Észak-Magyarország, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-06 / 104. szám
Édesanyák köszöntése a diósgyőri kohászatban Régi hagyomány a diósgyőri kohászatban, hogy május első vasárnapján, az anyák napján a KlSZ-fiata- lok köszöntik a gyáregységekben, a főosztályokon dolgozó édesanyákat, kismamákat. A mostani ünnepségeken a vállalat 4173 nődolgozója között a nap mint nap becsületes helytállással dolgozó 3200 édesanyát látták vendégül a KISZ-esek. Bensőséges hangulatú ünnepségeken, hálatelt szavakkal köszöntötték az LKM- ben az édesanyákat. A több műszakos üzemkezdetre való tekintettel már pénteken megkezdődött az ünnepség- sorozat, amelyen, és amikor a megemlékezéseken, a köszöntéseken túl virággal, üdvözlő kártyákkal kedveskedtek az édesanyáknak. Sok gyáregységben, főosztálynál kialakult hagyományai vannak már az anyák napi ünnepségeknek. A he'ngerdegyáregységben például a KISZ-fiatalok mellett vörös nyákkendős úttörők — a kohászszülők gyermekei — a munkahelyen köszöntötték az édesanyákat. Megkapó összejövetelt szerveztek a vasöntöde fiataljai. A gyár ifjúsági klubjában fehér asztalnál látták vendégül a gyáregységnél dolgozó édesanyákat. Ünnepség volt az új nemesacél-hengerműben is, amelyen 130 édesanya vett részt. A gyermekek, fiatalok, s a felnőtt férfiak mindenütt nagy tisztelettel köszöntötték a szerető édesanyákat. Azokat a munkásnőket, alkalmazottakat, akik a munkahelyi, a hivatali kötelezettségen, a társadalmi vállalásokon, társadalmi munkákon túl önmagukat nem kímélve igyekeznek biztosítani szeretteiknek, a lehetőséghez mérten a gondtalan életmódot. Sz. I. hí hnsegyüttes a felszabadulási népiícíesztivin Felszabadulási nemzetközi néptáncfesztivál elnevezéssel rendezik meg az idén Szegeden a szakszervezeti néptáncegyüttesek X. találkozóját. A rendező bizottság ez alkalommal kizárólag a reprezentatív színvonalú hazai együtteseket hívta meg a jubileumi találkozóra. Ezek között szerepel Borsod megye, illetve Miskolc város képviseletében az Avas együttes, olyan nemzetközi rangú táncegyüttesek társaságában, mint például a budapesti Bartók és a Vasas művészegyüttes, vagy a debreceni Hajdú népi együttes. A szomszédos szocialista országokból hót együttest várnak a nemzetközi találkozóra. Külön rangot ad a szegedi rendezvénynek, hogy a művészeti bemutatókkal párhuzamosan hazánkban tartja évi kongresszusát a CIOF, a fesztivál rendező országok nemzetközi szövetsége. i Szerencsevadászok i 1 Nem tudni, mi volt az oka, de -tegnap, hétfőn Miskolc több pontján nagy energiával árusították, potom négy forintért a gyors-sorsjegyeket. Volt, áld azt állította: hallott egy olyan emberről, aki látott valakit, aki hallott olyanról, hogy egy sorsjegyvásárló állítólag sokat nyert. i A semleges szemlélő viszont sok-sok ember pillanatnyi vá- i gyát, apró örömét, csalódását olvashatta le az arcokról. Vagy i volt, akinek mégis örömet hozott e nap? i Sokszor elhangzott már, hogy a gyors-sorsjegyek árusítása • igen jelentős a város „szeméthalmazának” növelésében. Az 1 Ady-hídnál, az Ady-híd és a villanyrendőr között, valamint J a színházzal szembeni árusítók elismerésre méltóan két-há- rom szemétgyűjtő edénnyel is körülrakták a szerencse- ' asztalt. Ki lehet róla, hogy nem mindenkit kísért Fortuna isten- , asszony kegye? Nos, hát amilyen csapod ár volt a szerencse i istenasszonya, ugyanúgy gyűlt a szemét az erre a célra el- i helyezett edények körül. i Cs. B. i TELEX ROBBANTÁSOS MERÉNYLET Csak jelentéktelen anyagi kárt okozott az a