'z sem, nem tudható biztosan, vajon valóban itt van-e a víz, csak különös fényű boltozatok, sziklák vannak magasan fölöttünk, mélyen alattunk, mi pedig hajónkkal, — ki tudja milyen erőktől fenntartva — ezeknek éppen kellős közepén várakozunk, mintha egy sziklaszakadék fölött szálló repülőgép mozdulatlanságba dermedt volna. Bizonyára rögtön megjelenik Charon, az alvilági révész, hogy a Nemlétező Világ partjához evezzen csónakjával. Talán messziről halljuk a háromfejű Cerberus ugatását is... Most valóban hangok érnek ide. Tiszta, szép zene hangjai. Talán Orpheusz próbálja visszaénekelni halott kedvesét Eurüdikét az alvilág fejedelmétől. Há- désztől Most pedig halk kattanás, az akkumulátoros motor működni kezd, a hajó finoman megremeg, indulunk, egynémely dolog szertefoszlik.

TSPI11 minden. Nincs UC,M Cerberus, nincs Cháron, Hádész sincs, de igenis van — ha nem is ama bizonyos — sötét vizű Styx, tükrözés, látványosság is van, évmilliós sziklák, cseppkövek is vannak, zene is lehet a hangversenyteremben, a teremtől pedig nem messze ott húzódik az aggteleki barlang idén átadott érdekessége, idegenforgalmi különlegessége, a Styx vizéből fel- duzzasztott tó. Könnyedén, csendben haladunk vizén, az Aggtelekkel, a négy hajó egyikével. Ezen kívül a Jósvafő, a Baradla. a Do- mica elnevezésű hajók állnak még készenlétben, pad. jaikon Ifi—16 embernek való ülőhellyel. Elegáns, szép hajók. A túravezetők egynémelvikét most már matrózoknak is nevezhetnénk, mivel a hajózáshoz vízijártassági vizsgát is kellett tenniük. A víz persze nem mély, sehol nem lepne el senkit, de ezt így ránézésre nem lehetne elhinni erről a különös, sajátos világban levő tóról.

Sziklák, cseppkövek, reflektorok, pormentes levegő. A víz kissé tapadós, valószínűleg az ásványi sóktól. Most éppen a szokásánál is sekélyebb, nem érkeztek még meg az igazi esőzések. Ráadásul szökik is. Az egyik kiszögellés után leállítjuk a motort, figyelünk. Jól hallható bizony a csur- gás. Szökik a víz az alattunk levő barlangrendszerbe. Mert alattunk is barlangrendszer húzódik, és ki tudja, mikor lehet teljesen feltárni, mindenki számára íárhatóvá tenni ezt a különös világot! A vizet persze maid megfogják itt is. ahol szökik. Talán fóliával, talán más megoldással, de bizonyára sikerül. Sikerült a tavat létrehozni, pedig ez sem volt könnyű. Most a 6—15 méter széles, mintegy 400 méter hosszú tavon a turisták sokasága haj ókázik, lelkesedik.

A következő években pedig még több mindenért lelkesedhetnek, lelkesedhetünk. kint, a barlang előtt is. Elkészült a tanulmány- terve a szabadtéri színpadnak. A tervek között szerepel egy strand megépítése, kiállítási park képző- művészeti alkotások számára, lovaglópálya, kempingezőrész és sok egyebet szeretnének megvalósítani. Remény is van persze a megvalósításhoz, hiszen Aggteleket nemzeti parkká fejlesztik. Dicsekedni már most is lehet eggyel, s mással a lanti létesítmények közül is. Például a iól berendezett, mutatós-kedves faházakkal megépített kempinggel. Nem lesz könnyű valóra- váltani a sok. szép tervet, de az eddigieket sem volt könnyű. Sokan dolgoztak, munkálkodtak az eredményekért.

a tónak a megvalósításáért is, melynek most a végéhez érünk csendes hajónkkal. A partszegélyhez, a korláthoz simulunk, kikötünk. Szép út. érdekes út volt. Jó lenne megkérni a vezetőt: járjuk be még egyszer.

