Észak-Magyarország, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-24 / 198. szám

1575. eug. 24., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 7 A tiszakeszi Messzire hallani a ha­rang szólású resicai üllő kondulását. Igaz, kiszolgál­ta már a magáét, de hang­ja most is tiszta és éles, mint annak idején, 1.908- ban, amikor idősebb Gon­dola István először próbál­ta ki az altkor még fehérre meszelt műhely falai kö­zött. Csaknem hetven éve tör­tént ez. Ö, aki 1887-től volt Tiszakeszi önálló kovácsa, már elment... De fia, örö­költe apjától a szakmát és a műhelyt. Mast nyolcvan­két éves. Nehezen mozdul már ilyenkor a kar; a láb is nehezebben parancsolja az ütött-kopott fújtatót. A műhely egykor hófe­hérre meszelt falait most vastag, szürke réteg borít­ja. A falak mellett szépen sorban a szerszámok. Fo­gók, kalapácsok, vágók; Pista bácsi a legtöbbjét még az édesapjától örököl­te. ~k Mi tagadás, rozzant a műhely. Nem is csoda, hi­szen állt mór a századfor­duló előtt is; falai között sokféle ember fordult meg, de leginkább falübeliek. Hozták élezni az ekevasat, a fejszét; patkolni a lovat. Akkor bőven volt munka. Egyik napot követte a má­sik. készültek a patkók, az ekék, a rátok és a külön­bőz" kocsivasalások. A ti­szakeszi kovácsot ismerte a nép hét határban. , A fiatalabb Gondola Ist­ván végigharcolta az első világháborút. Épségben, egészségben tért meg, . s amikor 1921-ben megnő­sült, s átvette a műhelyt apjától, nem gondolta, hogy a sors még egyszer kipró- . bálja: 1942-ben a munka­szolgálatosokhoz vonult be. Elárvult a tiszakeszi ko­vácsműhely. Gazdája vala­hol Sopron mellett ásta a fedezékeket, ,az ismétlődő légitámadások ellen. Ám a műhelyben ekkor is sokan ’ megfordultak. Vitték a szer­számokat, az anyagot, min­den mozdíthatók amit ta­láltak. Két év múlva, ha­zaértekor, csak a fújtató, az üllő s egy-két, még az apja által használt szerszám várt rá. — Szinte a nulláról kel­lett mindent kezdeni.. .• A kamrák üresek voltak, dol­gozni sem tudtam vagy fél évig. Később már, amikor élelemért sikerült mester­ségemhez anyagot szerezni, lassan elkezdhettem a mun­kát — emlékezik Pista bá­csi. — Aztán jöttek a gye­rekek: taníttatni, nevelni őket — sok munkába ke­rült ... Mostanra meg már megöregedtem. Hiába, 82 év búban, örömben, mun­kában, nem kis idő. ★ Két éve kapta meg a Kis­iparosok Országos Szövet­ségétől a szakmában eltöl­tött fél évszázad után járó elismerő oklevelet. Hogy ez alatt az ötven év alatt hányszor kondult meg tiszakeszi műhelyében a harang szólású üllő, nem számolta senki. Csengését ina már egyre ritkábban hallani. Pedig az öregben van még erő. Mi sem bizo­nyítja jobban, mint a sa­rokban halomra rakott pat­kók. — Megcsinálom • ezeket még most is, de már nem olyan az, mint egykor ... Régen egy este ötvenet is elkészítettem. Igaz, segítség is volt. Ma már csak néha jön el ide egy ismerősöm. Az a baj, hogy, ha meg- mérgeskedik, nem bírni ve­le. Makacs az, de olyan, __ hogy néha napokig is elke­rül. Sóhajt. — Régen, még ha egye­dül voltam is, mindig volt három izzó piros patkó a földön, egy