Észak-Magyarország, 1975. szeptember (31. évfolyam, 206-229. szám)
1975-09-17 / 218. szám
1 \ Köszönet és fizetség... q zeptember másodikétól, 0 — tehát már több mint két hete — ismét diákok ezrei népesítik be To- kaj-Hegyalján és a megye más tájain a gyümölcsösöket, a csemegeszőlő-táblákat. Ahogy ez már évek óta ilyenkor ősszel szokás. Néhány nap múlva pedig — az igazi nagy szölőszürethez és az őszi betakarítás nagy haj_ iájához megérkeznek majd a gazdaságokba katonafiaink is. Szállítóeszközök százai, középiskolások, egyetemisták ezrei segítenek, hogy a nagy gonddal, nehéz munkával megtermelt értékek időben biztos helyre kerüljenek. Az eddig ugyancsak szeszélyes időjárás arra enged következtetni, hogy a szürettel, a betakarítással sietni kell, tehát igen jól szervezett, gyors munkára van szükség. Különösen a szőlő- és gyümölcsszüretet tette sürgőssé a már eddig lehullott csapadék. Nem mindegy hát, hogy a tsz-tagság, a mezőgazdasági üzemek dolgozói mellett milyen, kedvvel, mi. Íven intenzitással dolgoznak azok, akik az iskolapadot és más munkahelyet, elfoglaltságot cseréltek és cserélnek fel a határral, a betakarítási tevékenységgel, A kedvet, az intenzitást fokozni pedig sokféléként lehet — és tegyük hozzá kell is! (Az elmúlt évek néhány tapasztalata legalábbis err.e utal.) A termelőszövetkezetek, állami gazdaságok már az elmúlt őszön sem „takarékoskodtak” a köszönettel, az elismeréssel, — azokkal szemben, akik segítették a ; szüretet, a betakarítást. A 1 diákok, egyetemisták a meleg fogadtatás mellé meleg védőitalt, — a katonák, vállalati dolgozók pedig meleg ételt, jó ellátást kaptak. A ! legtöbb helyen pontos és igazságos volt a teljesítmény mérése, elszámolása is. De még nem mindenütt. Különösen a diákok szülei panaszolták, hogy a gyerek ele annyi ellenszolgáltatást sem kaptak, amennyibe a plusz étel, a plusz „ruhafogyasztás” belekerült. Jó lenne, ha az idén már semmilyen tekintetben sem lenne panasz. Ha minden gazdaságban hiánytalan, az elvárásoknak megfelelő lenne a fogadtatás, a bánásmód, a köszönet és a konkrét munka ellenértékének megfelelő a fizetség is. A nnál is inkább, mert a termés minél gyorsabban és minél jobb mi. nőségben történő betakarítása a népgazdasági, a közös érdek mellett elsősorban az adott termelőszövetkezeti tagság, a gazdaság kollektívájának érdeke. B. S. A postásszakszervezet a nagycsaládosokért Példamutató gondoskodás, a nagycsaládosok sokoldalú segítése jellemzi a Postások Szakszervezete, a gazdaságú vezetés tevékenységét. A szakszervezet központi, vezetőségének határozata értelmében egyik ilyen formája a segítésnek, hogy minden évben két alkalommal — augusztus végén és decemberben — segélyben részesítik a háromnál több gyermeket nevelő szülőket és a gyermeküket egyedül eltartókat. Egy-egy gyermekre személyenként augusztusban 400, decemberben 300 forintot kapnak a szülök. A Miskolci Postaigazgatóság területén az elmúlt napok során 240 dolgozó részesült összesen 283 600 forint összegű segélyben. A segélyre azok voltak jogosultak ez évben, akiknél az egy főre számított családi jövedelem nem haladta meg az 1200 forintot. Jó munkát végez a takta- harkányi Petőfi Tsz cukorrépatábláin a Hcrriau repa- ásó és l'ejclögép. A nehéz talajon is gyorsan halad, minden répát „kiemel” és jól is „fejel” a nagy teljesítményű, korszerű gép. (Tudósítónktól) A MÁV Miskolci Igazgatósága fontos feladatnak je. lölte meg a takarékosság fokozását. Az e téren elért eredmények önmagukért beszélnek. A kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny eredményeiképpen az előirányzott önköltség-csökiken. tési tervet az igazgatóság eddig 105 százalékra teljesítette. Ez több mint 30 miliő forint megtakarítást jelent. Az igazgatóság intézkedési ' terve — az elmondottakon kívül még számos tennivalót tartalmaz. így például, meghatározta azokat a feladató, kát, amelyeket a KISZ KB felhívása nyomán a hulia- dékvas-gyűjtés érdekében meg kell valósítani. Az igazgatóság gazdasági és politikai vezetőinek együttes felhívása a várakozásnak meg. felelő eredményt hozott. Főként a fiatalok és a szocialista brigádok jártak élen a vasgyűjtésben. Az akció végén összesen 812 mázsa vasat, 564 kilogramm színesfémet és 316 kilogramm ólmot adtak át a vaskohászat részére. A legjobb eredményt a miskolci vontatási főnökség és a miskolci biztosító- berendezési fenntartási főnökség dolgozói