Priska Tibor

ELTE

(Szokványos mese a XX. századból)

LT ELET?

a a a

Wr/ílvtu széP volt. Cs°i tillvja ^latosan szép.

Barna haja övezte éles metszésű, mégis nőiesen lágy, kedves arcát. Tekintete örökösen álmodozónak tűnt, alá nem ismerte, azt hihette, egy más világban él. Járása ritmikus, egyenletes yolt. szinte minden porcikája dalolt. Rég találkoztam vele. Hirtelen bukkant fel újra.

A presszóban kevesen voltak. Hatalmas füst árasztotta el a helyiséget. Kávémat kavargattam, amikor megjelent. Egyedül, vállán az elmaradhatatlan bőrtáskájával. Halványkék vászonblúza lágyan omlott a mellére, napbarnított lábán nem volt harisnya, keskeny lábán szandált hordott. Köszönésére meglepetten kaptam fel a fejem.

— Hát te?

— Itthon vagyok anyámnál. Kintről megláttalak, s bejöttem. Zavarlak?

Megnyugtattam, hogy nem várok senkit, jó, hogy bejött, legalább elbeszélgetünk. Ügyis régen találkoztunk.

— Akkor jó — mondta, s előhalászott táskájából egy

cigarettát. Rágyújtott. Leszívta a füstöt. Hanyagul hátradőlt a széken, keresztbe rakta a lábát, majd kávét és gint rendelt.

Nézelődött, titokban figyelte a vendégeket. Jellegzetesen hátratartott fejjel, félig lehunyt szemmel tekintett körbe. Kisvártatva megszólalt

— Képzeld, ismét férjhez mentem.

Buta arcot vághattam, mert élesen felnevetett. Egészséges fogsora fehéren villant elő ajkai mögül. Szeretett nevetni, én pedig szerettem a nevetését. Utánoz- hatatlanul volt képes gyöngyözve. szívből kacagni.

— Nézd, apuskám, ezen nincs mit csodálkoznod. Az én koi'omban gondolni ^kell arra is, hogy egyedül 'akarom-e leélni az életemet.

— Szereted? — kérdeztem nyersen.

Elgondolkozott. Csend vett körül bennünket.

— Rendes, ember — adta meg a kitérő választ.

Újból csend zuhant közénk. Majd mesélni kezdett.

— Régóta ismertük egymást, amikor elvett feleségül. Őszintén szólva nem sokat gondolkoztam előtte, úgy éreztem, békésen, jól fogunk élni. Egy ideig nem is volt baj. Később sok minden megváltozott. Rájöttem, hogy nem az az ember, akinek megismertem. Álarcot visel, s ez eltakarta az igazi arcát. Jó ember, de néha túlságosan gyerek. Hamar beletörődik a dolgok n.egváltoztat- hatatlanságába. Nem tud küzdeni. Nem önálló, ha otthon van, csak lézeng. Ezt nem lehet kibírni. Nyolc hónapig tűrtem, aztán fokozatosan romlott közöttünk a kapcsolat. Amikor tavasz lett, azt hittem, jobbra fordul minden. De nem változott semmi.

___ ^ ilLLnr megismerő dKKOI kedtem Viktorral. Ö is fiatal, de egészen más, mint a férjem. Józan, előrelátó, figyelmes. Értelmes, okos ember. Nem akart azonnal lefeküdni. Szüksége volt valakire, örültem, hogy találkoztunk. Viktor szenvedélyesen szeretett. Teljes emberként és őszintén. Soha nem palástolta érzéseit, nyíltan megmondott mindent. Ezt a teljességet, ezt az utánozhatatlan ifjúi lángolást szerettem meg benne. Egyetemista. Művelt, tehetséges. Sok érték van benne. Igyekeztem kissé megpezsdíteni, kihozni belőle ezeket. Mondtam neki, ne hagyja magát elsüllyedni a középszerűségben. Alakítson ki magának egy megfelelő baráti kört, olvasson, járjon előadásokra, kiállításokra. Megfogadta a tanácsokat. Rájöttem, hogy olyan ember, akit érdemes szeretni. Magam sem tudom, de érzéseimet sohasem tudtam hűvösen vizsgálni, elemezni. Mas volt, mint a férjem, örültem, ha együtt lehettünk, vártam a találkozásokat, a röpke, együtt töltött órákat, a lopott perceket.

