Észak-Magyarország, 1975. szeptember (31. évfolyam, 206-229. szám)
1975-09-21 / 222. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1975. szept. 21., vasárnap A lengyel fiú Ritkás, szőke . szakállán meg-megcsillan a tábortűz parazsának fénye. Aztán a mosakodás után fáradtan, de mosolyogva, a győzelem örömétől vidáman kuporodott a többiek mellé, ö volt a harmadik tagja a barlangász ügyességi versenyt megnyert Vegyész-csapatnak. Boldogan mosolygott, mint a többiek s bár a beszélgetés nehezen ment — ki tudott itt perfekt lengyelül?! —, de azért sikerült,: — Ismerted már a magyar barlangokat? — Nem, sajnos nem. Most vagyok először Magyarországon. Az itteni testvérklub meghívására érkeztem a vándorgyűlésre és a barlangi túrákra. Én a Katowicéi Barlangkutató Klub tagja vagyok. Nálunk is igen sok feladat hárul a fiatalokra, de úgy látom, itt még többen vannak. És ismervén — a különböző tájékoztatókból — az itteni viszonyokat és lehetőségeket, úgy érzem, nehéz feladatok hárulnak rájuk. — Hogy érezted magad, az ismeretlen barlangokban? — Nagyon jól. A magyar barlangok, és főleg az itteniek szépek és érdekesek. Képződményeikben, kialakulásukban és járataikban is mások, mint a mieink. Ügy érzem változatosabbak, sokszor nagyobb felkészültséget és igénybevételt kívánnak a barlangkutatóktól, mint a lengyel hegységekben levők. — Megyénkben melyik barlangokban jártál? — Néhány napig Jósva- főn vendégeskedtem, a VITUKI-nál. Innen jártuk be a környéket. Természetes, hogy először a Barad- lát néztük végig. Kíváncsi voltam minden egyes részletére. Azokra is, amelyek a nagyközönség elől el vannak zárva. Igaz ezek nagyon nehezen járhatók, de ez a számomra külön öröm volt. Mondhatom, csodálatos az egész barlangrendszer. Azután voltam a Vass Imréről elnevezett barlangban is. Ez is tetszett, mert érdekesek a képződményei. Kíváncsian várom, a mostani, újabb feltárások eredményeit. Voltam a Meteor- oarlangban is, ahol éppen egy kisebb csoport végzett kutatómunkát — A verseny a Bükk- fennsikon zajlott. Itt csak egyetlen barlangban voltál. Mi a véleményed? — A Vizes barlangba szívesen lemennék még egyszer versenyen kívül, hogy minden egyes részét tüzetesen megismerjem. Roppant izgatnak azok a technikai lehetőségek, amelyekre egy jól képzett barlangásznak szüksége van a bejáráshoz. Ez a nedves, vízfolyásokkal tarkított, meredek kürtőkből, szifonokból álló barlang sokoldalúságot igényel, itt lehet tanulni. Lesz miről mesélnem otthon a társaimnak. Körben karbidlámpák fényei villantak. Egy-egy újabb csoport készülődött a leszállásra, újabb barlangokba. A húszegynéhány éves lengyel fiú, Obregbski Andrzej boldog mosollyal mesélte élményeit. S otthon az elbeszélések a megyénkben tapasztaltakról újra kezdődnek. így alakul hírünk a világban ... (vásárhelyi) Akác István: Szívem körül Nem sietek, csak hadd siessenek a vad törtetés géniuszai, — szememben szeptemberi reggelek ragyognak és az éj csillagai. Szívem körül az érthető arány emberséges, szép szigora forog, nem vacogok az önzés aranyán: — örök lázával átölel a jog! Rékassy Csaba munkája Az első megdöbbenés akkor fogja el a Sárospatakra érkező kirándulókat, turistákat, amikor a vasútállomásról a szépen gondozott iskolakerten áthaladva, az ókollégium előtt megállnak. Hangosan bosz. szankodnak ugyanis azon, hogyan hagyhatták az illetékesek ennek a 444 éves, nagy hírű iskolának a falait ennyire omlásnak, pusztulásnak indulni. Hiszen lepedőnyi foltokban hulltak és hullanak állandóan a törmelékek, vakolatdarabok, veszélyeztetve jelenleg is az arra járók testi' épségét. Bent az ősi kollégium udvarán még nagyobb meglepetésben van részük. A gimnázium épületének és udvarának a fele el van kerítve azon a címen, mintha ott valamiféle 'restaurálás folyna. A kíváncsi érdeklődő