meg ül­lőn ... Ma meg egy van az üllőn, és a földön is csak egy van; az is. barna. Hát így lehet lemérni, hogy öregszem. Nehéz ma mór a patkócsinálás. Pedig a fo­lyamata egyszerű. A szál­ból levágódó vas felét be kellett izzítani, azután jön a hajlítás, az árkolás, a süllyesztés és a lyukasztás. Amikor a másik felével is ugyanezt végigcsináltam, behajlítom, két kalapács között. Az öreg a patkókészítés tudományát mutatja. Mint mondja, utoljára tizenöt éve magyarázta el ilyen részletesen; akkor is tanu­lónak és nem idegennek. Azóta nem jött a műhely­be új tanuló. — Nem kell már ez a szakma senkinek — így kézről... Akik kovácsok akarnak lenni, már gépe­ken tanulják a gyárakban. Pedig szép ez a munka. Pista bácsi, aki valami­kor a 'jótól tanulta a szak­mát, ma már csak árnyéka régi önmagának. Ö mondja ezt így, hót miért kételked­nénk ... A kis, alacsony ember, aki még most is na­ponta hét órakor belép mű­helye ajtaján, mór elfá­radt. Igaz, naponta még megkondul a resicai ha­rang szólású üllő, hallják még a szomszédok, hogy dolgozik az öreg; élezi még a szekercéket és keze alatt formálódnak a patkók, de már nem úgy, mint régen. Tudja ezt ő is; ő tudja a legjobban. Dolgaitj is így rendezi. Ha a tiszakeszi ko­vács elmegy apja után, a műhely ismét elárvul. Azt mondja, a régi szerszámo­kat, a fogókat, kalapácso­kat. vágókat, a fújtatót és az üllőt mór elajándékozta a múzeumnak. Ki tudja, nem jobb-e ez így, mintha széthordanák. Így legalább nem kallód­nak el ennyi év után, s ez megnyugtatja ... Pusztafalvi Tivadar FECSKE CSABA: Van nékem Ku binlos ág csöndöl csillagos madaras Hold nyála/, gyümölcsöt pirosát hulla.jtól Féreg-vágta cjlcn galagonya vére holdas kökény bokra öszölög a dérben Harmatban mosdottál szélben törülköztél aj tőled álmaid messzibbre délebbre Virágok keszkenyők citcrás fii ríttok kiürült madarat szel űz a lombból mán Van nékem emlékem csöndülö ágaim huszonhat őszemben nem bajt ki nem baji ki Patron Nem tudnám megmonda­ni, naponta hány doboz patront használnak fel az országban házi szódavíz ké­szítéséhez. Bizonyára sokat. Elhihető, hogy nagy fonaal- viat bonyolít le mind a patronokat töltő répcelaki gyár, mind íredig az a ke­reskedelmi szerv, amely a tizpatronos dobozokat for­galomba hozza. A vevő azonban — mindezeket el­ismerve — szeretne bosszii- ság nélkül vásárolni. Már az csak hagyján, hogy elő­ször a patronokat elválasz­tó papírrácsot hagyták ki a dobozokból, most már a két sort elválasztó lemezka is elmaradt. Aztán a cseredo­bozok egyre gyengébb mi­nőségű kartonból készültek. Mind rosszabb, gyengébb lett a lezárásuk is. Nem is kell óvatlanul hozzányúlni, máris kinyílik az aljuk, pe­reg belőle a patron. Viheti a vevő haza a markában. S ha otthon megragasztja az ő hibáján kívül elszakadt dobozt, a bolt vonakodik cserélni, mondván, tőle sem veszik azt vissza. A vitákat cl lehetne kerülni: tegyék a patronokat tartó- sabb dobozokba, selejtesek­be már ne töltsenek újab­bakat. És ha mégis elsza­kad, s a vevő megragasztja, úgy inkább meg kellene nekik köszönni, mintsem kifogásolgatni, hiszen a megfelelő