Észak-Magyarország, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-14 / 111. szám

' *- ' ''♦•ír­A XIX. század eleji ma­gyar ércbányászat fejlettsé­géről tanúskodó dokumen­tum került elő a miskolci Nehézipari Műszaki Egye­temmel baráti kapcsolatokat tartó íreibergi Bergakade­mie archívumában. A gót be­tűkkel írt, mérnöki számítá­sokat is tartalmazó 11 olda­las szöveg fakszimile nyo­matát a társintézmény a miskolci egyetem könyvtárá­nak adományozta. Az 1810-ben készített szö­veg, magyar gyártmányú csilléknek németországi al­kalmazására tesz javaslatot. A csilleszállítást elsőként a hennenbergi aknaterületen ' Az idei gyermeknapon 200 gyerek veszi birtokba Ka- ' zincbarcikán az új óvodát, mely a Borsod megyei Ta­nács, a Kazincbarcikai váro­si Tanács és a helyi üzemek anyagi segítségével épült lel. A BVK 3 millió, a Borsodi Hőerőmű Vállalat 800 ezer, a Borsodi Szénbányák Vállalat 600 ezer, az Észak-magyar­országi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat 500 ezer, a Kazincbarcikai Sütő­ipari Vállalat pedig 70 ezer forinttal segítette a 10 millió forintos költséggel épülő lé­tesítmény megteremtését. levő dél-thüringiai ércbányá­ban valósították rfieg. A kézirat bevezető része ismerteti az ottani ércbá­nyát, ahol ónt és más érce­ket termeltek, majd leírja a Magyarországon használatos csillét olyan pontossággal, hogy annak alapján akár re­konstruálni is lehet a kora­beli szállítási eszközt. A szerző összeveti a csille­szállítást a korábban haszná­latos úgynevezett bödönszál- lítással. A költségelemzésből és a teljesítményszámítás­ból kitűnik, hogy a csillézés- nél a szállítási költség mint­egy felére csökkent, a telje­sítmény pedig megkétszere­ződött. A város már arra is gon­dolt a tervek megrendelése­kor, hogy praktikus, szép játszóudvara is legyen az új gyermekintézménynek. Már a parkosításnál és a játszóesz­közök készítésénél tartanak. Egyébként az év végére még több 3—6 éves korú gyerek járhat óvodába szocialista városunkban, hiszen várha­tóan elkészül, az ugyancsak jelentős társadalmi segítség­gel épülő 100 személyes óvo­da. Ha ez is megvalósul az idén, Kazincbarcika úgy zár­ja a IV. ötéves tervet, hogy 500 óvodáskorú gyereknek teremtette meg az iskolára való előkészítés feltételeit. I szemetelik ellep Parkszennyezésért, járdataka­rítás elmulasztásáért, vízleíolyók szennyezéséért 44 szabálysértési eljárást indított a városgond­nokság tavaly Miskolcon, őszin­tén szólva kevéskének tűnik ez a szám egy olyan,, városban, mint Miskolc. Am ezrek az eljá­rások csak a ,,nagyszennyezrjk” ellen folytak le . . . A lépten- nyomon szemetelő járókelők el­len nem tud fellépni a város- gondnokság. Ezért örvendetes, hogy a rendőrség is segít: 1974-ben majdnem ezer ember fizetett helyszíni bírságot Mis­kolcon szemetelésért... S ha nem is lett egy csapásra tiszta, egyre szebb, virágosabb váro­sunk, a megbüntetettek talán meggondolják legközelebb, hogy érdemes-e szemetelni? ny. p. Tanpálya a H/K-öan A dolgozók egészségéről való fokozottabb gondoskodás jegyében hozták létre a Ti­szai Vegyikombinátban, 1965- ben a gázmentőállomást. A tízéves szervezet az elmúlt időszakban folyamatosan fej­lődött. Jelenleg mintegy fél­millió forint értékű eszköz- állományával óvja és segíti a bajbajutott dolgozókat. 