Észak-Magyarország, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-09 / 82. szám
1973. április siertäö ESZAK-MäGYARORSZAG 3 Uj gyár épült a régi helyén Idén már termel a HGM EiifiisÉ a Volánnál „A népgazdaság cementellátási gondjainak csökkentése érdekében a Gazdasági Bizottság 1970. december 24-i ülése határozatot hozott a IíCM rekonstrukciójára, állami kiemelt nagyberuházás formájában, 4 és fél milliárd forint értékben, s ennek eredményeként a HCM-et 1,6 millió tonna 500-as minőségű cement termelésére kell alkalmassá tenni. A beruházás befejezési ideje 1975, illetve ebben az évben már 615 ezer tonna cementet kell termelnie az üzemnek.” Egyfajta „alapítóteveiőiek” is tekinthetjük e megfogalmazást, mely akkor hangzott el, amikór már távlatokban is felmérhetővé vált a növekvő cementszükséglet. Az új, nagy teljesítményű gyár felépítését igényelte az a nagymértékű ipari beruházás, amely hazánkat jellemzi és a soha nem látott méretű lakásépítést is. Csökken a lev^pszenityeződés Ide kívánkozik az is, hogy 1970. óta épült új gyár nemcsak több és jobb minőségű cementet termel majd a vidéki építőipar számára — ezáltal jelentős devizamegtakarítást biztosítva —, hanem megoldja a város egy részén évek óta nagy gondot okozó levegőszennyeződés csökkentését is. (Egyébként a gyár köré védő erdősáv ültetését is tervezik.) A régi, s valljuk meg őszintén, ma már enyhén szólva is elavult üzem lebontásával a város amúgy is szennyezett levegőjébe nemcsak százalékos arányban, hanem abszolút mennyiségben is lényegesen kevesebb por jut, mint korábban. Ezt vigyázzák azok a szigorú előírások, amelyeket a város vezetői és az ÉVM szakemberei papírra vetettek. Ezért építették be a hejőcsabai új cementgyárba az Európa-szerte legmodernebbnek tartott berendezéseket, s maga az egész technológia zárt rendszerű, mely minimálisra csökkenti a „ki- porzást” — elsősorban a környék lakóinak örömére. Ezek a korszerű berendezések kedvező energiafelhasz* nálással párosulnak. A technológiai folyamatokat aránylag kevés automatika őrzi, mégis teljes egészében íátirányítottak. Fizikai munkára szinte nincs szükség, a gépkezelők tevékenysége is elsősorban ellenőrző munkának tekinthető. Így a négy ' ország — a Szovjetunió, Csehszlovákia, az NSZK és Magyarország — kooperációjában létesülő új gyár valóban jó reprezentánsa lesz a modern építőanyagiparnak. Korszerű lechnoíopia — nagyobü szaktudás A gyár üzemeltetése már a beruházás időszakában is gyakran napirendre került, s úgy tűnik, amikor eldördül a „startpisztoly”, Hejőcsa- bán olyan szakembergárda áll majd a technológiai folyamatok mellett, amely egyfajta garancia a korszerű lehetőségek igényes hasznosításának. A több milliárdos állóeszközök, gépek, berendezések üzemeltetésére a gyárvezetés nemcsak saját dolgozóit képezte ki, hanem szükség szerint új embereket is felvettek. Az állami oktatáson kívül 16 szaktanfolyamot szerveztek, több mint 600 dolgozót képeztek ki az újszerű Az új cementgyár egy részlete feladatok hozzáértő megoldására. Csaknem százan, két hétnél hosszabb időt töltöttek hazai, illetve külföldi továbbképzésen. Lassan egy esztendeje, hogy megkezdődött a gyár munkaköri leírásának készítése, de jól halad a tmk szervezése csakúgy, mint az anyag- és energia előrendelés. S közben még napjainkban is jelentős beruházási munkák folynak. ifim pisi Most, amikor a Szabó István igazgató által beterjesztett tájékoztató jelentést megvitatta az MSZMP Miskolc városi Végrehajtó Bizottsága, jó érzés volt hallani, hogy a pártbizottságon e munkát nemcsak ellenőrizték, koordinálták, hanem esetenként konkrétan