Észak-Magyarország, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-26 / 174. szám

ÉSZAK MAGYARORSZAG 6 1975. július 26. szombat r Uj munkaerőket var ■ a HCM Korszerű munkakörülmények az új cementgyárban A legerőteljesebb fejlődés hazánk­ban az építőiparban és az építőanyag­iparban figyelhető meg. Az ipari be­ruházásokhoz, a lakásépítkezésekhez évente egyre több . cementet hasz­nálnak fel. Emiatt szükségessé vált a régi gyárak korszerűsítése ami egy­úttal a termelőkapacitás növelését is jelenti. Másrészt a régi, kisebb szilárdságú cement helyett az új gyá­rakban már sokkal értékesebb, na­gyobb szilárdságú építőanyagot lehet előállítani. A négyszázas cement ki­tűnően megfelelt a kisebb épületek alapozásához, járdák, víkendházak, garázsok építéséhez, ám a kilenc-, tíz­emeletes lakóházak, nagy ipari léte­sítmények tervezésekor már ennél jóval nagyobb szilárdságú cement felhasználására számítanak. Az új Hejőcsabai Cementgyár a legkorsze­rűbb technológiai felszereltséggel ké­szült,. terméke pedig maradéktalanul megfelel majd. a követelményeknek. A kormány 1970-ben hozott hatá­rozatot arról, hogy Miskolcon fel kell építeni egy európai szintű cement­gyárat. Most az egyes termelőegy­ségek próbaüzemeinek idején el­mondhatjuk, hogy az új, modern gyár magas színvonalon automatizált, a termelés a terveknek megfelelően alakulhat, hiszen ennek minden fel­tétele adott.\ Az ország legnagyobb cementgyá­ra évente 1 millió 600 ezer _tonna cementet állít elő, ami többszöröse lesz a régi gyár teljesítményének. Ami pedig a munkakörülményeket illeti, azok most összehasonlíthatat­lanul jobbak lesznek. A régi üzem klinkerkemencéi mellett, 1 nap mint nap emberfeletti teljesítményekre volt szükség az ott dolgozók részé­ről. Sok volt a fizikai munka, a régi technológia mellett már nem lehetett megnyugtatóan óvni a dolgozókat a por és a hőség okozta ártalmaktól. Ha az új cementgyárban körülné­zünk, meggyőződhetünk róla, hogy a termelés irányítását, a technológiai folyamatok állandó ellenőrzését, sza­bályozását számítógépek alkalmazá­sával, központi vezérlőteremből irá­nyítják. A HCM most automatikai, vezér­léstechnikai ismeretekkel rendelkező műszerészeket, villamosipari szakem­bereket keres, mégpedig tízet, tizen­kettőt. Az ő feladatuk lenne a vezér­lő, illetve automatikus berendezések javítása, karbantartása. A műszeré­szek, villamosipari szakemberek szá­mára jó kereseti lehetőséget biztosí­tanak. A fizetés természetesen annak megfelelően alakulhat, hogy a jelent­kező szakember milyen gyakorlattal rendelkezik. Érettségizett fiatalok számára' is nyújt elhelyezkedési "lehetőséget a HCM új gyára, valamint a mészmű. A mészégető vezérlőpultoknál az el­lenőrzés, az állandó felügyelet, a pon­tos naplóvezetés jelenti a minden­napi munkát. Az ilyen vezérlőpult­nál dolgozó kezelőnek már semmi kö­ze sincs a hagyományos mészégetés- hez, hiszen az egész folyamat auto­matikus. Azok, akik rendelkeznek szakmai képesítéssel, később a gyáron belül részt vehetnek a szakmai továbbkép­zésben. Támogatja a gyár azoknak az érettségizett fiataloknak a tovább­tanulási törekvéseit is, akik az idén, az első felvételi után nem kerülhet­tek be az egyetemekre, de jövőre, vagy azután felvételiznének, hiszen a korszerű üzemnek mind több és több jól képzett szakemberre lesz szük­sége. Az egykori cementipari szakmák idestova csak nevükben őrzik meg az eredeti foglalkozást. Ki gondolna ma már arra, hogy a modern üzem­ben a molnár erejét megfeszítve orli a nyersanyagot, vagy a künkért? A mai cementgyári molnár — az úgy­nevezett nyersmolnár — agyagot, kö­vet őröl, míg a másik, a cementmol­nár künkért, kohósalakot, A felada­tuk nem más, mint a. berendezések,, kezelése, felügyelete. A magas színvonalú gépesítés nemcsak a gyárra, az előkészítő, ter­melő egységekre vonatkozik, de a kőbányára is, ahol bizonyos munka- folyamatok ugyancsak automatiku­sak. A mészkő jövesztését, kitermelé­sét a tapolcai nagykőmázsai bányá­ban, ugyancsak modern berendezé­sek segítik. A hajdani csillesor he­lyett műanyag szelvényekből álló, hatkilométeres folyosóban, szállító­szalagon érkezik a kő. Az agyagot a görömbölyi bányából teherkocsikon szállítják be. A gyár évente 420 ezer tonna agyagot használ fel. A munkakörülmények az új gyár minden termelő és előkészítő üzemé­ben olyanok, hogy az ott dolgozók sehol sem