1975-ben az olefinmű belé­pésével a gázmentőállomás hatásköre újabb üzemmel bővült, tovább fejlődik tech­nikai es z k ö z á 11 o m ;\n y a és létszáma is. A mentők ma­gas színvonalú képzésére az üzemben az idén mintegy 300 ezer forintos költséggel gáz- mentő- és tűzoltó-tanpályát építenek. A mélú témái Fotó: Laczó József Népművészei! szőttesek A Debreceni Háziipari Szövetkezedben készült, szőtteseket több mint százféle hajdúsági motívum díszíti. A népművészeti szőttesek mel­lett a szürrátétek és a szűrhímzések ismertek halárainkon túl is. IN víríacse in été k •/ * a zempléni tundrára Mintegy kétezer nyírfacse­metét telepít még e tava­szon az Országos Erdészeti Egyesület zempléni csoportja a Ciróka-tetőre, amely Sá­rospatak határában a Ki­rály-hegyet a Megyerrel ösz- szekötő patkó alakú gerincen terül el. Ezen a területen ugyanis egy sarki tundrára emlékeztető tájegység van, körülbelül kéthektáros, ösz- szefüggő rénzuzmóteleppel. Az eddigi szakszerűtlen gon­dozás következtében a terü­let növényzetét kipusztulás fenyegette, mert seprűnek elhordták a nyírfák ágait. Most, a zempléni-hegységi természetvédelmi terület ki­alakításának előmunkálatai során megpróbálják helyre­állítani a csemeték telepíté­sével a tundrás táj életkö­zösségét. Biztonságosan a Farkasgödörhc A fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Lilla­füredi Állami Erdei Vasutak dolgozói a Papírgyár—Far­kasgödör vonalon hamarosan befejezik az őszi és tavaszi esőzések miatt szükségessé vált pálya-rekonstrukciót. Ezen a vonalszakaszon a Tízes-bércnél a hegyoldalt annyira alámosta a víz, hogy életveszélyessé vált a közle­kedés. A vasútüzem dolgozói mintegy háromszáz méter hosszú kanyar átvágásával biztonságossá tették a sze­mélyszállítás útvonalát. Je­lenleg még mintegy 100 mé­teres szakaszon kell befe­jezni a munkálatokat s ösz- szekötni a síneket. Ennek megtörténte után a közeljö­vőben a természetkedvelők és kirándulók végigutazhat­nak majd a farkasgödöri végállomásig. Verekik a bíróság elölt Verekedők álltak a napok­ban a Megyei Bíróság előtt, garázdaság bűntette miatt. A történetük 1974. augusz- us 24-én kezdődött, amikor Veszprémi Barna és Debre­ceni István, miskolci fiatal­emberek Bükkszentlászló községben botrányosan visel­kedtek, motorkerékpárjuk „mutatványaival” zavarták a község nyugalmát. A visel­kedésük miatt felháborodó id. Malárcsik Józsefet Veszp­rémi többször megpofozta, míg Debreceni id. Malárcsik munkatársát, Bajnok Lajost vágta úgy fültövön, hogy Bajnok dobhártyája besza­kadt és 8 napon túl gyógyu­ló sérülést szenvedett. Az eset másnap folytató­dott. amikor ifj. Malárcsik József, M. F. fiatalkorú, Ka­lász István, Lévai Csaba és Szilvás Rezső bükkszentlász- lói lakosok az előző napi ügy tisztázására a községbe hívták'Veszprémiéket. Veszp­rémiék elfogadták a kihí­vást, és késsel, lánccal, bu­kósisakkal „felfegyverkezve” autón Bükkszentlászlóra utaztak. Itt a két „tábor” között verekedés tört ki, amely során Veszprémi Bar­na a nála levő késsel a kö­zelében levő Kalász Istvánt mellkason szúrta, akinek életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A Megyei Bíróság Veszp­rémi Barnát és Debreceni Istvánt 6 hónapi, ifj. Malár­csik Józsefet, M. F. fiatalko­rút, Kalász Istvánt, Lévai Csabát és Szilvás Rezsőt 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet végrehajtá­sát büntetlen előéletüket fi­gyelembe véve egyévi próba­időre felfüggesztették. Az ítélet — Kalász István vád­lott kivételével — jogerős. Kalász fellebbezést nyújtott be. Varroda Cserépfaluban A Budapesti Fehérnemű Szövetkezet 1972-ben 25 dol­gozóval telephelyet létesített Cserépfalu községben. Az ak­kor még egy műszakban dol­gozó üzem beváltotta a hoz­zá fűzött reményeket. Ezt jól szemléleti az a tény, hogy 1973 januárjában második műszakot is szerveztek, és ez­zel a foglalkoztatott nők szá­ma elérte az ötvenet. 