aztán megtudja; éppen egy kis „jubileumra” érkezett, mert kereken öt esztendeje, hogy az építők „felvonultak”, de a csigabiga olimpiai győztes lehetne • ahhoz a bosszantó lassúsághoz képest, amit a vállalat produkál itt fél évtized óta. Pedig az építőiparban éppen a tavaszi és nyári hónapok a leghosszabbak a munka szempontjából, s itt ez a termékeny időszak ment semmibe — „tervmódosítás” címén. Augusztus végén pár napig dolgoztak itt néhányan, de csak azért, hogy a bejárati folyosószakaszt helyreállítsák, különben szeptember elsején a tanárok és a diákok be sem tudtak volna jönni a használható „fél-gimnáziumba” sem. Bent az udvarban elvadult állapotok fogadják a látogatókat. A sok építési anyag ott van ugyan felhalmozva, ki tudja mióta, de építőmunkának sehol semmi nyoma. Így aztán nem meglepő, hogy az elmúlt hét hónap alatt a hatalmas homokdomb tetején a sok gaz, dudva, laboda, kutyakapor méter magasra nőtt. A kiszedett ablakokon pedig a fecskék, verebek szabadon röpködhettek ki-be, s zavartalanul verhettek tanyát az ősi iskolában. A málladozó falak külső hasadékaiból süvöl- vény fácskák integetnek felénk, mintha csak jelezni akarnák, hogy kimondhatatlanul jól érzik magukat ebben a háborítatlanságban. Fent a nagykönyvtár oromzatán, kéi emelet magasságban pedig két gyönyörűen fejlett napraforgó bontogat magabiztosan. Az egyik már meg is érett, bölcsen lehajtja hát a fejét, a másik még frissen mosolyog sárga tányérarcával a nap járásának irányába. Szép példány mind a kettő, jól mutatnának kint a határban is. Az újabb és újabb átadási határidők eredmény nélkül elmúltak, így a tanítást kénytelenek voltak — immár hatodszor — hihetetlenül nyomorúságos körülmények között megkezdeni. A fél épület természetesen nem elegendő a. 24 tanulócsoport, a különböző fakultatív foglalkozások, az igazgatói iroda, tanári szoba számára. Hol vannak még az előadói termek, szertárak, könyvtár- szobák? Így fizikai, kémiai kísérletekről ebben a tanévben is csak nagyon szerény körülmények között lehel szó, hiszen a szertári anyagokat, a sok értékes könyvet béréit raktárakban kellett összezsúfolni. Ezek évek óta ott porosodnak, rozsdásodnak, pusztulnak. Hogy az anyagi értékveszteségen túl milyen kárt jelent ez a nagy hírű iskola oktató-nevelő munkájában, azt fel sem lehet mérni. Igen dicséretes az a/ nagy erőfeszítés, amelyet az igazgatóság és a nevelőtestület kifejt, hogy a tanulmányi színvonalat a mostoha körülmények ellenére is tartani tudják. H. .T. A víz9 a hajó és az ember — ÖTVEN ÉVÉHEZ közeledve az ember, különösen, ha hajós, kev.és gyümölcsöt eszik. így hát nem csoda, hogy amikor most megettem egy szem szilvát, az ízéről a gyerekkorom jutott eszembe. így kezdi a beszélgetést Dargó István, a folyójukon, a Bodrogon és a hajójukon, a Tarcalon. Mert így beszél róluk: „A mi Bodrogunk, a mi Tarcalunk". \ — Itt születtem Tokajban, ahol a két folyó, a Bodrog és a Tisza találkozik, — folytatja. — Az apám is víziember volt, de korár. elhalt, így a mesterséget-emberséget nagybátyámtól, Patari Istvántól tanul tam-örököltem, aki még a Vihar, a Géza és a Szalmái' gőzösökön szolgált. Gyerekkoromat, fiatalságomat is itt töltöttem, ezeken a vizeken. Azóta volt alkalmam megismerni őket, tudom, hogy milyen áldás és csapás, mennyire kenyerünk és mérgünk a víz, a folyó. Mert nélküle nehezén képzelhetni el az emberi életet, de van. amikor emberi életet rabol! Soha nem fogom elfelejteni annak a néninek az ijedt arcát, könyörgő szemét, görcsösen markoló kezét, akit negyvenötben, a front után kimentettem fuldoklásából. A Tisza-hidat építettük itt, Tokajnál. Én mentőcsónakos voltam. Nem sokat gondolkodtam, amikor láttam, hogy a néni becsúszott a partról és a víz sodra elkapta. A kis halászcsónakba nem emel- ‘hettem be, így