Észak-Magyarország, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-09 / 58. szám

SPORT ♦ SPORT * SPORT ♦ SPORT * SPORT ♦ SPORT Kézilabda A miskolci városi sport- csarnokban mérsékelt érdek­lődés mellett, mintegy 200 néző előtt került sor az NB l-es férficsapatok Felszaba­dulási Kupáért vívott mér­kőzéssorozatának újabb erő­próbájára. Az eredmények: j Ózdi Kohász—Üjpesti Dó­zsa 23:17 (11:8). Vez.: Ka­tona és Kondor. Meglepetésre az újpestiek kezdeményeztek eredménye-1 sebben, és a 10. percben már 7:3-ra vezettek. Egyre job-: ban játékba lendült az Óz- j di Kohász, fokozatosan csök­kent az újpestiek előnye. Fordulás után döntő fölény­ben játszott az Ózdi Ko­hász és biztosan nyerte a; találkozót. Ld.: Vörös 8, No- viczky 6, illetve Ricsovics 6, Kiss 4. Debreceni Dózsa—FTC 20:17 (11:7). Vez.: Dorkó, Győrfi. A rendkívül gyengén bí­ráskodó játékvezetők miatt eldurvult a játék. Több ki­állításra került sor. Debre­cen csapatából Varga és dr. Süvöltős, az FTC-ből Szilá­gyi jutottak a kiállítás sor­sára. Egyébként végig a Debreceni Dózsa irányította a játékot, Varga eredmé­nyessége révén 2—3, sőt olykor 5 góllal is vezetett. A játék színvonala még a közepes mértéket sem ütötte meg. Ld.: Varga 8, Gottdie- ner 4, illetve Szilágyi 5, Né­meth 4. NP. Lalferip Az NB I. állása: Ragyogó játék, biztos győzelem Vasas 3:1 (1:1) IY1 M «mJH fc\ í. Ü. Dózsa 37 14 2 i 47-17 30 2. Bp. Honvéd 37 12 4 1 36-Jll 28 3. FTC 16 7 7 o 30-15 21 4. Zalaegerszeg 38 8 o 7 19-20 18 5. Csepel 16 7 3 6 23-18 17 6. Videoton 37 5 1 5 20-26 17 7. Rába ETO 17 7 2 8 28-26 16 8. Diósgyőr 17 fi 4 7 21-25 16 9. Pécs 17 5 5 7 20-28 15 30. MTK-VM 17 4 6 7 19-23 14 11. Tatabánya 17 4 5 8 11-19 13 12. Vasas 17 5 3 9 21-32 13 13. Békéscsaba 17 4 4 0 19-26 12 14. Salgótarján 17 3 5 9 16-29 11 15. Haladás 16 4 3 Ü 15-30 11 Diósgyőr, 15 ezer néző. Vezet­te: Hévízi. DVTK: Veréb — Kovács, Sala­mon, Hajas, Kutasi — Oláh, Ta­tár, Váradj (Horváth E., a 65. percben) •— Koleszárik, Káplár, Görgei. Edző: Szabó Géza. Vasas: Mészáros — Vida, Fá­bián, Kovács F., Szőke — Rom­ját!, Kü — Pólyák, Gass, ' Izsó (Becsei P., a 65. percben), Vá­rad!. Edző: Illovszky Rudolf. Váradi Béla „haldoklásá­val” kezdődött a találkozó, amely jobbára csak a szur­kolók idegeit borzolta fel... A 4. percben Komjáti tört előre, de lövése fölé szállt. Nem alakult ki különöseb­ben nagy iram, inkább ta- pogatódzó volt a játék. A 7. percben Káplár kapott jó labdát, de kivárt, majd gyengén lőtt. A 9. percben Tatár veszélyes, pattogó lö­vését hárította nehezen Mé­száros. A 11. percben várat­lanul vezetést szerzett a Va­sas. A diósgyőri kaputól mintegy 18 méterre Váradi elé pattant a labda, aki ha­bozás nélkül lőtt. A nagy erővel megrúgott labda a ka­pu bal oldalán került a há­lóba, 1:0 a Vasas javára. (Veréb egy kissé későn moz­dult ...) A vendégek vezető gólja után megélénkült a játék. A 19. percben Tatár és Mészá­ros ugrott fel egy kapu elé ívelt labdára, amely a diós­győri középpályás fejéről a hálóba jutott. Hévízi kifelé ítélt szabadrúgást... (A szü­netben meglcérdeztük