Észak-Magyarország, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-04 / 103. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1975. május 4., vasárnap Az otthon melegében Talilkszetl Leniniig! és Kun Bélával is... Az internacionalista ÉMm egykori politikai tisztje Orosz Feri bácsi — vagyis Orosz Ferenc elvtárs — szép, nehéz életről, küzdelmes életútjáról sokan tudnak Tokajban. És tudnak róla Szerencsen, Mis- — kólcon, Budapesten, sőt Moszkvába is ... Bár lehetséges, hogy az immár csaknem nyolc évtizedes út egy- égy szakaszát, több vonatkozásban is feledhetetlen állomásait Tokajban is kevesen ismerik. Legfeljebb a pártszervezetben tudnak róla, amelynek egykor alapító tagja volt és amelynek ma is, 79 éves fejjel és hófehér háljál, a lábában sok-sok ezer kilométerrel, testén az egykori ütlegek nyomaival, szívében megannyi édes és bús emlékkel, s ami talán a legfontosabb: gondolkodó tenni akarással — ma is tagja. Még az idősebbek emlegetik. néha — kissé egyoldalúan is — oly módon, hogy „Feri bácsinál Tokajban senki sem szenvedett többet ezért a rendszerért...” Holott Orosz Feri bácsinak nemcsak szenvedésekben, hanem — amint ez a minap kiderült — nagy-nagv élményekben is bővelkedő életútja volt. Igaz, sokat szenvedett. De tartsunk itt sort. •— Mióta vesz részt a munkásmozgalomban? — kérdeztem tőle a minap, amikor Tokajban, a Bátho- ri ii. 17. sz. alatt otthonába^ felkerestem. Tulajdonképpen az első világháború közepétől — mondja egy kis gondolkozás után, aztán sorolja a körülményeket is. — Tizennégy szeptembe- ' ráben behívtak katonának és: kivittek az orosz frontra. 1916. október 11-én Tárnokainál fogságba estem es mint hadifoglyot az Urálba, Jekaterinburgba vittek egy fogolytáborba. Sok fogolytársammal, együtt, itt egy nagy vasgyárban dolgoztam, dolgoztunk. Itt ismertük meg az orosz proletárok életét és nehéz helyzetét. 1917. május 1-én itt, velük együtt tüntettünk a háború és a cári rendszer ellen. Mert — ahogyan akkor az orosz proletárok mondták — a háborút ’a cárok, a földesurak, meg a tőkések csinálják. . — Aztán októberben, amikor kitört a forradalom fegyverbe álltunk. A gyárát védtük a fehér kozákokkal szemben, akiket kivertünk a városból is. — Később az orosz elvtársak, a bolsevikok kérték, hogy a forradalom védelmére szervezzük meg a Magyar Vörös Gárdát. Ezt egy gyalogsági zászlóaljból, két üteg tüzérségből és egy lovasszázadból állítottuk össze, összesen hatszázegv- néhányan voltunk és november közepén már harcban álltunk. Négy éven at .. Előbb Djenyikin és Dutov. majd Kolcsak, végül Petrov tábornok fehérgárdistái ellen. — Emlékszem 1918. május 1-én Cseljabinszkban voltunk. Aztán harcoltunk Omszkban, Szamarában, Cáricinben és Szimbirszkben, Lenin szülővárosában is ... Petrov csapatait 1921 májusában Tambovnál vertük szét. — Én mindvégig a lovasságnál szolgáltam. Előbb, mint a magyar lovasszázad egyik szakaszparancsnoka, később századparancsnoka, 1920. decemberétől pedig mint az I. internacionalista lovas divízió politikai tisztje, századosi rangban. — 1921 júliusában Tam- bovbpl Moszkvába rendeltek, hathetes politikai iskolába. Itt találkoztam Lenin elvtárssal. Kun Béla elvtárssal és Münnich Ferenc elvtárssal ... Ez mind a mai napig életem legnagyobb. felejthetetlen élménye volt... — A politikai iskolán Lenin elvtárs is tartott előadást. Megköszönte a magyar internacionalisták segítségét, — ahogy ő mondta — a közös ellenség ellen, a fiatal szovjet állam fennmaradásáért vívott harcbán. Aztán arról beszélt, hogy az iskola után mi hazamegyünk Magyar- országra, ahol egyelőre nem fegyverrel, hanem politikai eszközökkel kell majd Küzdeni tovább, a magyar földesurak, a gyárosok, a grófok és a bárók uralma ellen, az új Tanács-Magyar- országért... Végül az óvatosságra figyelmeztetett, arra, hogy itthon a hatóságok meg ne tudják, hogy a Vörös Hadseregben harcoltunk, mert Horthyék akkor valamennyiünket kiirtanának ... — Kun Béla a Tanácsköztársaság elbukásának okairól és, körülményeiről, tájékoztatott. Münnich elv- társ hívott, hogy mernek vele Taskentba, tiszti iskolába. — Én azonban 1921 októberében hazajöttem Tokajba. Előbb a gyufagyárban dolgoztam, de innen nemsokára kiállt a szekerem rúdja. 