Észak-Magyarország, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-30 / 76. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 * ,1975. március 30., vasárnap Kunt Ernő tunéziai képei Kiállítás a Miskolci Galériában Ä Miskolci Galéria frissen tatarozott helyiségeiben értékes, kimagasló figyelmet érdemlő kiállítás várja mától az érdeklődőket: „Tűző napon” címmel Kunt Ernő miskolci festőművész mutatja be legújabb munkáit, száznál több alkotást — festményt, tusrajzot, ceruzarajzot és grafikát — amelyekkel elkalauzolja a látogatót a Maghreb perzselő napfénytől izzó földiére, annak is közepébe, Tunéziába, hogy művészi átfogalmazásban, a maga egyéniségén átszűrve mondja el nekünk, mit látott, s mit tart abból érdemesnek, fontosnak velünk is láttatni a tűző napon élő országról, annak népéről. Lenyűgöző bőségben nyújtja a közvetített élményt Kunt Ernő. Száznál több mű sorakozik a nagy és a kis teremben, meg az előtérben, közte mirltegy negyven nagyméretű olajfestmény. Talán meg is hökkent első percben a művek bősége, de Kunt roppant termékeny alkotó, sok mondandó, közlendő feszíti, s már három éve is elmúlt, hogy a Miskolci Galériában önálló tárlattal „szóhoz jutott”. Most mégsem több év munkáját kínálja, hanem egy viszonylag rövid, de egy életre szóló élményszerző utazás ihlette nyolc-tíz hónapi megfeszített munka gyümölcseit. Az elmúlt évben közel két hónapot töltött Kunt Ernő Tunéziában. Amikor hazatérte után beszélgettünk, elmondta, hogy érdekes és értékes élményekkel, meg néhány kisebb „csalódással” tért haza. Persze, a csalódásokat csak idézőjelben szabad elfogadni, hiszen nem más okozta, mint hogy legalább nyomaiban szeretett volna találkozni az arab mesevilággal, az oázisok hangulatával, a karavánszerájokkal és egyéb, a színes útleírásokból hajdan megismert érdekességekkel. Nos, ez a találkozás elmaradt. Bár eljutott egészen a Szahara északi széléig, Tunézia legdélibb oázisaihoz, a mesebeli érdekességeknek nyomát sem látta. Mint nálunk a betyárcsárdák, úgy ott az oázisok és kara- vánszerájok már csak idegen- forgalmi attrakcióként léteznek, tevekaravánok helyett autókonvojok és gyors autó- buszjáratok szelik az utat. A „mesés” élmények helyett bőven kárpótolta a mai élő Tunézia mindennapjainak sok érdekessége, az emberek köznapi élete, az építészeti kincsek, s nem utolsósorban a természeti szépségek gazdagsága, a tűző napfényben fürdő föld-ég-teng er színeinek örök izzása. Száznyolcvan grafitrajzban „jegyezte fel”, fordította le a maga nyelvére élményeit (hazatérése után egy rövidebb sorozatot közöltünk is lapunkban ezekből), most pedig a leszűrt, kiválogatott, a maga világlátásával ötvözött élmények is sorakoznak előttünk a Miskolci Galéria falain. A kiállítás katalógusában több jegyzettöredéket ad közre Kunt, s olvasható egy levélrészlet is, amelyet tunéziai barátjához írt, s amelyben beszámol hazai munkájáról: „Ezek a festmények nem felelevenítések, nem anyagszerű megjelenítések”, — olvasható benne, majd arról ír, hogy nem azt akarja ábrázolni, amit látott, hanem az ott kapott sugallatok, impulzusok alapján abban bízik, hogy „valamiféle költészetet csinálhatok majd a színviszonyok segítségével”. M8—BM A Galéria nagytermét most körbefogják. Tunézia