Észak-Magyarország, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-05 / 30. szám

I SPORT ♦ SPORT . SPORT ♦ SPORT * SPORT * SPORT Küldöttközgyűlés j a SÜMSt-nól Kedden, tartotta a Sajó- szentpéteri Üveggyár Sport­egyesülete küldöttközgyűlé­sét. Domoszlay Rezső, az egyesület elnöke számolt be a küldötteknek az egyesület eredményeiből, terveiről. El­ismeréssel szólt a tömegsport terén elért eredményekről. A 12 gyár dolgozói részére kiírt tömegsportversenyt is­mét a sajószentpéteriek nyer­ték. A minőségi sportban sze­replő labdarúgó-csapat, a megerősített megyei I. osz­tályban a 9. helyen áll. Üj edzőt kapott ez a szakosz­tály Szamosi Ferenc szemé­lyében, akinek ;jó szakmai munkája bizonyára az idén fog kamatozni. A másik népszerű szakosz­tály, a női kézilabda-csapat, az NB II-ben szerepel. A je­lenlegi 4. helyezése a csa­patnak nem elégítette ki az igényeket, mert ez az együt­tes a vezetőség vélerhénye szerint többre képes. Gond az utánpótlás neve- i lése Sajószentpéteren, mert csak az általános iskolások­ra számíthatnak és mert a középiskolai tanulmányuk idején más városokba men­nek a fiatalok, legtöbbjük eltávozik a szakosztályból, ahol az alapokat kapta. Probléma a be nem feje- ■ zett öltöző és fürdő é,vek óta húzódó építése, melyet az idén szeretnének befejezni. A küldöttközgyűlés befe­jezéseként megjutalmazták a sportegyesület legeredmé­nyesebb sportolóit és legte­vékenyebb társadalmi aktí­váit. HW> «II Labdarúgás Ózdi Kohász—Tátrán Prcsov 2:1 (1:1). Ózd. 40 j néző. Vez.: Hangonyi. özd: Fekete (Szabó) — Marton. Murányi. Fükő I. (Machai), Barna (Ligeti), Biró, Csuhány, Tiba, Fükő II.. Bá­lint (Dolezsál), Tóth. Edző: Ker­tész János. A barátságos és mindvégig sbortszerü találkozón mindkét csapat nagy ambícióval vetette magát a küzdelembe. A hazai csapat mindkét félidőben fölény­ben játszott, ami megmutatko­zott a találkozó végeredményén is. Gl.: Fükő (2). ill. Subota. DVTK—Edelényi Bányász 5:0 (2:0). Diósgyőr. Vez.: Sir. DVTK: Veréb — Marlis (Hajdú), Sala­mon (Tóth), Halas. Kutast — Oláh (Tatár), Váradi, Görget (Fükő) — Horváth E.. Tatár (Földesi) Kolcszárik. A mély ta­lajú, sáros pálya alaposan pró­bára tette a játékosokat. Folya­matos játék nem alakulhatott ki, mert sokszor elakadt a labda a sárban. Kolcszárik szép gólja hozta meg a vezetést Diósgyőr számára. Túlkombinálták a di­ósgyőriek a játékot, emia t újabb gól csak fél óra elteltével esett. Ezt Váradi lőtte. 2:0. Fordulás után szinte állandóan az edelényiek térfelén folyt a játék, de a góllövés ekkor sem ment a diósgyőrieknek. Fükő közeli lövése a léc alatt kötött ki a hálóba. 3:0. Szabadrúgás után újabb Váradi-öól követke­zett. Kolcszárik állította be a végeredményt. 5:0. Mezőnyben valamivel jobban játszott a DVTK, a befejezéssel legtöbb esetben adósak mjirndtok a di­ósgyőri csatárok, sok gólhelyzet maradt kihasználatlanul. «■PTOg^ngcaBiia^ Sakk Megkezdődtek az OB I. és OB II. csapatversenyek. Az OB ll- ben Szentes—M. Spartacus 7.5:6,5. Nagyarányú győzelemre állt a miskolci csapat, de az utolsó négy mérkőzésen durva hibák miatt csak fél pontot szerzett, és így veszített. Győztek: Nagy. Kiss, Hájer, Bodrogi. Döntetlen: Nyíri J., Kovács, Keczel, Nyíri L., Maczkó. VIMELUX—DEAC 6.5:5,5 (2 függő). Jó mérkőzésen nyerésre áll a VIMELUX. Győ­zött: Labancz, Král, Gáti, Ér­sek. ikanov, Deliéi*. Döntetlen: Bernáth. •k Vasárnap kerüli sor Sátoral­jaújhelyen az 1975. évi városi- járási bajnokságra. 