Észak-Magyarország, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-28 / 201. szám

HZ védnökségi sántít Minek Leiitvánsku Túl az 5 mill Ma, a délutáni órákban KISZ védnökség! napok kez­dődnek Leninvárosban. Az ország kiemelt nagyberuhá­zásain védnökséget vállaló KISZ-fiatalok delegációinak részvételével több város kül­döttsége vesz részt az au­gusztus 31-ig tartó rendez­vénysorozaton. A KISZ véd- nökségi napokat ma délután 15 órakor Újvári István, a Leninvárosi Pártbizottság titkára nyitja meg. Azt kö­vetően Szabó Pál, a megyei KlSZ-bizottság titkára tart előadást. Az első napi programban fotókiállítás, sportkupa, asz­talitenisz-döntő, valamint klubprogram is szerepel/ A KISZ védnökség! na­pok rendezvénysorozatán a Százhalombattáról, Pécsről, Paksról, Kazincbarcikáról és Szegedről érkezett fiatalok augusztus 29-én az országos hegesztő vetélkedő területi döntőjén vesznek részt, ame­lyet a 106. számú Szakmun­kásképző Intézetben rendez­nek. Azt követően Leninvá- ros és Kazincbarcika fiatal­Terület A minap értekezleten vol­tunk, s az egyik vállalat- vezető ismertetve kis üze­mének gazdálkodási ered­ményeit, amiatt panaszko­dott, hogy az utóbbi idők­ben „lent a területen" mun­kaerőgondjaik vannak. Hadd mondjuk meg gyor­san, hogy a „lent a terüle­ten" kifejezés valójában azt jelenti, hogy a mun­káshiánnyal küszködő üzem a központi irodától —, ahol a vezetőség „székel" mind­össze 500—600 méternyire lehet. De nem a fél kilomé­ter miatt tűzzük mindezt tűhegyre, hanem a „terü­let” szó bántó^ értelmű használata üti meg mind sűrűbben a fülünket. Mert tessenek csak megfigyelni: mostanában a budapesti üzemek, vállalatok, intéz­mények vezetői szemében és szóhasználatában a me­gye, vidéki város, község — csak „terület”. Hasonló­képpen a megyeiek, városi­ak számára sincs manap­ság falu, község, tanya — csak „terület”. Sőt — uram- bocsá —, ha egy tsz irodá­ja a falu vagy város köze­pén van. az irodisták úgy beszélnek a halárban szán­tó-vető traktorosokról, hogy kint a „területen” jól ha­lad a munka. így szűkít­jük, szürkíijük nemcsak a mindennapi beszédben, ha­nem a hírlapi, rádió- és tv-nyilatkozatokban is édes anyanyelvűnket. ' Valami­kor, valahol „fent” elkezd­ték használni — helytele­nül — a ..terület” szót, az­tán azt gondolván, hogy ez a „szakszerű”, ez a „di­vatos” beszéd, átvették tő­lük a középfokú szakem­berek. kisebb rangúak, őket utánozták, a többiek. így hát nem csoda, ha mosta­nára teljesen elburjánzott lent — a „területen” is ... (hej) jai között vetélkedő zajlik le. A pénteki programot sportműsor és kultúrműsor zárja. Augusztus 30-án a le­ninvárosi fiatalok társaságá­ban az országos kiemelt nagyberuházásokon dolgozó KISZ-fiatalok küldöttsége megtekinti a leninvárosi ki­emelt nagyberuházásokat, a Tiszai Hőerőmű és a Tiszai Kőolajfinomító Vállalatok építési munkálatait. A láto­gatás után a KISZ-fiatalok aktívaülést tartanak, ame­lyen Kéri András, a KISZ Központi Bizottság ifjúmun­kás osztályának vezetője tart előadást. A rendezvénysorozat ne­gyedik, és egyben befejező napja egész napos járőrver­sennyel kezdődik. Mintegy 35—40 csapat versenyez a jobb szereplésért. A védnök- ségi napok zárása délután 15.30-kor történik. Szabó Pál, a megyei KlSZ-bizott- ság titkára búcsúztatja el a / találkozó résztvevőit. Több mint 20 éve, 1955. január 15-én kezdte meg termelését a Lenin Kohá­szati Művek középhengerdé- je. Az eltelt időszak alatt itt gyártott különféle idom­acélokból és szelvényekből a világ 'számos országába exportáltak. Az üzemrész dolgozói nem­rég jelentős esemény része­sei voltak: kihengerelték az 5 milliomodik tonna acélt. Az évi 300 ezer tonna kapa­citású üzemben egyébként a jövő hónap elején nagyjaví­tásra kerül sor. Példa nélküli bűntény Hihetetlen és példa nélkü­li bűntényre derült fény: elrabolták Fellini, Pasolini, Damiani és Francesco Rosi