Szabó pártjelzőt az esetről, aki nem volt hajlandó nyilat­kozni ... Hévízi azt mondta, partjelzője felemelte zászla­ját, azért nem ítélt gólt). Egy perc múlva azonban valós körülmények között született meg a DVTK egyen­lítő gólja. Oláh 20 méterről, nagy erővél lőtt. Mészáros kapujának bal alsó sarkába, 1:1. Lelkesen játszott a DVTK, a védők remekül romboltak, a középpályások pedig jól szervezték a játé­kot, különösen Oláh és Vá- radi volt elemében. Félóra elteltével fölénybe került a DVTK, valósággal „iskolajá­tékot’’ mutattak. Szünet után még egyszer sem járt körbe az óra mu­Üil Ä végig remekül játszó Salamon néhányszor Mészáros ka­puját is veszélyeztette. Egyik ilyen előretörésének záró­akkordját kapta lencsevégre fotóriporterünk: kapura bom­báz a középhátvéd. Fábián elkésett a beavatkozással, Szőke, Kü és Káplár szemlélői az esetnek Laczó József felvétele tatója, máris Mészáros ka­pujába került a labda. Gör­gei, a Hajastól kapott lab­dával befelé húzott, majd mintegy 20 méterről lövésre szánta el magát. A jobblá­bas. nagy erejű bomba Fá­biánon irányt változtatott, és a meglepett Vasas-kapu- védő dermedten figyelte a kapu bal sarkába hulló lab­dát, 2:1 a DVTK javára. Nagyszerűen játszott a hazai gárda, szinte minden labdán rajta voltak. Nagy volt az iram. A 63. percben Görgei lövését védte nehezen Mé­száros, majd Váradi belőtt labdáját Káplár késte le. A 68. percben Koleszárik el­esett a 16-oson belül, Hévízi általános meglepetésre li­est ítélt! Oláh biztosan lőtt a kapu jobb alsó sarkába, 3:1 a DVTK javára. Ideges lett a hangulat, de csak percekre paprikázód- tak fel a kedélyek. A 85. percnél lehetett észrevenni, hogy elfáradt a DVTK, a hátralevő időben azonban nem történt említésre méltó esemény, ■ , Kicsi az encsi gimnázium, de élen jár atlétikában Tavaly a megyei „nagyak­tíván”, amikor az atlétika helyzetéről s az alapsportág­gal kapcsolatos tennivalókról esett szó, a sok elmaraszta­lás és a panaszáradat között egyszer csak dicséret hang­zott, el: az encsi gimnázium atlétikáját emlegette valaki... Egyetlen fix adatot tudtam, amikor beléptem az encsi Váci Mihály Gimnázium tor­natermébe. Azt. hogy a já­rási székhely középiskolája atlétikában 6 olimpiai pontot gyűjtött 1974-ben. összeha­sonlításul: Borsod és Miskolc második legnagyobb klubja, az MVSC 5 olimpiai pontot szerzett tavaly atlétikában. A 10x20 méteres tornate­remben éppen nem volt nagy „mozgás” és szerencsére két sárospataki „gyakorlós” ,is foglalkozott a diákokkal, így nyugodtan beszélgethettem Gálát János testnevelő tanár­ral, aki 12 éve tanít az encsi „gimiben”. — Szeretem az atlétikát — kezdte Gálát János. — A gyerekeket kezdettől fogva arra ösztönöztem, hogy ez a legalkalmasabb a kiemelkedő eredmények elérésére ... S hogy ez mennyire így van, arra csak az utóbbi idő eredményeiből: Juhász Jolán 1973-ban 3., 1974-ben 5. volt súlylökésben. Női súlylökés­ben csapatversenyt nyertek a legutóbbi középiskolás baj­nokságban, magasugrásban pedig 6. helyen végeztek. S hogy nemcsak az országos középiskolai döntőben értek el