lesznek kitéve a hő- és porártalmaknak. Mivel a tüzelőberendezések mind földgázzal üzemelnek, csőszerelőkre, lakatosokra, hegesztőkre is szükség lesz, akik a vezetékeket karbantart­ják, ellenőrzik. Jelentkezhetnek ezen­kívül vegyipari szakmunkások, gáz­kezelő vizsgával rendelkező lakato­sok, akikre a gépek karbantartása vár. Elhelyezkedési lehetőséget kí­nál a HCM olyan fiatalok számára is, akik folyamatszabályozási és auto­matizálási műszerészmunkát végez­nek. ( A HCM új gyárának majdnem mindegyik üzeme folyamatos terme­lésre rendezkedik be. Az úgynevezett három plusz egyes munkarend azt jelenti, hogy háromnapi munka után egy nap szabad, majd másik műszak­ra vált át a dolgozó, ahol három nap után újabb szabadnapot kap. A fiatalok számára rendkívül ked­vező, hogy az ipari szakmunkáskép­zés helyben- történik, az illetékes szakmunkásképző iskola irányításá­val. A betanított munkások számára évek múlva nyitva a lehetőség, hogy szakmunkásvizsgát tegyenek. A HCM-ben megbecsülik azokat, akik munkájukat éveken keresztül jól végzik. Jól bizonyítja ezt az is, hogy a dolgozók 78 százaléka törzs- gárdatag. Részükre minden évben rendszeresen hűségjutalmat fizetnek, öt év után minden esztendőben öt­száz forintot, tíz év után ezret, húsz év múlva pedig 1500, harminc év után pedig 2000 forintot adnak át az építők ünnepén. Az idén ez az ősz- szeg 650 ezer forintot tett ki. A korszerű gyár tervezői nemcsak azt tartották szem előtt, hogy az új üzem sok cementet adjon az ország­nak, hanem azt is, hogy az ott dol­talan legyen. Ennek érdekében mo­dern öltöző-fürdő létesítmények épül­tek. Az üzemi étkeztetés a gyári ha­gyományoknak megfelelően, jól szer­vezett. Nagymértékben elősegíti az üdül­tetést a HCM azzal, hogy a SZOT- beutalókon kívül négy vállalati üdü­lőben nyújt pihenésre lehetőséget. Amíg a szakszervezeti beutalókkal az ország legkülönbözőbb tájain lehet üdülni, a munkájukat jól végzők szá­mára könnyen elérhető a vállalat har­kányi, tatafényesi, tapolcai, mezőkö- c vesdi üdülője. Mind a négy helyen fürdési lehetőség is van, az üdülők­ben szokásos felszerelések ugyancsak a vendégek rendelkezésére állnak. A belföldi üdülők mellett minden évben külföldi csereüdültetési lehe­tőségek is adódnak, mégpedig az NDK-ban, Jugoszláviában, Lengyel- országban. Míg az építőanyagipar sok ágában fenyegeti a dolgozókat a szilikózis veszélye — szakmai betegség volt a kőbányákban, őrlőművekben — a HCM-ben még a régi gyárban sem fordult elő. A korszerű technológiai folyamatok kialakítása a garancia arra, hogy ezután sem kell félni a szilikózistól. Egyébként is az orvosi ellátást bárki igénybe veheti, hiszen mindennap nyitva a rendelő a dol­gozók előtt. A fogászat hetenként há­rom alkalommal fogadja a betegeket, illetve kezelésre szorulókat. Fontos szempont az elhelyezke­dők számára az is, hogy hogyan kö­zelíthetik meg a munkahelyet. Nos, a tapolcai kőbányába a vállalati sa­ját autóbusszal viszik ki a dolgozó­kat, míg a város felől a HCM-be in­dulókat a 14-es autóbusz viszi ki mindennap. Az új gyár előtt álló feladatok megoldásához elengedhetetlenül szükség lesz az eddiginél népesebb, .képzett szakmunkásgárdára. A gyár munkaügyi osztályán csőszerelők, lakatosok, hegesztők, villanyszerelők, vegyipari szakmunkások, gázkezelő szakmunkások jelentkezését várják, és legelsősorban is olyanok jelentkezé­sét, akik vonzódnak az építőanyag- iparhoz, a modern cementgyártás­hoz. Az új cementgyár a régihez ké­pest háromszor annyi nyersanyagot használ fel. A bányában lejövesztett kő behordására — a feldolgozó gé­pekig — 27 tonnás BELAZ tiousú nagy teherkocsikat állítottak be A megnövekedett szállítási igény miatt több gépkocsivezetőre lesz szükség. Teherkocsikon, 12 tonnás Tátra jár­műveken hordják be az agyagot, sok­szorosát, mint amennyit korábban. A bánya és a gyár között ingázó ko­csikra a szállítási munkákban jár­tas gépkocsivezetőket keresnek. A HCM leendő új dolgozói — a ré­giekhez hasonlóan — remélhetőleg rövid idő alatt megismerik, megsze­retik az építőanyagipar rohamosan fejlődő ágát, ahol ki-ki könnyen rnegtalálhatja a számítását a korsze­rű gépek, berendezések mellett. — O — gozók szociális ellátottsága kifogas­Korszerű berendezések irányítják a gyártási folyamatokat a Hejőcsabai Cementgyárban. Képünkön az új gyár központi vezérlőterme.

Next

/
Thumbnails
Contents