20- részvevő­vel. Eredmények, nők: 1. Sípos, 2. Nyakus. Férfiak: 1. Havasi, 2. Diczánszki (Sárospatak), 3. Mé­száros. A járási bajnokságban csak férfiak indultak. Végered­mény: l. Lukács (Füzér), 2. Balogh (Bodroghalom), 3. Sti- vák (Füzér). Kedden délelőtt a Magyar Néphadsereg központi klub­jának tanácstermében orszá­gos konferenciát rendeztek, amelyen a sportolók eszmei, politikai és erkölcsi nevelé­sének aktuális kérdéseit vi­tatták meg, továbbá szó esett a közelmúltban elké­szült nevelési irányelvekről. Dr. Beckl . Sándor államtit­kár, az OTSH elnöke üdvö­zölte a megjelenteket. Ezután dr. Csanádi Árpád, az OTSH elnökhelyettese megtartotta vitaindító elő­adását. Hangoztatta, hogy fiatalsá­gunk szocialista nevelése ér­dekében társadalmunk igen sokat tett és tesz es ebből a testnevelésben és a sportban dolgozók is kiveszik a részü­ket. Mégis önkritikusan le kell szögezni: a szocialista pedagógia, a testnevelés és a sport terén is elmarad a kö­vetelményektől. • — Mit tartunk nevelőmun­kánk aktuális feladatainak? Többet és folyamatosan kell foglalkoznunk sportolóink ha­zafias nevelésével, verseny­zőknek, játékosoknak, ugy an­úgy a vezetőknek ismerniök kell az egészséges, szocialista érdekrendszert. Szó esett a KlSZ-szerveze- tek, illetve a ICISZ-tagok sze­repéről is. Mit vár el a szocializmust építő társadalmunk fiatal sportolóitól? Erre a kérdés­re dr. Csanádi Árpád így válaszolt: — Azt akarjuk, hogy a sportolók legyenek testileg és szellemileg harmonikusan fejlett, a szocializmus esz­méitől, hazafias érzelmektől vezérelt, aktív közösségi éle­tet élő, kulturáltan viselkedő, a kultúra .iránt érdeklődő, művelt és hasznos állampol­gárai hazánknak. Fiatal spor­tolóinknak a tanulásban és a munkában, de a sportban is, ha kell. erejüket megfe­szítve kell helytállniuk, s küzdeniük a legjobb eredmé­nyekért. Személyiségük sok­oldalú kibontakozásáért és sportsikereik eléréséért spor­toljanak, ami járhat lemon­dással, de semmi esetre sem előjogokkal. A sportolók tiszteljék törvényeinket és sportáguk belső törvényeit, szabályait. Ügy szerezzenek maguknak dicsőséget, hogy az hazánk számára is dicső­ség legyen. Dr. Csanádi Árpád a to­vábbiakban kitért arra, hogy a sportegyesületi nevelő mun­kában milyen fontos szere­pet játszik a nevelői példa- mutatás, továbbá arra, hogy a sportegyesületi, sportisko­lái nevelőmunka hatásossá­gának további feltétele, hogy azt következetesen és szorosan össze kell hangol­ni a nevelés egyéb területe­in folyó munkával. — A nemrégiben elkészült nevelési irányelvekkel kap­csolatban még a következők­re hívta fel a figyelmet a vitaindító beszéd előadója: — A nevelési irányelvek meghatározzák a testnevelés és a sport területén végzendő nevelő munka célját, felada­tait, a sportoló ifjúsággal szembeni követelményeket, s emellett az egyes sportszer-- j vekre, azok vezetőire, szak­embereire és