Észak-Magyarország, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-04 / 79. szám
1975. április 4., péníek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 11 BB Ü nneplő ruhás emberek ülnek a széksorokban, a községi tanácselnököt hallgatják. Nők, férfiak, idősebbek, fiatalok, tsz-dolgozók, ipari munkások, pedagógusok. A beszámoló végeztével a széksorok között feláll egy férfi és kérdez. A falu egyik közintézményének ügyéről, melyről ugyan a beszámolóban szó esett, de a férfi egy részletkérdésről, bővebben szeretne hallani. Utána egy asszony más témával kapcsolatosan javasol. Mások is felszólalnak, elmondják véleményüket. Bizonyos kérdésekben a tanácsülésnek kell döntenie: szavaznak. A többség akarata szerint születik meg a határozat. i Az ünnepi ruha eléggé Megszokott a községek tanácsülésein is. Az is, hogy a terem ilyen alkalmakkor, ha csupán néhány virággal is, de valamelyest díszesebb külsőt ölt. Természetesen a lényeg nem az ilyen külsőségeken múlik, de azért az ünnepi külső is jelez valamit. A tanácsülés megtisztelését. Annak az alkalomnak a megtisztelését, melynek révén az ülésen véleményt mondó, határozatokat megszavazó vagy éppen elutasító, a köz dolgaiba beleszóló emberek: a hatalmat gyakorolják. A tanácstörvény biztosította jogokkal, lehetőségekkel. A hatalom gyakorlásának, a beleszólásnak egyik fontos fóruma községeinkben is a tanácsülés. A negyedévenként sorra kerülő tanácsülés, melyen a lakók által megbízott, megválasztott tanácstagok képviselik a falut, de bárki más is jelen lehet, mivel a tanácsülés nyilvános. A tanácstörvény a népképviseleti jelleg erősítését is célul tűzte, ennek megfelelően sokféle, más fórum is kialakult, megteremtődött. Egyike ezeknek például a falugyűlés, melyen a tanács vezetői számplnak be a végzett munkáról, a lakóknak. Az utóbbi időben különösen a falugyűlés vált rangossá, érdekessé, melyen nem egy esetben izgalmasan zajlanak az események. Az ózdi járásban pár évvel ezelőtt „téli fórum” névvel vált népszerűvé a járási hivatal kezdeményezése. Ezen az ösz- szejövetelen a járási pártbizottság, a járási hivatal vezetői vettek részt és a helyi vezetőkkel együtt válaszoltak azokra a kérdésekre, melyeket már előzőleg összegyűjtöttek a faluból, vagy < amelyeket a lakók éppen' a helyszínen lettek fel. A járás minden községében, a legkisebbekben, a nem önálló tanácscsal rendelkezőkben is megtartották ezeket a fórumokat. Az érdeklődésre, az aktivitásra jellemző, hogy 'ezernél jóval több kérdés hangzott el. a kisebb létszámú, de közvetlenebb légkörű fórumok közé tartoznak a tanácstagi beszámolók. A tanácstagok a maguk körzetének lakói, választói előtt évente beszámolnak munkájukról. Mit, hogyan sikerült elvégezniük. mihez kérik a lakók segítségét stb. Természetes, hogy a lakók itt is kérdeznek, javasolnak. Ismeretes az is, hogy a tanácsválasztások előtt pedig g jelölő gyűlések formálódnak hasznos beszélgetésekké. Érdemes utalni arra is, hogy az itt elhangzott javaslatok ugyancsak a helyi tanácsok vezetői elé kerülnek, .akik minden egyes javaslatra kötelesek válaszolni, s válaszolnak is. A válasz pedig sok esetben a javaslat pontos, maradéktalan megvalósítása. A tsz-közgyűlé- sek, az áfészek közgyűlései, a népfront-bizottságok különböző rendezvényei szintén lehetőséget biztosítanak a köz dolgaiba való beleszólásra. A tapasztalatok azt igazolják, hogy megyénk lakói megfelelően élnek a különböző fórumok nyújtotta lehetőségekkel. Hasznosítják