életének mozzanatai, a látogatót körülöleli a Maghreb világa. A „mesevilág”, amit Kunt az arabok földjén, Afrika északi tengerpartján, meg a sivatag szélén keresett, nincsen, de — a képek tanúsága szerint — mégis megtalálta, meglátta, elhozta és láttatja velünk. Ez pedig nem kitalált mese, hanem az általa látott tunéziai valóság tükröztetése. Körülvesz a képeken a tenger valószínűtlenül mély kéksége, a föld és a házak fehérsége, körülfognak a kék, sárga, vörös és fehér izzások, utánunk nyúl a tenger tarajos hulláma — például a Szalmakalapos fiú című képen —, szinte halljuk a kávéházi terasz nyüzsgését, megkap a mélykék tenger hátteréből előbukkanó város fehérsége, fehér és kék hajók, buja színorgiában pompázó virágok, hibiszkuszok a Parkban című festményen, olajfák a tengernél, pálma a festő ablaka előtt, s emberek mindenfelé. Emberek a kávéházban, a teázóban, a bazárban, a mecset előtt, ember olajos korsót cipelve, vagy tevékkel és birkákkal. A festmények összessége az arab Észak-Afrika folytonos kavargását, sokszínű nyüzsgését valószínűsíti körülöttünk. Látjuk a csupa ráérő nyugalmat árasztó hálófolto- zót a vízparton, mintegy a nyüzsgő élet ellenpontjaként, a Vásáron ritmikus tömegét, a Dame-ot játszók játékba- íelejtkezését, A tengeren című kép izzó vizen úszó kékes csónakját, s a mai Tunézia sok-sok kisebb-nagyobb jellemzőjét. Érdekes: a legtöbb képen jelen van az ember, s minden esetben arc nélkül. Többnyire csak nagy színfoltok érzékeltetik alakját, élesebb vonalrajz nélkül. Mégis, mindenkor érezzük akár a vitatkozók hevességét, a társasjáték résztvevőinek izgalmát, az állatokkal bánók törődését. A legtöbb képen nagy, lendületes színfoltok jelzik az embert, egyik-másik festményen régebbi nagyméretű fa-' metszeteire emlékeztető szerkesztésmód sejlik fel, máskor meg csak a. tömegbe belemosódva érezzük az egyes embert, mégis meggyőz jelenléte. Egészében: a festményekkel sikerült Kuninak megvalósítani, amit az idézett levélben jelzett: költészetté fogalmazta a színek segítségével tunéziai élményeit. Mindez az olajfestményekre vonatkozott, de a műfaj keretein belül áll ez a nagyméretű tusrajzokra is, amelyek Tozeur, Kairouan, valamint Madhia városokhoz kapcsolódnak, a félszáznál több — négy-öt kivétellel — tunéziai „feljegyzésnek” is felfogható, s bizonyára további olajképek alapjául szolgáló ceruzarajzra, nemkülönben a néhány arab témájú sokszorosító grafikai műre. Kunt Ernő kiállítása — mint jeleztük — szokatlanul nagy bőségben kínálja egy rövid esztendő élményeit és azoknak művészi átfogalmazását. Az eddigi gazdag élet- úton, alkotóművészi pályán igen jelentős állomásnak tekinthetjük, értékes művészi számadásnak jegyezhetjük fel, s szívesen ajánljuk a képzőművészet kedvelőinek figyelmébe. * A kiállítást ma délelőtt 11 órakor nyitja meg a Miskolci Galériában Tok Miklós, Miskolc tanácselnök-helyettese. Április 20-ig látogatható. Benedek Miklós Hirnes tojás a gönc kislányoktól Amikor két és fél évvel ezelőtt a gönci nevelőotthonban jártunk, még a régi kastély épületében lakott a hetvenöt általános iskolás kislány. Azóta már a modern, három- szárnyas épület az.otthonuk, benne virágos üvegfolyosók- kal, barátságos hálókkal, világos tanulószobákkal. De a