Észak-Magyarország, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-26 / 174. szám
MISKOLCI FÉNYEK Szakmunkások az egyetemeken TELEX telefotó MUNKANÉLKÜLISÉG Angliában júliusban egymillió fölé emelkedett a munkanélküliek száma, s ez azt jelenti, hogy a keresőképes lakosság 4,7 százalékának nincsen munkája, ami viszont új rekordot jelent Anglia háború utáni történelmében. TORNADO Eddig tizenöt halálos áldozata van a Montreóltól 80 kilométerre északkeletre fekvő St. Bonaventuren végigsöpört tornádónak. Legkevesebb száz lakóház ősz. szeomlott. MONSZUN Több ezer ember vesztette életét és több mint egymillió indiai vált hajléktalanná a monszun okozta július elseje óta tartó áradások következtében. Punjab államban a folyók 100 ezer hektárnyi területei | öntöttek el és 14 ezer épületet romboltak le, vagy rongáltak meg. kábítószer Az eset után L. Erzsébetet Horváth lakására vitték, ahol ott tartózkodott Horváth élettársa, Radies Beláné és annak testvére Horváth Tibor is. Horváth József a sértettet „beküldte" a szobába Laihó Jánossal. A lányt ezután sem engedték el. Sőt. az időközben odaérkező Laj- hó József — Radicsné előtt — megerőszakolta a lányt. Ezután Radicsné felszólította L. Erzsébetet, hogy testvérével, Horváth Tiborral is feküdjön le. A lány tiltakozott, de Horváth késsel fenyegette meg. A Miskolci Járásbíróság — a lány feljelentése alapján — többek által azonos időben elkövetett erőszakos 1 millió 300 ezer forint gazdasági birsig ük község élelmiszerellátása Az orosházi Kazánjavító és Általános Szerelőipari Szövetkezet az általa gyártott thermopressz rendszerű kazánokhoz tőkés importból beszerzett olaj- és gázégők vezérlőszerelvényeinek árát «t KGM, valamint az Árhivatal előírásaitól -eltérően nem a tényleges beszerzési áron, hanem annál lényegesen magasabb összeggel szerepeltette számláin. Ezzel a szövetkezet 1 millió 429 ezer Szabó Ildikó 27 éves üllői tanár Üllő határában személygépkocsival az árokba borult. Utasa, Szabó Ká- rolyné 55 éves háztartásbeli olyan súlyosan, megsérült, hogy kórházba szállítása közben meghalt. Budapest XI. kerületéiben a Nagyszollős utca és a Da- rócai út kereszteződéséiben motorkerékpárral szabálytaforint jogtalan haszonra tett •zent. A Gyulai Megyei Bíróság a szövetkezetét a jogtalan haszonszerzésben marasztalta el és ellene 1 mii- j Hó 300 ezer forint gazdasá- | gi bírságot szabott ki, kötelezte továbbá 39 ezer forint eljárási illeték megfizetésére. A bíróság figyelembe vette, hogy a szövetkezet a j vizsgálat után 241 ezer 864 forintot vásárlóinak visszatérített. tanul előzött Komoróczy László 21 éves rakodómunkás, s egy személygépkocsival összeütközött. A motoros oiyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítása közben meghalt. Bognár Lajos 67 éves balatonfüredi nyugdíjas a balatonfüredi kemping területén horgászás közben a Balaton vizébe esett és meg- tulladt. *1 tonna Mtöhas A Radar-akció július 1- tői szeptember 15-ig tart, s ez idő alatt megyénk fiataljai is bekapcsolódnak a KISZ KB felhívására szervezett vasgyűjtésbe. Fiataljaink már eddig is igen figyelemre méltó eredményeket értek el. Az első tíz nap alatt 319 tonna vashulladékot vett át a KTSZ-esektől az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyag-hasznosító Vállalat. A Borsodi Szénbányászati Tröszt fiataljai vállalták, hogy 500 tonna hulladékvasat hoznak fel a bányából. A Tarcali Kőbánya KISZ- 6zervezete 1000 tonna vasat gyűjtött. Ennek a mennyiségnek már az elszállítása is külön fel adatot jelent. A fiatalok azt is vállalták, hogy az általuk gyűjtött vashulladékot társadalmi munkában vagonokba rakják, hogy a MÉH mielőbb eljuttathassa azt rendeltetési helyére, a kohászati üzemekbe. A Sárospatak és Vidéke Áfész kilenc község ellátásáról gondoskodik és ez különösen a nyári hónapokban jelent sok munkát az áruforgalmi osztály számára. Jóllehet, az aratás időszaka napjainkban már nem igényel külön felkészülést, hiszen ebben a munkában jóval kevesebben vesznek részt, mint valamikor. A sárospataki áfész mégis különös gondot fordított rá, hogy megfelelő készletek álljanak rendelkezésre a fél- készételekiből és a húséruBorostyán étteremben néha órák alatt 800—1000 kiránduló ebédel. Megnőtt a turistaforgalom és ezzel együtt a boltok forgalma Herceg- kúton