sikert, hanem általában is jó p sport a gimnáziumban, arra jellemző, hogy az 500-os létszámon aluli középiskolák megyei pontversenyét az ell­eslek nyerték — sőt, a lá­nyok megverték a pontver­senyben a nagyiskolákat, a fiiliánt és Földest is! Persze nem egyik napról a másikra születtek a sikerek. Sokat számított, hogy a szik­szó. testnevelő. Szilágyi De­zső is segített, aztán amikor az iskola alakult a Földesből is kerültek vissza diákok, akik már atlétizáltak. Ez az atlétizáló „mag” és a lelkes testnevelő, magaköré gyűjtött sr'- tehetséget... Gálát Já­nos tanítványa volt Encsen többek között Veréb Erzsi, a DVTK súlylökője is. Évente megrendezték az el­sősök tehetségkutató verse­nyét. Az átlagostól magasabb szintet elért gyerekekkel le­ült a testnevelő tanár beszél­getni, hogy atlétikára bírja őket... ennek megszerette­tése, a munka, majd a sike­rek egyre erősebb atlétikát teremtettek a gimnáziumban. 6—8 évvel ezelőtt már me­gyei ifi válogatottak kerültek ki innen. Jelenleg például 10—12 diák áll bronz- ill. ezüstjelvényes szinten. Zsí­Nem úgy kezdődött a ta­lálkozó, hogy ennyire biztos, sőt fölényes győzelmet arat a DVTK. Sokáig nem kap­tak lábra, pontatlan volt az ossz játék. Az egyenlítő gólt követően azonban szinte szárnyakat kaptak a játéko­sok, s egymást űzve, biztat­va hajtottak. Ragyogó játé­kuk méltán váltott ki nyílt színi tapsot! Veréb a kapott gólban „ludas”. A hátvédek egy­mást múlták felül, vala­mennyien jól játszottak. Oláh szellemi vezére volt csapatának, Váradi, amíg erővel bírta, ugyancsak jól játszott. A csatárok ezúttal szürkébbek voltak a szo­kottnál, csak Görgei érde­mel dicséretet közülük. Doros László További NB I-es eredmé­nyek : SBTC—Bp. Honvéd 2:3. ZTE—PMSC 2:0. FTC— MTK-VM 4:2. Tatabánya— Csepel 1:0. Békéscsaba—Rá­ba ETO 1:2. Üjpesti Dózsa— Videoton 2:0. ros Éva, aki tavaly és tavaly­előtt is az országos középis­kolai bajnokság országos dön­tőjébe került, 165 centiméter­rel tartja — többedmagával, például az egykori Mihályfi Évával — a borsodi felnőtt magasugró csiicsot. — Körülbelül 15 diák rendszeresen, plusz 10 pedig rendszertelenül atlétizál — mondta Gálát János. — Ma ez a „mag”. — S például mennyit fut­nak ilyenkor télen? •— A lányok napi 4—5 ezer métert, a fiúk mind 5 ezer méter fölött. Ki reggel 6—7 óra között, ki pedig este vagy nap közben... Jónéhányan a helyi MEDOSZ-ban edzenek már. A gerendán dolgozó kis­lányt faggattam. Varkoly Ró­zsa, IV-es tornaszeren trénin­gezett pedig az országos baj­nokságot nyert súlylökő csa­pat tagja. — Orosz-testnevelő szakos tanár akarok lenni. így nem­csak atlétizálok — mondta. — Persze hetente 7—8 óra munkát az atlétikára fordí­tok. Ehhez jönnek még a testnevelési órák ... — A nagyszerű sportered­mények az iskoláért való ki­állás is — magyarázta Bor­sos István, a gimnázium igazgatója. — A testnevelés és sport hatása, hogy gyere­keink öt alkalomból vegyszer hozták cl a táborzászlót, amit a legjobb iskola kap, amely a munkaversenyt nyeri. Mindez annak is bizonysága, hogy nemcsak a legjobb at­létákat, hanem az átlaggyc- rekeket is nagyszerűen felké­szítette a testnevelő tanár. Pedig nincs könnyű dolga, hiszen testnevelő és tornate­rem nélküli általános isko­lákból kerülnek hozzánk a diákok, „felvevő” területün­kön mindössze itt Encsen és Göncön van testnevelő __ N etn titok, hogy Gálát Já­nost, az oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetésre ter­jesztettük fel remek munká­jáért. Jó dolog, ha az iskolák igazgatói odafigyelnek a sportra.' Encsen például tan- testületi értekezleten is jegy­zőkönyvbe kerülnek a dicső eredmények, s tanévnyitó és záróünnepségeken név szerint ismertetik a bajnokokat, akik igazgatói vagy tantestületi dicséretet és jutalmat is kap­nak ... A mindössze 280 tagú isko­la példamutató munkát vé­gez atlétikában. A sikerek kovácsa, Gálát János, testne­velő tanár hamarosan más településen folytatja az atlé­tika megszerettetését és a szakmai oktatást, az 1974(75. évi tarév végeztével a Ka­zincbarcikai Vegyész atlétikai szakosztályának vezető edző­je lesz. Válogatottak és ifi­válogatottak mestere. Remél­jük, hogy a mag, amit elve­tet* Encsen, nélküle is to­vább nő, s a Váci Mihály Gimnázium további sportsi­kerekkel hallat magáról. Nyitray Péter I Naptár. 1975. maréin* 9., vasárnap A nap kelte 6.11, nyugia 17.40 órakor A hold kelte 4.15, nyugla 14.27 órakor Névnap: Franciska 1975. március 10., hétfő A nap kelte 6.09, nyugta 17.41 órakor A hold kelte 4.39, nyugta 15.28 órakor Névnap: Ildikó Évforduló. Tíz évvel ezelőtt, 1965. március 9-én halt meg — 65 évet korában — Ratkovszky Ferenc Kossuth-dijas akadémikus, gépészmérnök, a magyar elektrotechnika kiemelkedő egyé­nisége. Tíz évvel ezelőtt, 1965. március 10-én halt meg — 56 éves korában — Ladányi Ferenc Kossuth-dijas kiváló művész. Debrecenben született, 1909 decemberében. Színiakadémiai tanulmányainak befejezése után előbb Miskolcra, majd Hor­váth Árpád debreceni társulatához, később Pestre szerződött. Sdöfárás Várható időjárás ma estig: felhős, időnként borult idő, többfelé esővel. Mérsékelt, időnként élénk, főképp a Dunán­túlon átmenetileg megerősödő délnyugati, nyugati szél. Haj­nalban és reggel egy-két helyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. — Kétmillió vendéget vár­nak az idén Hajdúszobosz­lóra, ahol megyénkből is év­ről évre több az üdülő. A fürdőváros az idén is újabb létesítményekkel várja a nagy idegenforgalmat. — Nagy értékű műkincseket talált meg a belga rendőr­ség. A 45 millió belga frank értékű műkincseket febru­árban rabolták el az NSZK- han levő Oberwezel templo­mából. A rendőrség több gyanúsítottat letartóztatott. — A Borsodi Burgonyater­mesztő Társuláshoz tartozó gazdaságokban az idén is folytatják a különböző vegy­szeres gyomirtási kísérlete­ket. Az elmúlt évben jó eredményeket értek el a Sa- jóbábonyban gyártott „Car- tex K” és egy másik gyom­irtó szerrel, a „Senkór”-ral. Az idén ezekkel már nagy­parcellás kísérleteket is vé­geznek. — ött-alálatos lottónyere­mény akadt a 10. játékhé­ten. A szerencsés lottózó 2 760 279 forintot nyert. A 106 darab 4-es egyenként 26 040, a háromtalálatos