látogatót mégsem a kényelem ragadja meg leginkább, hanem az a sok-sok kedves, ötlet, szín, amivel a gyerekek díszítették otthonukat. Meg a hangulat, a jókedv, amely a kis gyermekközösségből sugárzik. JELMEZBÁL ÉS HÜSVÉT A két napos buzgón rendezgeti a tányérokat az ebédlőben. Finom ebéd van ma; töltött paprika. Az étellift egy pillanatra sem áll meg, s fürgén jár a szakácsnénik keze is a hatalmas konyhában. A kamrák zsúfolásig telve minden jóval, sorakoznak a polcokon a húsvéti sonkák. És persze sok-sok tojás. — Hímestojást festünk, temperával — magyarázzák a folyósón a kislányok, egymás szavába vágva. — Minden húsvétkor eljönnek a fiúk az osztályból, a faluból meglocsolni minket. — Cukrot is adunk nekik — mondja egy szöszke. — És a jelmezbálon megnyertük az első díjat, papírszalvétának, szappannak meg törülközőnek öltöztünk fel, mi hárman — sorolja a gyermekörömöket. Az igazgató, Kiss István sorra mutatja a raktárakat: telis-tele sportfelszereléssel. Minden gyereknek van kerékpárja és korcsolyája. Jó időben nagy kézilabdamecs- cseket rendeznek a sportpályán, a nyáron pedig úszásból vizsgáztak a lányok. De legjobban kézimunkázni szeretnek. Subapárnák, falvédők, népi hímzéses térítők mindenütt. A szertárban már dobozokba csomagolva útra- készen állnak a keresztszemes párnák: díszítőművészeti kiállításra viszik a gyerekek munkáit. MINDENÜTT BARÁTOK A nevelőotthonban harminchárom felnőtt gondoskodik a gyerekekről. De az intézeti nagy család még nagyobbra bővül: gyárak, üzemek szocialista brigádjai, KISZ-esei patronálják a gönci gyerekeket. — Karácsonyi ajándékokat, sportfelszerelést, sok-sok könyvet kapunk tőlük — mondja az igazgató. — A Borsodi Szénbányák Vállalat, a Sajószentpéteri Üveggyár, az encsi MEZŐGÉP Vállalat vagy a gönci Kossuth Tsz dolgozói mind-mind jó barátaink. A Bodrogkeresztúri Kerámia Ktsz nőbrigádjai nyaranta 2—3 hétig is vendégül látják a gyerekeket. De más üzemek is gyakran visznek autóbusz-kirándulásra minket. A tanári szobában nézegetjük a napi postát. Az újságok, folyóiratok mellett levelek, képes levelezőlapok. Nagymamától, testvértől, barátnőtől... v És az intézet régi lakóitól, akik azóta már feí- nőt’tek, önálló kereső emberek. Még a Szovjetunióból is jött levél; sokan leveleznek oroszul a gönci kislányok közül. A baráti szálak behálózzák az egész országot: a nyaralás alatt, egy-egy kiránduláson sok barátra találtak a gyerekek. És ha egyszer kirepülnek a mostani lakók, az ő szívük is visszahúz majd, az ő levelük is ott lesz a napi posta között. KATI ÓVÓNŐ LESZ Bodgál Kati, Berzeviczy Kati és Faragó Anni nyolcadikosok. Az intézettől ajándékba kapott bőröndjük már várja az útravalót: a tanév végén búcsút mondanak a kislányok a gönci nevelőotthonnak. Berzeviczy Kati Tokajba jelentkezett, az óvónőképző szakközépiskolába: Fogadalomtétel Vörös zsoltár A KISZ Borsod megyei és Miskolc városi Bizottsága április 1-én délután három órai kezdettel tartja meg a forradalmi ifjúsági napok központi rendezvényét Miskolcon, a városi sportcsarnok előtti téren, illetve a csarnokban. Az újonnan felvett KISZ-tagok ünnepélyes fogadalomtétele a térségen történik. A fogadalomtétel után a sportcsarnokban bemutatják Hernádi Gyula és Jancsó Miklós játékát, a