— Közben otthon még elviselhetetlenebb lett az életem. Képzeld el a helyzetem. Egyfelől Viktor, akitol ha igyekeztem is menekülni, saját lényem nem engedett.

1 Valami ösztönösen vissza- kényszerített hozzá. Bcnűe sok olyasmit találtam, amire szükségem volt. Igényeltem a

velem való törődést, a gyengédséget. Ezt mind megkaptam tőle. Szoros kapocs fűzött össze bennünket. Másfelől viszont ott volt a férjem, akivel napokig szinte nem is beszéltünk. Hazamentem, láttam, hogy minden úgy van, ahogyan reggel otthagytam, ő meg fekszik a szobájában, s nézi a plafont. Olyan dühös lettem, hogy szólni sem voltam képes, összeszorítottam a fogam, s főztem, mostam, takarítottam. Aztán lefeküdtem, s bőgtem, mint egy gyerek. Gyakran csak hajnalfelé aludtam el. Reggel persze fáradtan ébredtem, s mentem dolgozni. Ügy éreztem, ezt nem lehet tovább csinálni, ki kell törnöm ebből az ördögi körből!

Ennél a pontnál elhallgatott.. Ivott a ginből, s a kihűlt kávét is megkóstolta. Elkomorult az arca, fáradt tekinr tete messze járt. Nem zavartam. Hallgattunk. Aztán meg- rezdült. Hátrasimított homlokáról egy előrebukó hajfürtöt. A mozdulatnak volt valami illanó szépsége.

Tűnődni láttam. Talán érzései viaskodtak egymással, talán eszébe jutott valami. Olyan hirtelen törte meg ismét a csendet, mint ahogyan abbahagyta elbeszélését.

— Visszakalandoztam a múltba. Régi képek jelentek meg előttem, olyan tisztán, mintha mozivásznon idéztem volna őket. S most kételkedem az érzékeimben, a bajnak tulajdonítom a kábulatot, a szédülést, amit Viktor tiszta, csillogó, zöld szemei okoztak. Nagyszerű társnak bizonyult, korrekt, intelligens embernek ismertem meg. De mastanábari elhatalmasodott rajtam valamiféle bizonytalanság. Lehet, hogy lelkiisme- ret-furdalásom van? Igyekszem elűzni ezeket a gondolatokat magamtól, de minduntalan visszatérnek. Gyötrődöm. Kétségek mardosnuk. Legutóbb azt kérdezte Viktor, hogy tudom-e, milyen dolog árnyéiban élni? Örökösen bújkálni, hazudozni, szürke* 1 verébhez hasonlítani.

S közben kifejezéstelen szemekkel nézett. Megremegtem a gondolattól, hogy esejleg elveszítem. De nem tudtam mit válaszolni. Keserű szájízzel búcsúztunk.

i nem találkozíi/ztUtl tunk Bűntudat mardos. Talán hibás voltam, hogy a sajátomnak tekintettem? Gyakran felidé- ződik bennem az arca, kedves mosolya. S egy eltékozolt élet szomorú emléke, a magamé. mindaz, ami kisikl,ott a kezemből. Holnap hazautazom. A bizonytalanságba. Talán még , fogunk találkozni.

Azt hiszem, csakis önmagámra számítok. Az emberek elhagyhatnak, de az emlékek j sohasem.

Hirtelen állt fel. Révedező pillantással nyújtott kezet. Aztán ellibbent Ügy. ahogyan jött... Doros László