és Makko6hotykán is. Az áfész az igényekhez igazodva, olykor a saját járművein szállítja el a palackozókból a sört, az üdítő italokat. Sört még a kisebb községeikbe is hetente kétszer visznek ki, a választék is megfelelő. Halál az úton és a wízkss ból. A sertéshdzlaüó szakcsoport és a szövetkezet hizlaldája gondoskodik a húsboltok jó ellátásáról. Sárospatakon az idegen- forgalom is nagymértékben meghatározza a boltok, vendéglők nyári forgalmát. A A kora nyári jó felkészülésnek köszönhető, hogy az aratási és idegenforgalmi szezonban mind a kilenc községben és Sárospatakon is jobb az élelmiszer-ellátás, mint egy évvel korábban. Öten — S3 évet kaptak Oj özem kezdte meg működését Gyulán. A Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára relégyárat létesített a Békés megyei kis városban. Itt táv,jelző és híradástechnikai berendezésekhez'. számítógépekhez és vasútbiztosító berendezésekhez készítenek reléket. Hack Teréz Éva elektromos műszerrel meózza az elkészült jelfogókat. L. Erzsébet azon az estén Miskolcon, a Béke presszóban öszeveszett élettársával. Mérgében egyedül indult egy másik szórakozóhelyre, amikor a Szikra mozi előtt „leszólította” Lajhó János miskolci lakos. Együtt akartak a belvárosba menni, de ezt a Lajhó társaságában levő Horváth József (Miskolc III., Szabadság u. 2.) megakadályozta. „Nem mentek sehervá, arra mentek, amerre én mondom" — adta ki az utasítást Horváth, és késsel fenyegetőzve a vasgyárba vezető villamossín mentén, a ■Szinva-híd felé irányította a lányt. A hídnál Horváth karfánál fogva lehúzta a sértettet a patak partjára, ahol Lajhó Jánossal együtt erőszakot követtek el rajta. nemi közösülés bűntette1 miatt Horváth József elsőrendű vádlottat hétévi fegyházbüntetésre Ítélte. Mellék- büntetésül 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. Lajhó János másodrendű vádlottat háromévi szabadságvesztésre és kétévi közügyektől való eltiltásra ítélte. Horváth Tibor harmadrendű és Lajhó József negyedrendű vádlottak ítélete: négyévi fegyházbüntetés, és háromévi közügyek gyakorlásától való eltiltás. Az ötödrendű vádlottat, Radics Bélánét —. aki a bűncselekményt társtettesi minőségben követte el — ötévi fegyházbüntetéssel és négyévi közügyek gyakorlásától való eltiltással sújtotta a bíróság. Az ítélet nem jogerős. Nagy jelentőségű művelődéspolitikai és egyben társadalompolitikai intézkedés született két esztendővel ezelőtt, amikor 200, érettségivel nem rendelkező fiatal szakmunkással előkészítő tanfolyamokat szerveztek, hogy együttes erővel gyorsítsák a felsőfokú tanulmányokra előkészítő ismereteket. A .200 jelöltből 160 megkezdte egyetemi, illetve főiskolai tanulmányait, sőt már az első évfolyamot sikerrel be is fejezte. Közülük mindössze négyen hagyták abba tanulmányaikat. A kedvező tapasztalatok alapján a Minisztetanács a továbbtanulás eme rendszerének kiszélesítésére és fejlesztésére több intézkedést tett, például a heti konzultációs napok számát megváltoztatták, valamint a bentlakásos előkészítés időtartama is módosult. Az érettségi nélkül felvett szakmunkások számára ebben az évben 500, a munka melletti tanulás során érettségizett szakmunkások számára pedig 120 helyet biztosítottak. Továbbtanulásukat elsősorban azokon a területeken kívánják továbbfejleszteni, ahol a végzettség megszerzése után a munkahely a dolgozót foglalkoztatni kívánja. Tovább javult Vasco Gonealves portugál miniszterelnök és Cosla Gomes köztársasági elnök az MFA forradalmi tanácsának pénteken megnyílt ülésén. Ezen az új kormány összeáilítását vitatják meg. ÉSZAK-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: W1RTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15 sz. Postacím. 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 36- 132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078 Belpolitika: rovai: 16-450 Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049 Munkáslevt- lezés. panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u 15 Posta cím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN, Bíróság eEőtl az erőszakoskodó banda Az amerikai hatóságok lefoglaltak egy Mexikó felől érkező kábítószerre] megrakott repülőgépet. A vámőrök elkobozták rakományát, a több ezer kiló kábítószert és hét embert őrizetbe vettek. I