Vörös zsoltárt, amelyet közös filmjük — Még kér a nép — alapján Jancsó Miklós rendezett. A játékot a budapesti Huszonötödik Színház együttesének előadásában láthatjuk. Előadás után meghívott közönséggel vitát rendeznek a megyei könyvtárban a ma forradalmiságáról. EZS Vegyipari kiállítás a múzeumban Hangversenyek iskolásoknak A miskolci Herman Ottó Múzeum Papszer utcai főépületének földszintjén újabb Időszaki kiállítás nyílik: hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére mutatják be a Borsod vegyipara című kiállítást, amely as állandó, A* ember és a munka című kiállítás mellett azt kívánja érzékeltetni, mennyire fontos szerepet tölt be Borsod az ország gazdasági életében. A mintegy kétszáz négyzetméteren megnyíló tárlat vegyiparunk legjelentősebb üzemeinek történetét mutatja be, s azt is érzékeltetni kívánja, hogy az üzemek miként hatnak a városfejlesztésre, a szakemberképzésre. Felvillantja a legújabb le- ninvárosi és kazincbpj*cikai létesítményeket is. Az érdekesnek és hasznosnak ígérkező tárlatot Bujdos János, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője nyitja meg április 3-án 12 órakor. — Szeretem a kisgyerekeket — mondja. — Van egy fogadott testvérkém is, az osztályfőnökünk unokája. Gyakran eljön hozzám, mesélek neki, jókat játszunk. Még énekelni is szoktunk együtt. — Nekem a számtan a kedvenc tantárgyam — veszi át a szót a másik Kati. — Közgazdasági szakközépiskolába jelentkeztem. A tanulás után meg legszívesebben babaruhákat varrók. Esténként tévét is nézhetünk, ha nekünk való film van, nem kell lefeküdni kilenckor. Kormos Sándorné tanárnő elmondja, hogy Kati sokat segít társainak a tanulásban. A barátnőjével, Faragó Annival is együtt tanulnak. Anni egyébként Pestre megy az intézetből, fonónő szakmunkástanuló lesz. Már meg is- van a gyorsvonat: jegy: tavasszal meglátogatják az üzemet, ahol dolgozni fog. A pályaválasztás kapcsán szó kerül a gyerekeknek a tanulásban elért sikereiről is. A járási tanulmányi versenyeken mindig szép eredményt érnek el a nevelőotthon tanulói. A folyosókon, a vitrinben ott díszelegnek az oklevelek, emlékplakettek: tanúskodnak a megyei sportversenyen és ének versenyen aratott győzelmekről. S tanúskodnak arról is, hogy a gönci nevelőotthon szerető gazdája kis lakóinak. Mikes Márta AZ 1974—73-ÖS hangversenyévadban Borsod megyében összesen harminc ifjúsági sorozatra adtak ki bérleteket, s egy-egy bérlettel négy előadást hallgathatott meg tulajdonosa. A harminc sorozatból huszonötöt a megye településein tartottak meg. Ezekkel az adatokkal pedig megyénk — országos viszonylatban — igen jó eredményt ért el az ifjúság körében folytatott komoly zenei nevelésben. Bár az említett adatok önmagukban is igen kedvező képet rajzolnak fel megyénk ifjúságának zenei-esztétikai neveléséről, pontosabbá válik a kép, ha a számszerűségen túlmenően, tartalmi oldalról is vizsgáljuk e témát. Ehhez pedig rendkívül nagy segítséget nyújtott az a napokban megtartott tanácskozás, amelyen az Országos Filharmónia, a megyei tanács, illetve az érintett oktatási intézmények képviselői vettek részt, s amelyen az 1974— 75-ös évi ifjúsági és felnőtt hangversenyek tapasztalatairól, illetve a 75—76-os évad terveiről esett szó. Mert nagyon