érték el. Fekete László i I Kicsit sok...! i i i A telefonvonal túlsó végén i közügy ösztönzi a bejelentőt, i — Felháborító, ami a Sajói széni pót éri Üveggyárban tör- 1 ténlk. A vasúti kocsik 10—15 1 napig is ott állnak kirakati a - 1 nul. Emiatt csupán augusztus* ban két és fél millió forint ko- | csiálláspénzt fizettek . .. A bejelentésben volt egy kis . pontatlanság: a kocsiálláspénz , nem két és fél millió, hanem , ..csak” 2 033 180 forint volt, az i előző havi 143 G76 forinttal i széniben. i Több mint 2 millió forint! i Hiba lenne nagy vétket kc- i rés ni. Higgyük el, hogy az 1 üzemben, ahol rekonstrukció 1 folyik, nincs elég tér a várat- 1 lanul, a nagy tételben befutó 1 alapanyag kirakásához, nincs , elég raktár a tároláshoz. De , hát csak sok ez a kocsiállás- , pénz, s ettől is nagyobb baj, , hogy hosszú napokon át meg- i rákva állnak a vasúti kocsik. i amelyekre másutt rettenetesen i nngv szükség van. Meggyőző- i elésünk, hogy kisebb költség- i gél, ideiglenes tárolóterek, szi* nck létrehozásával, a kirakás- 1 hoz biztosított bérrel, prémi- 1 liiumal ez kevesebbe került 1 volna. Igen. hiszen úgy liír- J ük, hogy a kirakáshoz is, oly- , kor Miskolcról keli rakodó- , munkásoknak kimenniük . . . , Ogv látszik, hogy kívülálló i embereket nagyon nyugtalanft- i ja a gyár gondja. Mindegyik a i maga mód ián segíteni akar. i Nem hisszük, hogy a gyárban t nem lenne, vagy nem lett. vol- > na a baj elhárításához több 1 tartalék, több erő. 5 CSB Csúcsforgalom a Matyóföld Áruházban A mezőkövesdi Matyóföld Áruházban valóságos őszi csúcs- forgalmat eredményezett a szövetkezet vezetőinek dicséretes árucseréje, amit a baráti Cselr-i dovákia egyik szövetkezetével bonyolítanak le. A szlovák áruházi hetek első felében több millió forintos forgalmat bonyolított le az áruház a szomszédos ország áruinak gazdag választékából. (Fotó: Sz. Gy.) TELEX ÁRADÁS Ál-adás pusztít Mexikó északkeleti partvidékén. A víz 50 ezer hektár termőföldet és több tucat falut árasztott el. 25 ezer embert kitelepítettek. TIGROSZLÁN A Japánban levő Tennb- ji állatkertben hétfőn kimúlt a tigris és oroszlán kereszteződéséből született harmadik tigroszlán is. Első ízben történt meg a két állatfajta keresztezése, de az egy hete született három utód életképtelennek bizonyult. BÉKEMENET A haladó nyugatnémet közvélemény képviselői Wiesbadenben békemenetet tartottak hétfőn. A felvonulók síkraszálltak a helsinki záróokmány elveinek érvényesítése mellett. FÖLDRENGÉS A kora reggeli órákban tegnap földrengés rázta meg a jugoszláviai Crna Gora partvidékét. A közepes erősségű földmozgás nem okozott károkat. SZTRÁJK Huszonnégy órás általános vasutassztrájk kezdődött hétfőn este Olaszországban. A vasutas dolgozók munkakörülményeik megjavítását követelik. Korai szüret Bükkalján A szüretnek mindig vidám a hangulata. Meg akkor is, ha a mostoha időjárás megtizedelte a gazdagnak ígérkező termést. Sajnos így volt ez az elmúlt őszön, s így van ez most is ifjabbik borvidékünkön, a Bükkalján. Előbb jég verte, majd a szürke rol- hadás pusztította az ültetvények zömét. Sályban, Tibolddarócon, s a szeutistvániak cserépváraljái szőlőjében 50—G0, sőt egyes tábla*:on 70 százalékos jégkárt emlegetnek, s ráadásul a gyors rothadás miatt minden eddigi szüretnél két héttel korábban kellett megkezdeni a termés mentését. A sietség most hektáronként szőlőfürtök mázsáit, Bükkalja-szpr- te több ezer hektoliter bőr megmentését jelentheti. A minőség, a cukorfok, szerencsére már most is jobb, mint tavaly, a szüret kezdetén volt. A sályi Bükkalja Tsz-ben és Tibolddarócon, a Rákóczi Tsz szőlőiben 500—500, a cserépváraljai ültetvényen több, mint négyszázán szüretelnek. A feldolgozókban szinte éjjel-nappal tart az (izem. Telnek a bordók, must iMnlúak a pincesorok, s bármilyen korai is a szüret, jó nedűket ígérnek a biikkaljaj bortermelők. A legjobb ütemben, a legszervezettebben a Mezönagyimbályi Állami Gazdaság gyönyörűen gondozod bükkaljai szőlőiben halad a szüret. A tibolddaróci Rákóczi Tsz feldolgozójában napi ezer mázsa szőlő levét tudják kipréselni. A muskotály és a rizling-szil- váni leve már a hordókba került. (P. S.