1923. május 1-e előtt, — ahogyan indokolták: „— a kommunista agitációért, a szakszervezet szervezéséért és a munkásnők lázításáért” — elbocsátottak. — Május 1-én a csendőrök kerestek, de nem találtak otthon, mert két napig a Hármas-hegyen bujdostam. Amikor hazamentem beidéztek. Azt kérdezték, hol jártam? Mondtam, hogy Kemecsén, a bátyámnál, de ennek utánanéztek és csúnyán megvertek . , — A gyufagyár után 1923- ban a kőbányába mentem dolgozni, de itt is hamarosan felfigyeltek, az „agiíá- lásra és a szervezkedésre”. 1924. május elseje előtt a csendőrök elkaptak. Kardlappal és puskatussal ütőitek ... Aztán „lázításért” feljelentettek. A szolgabíró a szakszervezet szervezéséért tíz napi elzárással büntetett meg, amit a községháza börtönében ültem le. — 1926-ban, amikor kiütött a vasutassztrájk, a bányászokat biztattam. Ismét elkaptak a csendőrök és nagyon megvertek... — Amikor láttam, hogy a szakszervezet szervezésével nem boldogulok, 1927- ben megszerveztem a szociáldemokrata párt tokaji szervezetét. 1928-ban már párthelyiséget béreltünk, de a főszolgabíró azt mondta, hogy csak akkor engedélyezi, ha legalább 30—40 igazolt taggal rendelkezik. Mi viszont ekkor már 50-nél is többen voltunk, tíztagú ve- • zetőséggel. Titkárnak engem választottak meg... — A csendőrök 1931-ben bevasalva vittek a debreceni ügyészségre ... 1932 május elseje előtt házkutatást tartottak, összeszedték az irataimat és a könyveimet, közte Petőfi verseit is. Egy zsákba rakatták velem, átkísértek a rakamazi csendőrségre, ahol az udvaron tüzet raktak és a könyveimet elégették. Ezután nekem kötelet kötöttek a lábaimra és egy csűrben a lábamnál fogva felakasztottak. Ilyen állapotban ütöttek, vertek, rugdosták a fejemet. Orromon, számon folyt a vér ... Ekkor szakadt ki a dobhártyám is ... Aztán, amikor már ájultra vertek, feldobtak egy lovas szekérre és visszahoztak Tokajba. A szobornál 'e- dobtak és azt mondták: No, most aztán lirhulj te bitang kommunista, mert ha az úton megtalálunk agyonverünk!... Négykézláb vánszorogtam haza a Tisza-töl- tés melfett... — 1945-ig majd minden május elseje előtt feltúrták a lakásomat és elvittek: Talán Enyedi Lajost zaklatták még ennyire. — Aztán eljött 1944 tele — felszabadultunk ... Decemberben körülbelül tízen megalakítottuk- a Magyar Kommunista Párt tokaji szervezetét és fellélegezve, újult erővel láttunk munkához. Földosztás ,.. választások ... harc a hátalomért.,. Aztán a két párt egyesülése következett, és 1949-ben az én egyéni tragédiám ... Egy sajnálatos félreértés vagy értetlenség miatt, kizártán a pártból __ — Ebbe a megrázkódtatásba én szinte belebetegedtem. Fellebbezés, beadvány, beadvány után éveken át. Aztán az elveimmel együtt — amihez én soha egy pillanatig sem voltam hűtlen — éveken út magamra maradtam, mígnem 1967-ben felkerestek a pártbizottságról, beszélgettek velem és visszavettek a pártba. — A munkásmozgalomban való . részvételemet 1917-től elismerték, a párttagságom kelte viszont jelenleg is 1967 ... De Jaián nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ma is ott vagyok, azok között az elvtársak közölt, akik ezért a rendszerért, a szocialista Magyar- országért, minden körülmények között többet tettek, mint sokan mások. És végeredményben azért amit en tettem, vagy tehettem engem ma is, 79 éves koromban is megbecsül ez a rendszer. — Mint nyugdíjas bányász 1900 forintot kapok, az éjjeliőrködésért 500-at, és van egy kis szőlőm is. A feleségemmel együtt nyolc gyereket becsülettel felneveltünk, közülük kettő tagja a pártnak. Amíg dolgoztam többször kaptam él- munkás-jelvényt, sztahanovista oklevelet és kiváló dolgozó