igaza volt annak a felszólalónak, aki úgy fogalmazott, hogy a végső céí nem a bérletek eladása. „Szembe- kötősdit” játszanánk akkor, ha csak a bérletek és a sorozatok számainak tükrében ítélnénk meg az ifjúság körében folytatott zenei nevelés eredményeit. Bár kétségtelen, hogy sokat kap az a fiatal, aki mondjuk négy éven keresztül évente négy alkalommal, tehát összesen tizenhatszor hallgat végig koncerteket — megfelelő ismeretterjesztő előadással egybekapcsolva — általános iskolai, vagy középiskolai tanulmányai alatt, igazi eredményt csak akkor érhetünk el, ha a hangversenyek minden egyes alkalommal megfelelő érzelmi, értelmi reakciókat is kiváltanak a gyerekekből. Nos, é téren is — egy-két esettől eltekintve, jók a tapasztalatok. Az ifjúsági hangversenyeken fellépő művészek és együttesek döntő többsége rendkívül komolyan veszi ezeket a fellépéseket és ugyanúgy készülnek rá, mint a nagy hangverseny- termek koncertjeire. Persze a befogadáshoz arra is szükség van, hogy a gyerekeket, a közönséget részben előre is felkészítsék a művek meghallgatására, s utólag is találják meg a megfelelő formákat, és kereteket az átélt élmény elemzésére. Ezért nem fogadható el az a vélemény, hogy a hangverseny pusztán és kizárólagosan az ének-zene tanárok ügye, de ez a szemlélet, szerencsére, visszahúzódóban is van. Az ifjúsági hangversenyek magas száma azt bizonyítja, hogy túljutottunk már azon a kérdésen: kell-e hangverseny vagy sem. Mindez persze még nem jelenti azt, hogy minden oktatási intézményben szívügynek tekintik az ifjúság zenei nevelését Különösen a szakmunkásképző intézetekben lépnek lassan előre e téren, és sajnos olyan példa is van, ahol így zárkóznak el a bérletszervezéstől: „Csak, ha utasítást kapok rá!” Bár az oktatási miniszter megteremtette a lehetőségét annak, hogy a tanrendhez kapcsolódva szervezzék meg az ifjúsági hangversenyeket — s ez is mutatja a zenei nevelés jelentőségét — az ilyen magatartás- forma elsősorban ott szembetűnő, ahol egyébként már hagyományosan adott a hang- versenylátogatás lehetősége. Mert meg kell mondanunk, hogy az Országos Filharmónia lehetőségei sem tágíthatok a végtelenségig, s így egyelőre a kisebb települések iskolásai nem juthatnak hozzá a zenei élménynek ehhez a formájához. Sőt, megfelelő nagyságú, koncertre is alkalmas terem hiányában, a megye néhány városában, mint például Sátoraljaújhelyen, nem is tudják teljesíteni valamennyi gyerek bérletkérel- mét. Ügy tűnik viszont, hogy a következő koncertévadban Sárospatakon ismét két ifjúsági sorozatot hirdetnek meg. Ezek a példák pedig — még a sátoraljaújhelyi is — azt mutatják, hogy a gyerekek és a fiatalok körében mind népszerűbbé válnak a hangversenyek, mind több fiatalban sikerült felkelteni a zene iránti belső igényt. És nagyon örvendetes, hogy — bár vannak ellenpéldák is — a szakmunkáspéző intézetek közül is mind többen akarnak élni a felkínált lehetőséggel. AZ EREDMÉNYEK persze köteleznek is. Meglehetősen terjedelmes lenne a következő ifjúsági koncertévad teljes programjának lelsoro- ' lúsa, hiszen az általános terven belül egy-egy sorozat esetében még eltérések, változtatások is vannak. Ügy tűnik, igen színvonalas hangversenyeket kínálnak a bérleteseknek. Csulorás Annamária
