Észak-Magyarország, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-31 / 178. szám

IT A munkásvédelmi vetélke­dő megrendezésének több éves hagyománya van már az ózdi kohászati- üzemek­ben. A nemes vetélkedés cél­ja, hogy a résztvevők gyara­pítsák munkásvédelmi, illet­ve balesetvédelmi ismeretei­ket, aminek különösen nagy jelentősége van a sok balese­ti veszélyt rejtő kohászati vállalatoknál. Az idei munkásvédelmi ve­télkedő nagy aktivitást kel­tett az elődöntőben a selej­tezőben mintegy 5 ezer em­ber vett részt, nagyobbrészt fizikai dolgozok. A döntőre kedden délután került sor. A nyolc gyárrészleg 5—5 tagú csapata közül a finomhen­germű versenyzői kerültek ki győztesként. A gyárrész­leget özv. Kovács Lajosné, Antal László, Tóth József, Bakos József és Komáromi István képviselte a vetélke­dőn. A csapatversenyben a második a durvahengermű, a harmadik az acélmű lett. Az egyéni verseny győztese Kiss József a durvahenger­mű dolgozója. A vállalat ju­talomban részesíti a legjobb felkészültségről tanúbizony­ságot tett dolgozókat. Tereprendezés és régészeti leleteit, Nagyszabású tereprendezés kezdődött az idén Miskolcon, az Avason, ahol megközelí­tőleg harminc hektárnyi te­rületen a város ifjúsági park­ját alakítják ki. A földmun­kák során végzett csatorná­zás és tereprendezés nem várt régészeti leleteket ho­zott felszínre. A megbolygatott földből nagy mennyiségű levélhegy formájú szerszám került elő, amelynek anyaga nem az Avason található kova, ha­nem máshonnan származó kvarcporfii, amelyet távoli vidékről hoztak és itt dol­goztak fel a késői kőkorban. A Herman Ottó Múzeum ré­gészei megkezdték a lelet­mentést. ÁBC-áruház nyílik Encsen Ma, csütörtökön délben nyitják meg a vásárlóközön­ség részére az új encsi ÁBC-áruházat a járási köz­pont centrumában. A Bor­sodi Kiskereskedelmi Válla­lat Encsen épült új keres­kedelmi létesítménye 480 négyzetméter alapterületű. Az áruházban —, amelynek megnyitását nagyon várták már az encsiek és a kör­nyékbeliek. — húst és hús- készítményeket, valamint a korszerű követelményeknek megfelelően, zöldséget, gyü­mölcsöt is kínálnak. A korszerű ÁBC-áruház építése és a v berendezési költségek összege együttesen 4,5 •millió forint. Megvalósí­tásához segítséget nyújtott a helyi nagyközségi tanács is; — egymillió forinttal járult hozzá. A ma nyíló ÁBC- áruház nagymértékben ja­vítja Encs ellátottságát. A raktárakban két hűtőkamra is helyet kapott, az eladó­téren pedig négy mélyhű­tő- és két norvég pult szol­gálja a vásárlókat. Az encsiek bizonnyal elé­gedettek lesznek a kiszolgá­lással is, hiszen a reggel 6 órától este 7 óráig nyitva tartó ÁBC-áruházban össze­sen tizennyolcán dolgoznak. Postás fiatalok munkaversenye Háromszázhetven fiatal csatlakozott az 1074—75. évi egyéni ifjúsági versenymoz­galomhoz a Miskolci Posta- igazgatóságon. Közülük 124- en a közvetlen postai forga­lomban, 132-en pedig mű­szaki vonalon dolgoznak. Ed­digi eredményeik alapján megállapítható, hogy a ver­seny elérte célját: emelke­dett a fiatalok szakmai, po­litikai tudása. Bebizonyítot­ták a résztvevők: munkahe­lyük bármikor, bármilyen nehéz helyzetben számíthat pontos, lelkiismeretes mun­kájukra. Csők k cnő tendencia / a r i A Legfelsőbb Ügyészség sta­tisztikai jelentése szerint Ma- gyarországun a legutóbbi 10 esztendőben ‘— 1065—1974 között — az összbűnözés tendenciája ha kicsiny mértékben is, de csökkent. Ebben az időszakban évi átlagban mintegy 120 ezer közvádas bűncselekményt deri- 1 e;lek fel. és ennyi esetben i<i- djH-liak büntető eljárást. A leg- lerjedelrncsebb kategóriában, a vagyon elleni bűnözés területén 3 974-ben a megelőző esztendő­höz képest 3 5.7 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. A vagyon elleni bűn- cselekmények után legnagyobb hányadban a közlekedési bűn- cselekmények fordulnak elő. Különösen nagy veszélyt jelen­tenek az ittasan történő jármű­vezetések. 