készülő filmjeinek tekercseit. A rablás a Technicolor film­laboratórium római raktárá­ból történt, feltehetőleg augusztus 15-é körül, amikor a személyzet szabadságát töl­tötte és az intézmény telje­sen elnéptelenedett. Csak most fedezték fel, amikor i egy technikus másolatot akart készíteni egy részlet­ről. Mivel az anyagot semmi­lyen célra nem lehet fel­használni, feltételezik, hogy a rablás zsarolás 'céljából történt. Az Országos Széchényi Könyvtár Guszcv utcai könyvrestauráló laborató­riumában a Nemzeti Könyv­tár külön gyűjtemény ct — régi színlapokat, térképe­ket, plakátokat, az egyhá­zi gyűjtemények legérté­kesebb könyveit — restau­rál já.lt. Évente kb. 80—100 darab muzeális érté.kű, megrongálódott anyagot ja­vítanak ki. Képünkön: is­meretlen, XV. századból származó reneszánsz kötés restaurálását végzi Gálos Gáborné. Siarsztkutatők Borsodban Levegőben a Szirén Hazánk felszabadulásának 30., valamint a Baradla-bar- lang feltárásának 150. év­fordulója alkalmából au­gusztus 26. és 29. között ha­zánkban rendezik meg a nemzetközi karsztkutató kon­ferenciát. A tanácskozáson a világ minden tájáról mint­egy másíélszáz szakember, kutató vesz részt. A buda­pesti szakmai tanácskozás után a program egy része Borsod megyében zajlik le. Eszerint 28-án, ma, Lillafü­redre érkeznek a nemzetkö­zi konferencia résztvevői, ahol látogatást tesznek az Anna mésztufabarlangban, este pedig Aggtelekre láto­gatnak, ahol a Baradla-bar- lang hangversenytermében dr. Jakucs László egyetemi tanár, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társaság el­nökségi tagja emlékezik meg a világhírű barlang feltárá­sáról. Holnap a konferencia résztvevői tanulmányi kirán­dulások keretében túrát tesznek a Baradla- és a Bé­ke-barlangban, valamint ellá­togatnak a VITUKI jósva- fői kar&ztvízkutató állomásá­ra, Délután a miskolc-tapol- cai barlangfürdővel ismer­kednek. / A nemzetközi konferencia résztvevői közül többen részt vesznek a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társaság augusztus 30. és 31-én Mis­kolcon sorra kerülő évi ván­dorgyűlésén. Színes ív-műsor ffirdőzőknek Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság több nagy tel­jesítményű motorcsónakkal rendelkezik, amelyeket elsősor­ban az úgynevezett vonalbejárásoknál használnak. Szirén ne­vű kis hajójukat a napokban tették vízre Tokajban, az igaz­gatóság bodrogi kikötőjében. Még javában tart a nyári fürdőzési szezon. Ezt bizo­nyítja az is, hogy a forró kánikulai napokhoz képest szinte alig csökkent a mező­kövesdi fürdő látogatottsága. Különösen kedveltek az esti fürdőzések. Mire besötéte­dik, a strand előtti autópar­kírozóban általában már egyetlen szabad hely sincs. A kellemesen megvilágított medencét százak és százak keresik fel és a vízből nézik a televízió műsorát. Nemré­giben meglepetés fogadta az esti fürdőzőket, ugyanis a színesként sugárzott műsoro­kat színesben láthatták. Va­lószínű ez is hozzájárult, hogy estéről estére sokan maradnak a fürdőben a ké­sői záróra utolsó percéig. A nyertes eqy háziasszony — Ne, a nevemet ne ír­ják ki. Tudja, hogy van az... de azért csak kérdezzen. őszülő hajú, ötvenéves asszony szorongatja ölében a szatyorját. Mellette a tizen­nyolc éves fia. aki talán még jobban meg vari ille- tődve. — Mióta lottózik? — Van vagy tíz éve. Ele­inte hetente vettem. Egyszer azt mondja a postás bácsi; — nem lenne jobb neked egy előfizetéses szelvény, el­veted a gondját hónap ele­jén. Vagy öt éve három szelvénnyel játszom, előfize­tésessel. — Ki lottózik még a csa­ládban? — Csak én. Az uram azt mondta a múltkor is, — nem sok ez hetenként? De én nem hagytam magam. Mondtam, én sem szólok ne­ked a féldeciért, ez meg az én szórakozásom ... A szőke fiú csak hallgat szerényen. Itt ülnek és vár­nak a takarékpénztárban, hogy sor kerüljön a kifize­tési „aktusra”. Helyette be­szél az anyja: — ő is