tagjaira há­ruló kötelezettségeket. Segít­séget nyújtanak a nevelő . munka szervezettebbé, tuda- tosabbá és rendszeresebbé tételéhez. Ezek a korszerűsí­tett nevelési irányelvek azonr ban csupán szólamok ma­radnak, ha ezek alapján nem készülnek el a helyi szükség­leteket és adottságokat fi­gyelembe vevő konkrét ne­velési tervek, illetve, ha ezek alapján nem következik ha­tásos gyakorlati nevelő mun­ka. Ne felejtsük el, hogy a magas követelmények felál­lítása és megkövetelése nem mechanikusan értelmezett feladat, hanem a szocialista pedagógia humanizmusából, a jobbra, szebbre törekvés­ből fakadó olyan követelés, amelynek célja az értelmes, egészséges testű és lelkületű, világnézetileg szilárd szocia­lista ember kialakítása, — fejezte be beszédét dr. Csa­nádi Árpád. ökölvívásról „Jancsikám!... Mondd meg az Orbánnak, hogy..— s Ad­ler Zsigmond újabb hasznos tanácsokkal látja el egykori ta­nítványát, a ma már edzősködö Kajdi Jánosi, Egyetlen menetet sem mu­lasztott volna el... Sajó­szentpéteren végignézte az elődöntő és a döntő vala­mennyi mérkőzését. Ott ült, szinte „testközelben” a szo­rító mellett. Néha felállt, magához in­tette valamelyik edzőt és magyarázott, mutogatott. Ho­gyan kell, hogyan kellett volna ... Adler Zsigmond, a magyar ökölvívás „nagy öregje” töretlen lendülettel, fáradhatatlanul dolgozik. S mintha a kedve is jobb lett volna a sajószentpéteri ver­senyen ... — Elégedett? — kérdeztük a verseny után. — Is-is... — válaszolta a maga bőbeszédűségével. — Mikor és hány fős ke­rettel kezdett a válogatott? — Január 6-án, a szoká­sos helyen, a szabadsághe­gyi síházban kezdtük mega felkészülést. Tizenhat ver­senyzőt hívtunk meg. — A tizenhatból viszont csak nyolcán indultak Sa- jószentpétaren. A többiek? — Sérülés, betegség és egyéb okok miatt maradtak távol. Kemény fizikai ter­helést kaptak a fiúk az ed­zőtáborozás alatt. Ezen a versenyen csak azoknak tet­tük kötelezővé a részvételt, akiknek a fejlődésére kíván­csiak voltunk. — Kik azok, akiknek a teljesítményével elégedett? — Elsősorban Badarit em­lítem ... Vele vagyok a leg­elégedettebb. Bizonyítani akar a fiú, s ha semmi nem jön közbe, nem Is fogunk benne csalódni. Még néhány mérkőzésre szüksége len­ne... Botos ugyan nem nyert, de biztató formát mutatott. Az ő súlycsoport­jában nagy a rivalizálás, s erre az ökölvívásunk jelen­legi helyzetében nagy szük­ség van. Orbán taktikailag igen sokat fejlődött, oko­sabban bunyózik. Juhász a szokásos teljesítményt nyúj­totta, még nála is technikát kell csiszolni. — Nincs nagy „űr” a je­lenlegi élvonal és az után­pótlás között ? ... — Egyes súlycsoportokban igen... De például a kis- váltósúlyban a jelen pilla­natban öt azonos képességű versenyzőnk van. A muta­tott formától és az eredmé­nyektől függően a 16 tagú válogatott keret is változ­hat. Nincsenek bérelt he­lyek. Az igazság szerint van egy harminctagú „bő” kere­tünk, akiket állandóan fi­gyelemmel tartunk. — És a Papp Laci? — A havannai világbaj­nokság óta nem találkoz­tunk. Viszont hétfőtől már ismét együtt dolgozunk, folytatjuk a munkát. A jö­vőben valamennyi váloga­tott keret, tehát az ifjúsági és az utánpótlás is a mi