1973-hoz képest 0.4 százalékkal nőtt a közlekedési bűncselekmények száma. Az erőszakos és garázda jellegű bűnözés 1974-ben az összbűnö­zés 11,8 százalékát jelentette. A nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények száma csök­kent. A rablásoké viszont nőtt. A visszaeső bűnözés tekinte­tében is javult némiképp a helyzet. Ami a bűnözés terü­leti megoszlását illeti: a bűn- cselekmények 02 százalékát vá­rosokban követték el. A Mohács—Érsekcsanád közötti Duna-szakasz vízi közlekedésének biztonságára a mohács» vízirendőrség ügyel. Az éjjel-nappal portyázó vízirendőrök rendszeresen ellenőrzik a kikö­tőket, strandokat és a víz melletti üdülőházakat. m Szociális tepsii Megyénk egészségügyi el­látottsága újabb létesít­ménnyel gazdagodik. Szinte állandó gond, hogy nincs úgynevezett elfekvő osztály, ahol azokat lehetne elhe­lyezni, akik tartós, gyógyít­hatatlan betegségben szen­vednek. Ha nem is kifeje­zetten ezt a célt, de hason­lót szolgál a most létesülő Megyei Szociális Betegott­hon, amelyet Edelényben nyitnak meg. Karácsonyra MM A Szerencsi Csokoládé­gyárban a nagy nyári me­legben karácsonyi hangula­tot áraszt a most készülő sok száz és ezer csokoládé- függelék. A gyár termékei külföldön is nagyon kedvel­tek. Ebben az évben 39 mil­lió 600 ezer forint értékű csokoládét és cukorkát ex­portál a gyár, 2 millió fo­rinttal többet, mint az el­múlt évben. Leülik a A sajószentpéteri Balogh Béla még 1974-ben kőműves munkát vállalt Alacskán. Tőzsér Gyulánál. 1975. ja­nuár 25-én este együtt iszo­gattak az alaeskai italbolt­ban, majd Tőzsér lakásán és végül ismét az italbolt­ban. Velük volt Farkas Ist­ván sajószentpéteri és Kra- jecz Mihály alaeskai lakos ás. Tözsérék lakásán Farkas egy óvatlan pillanatban ma­cához vette a házigazda bo­rospincéjének kulcsát, amit az illuminált Tőzsér nem vett észre. Az ellopott kulccsal Far­kas és Balogh elmentek Tő­zsér pincéjébe. Onnan egy 31 literes kis hordót borral teletöltve elemeitek. A hor­dót Krajecz lakására gurí­tották, aki akkor már ott­hon aludt. Arra sem ébredt fel. hogy két „cimborája” milyen jól mulat. Reggel vi­szont már ő is segédkezett a hordó elrejtésében, amiből —, mivel gyakran felkeres­ték — három nap múlva ki­fogyott az utolsó csepp ital bér árát is. Az üres hordót ekkor Balogh a közeli erdőbe vit­te és ott eldugta. Farkas István a borlopá­son kívül az épülő sajó- szentpéteri lakások egyiké­ből fürdőkályhát szerelt le ■ és azt elvitte. Ezt később Krajecz Mihály segítségével .1000 forintért értékesítette. A Miskolci Járásbíróság Farkas István büntetett elő­életű vádlottat kétrendbeli, többszörösen visszaeső által (egyik esetben tórstettesi minőségben) elkövetett lo­ti ás bűntette miatt 2 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre es a közügyek gyakorlásától 3 évi eltiltásra ítélte. Ba­logh Béla — mint többszö­rösen visszaeső — bünteté­se: 1 év és 2 hónap börtön, valamint 2 évi közügyek gyakorlásától való eltiltás. Krajecz Mihályt orgazdaság és hamis tanúzás miatt 8 hónapi 10 százalékos bér­csökkentéssel járó javító­nevelő munkára ítélte a