1973 őszén befejező rész­leg is létesült Cserépfaluban, így a varroda már 80 fiatal lánynak és asszonynak biz­tosít munkalehetőséget. Az itt dolgozók csaknem valamennyien betanított Sportpályát avatnak A miskolci 27-cs számú Általános Iskola diákjai már hetek óta izgatottan készül­nek sportünnepélyükre. Kü­lönböző szabadgyakorlatok, ügyességi játékok, gúla- és szalaggyakorlatok, no és az elmaradhatatlan labdarúgó- és kosárlabda-mérkőzés te­szi majd színessé azt az ün­nepséget, amelyet május 18- án, délután fél 3-kor ren­deznek meg a hejőcsabai Szeretet utcai iskolában. Ek­kor avatják fel ugyanis a szinte teljes egészében tár­sadalmi munkában elkészült sportudvart és kosárlabdar pályát. Örök téma? Üj?y tűnik, örök téma nálunk a kerékpárosok sok veszélyt jelentő szabálytalankodása köz- - út jainkon. Alii? van olyan nap, ® hogy a baleseti krónikában ne $ találkoznánk olyan szercncsét- tlcnséggel, amelynek egyik for- j rá.‘:a, vagy éppen fő oka a ki- világítatlan kerékpár, a köz- '* ickedés szabályainak fittyet • hányó biciklista. Egy markáns vonással gaz­dagodhat a szabálytalankodók krónikája: vasárnap este ne­gyed nyolckor Szihalom és Mezőkövesd között, a hőfürdő előtt bárom kerékpáros haladt Mezőkövesd felé. Egymás mel­lett, tisztes térközt tartva egy­más között, s elfoglalva az út fél szélességét. Szembe autó- konvoj kígyózott. A biciklis­ták mögött jövő autó vezetője messziről dudált, a szélső ke­rékpáros háta mögött intett: mellőzzön nyugodtan balról. (Igaz, ezt a karmozdulatot másképp is lehetett értelmez­ni.) A biciklisták esatárlánca nem lett keskenyebb. A gép­kocsi teljesen lelassított, újra jelezte mellőzési szándékát, mire a karjelzés megismétlő­dött. A kései időpont clsziirkítcttc a látási lehetőségeket, a kerék­párokon semmi világítás nem volt. Karambol nem történt, baj nem esett. De az effajta közjáték mégsem megnyug­tató. (b) munkások. Korábban a me­zőgazdaságban dolgoztak, vagy csak háztartást vezet­tek. Itt az üzemben darab­bérben dolgoznak, és átlagos keresetük eléri az 1500 fo­rintot. A >23 darab Textima típu­sú villanyvarrógépen férfiin­geket készítenek a két mű­szak dolgozói, de termékeik között szerepeltek már ott- honkák és női blúzok is. A cserépfalui üzemben is beve­zették a 44 órás munkahe­tet, és minden második hé­ten szabad szombatosok a lányok, asszonyok. TELEX ROBBANTÁS Az eddigi legnagyobb föld alatti nukleáris rob­bantást hajtják végre ma, szerdán a nevadai kísér­leti telepen — jelentették be hivatalosan is Washing­tonban. Az amerikai atom­energia hizottság közlése szerint a robbantás ereje 200 kilotomna és egy me­gatonna között lesz. VESZTESÉGES A Voltewagen Művek most közzé tett üzleti mér­lege szerint a vállalat az 1974-es évet 807 millió nyugatnémet márka vesz­teséggel zárta. A vállalat üzemei tavaly 2 millió 67 ezer járművet állítottak elő, 11,4 százalékkal keve­sebbet, mint 1973-ban. Az eladott gépkocsik száma 1973-hoz képest tavaly 12 százalékkal volt kevesebb. Legnagyobb arányban — 29,8 százalékkal — az Egyesült Államokba irá­nyuló export csökkent. / CÁFOLAT Az Európában állomáso­zó amerikai csapatok szó­vivője cáfolta Les Aspin amerikai demokrata párti képviselőnek azt az állí­tását, miszerint a nyugat­német Inneringen városka szeméttelepén „titkos” ka­tonai dokumentumokra bukkantak. A szóvivő sze­rint: „A szeméttelepen ugyan találtak dokumentu­mokat, de azoic egyálta­lán nem voltak titkosak és senki sem sértette meg a biztonság szabályait.” IDŐS ASSZONY Százhúszéves a latin­amerikai kontinens legidő­sebb asszonya — jelenti az Ultimas Noticias című Ca­racas! lap. A Venezuela északi részén élő néniké­nek hét gyermeke, 75 uno­kája, 380 dédunokája és 90 ükunokája van. Legidősebb- gyermeke 99 éves. Mai srác... ESZAK-MAGYAUORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 36-132. 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitika) rovat: 16-450 Kuitúrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiad: Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszkv u. 15 Posta­cím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Elő­fizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Migyar ércbányászati dokiiREßlum Meralen ■ é wessiák

Next

/
Thumbnails
Contents