azt mondta min­dig, hogy hetente nyer há­rom harmincat. Különben négy családom van. ez a fiú szobafestő, két lányom van még és egy fiam. A férjem tsz-ben dolgozik. — Azt mondja el. hogyar tudta meg, hogy nyert. — Az udvaron tettem-vet- tem a jószág körül, aztán átmentem a menyemhez, aki a gyerekeket üzködi éppen. Mi bajotok — kérdem — semmi, — mondja, — csak nem hagynak békén, míg a lottószámokat* felírom .. Ha felírtad, add ide nekem is. Hazamentem, zsebemben ez-' zel a cédulával — előhúz a táskából egy papírdarabot, amire fel van írva: 13, 44, 47, 75, 86. — Még mindig megvan? — Ez meg, emlék lesz. Szóval otthon el is felejtet­tem, majd úgy délután nyú­lok a zsebembe, s megtalá­lom. Leültem, hogy megnéz­zem, tudja mindig leülök, nehogy bajom legyen, ha ... — De nem lett baja? — Jaj, én nem is tudom... a 13-as már megvan, aztán kettesem van, majd három-, négytalálat, de akkor már ugrottam fel, szaladtam a menyemhez ... Jaj, te Anci! Megölelem, megcsókolom, erre megijed a menyem, azt mondja; baj van talán? — Mert hogy nem szoktam így viselkedni. — Így volt vala­hogy. — Mit terveznek? — Ennek a fiúnak egy i kocsit ígértem. Már régen gyűjtögetek rá, most meg­veszem. A lányokat is Id kell még stafírungozni. Meg aztán van egy öreg házunk. Most veszünk, vagy építünk egy újat — a szomszéd fa­lúban. A takarékpénztárban na­gyítóval megvizsgálják a nyertes szelvényt. Minden rendben van. Egy sor he­lyen kérik az asszony aláírá­sát, csak azután tudhatja magáénak a 907 988 forint nyereményt. A 33. játékhéten ugyanis hárman osztoztak az országban az ötös találaton. — Mennyit kíván most át­venni? — kérdezi az asz- szonyt a hivatalnok. — Ha lehetne, százötven- ezret — felel az kissé bi­zonytalanul. mintegy kérő hangon. Még tahin most sem hiszi, hogy tartósan mo­solyog felette a szerencse. (Adamovics) TELEX SYMPHONIE Kedden éjjel az amerikai Cape Canaveral kilövőtele­péről Föld körüli pályára bocsátották a francia—nyu­gatnémet közös vállalko­zásban elkészített Sympho­nie távközlési mesterséges holdat. A 185 millió dollá­ros program keretében lét­rehozott műholdat Delta- típusú amerikai rakéta jut­tatta a világűrben FESTMÉNYLOPAS Ismeretlen tettesek az el­múlt hét végén 11 fest­ményt loptak el a londoni Waddington képcsarnokból — jelentette be kedden a Scotland Yard. A 127 ezer dolláros zsákmányból a leg­nagyobb egyedi értéket — 22 ezer dollárt — egy Ma­tisse szénrajz képviseli. TÜDŐ MŰTÉT Sikeres tüdőműtétet haj­tottak végre Donald Slay­ton amerikai űrhajóson, aki részt vett a Szojuz—Apollo szovjet—amerikai közös űr­repülésben. Az űrhajós bal tüdejéből egy kórosan el­változott részecskét távolí­tottak el. A műtétet végző orvosok szerint semmi jel nem mutat arra, hogy az elváltozás rákos eredetű lett volna. Öt nemzet — Argentína, Belgium, Franciaország, Olaszország, és Magyaror­szág — nyolc szobrásza vett részt és dolgozott Nagyatá­don, az idén először meg­rendezett Intersimposionon, a nemzetközi faszob'rász- láborban. Alkotásaik jközül ötöt már elhelyeztek a vá­ros határában létesített szabadtéri kiállításon. Ké­pünkön: ifj. Szabó István készülő Dőzsa-szobra. Az alkotások a város tulajdo­nában maradnak. 1 ÉSZAK MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsy Zs u 15 sz. Postacím: 3501 Miskolc pt 351 Telefonok Központ: 36- 132. 16-672. 35-380, 38-579. Titkárság. 16-886 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 10-078 Belpolitikai rovai 16-450 Kultúrrovat 16-'067 Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezés panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u l:> Posta­cím 3501 Miskolc, pí. 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213 Terjeszti a Maeyar Po=ta Elő­fizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint Index: 25655. Készült e Borsodi Nyomdában. Felelőt vezető: SZEMES ISTVÁN V

Next

/
Thumbnails
Contents