—Sz. Gy.) Héíszáz iparengedély vár gazdára Egy gázkazán nyomában Vasárnap délelőtt. A tapolcai végállomásra begördülő autóbuszról hátizsákos, sportosan öltözött férliak és nők szállnak le. Turisták. Az erdő borította hegyoldal felé igyekeznek. Gyönyörködni a természetben, teleszívni magukat friss levegővel, s kipihenni a hét fáradalmait. Nézelődünk., sétálunk az ég felé törő, karcsú nyárfák alatt. A 29. számú Általános Iskola udvarán két férfi töri a betonitömböket, bontja a falat. Szerszámuk csak véső és nagykalapács. A por száll, rárakódik izzadtságtól fénylő csupasz felső testükre, s fehér lepellel takarja be a hajukat. — Ilyenkor dolgozni ... — szólunk oda a serénykedök- nek. — Sietnünk kell — feleli a fiatalabb, s pillanatnyi pihenőt enged fáradt izmainak. .— Kétszázötven kisiskolás érdekében szeretnénk mielőbb befejezni a munkát. ★ Az iskoia széntüzelésű kazánja erősen szennyezte már az üdülőövezet levegőjét. A Miskolci városi Tanács művelődésügyi osztálya tavaly adott egymilliót a fűtés korszerűsítésére. Kicserélték már a radiátort, és elkészítették a gázvezetéket az iskola napközijében. Ez évre maradt a legfontosabb: a gázkazán beépítése, — A régi kazánt a fűtési szezon végén kiszerelték — . tájékoztat Török Lászlóné 1 gazdasági vezető. — Csakhogy a felkért vállalatok sorra nemmel feleltek, j Egyetlen választásunk maradt: kisiparossal elvégeztetni a munkát. Többen megnézték, volt, alti hozzá is kezdett, végül mégis vette a kalapját. Deák Jenő kőművesmester azonban megkötötte a szerződést. Sőt, az abban rögzített október 30-a helyett vállalta, hogy legkésőbb szeptember 20-ra üzembe helyezi a kazánt. — Állni akarom a szavamat. Éppen ezért szombaton, gyakran vasárnap is dolgozunk — mondja a mester. — Rágondolni is rossz, mi lett volna a gyerekekkel a fűtetlen tanteremben... — sóhajt a gazdasági vezető. Most már bizonyos: télen is zavartalanul tanulhatnak. ★ Csatári Ernő, a Kisiparosok Országos Szervezetének megyei titkára nyilatkozza: — Borsodban 4680 kisiparos dolgozik, 102 szakmában. Köze] 95 százalékuk lakossá- gi szolgáltatást, vegez. Változatlanul nagy szükség van a munkájukra, s még több kisiparos is kellene. A me- j gyében csaknem 700 iparén- 1 gedély vár gazdára. Kolaj László I Báránvexport A hernádvécsei Búzakalász Termelőszövetkezetben az állattenyésztés egyik legjövedelmezőbb ágazata a juhtenyésztés. A gazdaságban — ahol 940 darab az anyajuh- állomány — két év alatt háromszor elletnek. . és a szaporulatot tejesbárányként, értékesítik. Húsvétkor 856 tejesbárányt szállított a szövetkezet Olaszországba. Halálos balesetek Kisbér községben Morvái Janos 58 éves fuvaros lovai megbokrosodtak, elragadták a kocsit. Morvái leesett, s olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. Tivadar és Gulacs között egy útkanyarban Kiss Ferenc Zoltán gépkocsivezető, újíchértói lakos figyelmetlen vezetés közben tehergépkocsijával megcsúszott az úttesten és az árokba borult. Olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. Szalonnás Zsuzsanna 23 éves targoncavezető Cegléden egy villás targoncával elgázolta Dará- njri Fercncnc 2G éves segédmunkást, aki olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. A felelősség megállapítására vizsgálat indult. Pétervásár község halárában Juhász László 18 éves villanyszerelő, szajlai lakos motorkerékpárjával gyorshajtás következtében az árokba borult. A motorkerékpár vezetője és utasa, Tulálc László 20 éves gépkocsivezető a helyszínen meghall. Nyistjár András gépkocsivezető, békéscsabai lakos Kecskemét határában tehergépkocsival az úl- széli fának ütközött. A baleset következtében a tehergépkocsi utasa, dr. Prokovitscli Ottó G4 éves nyugdíjas, ‘békéscsabai lakos olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. A gépkocsi kísérőjét, Szakszi „György 25 éves békéscsabai Ifik őst súlyos állapotban szállították kórházba. A tehergépkocsi vezetője ellen eljárás indult. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztői W1 RTB LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. n, 13. sas. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ! 36- 132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpoliti kai rovati 16-035. Pártrovati 16-078. Belpolitikai rovati 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049 Munkásleve lezés, panaszügyek: 16-048. Kiadja: a Borsod megyei Lapki adó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pt. 178. Felelős kiadót VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: s helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint Index; 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN