Észak-Magyarország, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-06 / 157. szám
1975, július 6., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 A vasútiak azt mondják: „szoknyája” van a piros Diesel-mozdonynak, amely Sárospatakról Sátoraljaújhely közepén kérésztől előbb északnak, majd Milió- liáza illán nyugatnak ior- dulva kanyarog, négy parányi kocsijával a füzér- komlósi végállomásig. Bájosan szép vidéken járunk. Szemet gyönyörködtet, ideget nyugtat szelíd domboldalaival, s feljebb 500—600 méteres hegyeivel, frissen, üdén zöld, dús erdőrenge- tegével a Hegyköz. Páiháza után mintha csak keskeny ösvényen vinne bennünket a mozdony. Olyan közel érünk cgy-egy erdészéihez, hogy akár csokorra való harangvirágot, margarétát, biborpiros réliszegfűt is szállíthatunk — kihajolva a peronról. ♦ „Életkorban” nem sok hazai kisvasút ciózi meg a bodrogközit. Éppen 70 esztendeje, hogy sürgetően felvetődött megépítésének a terve. Ami érthető, hiszen a Bodrogköz bekapcsolása az ország vérkeringésébe csakis ezáltal valósulhatott meg. Hosszas huzavona után végre 1913-ban részvénytársasági alapon létrejött a Bodrogközi Gazdasági Vasút, amelynek a végállomása Sárospatak lett. Másfél évtized múlva, 1927-ben egy 13 kilométeres szakasszal tovább építették Sátoraljaújhelyig. Három évre rá, 1930-ban a Tisza-hídon át összekötötték a nyíregyházi kisvasútiak A felszabadulás után a Károlyi-féle hegyközi vonal a MÁV tulajdona lett. az egész pályát korszerűsítették, s így alakult ki a bodrogközi Zcmplcnagá rátái a. hegyközi Füzérkomlósig az a 107 kilométeres pálya, amelyen nagy teljesítő képességű, modern MAN-motoros mozdonyok futnak. Ma valóban futnak. Mert valamikor a „tüzes” mozdonyok inkább csak döcögtek rozoga kocsijaikkal. Sőt az idősebbek emlékeznek rá, hogy erősebb „szembeszél” esetén Károlyfalva felől bizony nemegyszer maguknak az utasoknak kellett jelsegíteniük a szerelvényt az ardói kaptatóra. Mosolygónk ma már azon az anekdotán, amely pedig a kisvonat „hőskorában” igazán megtörtént. Egy alkalommal a nagy ellenszél miatt förcskölő prüszkö- léssel, szuszogással ugyan, de csák lépésben baktatott a parányi gőzmozdony, mire az egyik türelmetlen utas — félve, hogy nem éri el a pataki csatlakozást — megkérdezte a mozdonyvezetőtől: „Nem mehetne egy kicsit gyorsabban, vezér úr?” Mire a masiniszta csendesen csak ennyit mondott: „Én ugyan mehetnék, de a szolgálati szabályzat tiltja, hogy a mozdonyt elhagyjam.. * Hazánk leghosszabb kisvasút ja, amely a balsai hídnak a németek által történt felrobbantása után is 107 kilométer hosszú. Több mint kétszer akkora, mint a nagyságban utána következő 53 kilométeres kecskémét—kiskőrösi vonal. De arról is nevezetes, hogy hazánkban a legmodernenb vasútról sem beszélnek, írnak annyit az utóbbi években, mint a hegyközi-bodrogközi keskeny nyomközü vasútról. Már-már úgy látszott ugyanis, hogy — ha nem épen a napjai — de az évei „meg vannak számlálva”. A MÁV ugyanis nem találta a működését gazdaságosnak, s úgy döntöttek, hogy megszüntetik. Megindult erre a hírlapi cikkek, televíziós filmek, értekezlet! viták áradata, ami annyira feléje fordította nemcsak a közvetlenül érdekelt táj, hanem az egész ország közvéleményének a figyelmét, hogy soha nem „remélt” propagandát csináltak neki. És mindaz igaz is, amit a vita kapcsán leírtak róla. A gazdasági okok mellett az egyik legnyomósabb érv az volt, hogy az egész Zempléni-hegység fokozatosan tájvédelmi körzetté válik, s így évről évre növekszik az idegenforgalma. Tehát nem megszüntetni, hanem ha nem lenne — „kitalálni” kellene a hegyközi kis vonatot. Mostanra aztán lecsillapodtak a kedélyek, mert „salamoni” döntés született. Eszerint az elavult 50 kilométeres bodrogközi szakaszt nem érdemes fclújitani, így ezt megszüntetik. A személyszállítást és teherforgalmat itt a közútra terelik. A Tisza- parttól Füzérkomlósig azonban továbra is közlekedik a kisvonat. Sőt, tovább fejlesztik, hogy a „szépséges vonalvezetésű” kisvonat a növekvő zempléni idegenforgalmat segítve, mennél főbb házai és külföldi kirándulót szállíthasson a Hegyközbe, akik a „legkárpátibb” jellegű