bí­róság. Az ítélet Krajecz Mi­hály vonatkozásában jogerős. TELEX HAMISÍTVÁNYOKRÓL A milánói rendőrség or­szágos nyomozás eredmé­nyeként eddig 400 fesl- ményhamisítványt foglalt le. A hamisításra specia­lizálódott bűnszövetkezet tagjai közül hármat őri­zetbe vettek, további hat személy ellen pedig letar- tóztatási parancsot adtak ki. LEZUHANT Csodával határos módon maradt életben Susan Lu- ger 18 éves amerikai ejtő­ernyősnő, aki több mint 3000 méter magasságból összecsavarodott ejtőernyő, vei zuhant le. A fiatal nő 2500 méteres szabadesés után 600 méter magasság­ban próbálta kinyitni ejtő­ernyőjét, ám a művelet nem sikerült, összecsava­rodott ernyővel, óránként 64 kilométeres sebességgel zuhant lefelé. Szerencsés véletlen folytán nem a re" pülőtér cement kifutópá­lyájára, hanem egy közeli mező füvére esett. Csak töréseket szenvedett, de éleiben maradt. NÉGY HALOTT Bangladesben tovább sú­lyosbodott az árvíz okozta katasztrófa. Eddig csak négy halottról érkeztek jelentések, de félő. hogy e szám jóval magasabb, an­nál inkább, mert az or­szágban 140 falut öntött el a víz. A főváros, Dacca és Chittagong kikötőváros közölt: megszakadt minden összeköttetés. Egyedül Sylhet körzetében 100 ezer ember vált hajléktalanná. Kisiklott a TöRai­Vasúti szsrertGSétienség Tegnap délelőtt kilenc óra egy perckor Ernőd és Nyék- ládbáza között, közvetlenül a nyékládházi vasútállomás előtt kisiklott a Budapestről Miskolc felé haladó Tokaj- expressz. A szerelvény má­sodik fele, — az ötödik ko­csitól hátrafelé, — leszakadt és fékezés közben leszaladt a sínpárról. A vonat Nyékládházáig 13 percet késett, a kisiklás előtt 115 kilométeres sebes­séggel haladt, mert legköze­lebb csak Miskolcon kellett volna megállnia. A vasútállomásról azon­nal értesítették a mentőket, tűzoltókat és kilenc óra húsz perckor a mentők roham­kocsija már útban volt Mis­kolcra a súlyosabb sérül­tekkel, akiket a baleseti se­bészetre és a Semmelweis Kórházba szállítottak. A mentők összesen 32 utast láttak el, illetve közülük 13- at vittek kórházba, továbbá 3 gyereket a kórházi ren­delőintézetbe. A gyerekek csak könnyebben sérüllek meg. Súlyosabb sérülést né­gyen szenvedtek. A büféko­csi szakácsnője, Barla Ist­vánná miklósfai lakos sérült meg a legjobban, de az ö állapota sem életveszélyes. A baleset körülményeinek tisztázását a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság és a MÁV Miskolci Igazgatóságá­nak bizottsága megkezdte. A vizsgálati munkában részt vesz a Közlekedés- és Pos­taügyi Minisztérium bizott­sága is. A baleset oka még ismeretlen. A forgalmat átmenetileg Ernőd és Nyékládháza között autóbuszokkal bonyolítják' le. A felborult, kisiklott ko­csik eltávolításánál a vas­úti műszakiak és a tűzoltók együttesen dolgozlak. Ugyan­csak megkezdték a felsza­kadt vasúti pályák helyre- állítását is. Az egyik sínpár javítása, csak kisebb mun­kát igényel, míg a másik, —, ahol az integradominó biztosítóberendezés elemei is megsérültek — csak huza­mosabb idő alatt állítható helyre. A vasúti szerencsét­lenség következtében kelet­kezett anyagi kár jelentős. Estig a kórházból a négy súlyosabb sérülten kívül a balesetet szenvedett utaso­kat hazaengedték. «Pll A felborult étkezőkocsi A szétszakadt szerelvény Fotó: Laczó ÉSZAK-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultűrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15 Posta­cím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÄLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents