Észak-Magyarország, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-29 / 176. szám
-n. J 1> * VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam, 170. szám Ara: 80 fillér Kedd, 1975. július 29. Lconyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának (képünkön balról az ötödik) vezetése, vei hétfőn Moszkvából vonattal Helsinkibe utazott a Szovjetunió küldöttsége, hogy reszt vegyen az európai biztonsági és együttműködési értekezlet zárószakaszán. Történelmi hét kezdődik I íflínnkás és védnökség!' napok Török László megnyitó bcszé dél tartja. Ünnepi köntösben várja Helsinki, Európa legfiatalabb fővárosainak egyike, történe- 15 legrangosabb nemzetközi eseményének rész.vevőit: 33 európai ország, az Egyesült Államok és Kanada legmagasabb szintű politikai vezetőit, akik háromnapos érteniszter tárgyalást folytatott a Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett James Callaghan, Nagy-Britannia és Észak-Irország Egyesült Királyság külügyminisztere. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes, Nagy János külügyminiszter-helyettes, dr. Házi Vencel, a Magyar Népköz- társaság londoni nagykövete. Jelen volt a fogadásnál John Wilsón budapesti angol nagykövet. • Hétfőn a Külügymiriiszlékezlet befejező aktusaként aláírják a biztonsági értekezlet záródokumentumát, a „biztonsági chartát”. A konferencia színhelye a festői Hesperia parkban, tóparton emelkedő, szikrázóan fehér márványburkolatú Finlandia palota. Nagyterme riumban Púja. Frigyes külügyminiszter és James Callaghan angol külügyminiszter tárgyalásokat folytatott. James Callaghan angol külügyminiszter hétfőn, a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. A koszorúzásnál jelen volt Nagy János külügyminiszterhelyettes, Kelemen Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, dr. Házi Vencel, a Magyar Népköztársaság londoni nagykövete, Farkas Mihály ezredes, a budapesti helyőrség parancsnoka. 1700 személy befogadóképességű. Itt ülésezett 1973 júliusban a biztonsági konferencia külügyminiszteri szintű első szakasza. Azóta az épület újabb impozáns szárnynyal bővült. A Finlandia-háa kék falburkolatú nagytermében 35 asztal várja a delegátusokat. Itt hangzanak el szerdától a küldöttségvezetők felszólalásai — délelőtti é6 délutáni üléseken — és itt írják majd alá hatalmas kerekasztal mellett, Genfben, a szakértők által kidolgozott több mint 100 oldalas dokumentumot. Különleges „vendége” volt hétfőn Helsinki repülőterének: Lausanne-ból — ahol a nyomdászok egy héten át éjt nappallá téve dolgoztak — megérkezett repülőgépen a biztonsági értekezlet záródokumentumának eredeti példánya. A halványzöld bőrkötésű, a konferencia hat hivatalos nyelvén — orosz, angol, francia, német, olasz és spa- I nyol — készült 3 kilogramm súlyú kötet, fedelén arany- betűs felirat: „Az európai biztonsági ős együttműködési értekezlet záródokumentuma.” Ezt írják alá pénteken a legmagasabb szintű vezetők, és azután letétbe helyezik a finn kormánynál. Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának vezetésével hét- 1 főn Moszkvából Helsinkibe utazott a Szovjetunió küldöttsége, hogy részt vegyen az európai biztonsági értekezlet zárószakaszán. A delegáció tagjai: Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere (a küldöttség helyettes vezetője), Konsztantyin Csernyenko, az SZKP Központi Bizottságának tagja és Analolij Kovaljov, a Szovjetunió külügyminiszter-helyettese. A pályaudvaron Leonyid Brezsnyevet és a küldöttség tagjait az SZKP és a szovjet kormány vezetői búcsúztatták. Kissé borús idő, és a Borsodi Vegyikombinát kéményeinek színes füstje fogadta tegnap Kazincbarcikán az első ifjúmunkás és védnök- ségi napok megnyitójára érkező .Borsod megyei fiatalok seregét. Az Egressy Béni Művelődési Otthon nagytermében megtartott nyitóünnepségen közel félezer ifjúmunkás, ipari tanuló, K1SZ- ak ti vista vett részt. A megnyitó elnökségében helyet foglalt Uudla József és Amriskó Gusztáv, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának osztályvezetői; llonyecz István, a KISZ Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese. Bencz- kó Bála, a KISZ KB intéző bizottságának tagja. Hegyi Imre, a Hazafias Népfront megyei titkára. valamint más vezetők, meghívottak. Szabó Pálnak, a KISZ Borsod megyei Bizottsága titkáráriak megnyitója után Török László, a KISZ Borsod megyei Bizottságának első titkára tartott ünnepi beszédet. Előadásában szólt róla, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség mindág megtisztelő és felelősségteljes feladatának tartotta az ifjúmunkások körében végzett tevékenységet, nevelésüket, és érdekeik védelmét, hiszen a szövetség legnagyobb bázisát a munkásfiatalok adják. Az ifjúmunkások az elmúlt években számtalan tanújelét adták a politikai érettségüknek, érzékenyen reagáltak a nemzetközi és hazai eseményekre. Munkasikerekkel és politikai kiállással juttatták kifejezésre elkötelezettségüket a párt politikája, népünk ügye, a haladás mellett. Ezek után a KISZ védnökség! munkájával foglalkozott. Elmondotta, hogy a KlSZvéd- nökségi munkája az elmúlt 15 évben fogalommá vált. Mind több fiatal tudja és vállalja, hogy a magyar- ifBorsod'ban eddig a gabo- natermő területek S3 százalékán fejezték be az aratást. A 102 ezer hektárból jelenleg 38 ezer hektáron áll még lábon a gabona. A pénteken, szombaton esett eső után sokfelé csak vasár nap délután, vagy hétfőn reggel lehetett folytatni újra, az aratást. A rendelkezésre álló mintegy 300 kombájn közül ital-száz r!o! iczolt a hét végén a földeken. A mezőcsáti és a mezőkövesdi járásban csaknem folyama tosan arathattak a hét végén is. Részben ennek is köszönhető, hogy a gabona- betakarításban a mezőcsáti járás áll az élen. Itt ax aratási munkák 82,5 százalékát elvégezték A szerencsi járásban 75, az újhelyi járásban 68. a kövesdi járásban pedig 58 százalékban sikerült betakarítani a gabonát. A legészakibb fék vésü ózdi járásban jóvá később kezdték meg az aratást, mert a búza és az ár pa később érett. Ezt a hát rányt eddig nem sikerült behozni. Ugyancsak késnék a betakarítással az encsi ■áras földjein is. Az encsiek learatták az őszi árpát — már körülbelül 2 hete —, ám az őszi búza 35 és a tavaszi árpa jóság számára a szocialista építés hétköznapjaiban a forradalmiság tettekre váltásának nagyszerű lehetősége a védnökségi mozgalom. Ott voltak és ott vannak a fiatalok a Borsodi és a Ti. szai Vegyikombinál, a Dunai, Beremendi és Hejőcsa- bai Cementmű. a Miskolci Húskombinát építésénél, az LKM, az ÖKÜ és még egy sor nagyberuházás megvalósításánál. Az ifjúmunkások lendülete, alkotó kedve —, amely eddig is nagy eredményeket hozott és elismerést váltott ki —, további nagyszerű sikerek elérését teszi lehetővé. — Remélem — mondotta beszédének befejező részében Török László —. hogv az első megyei ifjúmunkás és védnökségi napok eléri célját és az itt levők kapnak néhány olyan útmutatást, melyét mindennapi munkájuk során eredményesén föl tudnak majd használni és olyan elvtársi, baráti