szelvények 366, a 2-esek 17 forintot fizetnek. — A nemzetközi nőnap al­kalmából a Tokaji Vas- és Fémipari Szövetkezetben kedden kapták meg a kivá­ló dolgozó oklevelet, illetve jelvényt és öten részesültek pénzjutalomban. — A szomszédos megyében, a Hajdúsági Termelőszövet­kezetek Önálló ' Közös Vál­lalkozása AN—2-es típusú növényvédő repülőgépet vá­sárolt. A gép már megkezd­te az őszi kalászosok fej- trágyázását. A vállalkozás egy újabb repülőgép vásár­lását is tervezi. — A PUTNOKI ÁFÉSZ ta­karékossági terveiben egész apró, csupán nagyobb oda­figyelést követelő dolgokkal is több ezer forintot mente­nek meg. A sütőüzemben például a csővezetékek csö­pögéseinek megszüntetésével, a központi fűtés olajkazán­jánál pedig figyelmesebb hőszabályozással több ezer liter fűtőolajat takarítanak «tép. . állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos Miskolc m. város területén 1975. március B-án (szombaton) reggeltől 1975. március 10-én (hétfőn) reggel 6 óráig: dr Nagy Pál, Miskolc. II., Vörös Hadsereg útja 17. szám. Telefon: 16-605. Belelentés: 8—9 és 18—14 óra között. — Takács Győző makói fes­tő-grafikusművész alkotá­saiból rendez kiállítást a tokaji művészetbarát kör. A kiállítást ma, vasárnap dél­előtt 11 órakor Szelesi Zol­tán művészettörténész nyit­ja meg, a tokaji művelődési otthonban. — Huszonötmillió forintot fordított két év alatt a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésére, korszerűsítésére a borsodsziráki Bartók Béla Tsz. A gazdaság állatte­nyésztésének árbevétele már a 40 millió forint felett lesz az idén. ( — KAROSÁN ES MEZÖ- CSÁTON lesz vásár a hét közepén. Mindkét helyen március 12-én, szerdán ren­deznek országos állat- és ki­rakodóvásárt. — Üjságíró-olvaső találkozói rendez ma délelőtt az Autó- közlekedési Tanintézet mis­kolci iskolájának Bánki Do- nát brigádja. A találkozón Lapunkat Oravec János fő­munkatárs képviseli. — Idén új 1000 négyzetmé­ter alapterületű üvegházzal gazdagodott a Miskolci Ker­tészeti Vállalat. Az új üveg­felület alatt jelenleg horten­zia díszük, melyet virágzás után üvegházi szegfűvel vál­tanak fel. — BOGÁCSON tovább fej­lesztik az idén a szövetkeze­ti üzlethálózatot. A 45. szá­mú boltot 200 ezer forintos költséggel önkiszolgálóvá alakítják át, 60 ezer forin­tot fordítanak arra, hogy a boltokat bekössék a vízmű­hálózatba, s 70 ezer forintos beruházással fűtőolajtelepet létesítenek. fiúiéra várók, fiavelem I Lapzártáig az alábbi sorszá­mokig elégítették ki a gépkocsi- igényeket (illetve értesítették a kocsik megérkezéséről a leendő tulajdonosokat): Trabant Lim. Bp. 888 Trabant Lim. Győr 265 Trabant Speciál Bp. 519 Trabant Speciál Győr 72 Trabant Hycomat 2785 Trabant Combi 26418 Wartburg Lim. 29079 Wartburg de Luxe 26415 Wartburg Tourist 21 OS Skoda S—100 65218 Skoda Coupé 704 Skoda S—100—L Bp. 5652. Skoda S—100—L Gvőr 1605 Skoda S—110—L Bp. 4800 Skoda S—110—L Győr I12n Moszkvics 412 ^5655' Polski FIAT 1500 9898 Znporozsec . 21773 Zsiguli Bp. 66468 Zsiguli Debrecen 23910 Zsiguli Combi 607* Dacia 4723

Next

/
Thumbnails
Contents