robbantásos merénylet, amelyet szombaton követett el a „Meinhof-puig Antich” anarchista csoport a franciaországi Fessenheimoen, az épülőfélben levő atomerőműben. A telephelyen még semmiféle hasadóanyagot nem tároltak. BÁNYASZERENCSÉTLENSÉG Robbanás történt vasárnap egy pakisztáni szénbányában Quettától mintegy száz kilométerre. Az első jelentések szerint a mélyben tartózkodók közül 12 munkás lelte halálát. HATÁRSÉRTÉS Az NSZK egyik repülőgépe május 2-án Meiningen térségében ismét behatolt az NDK légiteréöe. Az NDK illetékes szervei a pilótát több ízben leszállásra szólították fel, de az a felhívásokat semmibe véve provokációs módon folytatta útját. Csak az NDK légiterének biztonságáért felelős erők higgadt magatartásának köszönhető, hogy a határsértésnek nem lett súlyosabb következménye. REPÜLŐGÉPSZERENCSÉTLENSÉG Lakóépületeiére zuhant Nyugat-Németországban a belga légierő egy Mirage típusú repülőgépe. Hét személy életét vesztette, tizenkilencen — köztük tízen súlyosan — megsebesültek. A vizsgálat első eredményei szerint a katasztrófát géphiba okozta. Fodrászok sikerei Kétnapos országos fodrász- és kozmetikai bajnokságot tartottak Szombathelyen. Megyénket a Borsod megyei Fodrász szövetkezet női fodrászai, kozmetikusai képviselték. Az eredmény méltó a sok sikert elért nagy létszámú kollektívához. A borsodi női fodrászcsapat az országos vidéki vetélkedőben az első helyezést érte el.- Az egyéni összetettben a második helyezést érdemelte ki Kisger- gely Zoltán né, a harmadik helyezést Németh Zoltánné és hatodik lett. Máté Lászlóné. Kimagasló sikerrel szerepelt a szövetkezet kozmetikusa. Jani- csárné, Kriston Éva. A kis fantázia-frizura kikészítésében az országos verseny harmadikja lett. Miskolcon a Győri kapui óvoda kertjében elkészült a megye első közlekedési parkja. A megyeszékhely vállalatai, üzemei, szocialista brigádjai jelentős értékű társadalmi munkával járultak hozzá a park létesítéséhez. A kisméretű pályán minden jelzés fellelhető; van működő örvendetesen nőtt a íéj és tejtermék fogyasztása Borsod megyében az elmúlt hónapokban. 1975 első negyedévében a tej fogyasztása 7, a tejföl fogyasztása 21, a vaj fogyasztása 18 százalékkal emelkedett. A növekvő igények miatt a Borsodi Tejipari Vállalat miskolci üze- mébem rekonstrukciót hajtanak végre: nagyobb teljesítményű gépekre cserélik ki a berendezéseket. Jelenleg naponta 190 ezer liter tejet dolgoznak fel a miskolci üzemben, ahonnan Borsod megye lakosságának 60 százalékát látják el. A V. ötforgalomirányító lámpa is, de található a közlekedési parkban benzintöltökút, telefon- állomás, postaláda ugyanolyan mint az igazi. Az óvodások a közeli napokban birtokukba vehetik a gyakorlásra kitűnően alkalmas KRESZ-pályát, ahol rollerekkel, kerékpárokkal közlekedhetnek a gyerekek. éves tervi rekonstrukció után napi 250 ezer liter tejet tudnak feldolgozni az üzemben. Az épületbővítés nélkül történő rekonstrukció azt is jelenti, hogy csupa zártrendszerű technológiával készülő terméket állítanak elő a miskolci tejüzemben. A mostani „nyitott” technológiájú étkezési túrót az egriek készítik majd, a miskolciak „steril” tejgyártó gépsort szerelnek helyére. A „steril” tej a ma forgalomban levő tejekkel szemben 30 napig is eláll. Megjelenése után a legkisebb, határ menti községeket is bevonhatják a pasztőrlej-ellátásba. Orvosi körzet lelt Aszald önálló orvosi körzet lett május elsejétől Aszaló. A községben már megkezdték a háromszobás orvosi lakás kialakítását egy szolgálati lakásból. A