kapcsolatok jönnek létre, amelyek jól szolgálják közös célunkat, a szocializmus teljes felépítését. E gondolatok jegyében az első Borsod megyei ifjúmunkás és védnökségi napokat megnyitom. A 47 százaléka még lábon áll A zab és a rozs betakarítása pedig éppen csak megkezdődött. Folyik a nyári tala,- munka a járás földjein, a nyári mélyszántás 15 százalékával és a tariónántás 23 százalékával végeztek már. Sajnos, vasárnap nem tudtak dolgozni a kombájnok; mert a péntek-szombati eső nagyon átáztatta a gabonaföldeket. Tegnap, hétfőn viszont: már nekirugaszkodtak a gépek ... Problémát jelent, hogy gyakran nem kapnak variátorszíjat az E 512-es kombájnokhoz, s ha kapnak, rossz a minőség, mindössze 2—3 napig bírják az igénybevételt. Az encsi iárás egyébként a Hajdú-Bi- har megyeiektől is kapott segítséget. Mindezek- ellenére is eltarthat augusztus végéig az aratás az északi „vegeken”. — Telkibányán és környékén; főleg ha ilyen kedvezőtlen marad az idő. Az aratási munkák 60 százalékával végeztek az ede- lényi járásban. 3421 hektár őszi búzát. 32 hektár őszi árpát és 822 hektár tavaszi árpát arattak le. A nagy nyári munka gyorsítására vasárnap is dolgoztak — elsősorban a szárítók mellett —, viszont hétfőn újabb szemerkélő eső akadályozta a munkát. Átlagban kétnaponrendé*vényeken részt vevő fiataloknak hasznos tapasztalatszerzést és jó szórakozást kívánunk. Ezt követően llonyecz István, a KISZ KB osztályvezető-helyettese beszélt a , munkásifjúság körében végzett időszerű feladatokról, a Kommunista Ifjúsági Szövetség szerepéről a munkássá válás folyamatában. Az ünnepség Szabó Pá! elnöki zárszavával ért véget. majd a résztvevők megtekintették az „Alkotó Ifjúság” pályázat legjobb megyei munkáiból rendezett kiállítást. Az első ifjúmunkás és védnökségi napok program- sorozata ma, kedden délelőtt az ifjúsági brigádveze- tök tanácskozásával folytatódik. A két szekcióülésen szó lesz az ifjúsági szocialista brigádok szerepéről, a közművelődési határozat végrehajtásában. valamint a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny megyei tapasztalatairól. Délután az Egressy Béni Művelődési Központ klubtermében az ifjúmunkások politikai vetélkedőjén 3—3 fos csapatok küzdenek a helyezésekért. (U. J. — L. J.) ként hullott csapadék a járásban. A nagyobb nedvesség tartalmú gabonát tovább kell szárítani. így az edelé- nyiek-nél a szárítási munkák is elhúzódnak. Segítséget kapott a .járás, a Bábolnai Kombináttól, s az aratás kezdete ója 2—2 darab SZK 5-ös kombájnt vásárolt az edelányi Alkotmány, a szendröi Szabadföld és a hangácsi Rákóczi Termelőszövetkezet. A becslések szerint 27 mázsa 60 kilós átlagot vártak hektáronként. ám az eddigi alapján a 25 mázsás átlaggal is elégedettek lesznek a járás szakemberei, ugyanis további nehézségeket jelent, hogv a lábon álló gabonában sok a, gaz és az elmúlt héten jégeső is sújtotta a termést. Mindezek után úgy számolnak az edeíényi járásban, hogy augusztus közepére fejeződhet be az aratás. A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán elmondották, hogy a tarlóhántást eddig a ga- bonaföldek 40 százalékán végezték el a gazdaságok.. Ha a héten az időjárás kedvező marad, néhány járásunkban befejeződik az aratás és a jövő hétre csupán az északra fekvő területeken marad még lábon gabona. n Map-aipl kipiniszleri Másak Puja Frigyes magyar és James Callaghan angol külügyniiKül ügy minisztériumban. lel az időjárás engedte A hét végén is arattak a msgvében Más megyék is segítenek