magyar hegység történelmi emlékeiben és természeti szépségeiben kívánnak gyönyörködni. Hegyi József A Ka las család Kalas István apja 1919- ben állt munkába a régi Ögyárban. A régi. azaz Ögyár, a mai Danin Kohászati Műveket jelzi. Az idős Kalas, aki a nagyolvasztó gyáregységnél dolgozott a lakatosszakmában, 1944-ben halt meg — ólommérgezésben. A lőrinci erőműnél dolgozott akkoriban a kisebbik Kalas. Három gyerek közül egyedül ő végzett középiskolát, de apja — a szakma szeretete. valamint a szakma iránt érzett hiúsága folytán — öt is lakatosnak „adta”. Itt értesült apja betegségéről, és kénytelen volt lemondani az akkori körülmények között kiemelkedő 110—120 pengős havi bérről — a család javára. — írta az apám. hogy beteg ... hát hazajöttem decemberben. Az öreg májusban halt meg. 1944 decemberében nagy volt a szakmunkáshiány. Sikerült elhelyezkednem a gépgyárban. Akkor még Dl- MÁVAG-nak hívták és én a különálló nehézszerszám- gépgárhoz kerültem. — A feleségem, akit még ebben az évben vettem el. drótgyári munkás volt. 1947-ben született meg Pista. Akkoriban, a felszabadulás után. minden vasasnak megvolt a maga feladata: rendbe tenni a gyárat. 1953-ban már a szereidében voltam lakatos és háromhónapos katonaidő letelte után csoportvezetőként. dolgoztam. Jelenlegi« ez a feladatom. * — A Bodó-sorról költöztünk 1956-ban a Kilián lakótelepre — veszi át apjától a szót a kisebbik Kalas. — 1961-ben iratkoztam be a 100-as ipari szakmunkásképző intézetbe és 1964- ben mint esztergályos szabadultam. Az öreg — mutat apjára — belémnevelt egyfajta szakmai szerétetet. A vásasszakmáét. A tanulóévek után én is idekerültem az üzembe. Kelten voltunk Kalasok', egy lakatos és egy esztergályos. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel is. Szintén vasas dinasztiából származik, hiszen az édesanyja 1952- töl darus a géogyárban. Az idősebb Kalas fiata- labbnak látszik koránál. — Igaz, még csak ötvenegy éves vagyok, de mint csoportvezető, már jó pár száz fiatallal dolgoztam együtt. Tanítom őket a szakmára, s tanulom tőlük — a fiatalságot. Az igazság az, ha ennyi időn át fiatalokkal foglalkozik az ember, még ha akar sem tud megöregedni. Pista — mutat fiára — volt a „minta”, hiszen saját fiam nevelése egy kis gyakorlatot is adott a munkámhoz. * A vasasszakma a Kalas családnál tradíció. Az apa még a szakma szeretete. valamint az úgynevezett szakmai hiúság által hagyta magát apjától befolyásolni. Igaz. abban az időben még elirigyelték a kalapácsnyelet a szakmunkástól. A legkisebb Kalas — már nem kényszerült választott szakmára. Nem lehet letagadni . mégsem hogy nem egyedül döntött. — Nyilvánvaló volt, hogy én is valamilyen vasasszakmát választok. És — ha lehet így nevezni — fejlődtem is, hiszen a la- katosszakma és az esztergályosszakma között óriási a különbség. A gép vonzott. Említettem, hogy természetes volt a választásom. Igaz, akkortájt már nem olyan időket éltünk, mint nagyapám korában. A jól képzett szakmunkásra mindenütt fokozott igényt tartanak. Hát én próbáltam úgy megtanulni és úgy művelni á szakmámat, hogy ne vallják szégyent. * Julika, azaz ifjabb Kalas Istvánné, ugyancsak gyári dolgozó. Igaz. hogy alkalmazotti munkakörben dolgozik, de ismeri a vasasok életét, hiszen köztük él. — Már megvan az utánpótlás is. Két évvel ezelőtt, született kisfiam és ő is — István. Amikor arról kérdezem, hogy vasas lesz-e a gyerekből. az öreg Kalas tiltakozik: — Az ilyen eszes kis' lurkóból ki tudja még mi lesz? .. . Ennyiben maradunk. * Hogy a családban már hagyomány ez a szakma, nem tartják különösnek Belemagyarázni ebbe a folyamatba valamit, fölösleges lenne. Apáról fiúra, nagyapáról unokára öröklődött a vas iránti szeretet. \zt mondják: munkások, vasasok. . Pusztafalvi Tivadar Ott vannak az üzemekben, gyárakban szocialista brigádokba tömörülve, szervezetten. De ott vannak a fiatalok a kevésbé ismert munkahelyeken is. Égy vannak ott. mint a nyékitavaknál, a debreceni út jobb oldalán dolgozó kotróhajón Tricskó Gyula matróz. Matróz egy kotróhajón, amelynek egy-egy napi teljesítménye ezer tonnákban mérhető. Tricskó Gyula matróz ezen a