csal: bele kapaszkodhatott és vontatta magát, amíg a parthoz eveztem. Még a térdig érő vízben is mereven markolta a csónak szélét... És az árvizek!, Amiket ugyancsak megszenved a hajós ... Most szép csendes időnk van, ilyenkor kellemes hajózni. Még éjszaka is mehetünk a holdvilágnál. Most szépek a folyók. Szépen él a mi Tiszánk, a mi Bodrogunk. Dargó István 29 éve áll, mint hajós az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szolgálatában. Azóta járja a Tiszát és a. Bodrogot. — Az ember azt gondolná, hogy a vív. víz, a folyó folyó, egyre megy — mondja elgondolkodva. — Pedig különbség van közöltük. A Tiszáról a sok hordaléka miatt azt mondják, szőke. A Bodrogot, amíg nem volt szeny- nvezett, úgy emlegették, hogy kék. A Tisza lassú, a Bodrog, a Tisza lánya fürgébb, sebesebb. A Tiszának a harcsa volt a jellegzetes hala, Dargó István hajóvezető a Bodrogé a ponty. De süllő is volt benne. Ezért szoktuk mondani, süllőt sülve, ootykát főve. Így jó. A Tisza- mentén a fűz- és a nyárfa- félék nőnek, a Bodrog partján meg sok a csipke-, és a kökénybokor. A legnagyobb különbség azonban a két folyó között, hogy a Tisza születik, forrásból. A Bodrog nem születik, hanem lesz, méghozzá áz Ondava, a Latorca, a Labore és az Ung ölelkezéséből... A Tárcái vezetőfülkéjében, ahol beszélgetünk, most csend van. Nem dolgoznak alattunk a motorok, üresek a hálófülkék, még csak a rá- dói sem szól. — Ezt talán a Tisza legjobb hajója — mondja a gazda, és ráteszi a kezét a nagy kormánykerékre. — Ba- líítonfüreden épült 1962-ben. Az 50 tonnás motorhajónak 300 lóerős motorja van. Amióta megkaptuk, ezen szolgálok. Jó hajó. Szép az alakja, alkalmas a felépítése, korszerű a berendezése. Sekély vízen is jól lehet manőverezni vele. VÉGIGSÉTÁLUNK a patika tisztaságú hajón, lemegyünk a meredek, szűk lépcsőn a kis szalonba, a legénységi hálóba és a kis konyhába, étkezdébe. A falakon szocialista brigád kitüntetésele, oklevelek, az egyik polcon rádió, a másikon tévékészülék, könyvek, újságok. A hajóvezető fülkéjében belelapozok Dargó István Hajós szolgálati könyvébe. Ezt olvashatom: „Személyle- írás: Termete: 165 centiméter. Arca: hosszas. Szem: barna. Haj: barna. Iskolai végzettség: 4 polgári”. Aztán a szolgálati könyv utolsó oldalának egyikén még ezt: „Az előírt öt (5) hasty- phus elleni védőoltást megkapta ...” Az imént olvasott személyleírás jár az eszemben, miközben nézem a hajóvezetőt. Alacsonyabbnak tűnik, mint ahogy a szolgálati könyvben olvastam, haja is őszes már és mintha egykoron barna szeme is megfakult volna. És még az jut 1 eszembe, amit nagybátyjáról mondott* a leitől a szakmát, • mesterséget, emberi tartást, a víz szeretőiét, a vízhez, a munkához való hűséget és mint kommunista, a politikai magatartást is tanulta-örökölte. Amikor az imént a nagybátyjáról beszélt, úgy emlegette, hogy „Kisöreg”. És akkor eszébe sem jutott, hogy ő, Dargó István is már kisöreg lelt. Mert így beszélnek róla volt tanítványai, beosztottai. Kint, a fedélzeten egy darabig szótlanul figyeljük a fecskék cikázását közvetlenül a víz felszíne felett. — Legelnek — mondja csendesen a hajóvezető. — Nemsokára elmennek. Hiába, ilyen az élet. A mi életünk is. Vándorolunk mi is. Hajnalban érkeztünk, délután újra útra kelünk. Én is haza ugrok még, köszönök a feleségemnek, és egyben el is köszönök tőle néhány napra. Kotrót vontatunk majd Tiszabura alá. ZÉMAN ISTVÁN, a gépész. Pethő Attila, a gépkezelő, és Lénárt Ferenc, a matróz tér vissza a hajóra. Ölt már megjárták az otthont. újra útrakészek. A hajóvezető néhány utasítást ad a felkészüléshez, aztán nekem meg ennyit mond: — A vízen csak úgy lehet élni, dolgozni, ha rend van á hajón. És ha rer.d van az emberekben . .. Szöveg: Oravcc János Kép: Laczó József i isptp vH két eadtt ispifen I