csomagolásról gondoskodni mégsem első­sorban az n feladata. «» Teljes rekonstrukció alatt áll az íiOO éves rudabáuyai református templom. Az ér­tékes műemlék falfestmé­nyei, tetőszerkezete, kő- és faberendezései' az évszáza- [ dók alatt annyira megron­gálódlak, hogy az Országos ■ Műemlékvédelmi Felügye- I tőség elrendelte az ősi , templom helyreállítását. Eddig több mint 3 millió forintot, küllőitek a külső munkálatokra, a festett fa- mennyezet restaurálására, a padok, a fedélszék vala­mint a tetőszerkezet hely­reállítására. Az utóbbihoz Prágából hozatott fazsin­delyt használtak fel. Az értékes műemlék tel­jes rekonstrukciója csak a jövő év végére várható, ugyanis hátra van még az orgona felszerelése és a fal- feslmónypár restaurálása. Az Alföldet járva... SOKAN VANNAK ná­lunk, akik látták Lenin- grádban a fehér éjszaká­kat, etettek galambokat a velencei Szent-Márk téren, és tudják Becsben mit és hol lehet olcsón vásárol­ni... Ezek az emberek csó­nakáztak-e már a tapolcai tavasbarlang zöldárnyalatű sziklái között, vagy hallgat­tak-e hangversenyt a fer­tőrákos! kőfejtő egyiptomi sziklatemplomokra emlé­keztető csarnokaiban? Nem valószínű! Sajnos, még mindig sokan vannak, akik nem tudják, hogy orszá­gún!: mennyi kincset, érté­ket rejt magában. Még azo­kon a helyeken is, ahol többször megfordult az em­ber, előbukkannak újabb „drágakövek”, és 'eddig nem ismert látnivalókkal találja szembe magát a tu­rista. Akik ilyenkor nyáron Szegedre utaznak, hogy megcsodálják a Tisza-parti várost, és a Dóm téren hallgassák Tiborc panaszát, vagy a fogadalmi temp­lomban Európa második legnagyobb méretű orgoná­jából előcsalt Bach-muzsi- kát, vesznek-e annyi fá­radságot, hogy bemenjenek a Dóm árnyékában meg­húzódó ; görögkeleti, szerb templomba? Pedig az 1743 —45 között épült, copf to­ronysisakkal épített barokk templom belső díszítése, a szentélyt elválasztó ikon- osztázion figyelmet érde­mel. És ebben a bizánci környezetben felcsendülő gregorián-énekek nem min­dennapi élményt nyújta­nak. Szegednél maradva, a város másik kevésbé is­mert „látványossága” az újszegedi részen található, Hortus Botanicus Un i ver­si lasis, az Egyetemi Fii- vészkert. A 20 holdas gyűj­temény —, amelyet 1922- ben, az előző évben Ko­lozsvárról Szegedre költö­zött Egyetem botanika pro­fesszora, Győrfy István ala­pított — jelenleg mintegy 6 ezer trópusi és hazai nö­vényfajtával gyönyörködte­ti a látogatókat. A mocsári ciprus „csipkelevelei” és a tüztöviscserje téglapiros bogyócsokrai éppúgy le­nyűgözőéi:, mint a tavak­ban pompázó tavi tündér­rózsák serege, vagy az ezüstfenyőkkel szegélyezett rózsakqrt, amelynél: köze­pén vörös levelű diszszilva- fák árnyékában, nádfedeles pihenő húzódik. Külön érdekessége a fü- vészkertnek a madáretető- és odúgyűjtemény, az ak­várium számtalan szivór- vónyos halacskája, és a nö­vényházak trópusi növény­világa. AZ ALFÖLDI VAROSOK közül talán Erkel szülővá­rosa, Gyula gyakorolja az idegenre a legnagyobb ha­tást. Ez a Fehér-Körös par­ii kisváros bájával, han­gulatával „megfogja” a vendéget. A városka fő idegenforgalmi vonzereje