hajón, első szakképzettsége férfiszabó. De mindig a gépek érdekelték s nem tudott nyugton maradni amíg nem sikerült szíve Szalai László, az cxccnícr présgép kezelője. ra, hogy egy-egy önjáró uszályba öt kavicsosomé elférjen. Szeretem ezt. a helyet, jó a kollektíva is. Igaz. először morogtak kicsit a hajam miatt, de bizonyítottam a munkával lünk a masinával. így nyu- g-ondtam gondolkozhatok a dolgokon. Sohasem kell attól félnem, hosv cserbenhagy. Jól karban van tartva. s íny nem lehet probléma. Mert a gép. mint az ember, állandó törődést kí„A pórt mindig különös figyelmet fordít az ifjúságra. Az ifjú korosztályokban nemcsak a jövő letéteményeseit látja, hanem ma: életünk aktív részvevőit formálóit is.” (Részlet Kádár Jánosnak, az MSZMP XI. kongresszusán előadót’ beszámolójából.) Mai fiatalságunk jelleg zetes viselete. a farméi mellett a hosszú haj. Igaz, csak tanult. Így most az eredeti mellett még három szakmája van. Könnyűgépkezelő, villamosgépész és hajógépész, ősztől pedig újra az iskola. — Ősszel már a Hajózási Szakközépiskolába járok Judapeslen — meséli a nyékládházi fiú. — De akkor is itt maradok, ha elvégeztem. Jó itt állni a kikötöhídon és irányítani zet földjén. Pirosra festett, MTZ—50-es zetor nyergében ült. s vontatta, a rendsodrót. — Ez az első munkanapom. most végeztem Péier- vásárán a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. mint növénytermesztő gépész. Igaz. az előző evekben már dolgoztam a szövetkezetné! nyári gyakorlaton. Most cámbiztók ezt a gépet. Az idősebbek kicsit sandán néztek a hosz- szú hajamra de azért nem szóltak. Ügv érzem, bizo- nvítanom kell. s sietek. No nem úgy. hogy a munka rovására menjen, csak annyira, amennyire tehet, ÚgV. ahogy a megtanult szakma fortélyai megengedik. Ott áll — hosszú hajával — az excenter présgép mellett Szalai László lakatos is. alii alkatrészeket gyárt a különböző készítményekhez. vagy éppen anyagot szab. ha a munka úgy kívánja. De ha itt elvégezte a feladatát, elmegy segíteni az összeszereiők— Én- mór 1966-tól dolgozom itt. ugyanezen a helyen. Préselem, hajlítom, szabom, darabolom a vasat s közben gondolkodom. A Tokaji Vas- és Fémpari Szövetkezet életén, a K1SZrnunkán. meg a sportversenyek megszervezésén. Kilenc év alatt összeszokTricslió Gyula, a Uolrómatróz jó néhány kemény megjegyzést kell viselőjének emiatt eltűrni az idősebb generációktól. De eltűrik. Eltűrik és viselik a hosszú hajat. Az utcán, a járműveken, a bányában, ahol sisak alól lóg ki. a fonodában, ahol hajháló alá gyömöszölik, a forgácsológépek mellett, ahol sapka védi, vagy mint Farkaslyukön, hol babos kendőt, kötnek rája. De ott voltak a hosszú hajú fiatalok az István malom emlékezetes tüzénél is, méghozzá az „első vonalban”. És az elemi csapások idején! Ott, ahol köny- n y ü bú várs apk a alá kellett hosszú, víz alatt töltött órákra fésülni a dús fürtöket, ott voltak a gátakon is. ahol a homokzsákok szennye tapadt a hajra, meg az őszi betakarításoknál is, amikor napokig esett az eső. az uszályokat, segíteni nekik a kikötésben, az indulásban. Ha a gép megrakott. egy-egy kupacot, én húzom odébb őket a csőrlővel. Mindig csak annyiSzekeres László vendsoürós ván ... Három fiatal a megye három különböző részén hosszú hajiak És sok száz. sok ezer hasonló eondolko- zású. tudású fiatal a megye, az ország különböző részein. A bányákban, a fonodákban, a megmunkáló üzemekben a csokoládé- keverőgépek mellett, a traktorok. gépkocsik nyergében a mezőgazdaság és ipar számtalan komolv munkát igénylő területén. Közös jellemzőjük a hosszú haj. a reális gondolkodás, a jó munkára való törekvés és a bizonyítani akarás. Hogy mit is kellene nekik bizoszerint választania. Mén csak húsz esztendős, s máris hórom évet ..húzott le” vállalatánál, az Országos Kavicsbányák Vállalat nyékládházi üzemegységénél. Közben tanult, mindig Azóta nagyon jól megvagyunk. összeszoktunk. Ott van a munkahelyén ónodról Szekeres László ’s, aki találkozásunkkor töltötte első munkanapját a Rákóczi Termeloszövetkenyítani. talán pontosan nem is lehet meghatározni... A fiatalos, aktív, tenni akaró -b'lus, az a fő. Vásárhelyi István