az ily módon meglevő adottságokat, gyakorolják jogaikat. Szembetűnő, hogy az utóbbi években mind több ember vesz részt az összejöveteleken és mind többnek van véleménye. Ehhez feltétlenül köze van az új tanácstörvénynek, mely a helyi tanácsoknak az előzőnél hasonlíthatatlanul nagyobb hatáskört biztosít. Több munkát, több feladatot is, de ennek a több munkának már az eredményei is mind jobban látszanak. A helyi tanácsok vezetői ugyanis — leegyszerűsítve fogalmazva — ma már nem kötelesek mindenre bólin- taiíi, amit „felülről” hallanak. Maguk döntik el például — természetesen azoknak a bizonyos helyi fórumoknak a segítségével —, hogy miként gazdálkodjanak, mire költsék a- pénzt. Megyeszerte szép eredmények születnek. Az ózdi járásban például tavaly 40 kilométernél több utat építettek meg — csupán a tanácsi kezelésben levő utakról van. szó — ilyen teljesítményre eddig még nem volt példa. Ugyancsak ebben a járásban öt év alatt hét kisüzemet telepítettek, elsősorban a nők munka- lehetőségének biztosítására. A legújabb üzemet Keléin érben éppen április 4. alkalmából avatták fel. Gyarapszanak, gazdagodnak a községek — a tanácsok irányításával, vezetésével. És, ahogyan a helyi tanácsok valóban gazdáikká válnak területüknek, úgy növekszik rangjuk, tekintélyük a lakók előtt. Egyebek között ennek tudható, hogy a tanácsok által megteremtett fórumokon, meghirdetett összejöveteleken mind több ember tartja érdemesnek a részvételt és mind többen tartják fontosnak, célszerűnek a véleménynyilvánítást. Beleszólást a közös dolgokba. em szokatlan bizony ma már a tanácsüléseken az ünnepi külső. Akik elmennek oda, tudják: a tanácsülést tisztelik meg vele. Meg persze azt a sorsfordulót, mely lehetővé tétté ennek és a többi fórumnak i's a megteremtését, a nép beleszólási jogát, a hatalom gyakorlásának jogát. Priska Tibor A szabadság első hónapjait visszaidézni csak segédeszközökkel tudom. Az akkor éltek emlékezéseit, a mindennapok gondját — ólombetűs vallomásként — őrzik vaskos könyvek, újságok sárguló lapjai, a tovatűnő idő krónikái. Szabad Magyarország, Felvidéki Népszava ... lapozgatom a 30 évvel ezelőtti eseményeket megörökítő borsodi hírlapokat. Hírek, tudósítások, riportok... harcokról, gyűlésekről, földosztásról, 1944—45 teléről, a hétköznapokról. Hiteles tanúként feltárva emberek gondjait... és örömét. Amit a szabadság hozott. A lapok leghátulján — szerényen — az apróhirdetések húzódnak. Egyiket-másikat ma már megmosolyoghatnánk, de nem tesszük. Mert tartalmukért egyedül a háború felelős; a háború, amely szó hallatára az ember 30 év után sem tud mosolyogni. „Három pár rossz zokniból kettő pár jót csinálok ...” — mondja az egyik hirdetés. Az embernek önkéntelenül is a szekrényében lapuló több tucat nylonzokni jut az eszébe, s akaratlanul is felteszi a kérdést: hát ilyen létezett? A ma újságot olvasó ember számára bizarrnak hat az a hirdetés, amelyet az 1945. január 17-i Szabad Magyarország közölt lapjain: „A szombat esti kenyérosztásnál a Megyesaljai Köpíner péknél elveszett egy katholi- kus gimnáziumi sapka. Kérem. aki tud róla, vagy hazajuttatja, tíz pengőt és két kiló kenyeret kap, esetleg cserébe levente sapkát...” Hol van ma már kenyérosztás és kenyérjegy? A .talált tárgyért senkinek nem jut eszébe kétkilós kenyérrel fizetni... Pedig akkor, azon a télen kenyérből, zsírból — és sorolhatnám az élelmiszerek hosszú sorát — bizony nagyon kevés jutott. Lehúzott redőnyök