Észak-Magyarország, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-08 / 133. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG H 1975= Június 8., vasárnap LUXEMBURG GRÓFJA A Miskolci Nemzeti Színház bemutató előadásáról A „vegyes profilú”, nem „szakosított” színházak évad végére általában valamilyen — úgynevezett — „könnyed” zenés darabot tartogatnak: operettet, zenés vígjátékot, daljátékot, vidám musicalt. Olyat, ami a már szinte nyári nézőközönségtől különösebb szellemi erőfeszítést, mélyebb esztétikai átélést nem kíván; ami — természetesen : színvonalasan — „szórakoztatni” óhajt csupán ... E színházi hagyomány jegyében került sor a Miskolci Nemzeti Színházban a végéhez közeledő 1974/75-ös évad utolsó bemutatójára: Lehár Ferenc nagyoperettjének, a Luxemburg grófjának felújítására. Jó operettet jól játszani, illő arányokban, feladata a „vegyes profilú” általános színháznak —, hiszen az ilyen előadások, meglevő közönség-igényeket színvonalasan kielégítve, felébreszthetik a nézők kedvét a csupán „prózai” és tartalmasabb monda- nivalójú színházművészeti alkotások megismerése iránt is. A Luxemburg grófjának mostam bemutatója/felemás érzéseket keltett bennünk. Bár az eredetileg tervezett időponthoz képest egy héttel elhalasztották a premiert, mégis úgy tűnt: a szükségesnél és a megszokottnál kevesebb lehetett a próba. Valami lámpaláz, ki- érleletlenség, egyenetlenség, „úszás”, sodródás érződött, kiváltképpen az I. felvonásben, s annak isi első felében ... Mint az évad elején A madarászt, ezt is Bor József rendezte, s mint akkor, most is Mura Péter volt a bemutató előadás vezénylő karA felfedezés élménye és izgalma tölti el a látogatót, ha körbejár a sárospataki Rákóczi vármúzeum nemrég nyílt kiállításán, az Erdélyi János terem öreg boltívei alatt. A rendezők tudományos pontossággal és szerénységgel a Népi lakáskultúra elnevezéssel illették a kiállítást. Lehet, hogy napjaink lakberendezési divata, a régi bútorok, edények, textiliák iránti nosztalgia is közrejátszik a terembeli látnivalók sikerében — de akkor is a sárospataki múzeum tudós munkatársainak „naprakész” közművelődési fogékonyságát tanúsítja a legjobbkor közszemlére bocsátott népművészeti gyűjtemény, amelynek minden darabja a környék falvaiból került a múzeum birtokába. Tanúságtétel és izlésirá- nyitás egyszersmind ez akiállítás. A sárospataki múzeum — mint a Magyar Nemzeti Múzeum szerves része — épp azzal vált országos érdekű intézménnyé, hogy központi jellegű történeti gyűjteményei mellett nem kisebb igényességgel alakította ki az egyéni arculatát meghatározó helyi gyűjmestere. Ámde, mintha akkor következetesebb és egységesebb lett volna a rendezői felfogás, s a karmester is jobban magával tudta volna ragadni a zenekart és a.z énekkart... A rendezőnek most nem sikerült mindenben a „hagyományos” és elévült operett-stílusnál frissebbé, maibbá, „józanabbá” formálnia az előadást. S a karmester erélyes igényességét és lendületét nem mindig vették át kellő pillanatban a zenekar és énekkar tagjai. Azok a szép árnyalások, az egyes részleteknek kidolgozottsága, ugyanakkor finom folyamatossága és egységbe-olvasztása, melyek oly kedves emlékeink A madarász bemutatójáról, most mintha nem mindig „jöttek volna be”. A színpadi játék, az ének és a zene — a karmester rendkívüli dinamikája és összefogó igyekezete ellenére — olykor nem esett pontosan egybe... Akár a kellő számú próba és érlelési idő hiánya, akár évad végi fáradtság (vagy mindez együtt) volt az ok: a további előadásokon lehet és kell is javítani mindezen! (Hogy Zeitet: arra kezesség a bernuta- tón a II. és különösen a III. felvonás felpezsdűlése, jobb irama, összefogottabb és stílusosabb lebonyolítása...) A rendezőnek is része leltet abban, hogy — vele együtt, a „hagyományos” ér- zelgős-látványos „operett- stílus” kedvelőinek némi engedményt téve — Wegenast Róbert díszletei és Greguss Ildikó jelmezei túlságosan csillogók, színesek, pompázók voltak __örvendetesebb l ett volna, ha azt, hogy „itt minden csak bohóság”: visz- szafogottabban jelzik! Ahogyan máskor tették... Nem egy szereplőn is éreztük, hogy nem eléggé felszabadultan, fáradtan és izgalommal játszanak. így Rózsa Sándor és Várhegyi töményeit. Ezek közül különösen becsesek .és mintaszerűen rendszerezettek a néprajzi, népművészeti gyűjtemények. A kiállítás ékesen tanúsítja, hogy a pataki múzeum munkatársainak céltudatos kutatómunkával sikerült a néprajzi, népművészeti értékekben igen gazdag közvetlen környék, a Bodrogköz és a Hegyköz paraszti használati tárgyaiból, eszközeiből minden jellemzőt és jellegzetesei összegyűjteni, a tudományos feldolgozás számára hozzáférhetővé tenni. A nagyon időigényes, gyakran aprólékos tudományos elemző, értékelő munka mellett a múzeum a leginkább köz- érdeklődésre számító anyagát igyekszik a nagyközönség elé tárni, a közművelődés közvetlen szolgálatába állítani. Ez a szándék irányította a mostani kiállítás rendezőit, Petercsák Tivadar múzeum- igazgató-helyettest és munkatársait is. A Népi lakás- kultúra kiállítás látogatóinak nemcsak a társadalomtörténeti s a művészeti ismereteik gyarapodnak, hanem a tárgyak láttán nemesedik az Márta, bonviván-primadonna kettősén. Ugyanakkor szép éneklésük, közvetlenségük, emberábrázoló képességük most is a megszokott finom és szép színvonalat mutatta. Olgyay Magda Mme Fleury- je már első megjelenésekor is mintaszerűen pontos, tökéletes, hiteles és egyéni volt. Sir Bazil hálás szerepét Fehér Tibor játszotta, jóízűen, mértéktartó és igényes ízlésességgel; éreztük alakítása mögött a lelkiismeretes töprengést, hogy elkerülje a szerep népszerű más megfor- málóinak sablonjait. A drámai szerepekben ismertebb és lei váló Kulcsár Imre kedves táncoskomikus-énekes teljesítménye: egyszerre bizonyította sokoldalúságát és töretlen játékkedvét. Komá- romy Éva ízlésesen és jól komédiázó Juliette-jét most is csak dicsérhetjük. A három angol lord, különösen Bánó Pál és Bősze Péter, de Szántó Lajos is — helytálltaié, egybehangolták és egyénileg is színezték figurájukat; — más öltöztetésben és szabadabbra engedett játékkedwel. még többet is tehettek volna. Az úgynevezett „kis szerepek” alakítói közül elsősorban Csiszár András bohózat! jellegben is kitűnő színvonalú bírósági elnökét emeljük ki, de tetszett a két bíró, Györváry János és Szegedi Andor is. Pálffy György csupán két pillanatra felvillanó közjegyzője: figyelmet keltő és emlékezetes. Csismr Nándor és Szabados Ambrus, az anyakönyvvezető és a bírósági altiszt — a vaskosabb komikum egészséges színeit képviselték, jól és ízlésesen. Legalább nevüket jegyezzük meg, egy-egy pillanatnyi ügyes karakter-figuráikért, a portásnak, a lakájnak és a főpincérnék: Hájer Józsefnek, Önody Lászlónak és Győry Ernőnek... A koreográfia — ezúttal sok újszerű ötlettel is — Somos Zsuzsa érdeme. A tánckar és a szólótáncosok kedvvel és jól teljesítették a — helyenként talán bőségesre is méretezett — feladatukat... Gyárfás Imre ízlésük, új, érdemes igények támadnak bennük otthoni környezetük igazítására. A faragott, festett parasztbútorok — karospadok, nagy- fiókos asztalok, „koronás” ágyvógek, magasládák, falitékák — a mai női szemeket is megígéző bodrogközi szőttesek, hímzések, vagy a telkibányai, hollóház! „virágozott” keménycseróp tányérok, tálak, szilkék, korsók, bokályok, önmagukban is műremekek. Az évszázados közösségi életforma szokásjogrendszerében kialakult, célszerű tagolású lakásokba illesztve pedig ösztönzést adhatnak a modern belsőépítészek, lakberendezők alkotó fantáziájának is az összehangolt tárgyi környezet megkomponálására. Aki pedig még jobban odafigyel a népi ..lakberendezési” tárgyak formaváltozataira, díszítő motívumaira — annak szemébe tűnnek az egyetemes művészi összefüggések, kölcsönhatások. Hiszen pontosan nyomon követhető, hogyan kerülnek át a reneszánsz bútor formái a parasztházaik asztalaira, székeire, ládáira, milyen híven élnek tovább a 17—18. száMágcr Ágnes rajza Műsorajánlat Fontos és aktuális kérdésekről tájékoztatnak a következő hetekben a rádió politikai adásai. Az encsí járás területén dolgozók közül mintegy 5o fiatal értelmiségi elhatározta: rendszeresebbe teszik találkozásaikat közös ügyeik, gondjaik megbeszélésére. így jött létre a művelődési otthonban a. pedagógusok, orvosok, agrárértelmiségiek találkozóhelye. Rab Nóra értelmiségi klub Krasznokvajdán rímmel őket mutatja be műsorában. Június 24-n és 26-a között Budapesten tartják a KGST kormányfői szintű, 2f>. Ülésszakát. «Ebből az alkalomból négy napon át esugároz műsorokat a rádió a szocialista országok gazdasági együttműködésének egyes kérdéseiről. A Falurádióban A szövetkezeti demokrácia erősítéséért rímmel olyan kérdések kerülnek terítékre, mint az importcsökkentés, az iskolás gyermekek munkája a nagyüzemekben, továbbá hogyan dolgoznak, szórakoznak az ifjúsági táborok fiataljai. A történelem kérdőjelei címmel induló új sorozat adásaiban Ágh Attila filozófussal Zcley Zoltán beszélget. Rádai Eszter riportjában Végre itt a nyár. . . címmel ellenőrző körútra indul az üdülőhelyekre. Kapás Irén műsorában a választójog történetéből villant fel néhány fontosabb fejezetet. Kamarás István vezetésével vitát közvetítenek Egy aszta! mellett címmel a művelődésről, a Magyar Hajó- és Darugyár dolgozóival. A Szappanos család krónikája című műsor egy híres családot mutat be, amelynek története szinte azonos Kecskemét történetével. aadi kazettás, festett fa- mermyezetek, karzatok virágmintái a 19. században, sőt még az e század elején készített falusi kelengyéslá- dökon, festett ágyvégeken, gyermekbölcsőkön is. Vagya reneszánsz hímzések virágformái miként újultak meg a bodrogközi szövő, hímző asz- szonyok keze munkájával. örvendezhetünk annak, hogy a hivatásukat híven teljesítő muzeológusok még idejében közkinccsé mentették egy lezárult történelmi korszak, megszűnt társadalmi életforma történeti és művészi becsű tárgyi hagyatékát. S ugyanennyire örvendetes, hogy ami ebből a hagyatékból hasznosítható tanulság, maradandó művészi érték, mindaz — a társadalmi feladatkörűket példásan betöltő múzeumolt közreműködésével is — hasznosul mai életszemléletünkben, s az új lehetőségekhez igazodva, napjainkban is megszépítő tényezőjévé, alkotórészévé válhat emberi környezetünknek; otthonaink és közintézményeink környezetének. Berecz József Kedden este a televízió híradójában a budapesti könyvutcáról láttam riportot. Bemutattak többek között egy első kötetes fiatal írót, amint éppen dedikálta könyvét a vásárlóknak. Mint a riporter megjegyezte; az utolsó példányokat. Könyve ugyanis már kedden délutánra, a híradófelvétel időpontjára elfogyott. És nem az ő könyve volt az egyetlen, amellyel ez történt. Ma este véget ér országosan a könyvhét, a sátrakban összecsomagolják a maradék köteteket, holnap már leveszik az ünnepi dekorációkat, bontják a sátrakat, a könyv- kereskedelm és könyvforgalom visszatér hétköznapi medrébeA számvetés időszaka következik. A művelődési házak, a közművelődési könyvtárak majd kimutatják, hány és milyen rendezvény volt, hogyan sikerült, miként javítja mindez az adott helység közművelődési statisztikáját, az írók pedig, akik üzemekben és vidéki településeken jártak néhány hét, vagy hónap múlva jegyzeteket írnak a találkozók élményeiből. S bizonyára hamarosan sor kerül a, könyvhét tapasztalatainak összegezésére a könyvkiadói és terjesztői szerveknél is. • A könyvhét, utolso napja van, s az ünneprontás szándéka nélkül jegyzőnk fel néhány, a könyvkiadással és könyvi orgai ómmal kapcsolatos gondolatot, amelyek sok tekintetben egész évre érvényesek, de a könyvhét — és a bevezetőben említett jelenség, hogy már kedden az utolsó példányt dedikálja az író — külön apropóként is szolgál ezek szóvá tételére, mert a jelenségek, bizonyos fonákságok ilyenkor különösen élesen mutatkoznak meg. A könyvhétről előzetes ismertetést adó sajtótájékoztatón már igen élesen került szóba az előzetes ír ás as, s egyéb tömegkommunikációs könyvpropaganda és a valóság ellentéte. Közelebbről: a meghirdetett, propagált könyvek nem mindegyike jut el az olvasókhoz, részben mert különböző okok miatt nem jelenik meg a könyvhétre, részben pedig alacsony pcl- dányszáma miatt csak nagyon kevés olvasóhoz juthat el. Egy ismert újságíró-író érdekes példát hozott: Budapest egyik nagyforgalmú, főútvonali könyvesboltjába mindössze öt példány került az egyik agyonreklámozott könyvheti könyvből, abból négyet a törzsvendégeknek már előre eladtak, az ötödiket a kirakatban kellett tartani, s azt majd megkaphatja a könyvhét után. De mit kap az egyszerű vásárló, aki a. reklámon felbuzdulva akarja e könyvet megvásárolni? A Könyvértékesítő Vállalat jelenlevő képviselője a felszólalóval vitába szállva, de valójában annak állítását is erősítve elmondta, hogy a mai szépirodalom átlagosan 15 ezer példányban jelenik meg, s ha figyelembe vesszük, hogy azokat három könyvterjesztő szerv — Állami Könyvterjesztő Vállalat Budapesten, Művelt Nép Könyv- terjesztő Vállalat a nagyobb vidéki településen, és a szövetkezeti kön^vlerjesztés a falvakban — között kell megosztani és a nagyvárosok