kitüntetést. Megkaptam a Tanácsköztársaságért érdemérmet, a Felszabadulási jubileumi emlékérmet, és a Harci érdemekért szovjet kitüntetést... — Sajnos, most már kevesebbet tudok tenni ezért a rendszerért, mint valamikor ... Szerencsére itt van és helytáll magáért a fiatalabb kommunista nemzedék, amely tudom, a mi tapasztalatainkra és tanácsainkra is számít... — Ügy gondolom, ez is a megbecsülés jele. Csépányi Lajos Rójuk az\utat Szemerén a tanító bácsival, ránk-ránk- köszönnek a kertaj tóból a gyerekek. Képüket odanyomják a drótkerítéshez, úgy vizsgálják gyanakodva az idegent. Vagy tizenhat évvel ezelőtt rosszul fizetett a té~ esz. Akkor jött el a faluba a megyei gyermekvédelmi felügyelő, Ráski Mariska néni, aki gyerekeket is hozott magával. Állami gondozottakat. Itt is maradtak hárman-négyen Szemerén. Nevelőszülőknél. Aztán, ahogy teltek az évek, egyre gyarapodott a téesz is. Az emberek megszerették a messziről érkezett apróságokat. Megszokták az asz- szonyok, hogy mindig ott sündörög egy-kettő a szoknyájuk körül. S ha a nagyobbacska gyerekek elkerültek nevelőszüleiktől, máris hoztak helyettük kicsiket. Most is lehetnek Szemerén vagy hatvanam Farlcas Lászlóélc portája is megváltozott azóta! A szép, tornácos házban nagy szobák, világos bútorok, televízió. Erzsi néni édeslánya már fiatalasszony, a kis unoka ott játszadozik az udvaron. A fejkendős, derék asszony az ujjún számolja, hány gyetek is volt már neki: — Kilenc. A legidősebb már húszéves lesz. Sírva ment el tőlünk. Azt mondta: Anyuka, én úgyis visszajövök. Igen megszerettem én is őket. Mindet. Úgy idenőttek hozzánk, hiányoznak már, ha nincsenek itt. Az uram, ha jön haza pénteken, hozza nekik a cukrot. Jancsi, Misi szaladnak elébe, Én szoktam megfeddeni őket, ha rosszak. Hogy jó Misi mandulavágású barna szeme csakúgy csillog, ahogy az udvarról beszalad. Barátságos gyerek, mégis nehezen indul a beszélgetés. De hogy látja, mindenki jókedvű. mosolyra húzza ő is a száját. — Misikéin, hogy hívják ezt a nénit? — a tanító bácsi a nevelőanyjára mutat. — Azt én nem tudom. — Te hogy hívod? — segítünk neki. — Hát anyukának! — vágja ki a gyerek büszkén, maga mögött hagyva hat évének hányódósait. Mert Misi olyan most már, mint minden más hatéves. Szeret bújócskázni, meg nagyokat kurjongatni. A régi otthont már csak néha-néha emlegeti, lassan elhalványulnak a rossz emlékek. Most legjobban a csi- belevest szereti. Jancsi, a nagyobbik meg a galuskát. Mert anyuka igen jókat tud főzni hétköznap is. Érdekes még a tejcsarnokba járni, kiscsirkéket melengetni a kabátka alatt. — Visszahúz a szívük azoknak is, akik már «felnőttek. — Erzsi néni, fényképeket, leveleket vesz eíő. — Ketten megnősültek, egy a cementgyárban dolgozik, egy a postán. Mari a gyerekvárosban van, nyáron mindig hazahozom egy hónapra. Karácsonyra meg csomagot küldtem, süteményt, húst, uborkát. Jönnek a levelek gyakran, ritkábban a gyerekek is. Szászát; Józsefné is tanúsítja, hogy hálásak a gyerekek. ö pedig már csak tudja, tizenkettőt nevelt eddig. Most három van neki. Erzsiké meg István öt éve a gyerekei. Sanyika hároméves, szőllan kis foga tésztát gyúrja. Odakinn hinta is van neki. Az úm a jó játék! — Zoli meg Ilon minden anyák napjára írnak. — Az asszony megtörli a kisfiú szurtos arcát. — Itt van, ni. Rózsás lapot küldtek. Ügy vagyok velük, hogy igen megszerettem őket. A múltkor még rajzoltak is nekem. Rossz lenne már gyerekek nélkül, megszoktuk mi a nagy családot. Négy asszonylányom van, régen kirepültek a házból. Hát helyettük is jó, ha elmotyognak itt a gyerekek. Az édesanyámat tudják nagvr mamájuknak, hozzá szakiadnak, ha valami betyár- ságot csináltak. A kislány nagyon ügyes. Megnézi a libákat, boltba is elmegy. Jól is tanul, azt mondja a tanító bácsi. Nyáron majd elmennek anyukával megnézni Jolika kisbabáját. Ványai László iskola- igazgató mind a 700 embert ismeri a faluban. Ö meséli, hogy Zsiga Bálintélc iskoláztatták