előtt, kopott, hiányos öltözetben, sokszor hiába topogtak az emberek. ,.Egv pár 43-as és 44-es erős férficipőt zsírért elcserélnék” — hirdette valaki 30 évvel ezelőtt. Talán egy asz- szony, akinek férjét a háború ölte meg __ aki most férje c ipőjét zsírért cserélné, hogy az a három árván maradt gyerek ne mindig azt mondja: — Éltes vagyok, mama! A háborúban a bombák nem kíméltek se embert, se házat. Üszkös romok, bedőlt falak jelezték: sokan maradtak lakás nélkül. „Kettőszobás, fűthető lakást keresek. Ablakhiány nem akadály...” Az emberek akkor nem vágytak másra: csak élelemre, s jól fűthető lakásra. Sok hirdetésből kitűnik, a tüzelő milyen értékes, há az ember nélkülözi. „Tüzelőért cserébe ruhane-' műt, vagy cérnát adok__” H arminc évvel ezelőtt egy riporter végigjárta a várost. Miskolciakat kérdezett: mit várnak az új esztendőtől? A miskolciak válaszoltak, tele reménnyel, bizakodva. Idézzük fel egyikük-másikuk válaszát, mintegy mementóként, emlékezve 1944—45 telére... a béke első napjaira. Kórházi portás: „Hát kérem, nem látom én olyan rossznak azt, csak a földműves idejében elvesse a magot a földbe. Nem lesz itt baj!” Egy fiatal orvos így vélekedett: „Ugyan kérlek, amikor egy vizitért kapok két kiló krumplit, vagy egy pár harisnyát, akkor nem fogok kétségbe esni!” A villamosvezető: „Tetszik tudni, épp most jött üzenet az apámtól, Csorvásról, hogy a kislányomnak semmi baja, meg aztán megmaradt a nagy hízóm is épségben.” A vasgyári munkás: „A mi gyárunknak oly fontos feladatai vannak, és mielőttünk még annyi a munka, hogy mi csak bizalommal nézünk a jövő felé. Lesz itt fellendülés, csak jpjjön a tavasz!” A földműves mindig idejében elvetette a magot, a villamosvezető kislánya is nagylánnyá nőtt, és a vasgyári munkás jóslata valóság lett Azóta már harmincadszor jött el a tavasz! H. I. „Az irtózat még túlságosan közel van" — írta Gábor Andor 1945 kora tavaszán egyik versében, amely a — nevetésről szólt. Kinek volt kedve a romok 1 ivében nevetni? — ötlik föl az emberben a nagyon is mai észjárásra valló kérdés. Csöppet sem alaptalanul: Gábor Andor is arról írt, hogy meg kell tanulnunk újra nevetni. Mégpedig másként, mint azelőtt. Őszintén, nyíltan, okosan, sőt — ha kell — kíméletlenül. Azokon például, akik még a hírhedt berlini birodalmi bunker kifüstölése után is bíztak a „csodafegyverben”. Róluk szólt az egyik korabeli újságban megjelent Beszélgetés a Wilhelmstrassen című vicc: — Nem értem a szövetségeseket. — 1. it nem ért rajtuk? — Na hallja! Ezek azt hiszik, hogy megnyerték a háborút. A párbeszéd fölött bekeretezett hirdetés ismétli meg az 1944-es nyilas hatalomátvétel napján a rádióból közismertté vált felhívást: Beregffy vezérezredes azonnal jöjjön Budapestre! Ismételjük: Beregffy vezér- ezredes, akárhol van, azonnal jöjjön Budapestre! S a vastagbetűs szöveg alatt a szerény aláírás: A Népbíróság ... Annak idején a hazai sajtót is bejárta a moszkvai Krokogyil című vicclap Berlin utolsó óráit idéző karikatúrája: — Tégy ki egy fehér lepedőt, Paula — mondja egy vacogó náci a feleségének. — Nem lehet. Egy minszki szálloda pecsétje van rajta. — Hát akkor egy törülközőt! — Ukrán hímzéssel? — Megvan: tegyük ki Leó bácsit, ő úgyis falfehér! A háborús humort idővel lassan háttérbe szorította a feketepiac: — Van egy eladó ingem. Mit kaphatok érte? — Milyen színű? — Zöld. — Akkor két évet. Idestova ez a vicc lábjegyzetre szorul: ki emlékszik a nyilasok zöld ingére? Hasonlóképpen