rendelőt is átalakítják, nagyobbítják az eddigi szűk kis várószobát is. A községi tanács összesen 120 ezer forintot fordít rá. Mindezzel 2200 ember jut magasabb szintű egészségügyi ellátáshoz. Eddig a hét egyetlen napján volt csak .rendelés Aszalón. Az aszalói ak úgy tervezik, hogy május közepén már át is adják a korszerűsített orvosi lakást és rendelőt. Vezetőségválasztó küldöttértekezletet tartott tegnap, hétfőn a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat szakszervezeti bizottsága a miskolci Hámor étteremben. A szakszervezeti bizottság beszámolója után a szám- vizsgáló bizottság tett jelentést, majd a vita befejeztével a küldöttek megválasztották a vállalati szakszervezeti tanácsot. A miskolci tejüzemben rekonstrukcióra készülnek A nehéz járművek alaposan rongálják megyénk útjait. A KPM Közüli Igazgatóság géplánca Járdánháza határában új burkolóréteget terít a Iíorsodnádasd felé vezető útra. Fotó: Szabados György Hit végi fekete krónika Halálos balesetek ölszür megbüntették már és húrom ízben volt elvonó kezelésen, mégsem hagyott fel idült iszákos, bűnózó életmódjával Schwartz István 37 éves kunszentmártoni lakos. A fizetésnapon olyannyira felöntött a garatra, hogy éjfél tájban a X. kerület egyik eszpresszójában ittassága miatt a rendőrjárör figyelmeztette. Schwartz eltávozott a helyiségből, de amikor a Zalka Máté téren haladt, kődarabbal betörte egy órásholt kirakatát és onnan kiemelt hét karórát, majd bezúzta egy KERA- VILL-üzlet kirakatát és onnan eltulajdonított két táskarádiót és egy zsebrádiót. A közelben URH rendőrjárőrrel találkozott, aki igazoltatta, majd a kapitányságra előállította a tolvajt. A Központi Kerületi Bíróság Schwartz Istvánt figyelembe véve, hogy visszaeső — kétévi és kethónupi szabadságvesztésre ítélte. Ismét többen az életükkel fizettek azért, hogy nem tartották be a közúti közlekedés szabályait. A már mozgó személy- vonatra ugrott fel a gödi vasútállomáson Balogh Péter 40 éves, nagyecsedi lakos. A lépcsőről visszaesett és olyan súlyosan megsérült, hogy u kórházba szállítás után meghalt. Kiskunmajsa határában Nyári István 24 éves szánk! lakos, motorkerékpárjával szabálytalan kanyarodás közben összeütközött egy személykocsival. A baleset következtében a motorkerékpár utasa, id. Mészáros Ferencné, bodoglári lakos olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szál- * lítás után meghalt. A motorkerékpár vezetőjét súlyos állapotban szállították a kórházon. Győrszemere határában dr. Kovács Károly üti éves pápai lakos személykocsiját nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette, az útkanyarban megcsúszott es árokba borult. A Daleset következtében dr. Kovács Károly a helyszínen meghalt, feleségét súlyos állapotban szállították kórházba. Cegléd határában Kórúdi Sándor Cl éves nagykátai lakos személygépkocsijával az útkereszteződésben nem adta meg az elsőbbséget és: összeütköző t egy másik személykocsival. A baleset következtében Halmi Mihály 40 éves tápiószőllösi lakos a helyszínen, és Koródi Sándor kórházba szállítása után meghalt. A másik személykocsi utasát. Nikolaus Hubert, 04 éves NSZK állampolgárt súlyos állapotban szállították a kórházba. ESZAK-MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 36-132. 16-672, 35-38U, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: ,16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszkv u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető- «sz'Pivff'c; tstvav Iszákossá] lines M közlekedési park Vezelősépálaszíás