Arankát, és hogy a szomszédban az öreg néni — meghalt már szegény — csak azért vásott mindig disznót: legyen a gyerekeknek szalonnácska, zsíroskenyér. Itt az édesgyerekek testvérként élnek a neveltekkel. Az iskolában is a nevelőszülők neve után hívják őket, a gyerekek egymás közt is, meg a tanárok órán is. A házak előtt zöldell a kiskert. Gyerekek szaladgálnak az udvaron, éles füttyel hívják a tarka kutyát. Borzas fejüket kidugják a kiskapun, úgy néznek, csodálkozva az idegen ólán. Az otthon-valók szemével. Mert ők már nem emberek legyenek. Kikérdem este a leckét is, Misi előkészítőbe jár. Eszes gyerek. kete fiúcska, ő nemrégiben került ide. Eljátszik a konyhában a cirmossal, amíg nevelőanyja a kövér, sáridegertek. Otthont kaptak a szemerei asszonyoktól. Mikes Márta A magyar nyelv kete Borsodban Az idei magyar nyelv hete már a kilencedik volt országosan. Nyelvművelésünk vezető testületéi és személyiségei úgy határoztak az elmúlt évben, hogy az országos jellegű rendezvényekkel egyidőben a fővárosi és megyei nyelvművelő csoportok ne tartsanak semmilyen rendezvényt, azt követően viszont igen, méghozzá annyit, amennyit erejükhöz, képességeikhez méretezetten tudnak. A mi megyénkben negyedszer rendezünk nyelvművelő programot az idén. Nemcsak egy hétig, több héten át tartanak az előadások, nyelvi vetélkedők, rendhagyó nyelvi órák, ifjúsági klubrendezvények és más ideillő megmozdulások. Ez alkalomra több járási művelődésügyi osztály is Kiírt pályázatot, nyelvi dolgozatokra. Példaként kiemelem az edelényi pályázat címét: „Petőfi Sándor és Arany János nyelvének szépsége, kifejező ereje, nyelvi gazdagsága”. A magyar nyelv hetének tehát Borsodban is vannak már hagyományai, s az idei rendezvények e hagyomány méltó továbbfolytatni lesznek. Az anyanyelvi ismeretterjesztésben jelentős segítséget ad a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nyelvi szakosztályának a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya. Az idén már második alkalommal bocsátotta ki azt a körlevelet, amelyben felhívja a megve városi, járási művelődés- ügyi vezetőinek, iskolaigazgatóinak, a művelődési hazak művészeti irányítóinak figyelmét a nyelvművelés fontosságára; bekérte a jelentéseket arról, melyik já- ,rás mit akar rendezni. E gazdag anyagból ízelítőül megemlítek néhányat: Az encsi járásban 40 pályamunka készült el a fel- szabadulásunk utáni 30 esztendő történetéről. Ezeknek elbírálásában fonios helyet kapnak a nyelvhelyességi, stilisztikai kérdések. Kazincbarcikán a kórház dolgozói „Művelődéspolitikánk és az anyanyelv” címmel hallgatnak előadást. Tokajban és Szerencsen az iskolás gyermekek nyelvi készségének fejlesztési lehetőségeit vitatják meg. Lak községben „Nyelv és műveltség” címmel íratnak az iskolásokkal dolgozatot. Bódván nyelvi vetélkedőt rendeznek, Szuhogyon az ifjúság nyelvéről folytatnak ankélot. Ózdon tanárok és könyvtárosok részére a magyar nyelv időszerű kérdéseiről vitát és konzultációt tervez a városi művelődésügyi osztály. A miskolci járás mind a hat nagyközségében és 23 községéből tizennégyben lesz TIT-előadás, nyelvi ve» télkedő, vagy rendhae.vó nyelvi óra. / A járási székhelyek május végéig különböző időben tartják meg saját nyelvi hetüket, szép példát mutatva ezzel ügyszeretetből, szorgalomból és összehangolt együttműködésből. Tanácsi vezetők, pedagógusok, iskolai tanulók, tsz-ek. ütemek, vállalatok lakóhelyük közügyének tekintik, ho°v náluk is legyen anyanyelvi rendezvény, bármilyen kis községben élnek is. A megyei megnyitó május 5-én délután lesz a 11. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. Bevezeti Kovars Ferencné, a nyelvi szakosztály titkára. Az előadó az idei országos főíinnepsés színhelyéről, a szép magvar beszéd városából, Debrecenből jön: dr. Sebestyén Árpád kandidátus, a Kossuth Lajos Tudományegyetem docense, s „Anyanyelvűnk fejlődése a felszabadulás óta” címmel tart előadást. Borsodi Gyula