irá­nyításunk, úgy is mondhat­nám, hogy útmutatásaink szerint készül fel a verse­nyekre. — Ebben az évben Euró- pa-bajnokság lesz. Lehet már most „jósolni”? — Katowicében júliusban rendezik az EB-t. Addig még hosszú az idő, viszont az ökölvívósportunk jelen­legi helyzetét ismerve csak annyit tudok mondani: nem szabad lebecsülni az ellen­feleinket. Én személy sze­rint két-húrom dobogós he­lyezést várok a versenyző­inktől ... — Mi a felkészülés továb­bi menetrendje? — Négy versenyzőnk uta­zik Belgrádba, az Oscar- díjas versenyre, hárman pe­dig Minszkben vesznek részt egy nemzetközi versenyen. A közvetlen utánpótlás-váló- ! gatott pedig a miskolci Ha- 1 bony Sándornak, a megyei ökölvívó szövetség elnöké­nek vezetésével 19-én, Poz­nanba utazik egy nemzetkö­zi tornára. Márciusban újabb edzőtábor következik, majd pedig versenyek, verse­nyek ... Felföldi György ISaptár 1975. február 5.. szerda A nap kelte 7.06, nyugta 16.50 órakor A. hold kelte 2.50, nyugta 11.42 órakoi Névnap: Ágota EvIorsSifió Hetven évvel ezelőtt. 1905. február 5-en zajlott le a bu­dapesti proletariátus hatalmas rokonszenvtüntetése az orosz forradalom mellett. Időjárás---------­V árható időjárás ma estig:, az ország délnyugati, déli ré­szén időnként megnövekvő felhőzet, legfeljebb egy-két he­lyen kisebb havazással. Máshol általában kevés felhő, ha­vazás nélkül. Mérsékelt, időnként megélénkülő északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: mí­nusz 1, plusz 4 fok között. — Munkánk, eredményeink címmel politikai vándorkiál­lítást szervezett az MSZMP KB agitációs és propaganda­osztálya. A napokban az or­szág különböző városaiban — egyszerre 44 helyen — megnyitják a kiállítást. A megnyitók időpontját és színhelyét sok helyen össze­kapcsolják a járási és a vá­rosi pártértekezletekkel. — Rekordidő — hét perc — alatt deríthető ki a beteg szervezetének öt fontos fi­ziológiai jellemzője: vérnyo­mása, elektrokardiogramja, testsúlya, derékbősége és testmagassága az amerikai General Electric-cég szak­emberei által Ittdolgozott új, szellemes berendezés segítsé­gével. — 28 milliárd forintos for­galmat bonyolított le 1974- ben a vendéglátóipar — elő­zetes adatok szerint —, 8 szá­zalékkal nagyobbat, mint egy évvel korábban. Külö­nösen az ételforgalom növe­kedett nagymértékben, s ug­rásszerűen nőtt az üdítő ita­lok iránti érdeklődés is. — Agyonlőtte volt munka­adójának fiát egy munka- nélküli fiatal ács a kalifor­niai Oceansideban. A 15 éves fiú meggyilkolása után há­rom gyereket túszként ma­gával vitt egy házba, ahová három órára bezárkózott. A helyszínre érkező rendőrökre tüzet nyitott, s mielőtt el­foghatták volna, öngyilkos lett. — A börtönből való szaba­dulása után több napig a fővárosban csavargóit Gecse Mátyás 33 éves budapesti lakos. Egy éjszaka a Tanács körúton feltörte egy divat­áru kiskereskedő kapu alatti vitrinjét. Pulóvereket és egyéb ruhaneműt lopott el A bíróság egyévi és kéthó- napi szabadságvesztésre ítélte a visszaeső bűnöst. — Fenyőrigók — amelyek Európa és Ázsia északi tá­jain költenek — jelentek meg tömegesen a Dél-Alföl- dön. A hazánkban vendéges­kedő szárnyasok korábban csak lakatlan területeken, fő­leg