boltjainak és bizományosainak számát is jegyezzük, úgy bizony az a. bizonyos öt példányszám nagyon is valós és sok helyre még ennyi sem jut. Durván fogalmazva : verjük hát. a nagydobot a könyvhéti könyvek mellett és sokat közülük nem lehet megkapni. Hiánycikk-listára kerültek a könyvek? Nein jó! Éppen az keil, hogy a könyv különbözzön az egyéb kereskedelmi árucikktől. A könyv nem lehet egyenlő a T-du- góval, vagy egyéb folyamatosan hiányzó cikkekkel, például a rádiókba való elemmel. A könyv olyan folyamatosan szükséges szellemi táplálék, ameiyből nem szabadna, hogy hiány legyen. S ha már folyamatos szellemi táplálékról esett szó. ide kívánkozik a standard könyvekkel kapcsolatos gond is. Nem férne egy újságcikk keretébe azoknak az Íróknak és müveknek a felsorolása, amelyek folyamatosan a hiánycikk-listán vannak a könyvesből tokban. I dónkén t, kampányszerűen, jubileumi alkalmakkor meg-megjelenik az adott szerzőktől valami, de bizony gyakran hiányzik az Ady-összes, a József Atti- la-összes, a Petőfi-összes hogy már például Kisfalu- dyról, Balassiról, Vörösmarty ró I és másokról ne is beszéljünk. A könyvesboltok vezetői, a serdülő gyermekeiknek értékes könyvet kereső szülők, pedagógusok órákig tudnák sorolni azt a listát, amelyre a nagyon ritkán vagy évek óta nem kapható művek kerülnek. A könyvkiadás nyomdai és egyéb technikai nehézségei, korlátozott lehetőségei ismerősek. Mégis az lenne kívánatos, hogy a. legfontosabb értékek folyamatosan kaphatók legyenek, legyen gyorsabb utánnyomási lehetőség. Tudjuk, hogy ez papírgondokkal jár, nemcsak nyomdakapacitással. Elfekvő könyvek tonnái viszont ellentmondanak a papírral való gazdálkodás ésszerűségének. Alighanem jobb igényfelmérés és elosztás kívánatos a példányszámok megszabása előtt. Nem jó, ha falusi boltokban porosodik a könyv, nem jó, ha hónapokig, évekig rongálódik bizományosok táskáiban az a kötet, amelyet esetleg egy városi könyvesboltban naponta többen is keresnek, s a boltvezető hónapok óta nem bír hozzájutni. Azt is tudjuk, hogy könyvterjesztő szerveink folyamatosan igyekeznek finomítani a könyvek igénylésének és a kinyomtatott készletek eloszlásának rendszerét, de a gyakorlatban a hibák nagyon lassan szűnnek meg, a hiánycikk-lista nem rövidül, a reklámozott könyvek sokszor már a reklám megjelenésekor is ezen a listán találhatók. Tessék csak a televízió Nyitott könyv műsorainak reklámjára gondolni, egy-egy jól skerült adás után mennyien keresik a bemutatott művet a boltokban ; hogy az egyes könyv- kampányok előzetes reklámjainak is milyen nagy lenne a sikere, ha a példányszá- mok ás a. propaganda összhangjában kevesebb lenne a fonákság. A könyvhéten élesebben mutatkoznak meg a propaganda és a könyvkínálat közötti ellentmondások. a könyvterjesztés és értékesítés nehézségei, hibái. A kínálat ' és a valóságos vásárlási lehetőség ellentmondása rossz következtetési lehetőségekhez vezethet, nemcsak ünneprontó gondolatokat szül, hanem könyvpropagandánk hitelét kérdőjelezheti meg. Legyen esetleg a könyvhéten kevesebb ünnepi kiadvány, ne legyen az ajaj»- lójegyzékben 130-nál több. Legyen csak 80. vagy 70. de <fc valóban ünnepi kiemelésre legyen érdemes. És egyáltalán: legyen! Ucncdck Miklós Régi otthonok szép üzenete Meditáció a könyvünnep végén