nem mindenki számára magától értetődő annak a viccnek a csattanója, amely a hírhedt fővárosi feketepiacon, az éppen „Telekiürített téren” játszódott le: — Kedves biztos úr. hallom, nagy razzia volt — mondja egy jókora batyuval érkező asszonyság a szokatlanul üres téren álldogáló rendőrnek. — Hol van most a Teleki tér? — A Markó utcában. S íme, az infláció égjük legelső rigmusa: Lánc, lánc, eszterlánc, Eszterlánci cérna, Ami tegnap húsz pengő volt, Negyven pengőt ér ma... Egy liter málnaszörp ára 600 pengő! — közli a csillagászati árat az egyik újság. A másik tüstént felel rá: — Rémes! Leöntöttem málnalével az abroszt. — Mit gondolsz, kijön a málnaiéból az abrosz? Akadnak esetek, amelyek csak évek múltán válnak nevetségessé. A maguk idejében — teljesen érthető módon — még fölöttébb komoly indulatokat váltottak ki. Az egyik 1945-ös délutáni lap „békés szenzációként” közölte: eszpresszó nyílt az Andrássy úton, ahol „hat elsővonalbeli úriasszony” szolgálja ki a vendégeket. „Éljen az az újságíró, akinek ilyen elsővonalbeli képzetei vannak a demokráciáról. Elsővonalbeli úriember lehet” — háborodik föl a csakugyan nevetséges híradáson egy másik újság. Ugyancsak nem számított viccnek: Szentlőrincen a birtokaitól megfosztott Eszter- házy herceg egy szamarat kért a tanácstól. Élelmiszert akart az éhező fővárosba szállítani rajta. Ezt — aligha alaptalanul — nem hitték el neki. Azt gyanították, hogy saját maga szeretne Budapestre menni. „Ma nem olyan időket élünk, hogy a szamár herceget, szállítson! — írta a korabeli sajtó. — Kell az ma hasznosabbra.” A romos, szinte teljesen kipusztult Állatkert csöppet sem volt szívderítő látvány. Csak a vízilovak élték túl a kíméletlen ostromot. Még ebből is tréfás vers született: Az Állatkertben csak vízilovak vannak, Nyilvánvalóan ez az oka annak, Hogy az egyik így szólt, a vízből kiszállva: Végre én lettem az állatok királya! Favicc — húzza el a száját manapság az ember az alábbi párbeszéd olvastán: — Akar egy jó órát egészen olcsón? — De még mennyire! — Gyalogoljon ki Újpestre. Az egy jó óra. A vicc „mentségért” szolgál: amikor még nem járt a villamos, más mellékzöngéje volt. (Ámbár ki tudja: ma ugyan jár, de a szóban forgó óra — aktuális ...) Az élet békésebbé válásának jele: már kilós ruhát is vállalnak a mosodák — közölték az 1945 áprilisában megjelenő lapok. •— Engem ez nem érdekel — vont vállat a kisember. — Otthon mosat? — Á, íélkiló ruhám van összesen. Az idősebbek bizonyára még jól emlékeznek rá: 1945- ben úgyszólván alig akadt az egyes városokban olyan ép falrész, amelyet ne borítottak volna el a legkülönfélébb felhívások, hirdetmények. Érdemes közülük néhányat fölidézni: Maradványaimat olcsón árusítom! — hirdette egy textilbolt bedeszkázott kirakata. Egy golvólyuggatta cégtáblára krétával írta föl a tulajdonos: Ezen üzlet szemben van! Kétségkívül rugalmasságra vallott az alábbi cédula: Kifutófiú fölvétetik! (Lehet lánv is.) Egy vízivárosi hirdetmény pedig — az egyik vicclap jóvoltából — szinte szállóigévé lett a háborús kábulat után lassan magához térő országban: Aki kutyát akar nyíratni vagy füröszteni, azt megnyi- rom és megfürösztöm. Végül egy humoros korabeli kommentár ahhoz a napihírhez. amely azt adta tudtuk hogy a kormány 50 ezer pengős kölcsönöket folyósít r nyomorgó művészeknek: — Jó, jó, de kiket tart a kormány művészeknek ? — Akik vissza tudják fizetni a kölcsönt... V. M. ír II . r^ tört ^íít „...csak jöjjön a tavasz!”