a Fehér-tói rezervátum­ban tanyáztak. A madarakat a havazás bekényszerítette a városokba. Szeged utcáit és tereit több ezres csapatokban lepték el. — A „Győri nyár” kulturális rendezvénysorozatot tizedik alkalommal rendezik meg az idén. Ez alkalommal vendé­gül látják a pármai opera­ház művészeit. Az olasz mű­vészek Verdi: Traviata című operáját adják elő. — Szupertörpe elektronikus számítógépet tervezett a ja­pán Hoszi Denki-cég. A szá­mítógép belefér egy töltő­tollba, elvégzi a négy alap­műveletet. gyököt von és ki­számítja a százalékot. A szá­mítások eredményei egy na- gyitóüveggel fedett nyílásban jelennek meg. A számoló- toll hossza 15 centiméter, át­mérője 1,4 centiméter. — Az Omega együttes feb­ruár 13-án is tart koncertei a Borsod megyei Rónai Sán­dor Művelődési Központban. Az eredetileg csak 21-re ter­vezett két koncert iránt olyan nagy volt az érdeklő­dés, hogy 13-án, délután fél 6 és fél 9 órai kezdettel még két fellépést tartanak a vá­rosban. — 67 millió forintot költ út felújításra, járdák kiépítésé­re idén Miskolc város Taná­csa. A tavalyinál csaknem 8 millió forinttal magasabb összegből' mintegy húsz ut­cát, kisebb útszakaszt, illetve járdát korszerűsítenek. — Tovább építik a kazinc­barcikai jubileumi parkot. A város fennállásának 25. év­fordulója tiszteletére meg­kezdett létesítményre idén több mint 400 ezer forintot költ a tanács. — A magnózás igazi rajon­gói a férfiak. Kölni piacku­tatók vizsgálatainál kiderült: egy-egy férfinak átlagosan 78 óra anyaga van hangsza­lagon. A zenei felvételek 66,5 százaléka tánczene, a klasszikus hangversenyek csak 19,4 százalékot jelente­nek. — Üsző daruk segítségéve!. sikerült „fogságából” kisza­badítani a 90 tonnás Solida- rita nevű kirándulóhajót, amely a Moldva folyón, Prá­ga központjában zátonyra futott. A hajót szombatra virradóra ismeretlen szemé­lyek szabadították el a ki­kötőből. — La tin-amerikai szolidari­tási gyűlés volt kedd délután Kispesten a Hazafias Nép­front XIX. kerületi bizott­ságának székházában. Az eseményt — a Magyar Szo­lidaritási Bizottság és a HNF Országos Tanácsa kezdemé­nyezésére — közösen rendez­te a budapesti és a XIX. kerületi népfrontbizottság, azzal a céllal, hogy Jose Marti kubai költő születésé­nek évfordulója alkalmából kifejezésre juttassa a latin­amerikai népek antiimperia- Usta harcával vállalt szoli­daritásunkat. — Elbarikádozták magukat a rendőrök ,öt rendőrőrsön Lima körzetében. A rend­őrök magasabb béreket és társadalombiztosítási ked­vezményeket követelnek. A rendbontókat a köztársaság: gárda egységei vették körül, a helvi sajtóban pedig hír­zárlatot rendeltek el. Közlemény A Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat értesíti a lakosságot, hogy csatornaépí­tés miatt 1975. február 7-én <> órától a Testvériség utca forgal­ma*. a Torontáli utcára tereli. A Testvériség utca felbontása és a célforgalom telles kizárása ?*>Tí» február j7-é« u órakor kez­dődik. Fel hív luk a Test várisi g utca lakóit, hogy a fenti időpontig szállítási problémáikat ftflzelÖ- anva« stb.> rendezzék A forgalom megnyissa elfirc- iáfbntólag 1975. Június 30-án vár­ható.

Next

/
Thumbnails
Contents