segítették is. Az év elején megkezdődött a próbajáratás a kőbányánál. Igaz, akadtak kisebb-nagyobb fogyatékosságok, de e..:ket végül is két-három hét alatt . felszámolták. Aztán következett a tapolcai dombok fölött kígyózó, Közép-Euró- pa leghosszabb, 6 kilométeres szalagrendszerének próbajáratása és a 330 darab vészleállító kipróbálása. Kész van az úgynevezett, agyag- száüitási vonal, bár a város vezetői aggodalommal várják az amúgy is túlterhelt 3-as számú főközlekedési út ilyenfajta forgalom növelését, nem is beszélve a késztermékek közúton történő elszállításáról. Megtörtént a III-as ütem, a nyersmalom próbajáratása, s a vezérlés beszabályozása most van folyamatban. A klinker-kemencék átvétele is elkezdődött, s tulajdonképpen ezután történik meg az egész I-es vonal egy hónapig tartó próbaüzemelése, a garanciális mérésekkel. Jelenleg a II. termelővonal létesítményeinek szerelése halad, azonban néhány importalkatrész késedelmes szállítása gondot okoz, s így feszített munkára lesz szükség, hogy május ‘2-án megkezdődhessék a próbajáratás. 615 ezer tonna cement E hatalmas beruházás, melyben 16 építő és 40 szállító, szerelő vállalat vett részt, főpróba előtti jelentéséhez mindössze egyetlen diagramot csatoltak, de ez szinte plasztikusan érzékelteti, mily nagy jelentősége lesz már idén az új cementgyárnak. Tulajdonképpen még a próbaüzemelés is csak Fotó: Lacző József részlegeket érint, mégis ebben az évben 615 ezer tonna cementnek kell elhagynia az új üzem kapuit. Óriási meny- nyiség ez, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a szó igaz értelmében vett termelőtevékenység csupán az év második felében lesz majd s ráadásul ősszel csökken az igény a cement iránt. Amikor e sorok megjelennek, Hejő- csabán már mindenki azt várja, hogy fcllobbanjon a láng a. kemencében. A tűz melege e műnél több lesz, mint egy berendezés üzembe helyezése — talán jelképe annak, hogy valami befejeződött és ugyanakkor el is kezdődött. Elkezdődött az, aminek nyomán júliusban kigördülhet az első cement- szállítmány, egy új, korszerű gyárból, mely egy avuló, régi üzem helyén épült fel. Paniiovits Ágoston Állami díjas autóbuszvezetők Az indulás pillanata: a szimpatikus gépkocsivezető a volánhoz ül. Kapcsoló kattan, s kellemes hangot továbbít a hangszóró: „Jó reggelt kívánok! Szeretettel és tisztelettel köszöntőm önöket, a VOLÁN 3-as számú Vállalata nevében. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam : Böjti Gyula vagyok.. Másik autóbusz, más utasok, más férfi mondja: — ... Bogoly István vagyok. Jó utat, kellemes szórakozást kívánok önöknek! Változik a kocsi, változnak az utasok. — ... Czaga Gyula ... — __Kovács II. István .. „ — ... Hajdú László ...-— ... Lapis János ... — ... Szikora János ... — ... Székesi János ... Bármilyen problémájuk lesz, készséggel állunk az önök ren del kezesére. így köszöntik a több napos hazai, vagy külföldi útra induló utasokat a Május 1. szocialista brigád tagjai. A bemutatkozáskor megszokott szöveghez most hozzátehetnék: Állami díjas. Pár nappal ezelőtt a Parlamentben kapták meg a nagy kitüntetést. — A 16 tagi! brigádban nyolcán kaptuk ezt a kitüntetést — mondja Böjti Gyula, a brigád, vezetője. — Több mint két évtized alatt végzett, munka elismerése ez, akik kaptuk, mind 20 évnél régebben vagyunk a vállalatnál. — 1953-ban kerirttem ide, még a VOLÁN őséhez — emlékszik vissza Bogoly István. — A vállalat, egyik alapítója vagyok. Akkor összesen 16 öreg kocsink volt: ia- karusz, ponyvás autóbusz. Mai csak a brigádunknak 10 korszerű autóbusza van. Ha valaki akkor azt mondja, hogy ilyen telepeket építünk, hogy több száz autóbuszunk lesz, nem hittem volna. Es még kevésbé, hogy állami díjasok leszünk. Böjti: — En Mezőkövesden kezdtem. S te hol is? Bogoly: — Novajidrányban, bányászjárat. És miskolci, a váltótárs forrói lakos volt. Hat. ‘ akkor pihenőhelyek nem nagyon voltak. Sok volt a baj a motorral, a gumival. Rossz volt az út, sűrű a defekt. Két indulás között jó, ha két-három órát aludhattunk a buszon. Aztán hajnalban, vagy este a legelső bányász megverte az ablakot: „Menjünk sofőr úr!” A lepergett több mint két évtized alatt igen nagy lett a változás. Valami azonban ma is a régi: a brigád tagjai éppen úgy készségesek minden feladatra, mint 20— 25 éve. — A mi teleíonszámunk ott van a diszpécser előtt, a fontos számok között. Egyik éjjel cseng a telefon : az eperjesi ruhagyár autóbusza tönkrement, beszorult a motor. A brigád egyik tagja és autóbusza viszi tovább a szlovák utasokat. Bojtj úgy indul otthonról, hogy Egerbe megy a kocsival, s délután korán visszatér. A Pestről induló egyik autóbusz azonban elromlik, s Böjti Eger helyett Várnában köt ki... Tíznapos körút után érkezik visz- sza otthonába. A brigád tagjai mindig készek a segítségre. Bárhol látnak az országúton veszteglő kocsit, megállnak: öviben segíthetünk? Gyakran a tartalék alkatrészt adják kölcsön. Volt egy eset, amikor a kölcsön adott alkatrészt Varsóból küldték vissza ... Bogoly István mellén as; Állami Díj kitüntetés alatt egy másik kitüntetés. — Egymillió kilométer balesetmentes vezetésért kaptam. Tulajdonképpen régen túl vagyok rajta, 1 millió 100 ezer kilométert „futottam”. Nagyon taposnak mögöttem a többiek is, igen közei állnak az 1 millió kilométerhez. —- Vannak életükben nehéz pillanatok? Böjti Gyula: — Előfordul. 7; Sűrűn. Tegnap jöttem Pestről az Ikarus 255-össel. A nagy konvojban az ötödik, vagy hatodik lehettem, s mögöttem még 15—20 kocsi. Égy Trabantok hirtelen kihúz ... Szembejött egy másik koT esi. Kénytelen voltam blokkféket alkalmazni, s félrehúzni a kocsit. Az autóbuszban gyerekek, a 10Ö-as számú Ipari Tanulóintézet tanulói, akiknek az életéért felelős vagyok. — Még az ötvenes években Miskolcról indultam Hévie- ányvárra. Erdőbényén felszállt egy terhes nő. Útközben megkezdődtek szülési fájdalmai. Sárospatakról egy gyors telefon Üjhelyre: jöjjön elénk a mentő. Szerencsére időben érkezett, s az asszonyka a mentőben meg is szülte gyermekét. Az utazás, különösen külföldön mindig sok gonddal jár. A brigád tagjai segítenek az étkezés, a szállás megszervezésében, s ha kell, idegenvezetők. — Az utakon tíz idegenve zetóvel dolgozunk. Mindegyikről ragad valami kis tudás az emberre, s a tizenegyedik, az új idegenvezetőnél már mi segíteni tudunk, A brigádvezető motorszerelő-tanulóként kezdte. Műszaki egyetemre szeretett volna menni, de gépkocsivezető lett, s mint a többiek, ő is megszerette ezt a szakmát. Igen, szakmát, mert a brigád hét tagja egyéves iskolán megszerezte a gépjármű- és karbantartó szakmai bizonyítványt. Most öten tanulnak ott. A vállalat vezetői aoá: mondták, hogy a kollektíva húzóerő a többi brigád számára is. Tavaly a 16 tagú kollektíva tíz autóbusznál 56 ezer liter hajtóanyagot takarított meg. Ez évben pedig: felhívással fordultak valamennyi brigádhoz; vállaljanak 10 százalékos megtakarítást. Az idő gyorsan telik. Beszélgető partnereimet autóbuszra hívja a szolgálat, Felzúgnak a motorok, s a?, autóbuszok tovább futnak, futnak az országutakon. Csorba Barnabás Szorgalmas munka i hátát ban Behozzak az időjárás kerül a cukorrépa — okozta lemaradást — Jő magágyba Virágba borultak a gyümölcsösök ÁPRILIS első napjaiban továbbra is szeszélyes, állandóan változó volt az időjárás, ennek ellenére az elmúlt napokban erő- és munkagépek százai végezték az esedékes tavaszi mező- gazdasági munkákat megyénk mezőgazdasági nagyüzemeinek határrészeiben. A gazdaságok legtöbbje szorgalmas munkával a csapadékmentes napokon nyújtott műszakokkal, a gépek kapacitásának teljes kihasználásával igyekszik behozni az időjárás okozta lemaradást. A tsz-ek, állami gazdaságok szakembereinek véleménye szerint, az időjárás okozta késés nem behozhatatlan. A sietség, a megkettőzött igyekezet mellett azonban mindenütt gondosan kell ügyelni a szakszerűségre. Az előző évek tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy a szakszerűen, a jó minőségben végzett munkák — a talajelőkészítés, a műtrágyázás, a vetés, a szükséges növényszám biztosítása, a gondos vegyszerezés — ellensúlyozni tudják az időjárás okozta gondokat is. EZT TARTJÁK szem előtt a halmaji Aranykalász Tszben is, ahol tegnap minden üzemegységben dolgoztak a vetőgépek. A korai ta- vasziárpa-vetések már szépen zöldellnek, s az esőzések után most végre sikerült a tavaszi árpa vetését befejezni. A tavaszi vetéstervben szereplő apró magvak több, mint 70 százaléka került már a földbe. Nagy területen vetettek vörösherét. A gazdaság 100 hektáron termel az idén cukorrépát s ez a „kivételezett” ipari növény a legjobban előkészített magágyba kerül. A szemenként! vetőgépek az elmúlt néhány napon a cukorrépa csaknem felét elvetették már. — A sietség mellett nem feledkezünk meg arról sem — mondják az Aranykalász Tsz vezetői —, hogy takarékossági intézkedési tervünk közel félmillió forint értékű üzemanyag-, energia és alkatrész megtakarítására kötelez az idén. A MISKOLCI és a város környéki határrészekben is sok géppel találkozhattunk e vasárnappal kezdődött hét első három napján. A miskolci Egyetértés Tsz-ben is elvetették a tavaszi árpát s megkezdték a burgonya ültetését A gazdaság kertészetében is elvégezték a naptár szerint esedékes munkákat. A Nagy-miskolci Állami Gazdaságban — amint arról Horváth Mihály, a gazdaság igazgatója tájékoztatott — minden tavaszi munkára alkalmas órát igyekeznek kihasználni. A hűtőház és közvetlenül a városellátás részére termelt zöldborsót szakaszosan vetik. A 328 hektárnyi vetésterv felét teljesítették tegnapig. Az elmúlt esztendőben — a Solánum zárt. rendszeren belül — országosan a második legmagasabb átlagtermést érte el a burgonyából a gazdaság. Az idén 90 hektárral növelték a burgonya vetésterületét, s tegnapig több, mint száz hektáron már földbe került a vetőgumó. Tegnap megkezdték a szabadföldi sárgarépa 1 és petrezselyemgyökér vetését is a gazdaságban. A városellátó gazdaság legszebb „területei” most a gyümölcsösök. Az idejében metszett, a korai lemosó permetezéseket megkapott gyümölcsfák nagy része már virágba borult, Teljes virágdíszben pompázik a gönci, és a göncrusz- kai kajszibarackos, valamint a sályi Bükkalja Tsz hatalmas őszibarackosa is. Az ültetvények még nincsenek túl a fagyveszélyen s naposabb időjárásra van szükség ahhoz is, hogy tökéletes legyen a virágzó fák beporzása, megtermékenyü- lése. A TAKTAKÖZBŐL, a tiszalúci Rákóczi Tsz-ből jó hírt kaptunk: a tavaszi árpát, és az apró magvakat már elvetették, a 36-ról 125 hektárra növelt cukorrépa vetésterületen a CPS-gépsor megkezdte a munkát s vetik már a napraforgót is. Amint a talaj hőmérsékleti állapota megengedi, a Rákóczi Tsz határában megkezdik a kukorica vetését is. Jelenleg a zárt rendszerben termesztett kukoricatábláin folyékony műtrágya injektálásával végzik a talajerő-utánpótlást. (P. s.)