a gyógy- és strandfürdője. A 80 holdas ősparkban elte­rülő fürdő hétköznap • 5—C ezer, vasárnap 10—12 ezer vendéget fogad. A szabad­ban hét medence, az Al- mássy-kastélv egykori lo­vardájából kialakított fe­dett részben három kisebb medence várja a strandoló­kat és gyógyulni vágyókat. Már épül a pezsgőfürdő is, amelyet jövő nyárra kí­vánnak átadni. A sörbarna, 71 fokos gyógyvíz összeté­telénél fogva elsősorban mozgásszervi és női beteg­ségek gyógyítására alkal­mas. « Közvetlen a fürdővel szemben emelkedik Gyula jelképe, a téglából épült, és a középkori jelleget aránylag épen megőrző vár. Termeiben kiállítást ren­deztek be, a torony teteje kilátóhely. Az évről évre visszatérő színházi ese­ménynek, a gyulai várjá­tékoknak is az ódon épület ad otthont. És ami biztos: hogy min­den miskolci figyelmét megragadja, ha ebben a kisvárosban jár: a fűzfák­kal szegélyezett régi Körös | medrében létesített szökő- kút-sorozat. Építési költ­sége olcsó, ennek ellenére látványosabb a köztéri ku­taknál. Az emberben ön­ként felmerül a kívánság: bárcsak a Szinva medré­ben is ilyeneket láthat­nánk! Aki az Alföldön jár, ne felejtse útba ejteni — a haladó gondolkodású tu­dós és pedagógus Tes- sedik Sámuel városát — Szarvast sem. A város ne­vezetessége a Pepi-kert né­ven ismert arborétum. Az arborétumot a XV111. szá­zad végén telepítette gróf Bolza Pál, és ezt nemzedé­keken át fejlesztették to­vább. A Pepi-kert jelenlegi területe 84 hektár, és ha­zánk egyik legértékesebb i arborétuma. Kialakítására jellemző a nagyvonalú tér- kialakítás. A több száz mé­ter hosszú átlátások (vue-k) kialakításában mintha Ka­zinczy gondolatai: „az iga­zi szépség karaktere, a nyu­galmas nagyság” vezette volna a telepítőket. A sok ezer növényféleség, látvá­nyosság közül egyet emel­nék ki. A kert egyik han­gulatos útját, amit „olasz útnak” neveznek. Bolza Pál az olasz kertek hangulatát igyekezett itt megteremte­ni. A karcsú ciprusokat — mivel nálunk szabadban tartósan nem élnek meg — malonyai oszlopos tujákkal j helyettesítette. Az út köze- j pe táján, az alsó kerti lu­gasban, a forró nyári nap ■ elől hűvös pihenőhelyet la- < Iái a látogató. Csongrád, idegenforgal- milag kevésbé látogatott , Tisza-parti város. Mégis, aki erre jár, sétáljon végig a városka főutcáján. Szeb­ben parkosított utcával még a többi — parkosításáról közismert — alföldi város­ban sem találkozik. A nyár a pihenés, a ki­rándulás évszaka. Szabad­ságidejük alatt ezrek és ez­rek mozdulnak ki megszo­kott, mindennapi környe­zetükből és indulnak mint „modern népvándorlók” ko­csival vagy vasúton, autó­buszon vagy esetleg kerék­párral, IBUSZ-szervezésé- ben vagy turista alapon vi­lágot látni, élményeket gyűjteni. EZEKKEL A SOROKKAL nem kizárólag a hazai tu­rizmus mellett akartam lándzsát törni. Csupán azt szerettem volna alátámasz­tani: ahhoz, hogy más né­pei: kultúráját érteni tud­juk és tudjuk mihez viszo­nyítani. meg kell ismerni a sajátunkat. És úgy érzem, ezen a téren van mit be­pótolnunk. Hajdú Imre Balatoni présház Kuni Ernő rajza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents