Észak-Magyarország, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-02 / 28. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 maum »gJMCTl.TI 1975. február 2., vasárnap Nők az iskolapadokban A mpavíM tanács véeillcJiVtl rehajtó bi. zottságának legutóbbi ülésén a munkaügyi minisztérium képviselője helyeselte, hogy a vb napirendjére tűzte a nők szakmai képzésére és továbbképzésére foganatosított állami intézkedések hatásának vizsgálatát, az ebből adódó további feladatok kimunkálását. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ha egy ilyen rangos fórum tárgyal egy témáról, akkor erről a szóban forgó témáról van mit elmondani és az előbbrelépés igénye is adott. Valóban lehet eredmé- nyelu’ől is beszámolni a téma kapcsán és a tennivalók sokaságát is sorolhatjuk. Szükség is van minderre, hiszen megyénkben százezernél több a különböző munkahelyeken dolgozó nők száma. Érdemes megemlíteni azt is, hogy az elmúlt években a tanulmányaikat befejező fiatalok mellett a háztartásbeli nők biztosították megyénk vállalatai, intézményei számára a legjelentősebb munkaerőforrást. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy nálunk, Borsodban a nők szakmai képzésével, továbbképzésével való foglalkozás valamivel még nagyobb súlyt is kap, mint az ország néhány, más megyéjében. A párt központi bizottságának erre vonatkozó állás- foglalása is teljes egyetértésre talált. A vb-ülésen sok szó esett a tanulásról, a tanulás szükségességéről, mint a szakmai képzés, sőt továbbképzés alapjáról. Enélkül nyilvánvalóan nem is képzelhető el előbbrelépés. A vállalatok többsége az általános iskolai végzettség megszerzéséhez munkaidő i kedvezményt, megjelelő j munlcaidő beosztást, jutalomszabadságot, tanszerse- gélgt biztosít. Több helyen az iskola elvégzése után órabéremelést is adnak. Mindezek ellenére még mindig nem elegen élnek a j lehetőséggel. A dolgozók ■ középiskolájában már na- gyobb a fejlődés. Például a dolgozók gimnáziumában : 1970-ben 102, 1974-ben pedig 634 nő szerzett érettsé- ' git. A dolgozók technikumában 1070-ben 51, míg tavaly 150 nő kapott technikumi oklevelet. A felnőtt korú S2£°* mai képzését több minden nehezíti., Viszonylag kevés a női szakmunkások részére kialakított munkahelyek száma. Alaposabb felmérésre lenne szükség a nők számára alkalmas munkahelyek feltárására. A fizikai munkások esetében bizonyos vállalatoknál van még mit tenni a női mosdók, öltözők, szállások kialakításának ügyében is. Ismeretes, hogy a nők társadalmi aktivitása különösen napjainkban erősödik, de az szintén ismeretes, , hogy a gazdasági vezetésben arányuk csak lassan javul. Ennek okait keresve i egyebek között utalnunk kell arra is, hogy például a gyermekintézmények befogadóképessége még mindig eléggé szűkös, a szolgáltató tevékenység az erőfeszítések ellenére sem éri még el a kívánt színvonalat, a háztartási munka nagyobb része minden egyenjogúság ellenére mégiscsak a nőkre hárul. És utalnunk kell persze szemléletbeli problémákra, az évszázados, megcsontosodott, feudális jellegű szemléleti problémákra, melyek azért itt-ott még fellelhetőek. A hivatalosan, az államilag már régóta intézményes, korszerű elvek, sőt, konkrét intézkedések ellenére is. A végrehajtó bizottság elé került írásos anyag is foglalkozik a gyermekgondozási szabadságon levő nők helyzetével. Talán érdemes megemlíteni, hogy megyénkben jelenleg tízezernél több nő van ezen a szabadságon. Számos vállalatnál, intézménynél érezhető a törekvés: ne maradjanak el ezek a nők sem a többiektől semmilyen vonatkozásban. Az Ózdi Kohászati Üzemek durvahengermű nőbizottságának kezdeményezésére úgynevezett „gyes” bizottságot alakítottak, melynek tagjai rendszeresen felkeresik otthonukban munkatársaikat, tájékoztatják őket a munkahely eseményeiről, többek között a továbbtanulás lehetőségéről is. A MÁV-nál, a Pamutfonónál, a BVK-nál ugyancsak a gyermekgondozási szabadságon levő nők számára megpróbálják a szakmai továbbképzést is megszervezni. Az eredmények ugyan még nem mindenütt számottevőek, de már léteznek. Külön figyelmet érdemelnek a mezőgazdaságban dolgozó nők. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az aktív kereső nők közül minden negyedik a mezőgazdaságban dolgozik. Szakmai képzésük az állami gazdaságokban jól szervezett, a termelőszövetkezetekben már kevésbé. A tsz-ek többsége foglalkozik ugyan ezzel a feladattal, az eredmény általában azonban még nem kielégítő. Főként szemléletbeli változásra van szükség. Néhány tsz-vezető ugyanis nem tartja fontosnak a szakmai képzést. Így a tanfolyamok, iskolák szervezését elhanyagolják. Sok szó esett az ülésen a tanuló fiatalokról, az iskola elvégzése után elhelyezkedni kívánó, érettségizett nők gondjairól. Ipari jellegű megyénkben továbbra is szükség lenne olyan, könnyebb munkalehetőséget biztosító üzemekre, melyek ezeknek a nőknek a számára is ideális helyet biztosítanának. A megye vezetői keresik ezeknek a lehetőségét és mint az elmúlt évek újabb és újabb üzemtelepítései jelzik, nem is eredménytelenül. Továbbra is igény azonban az újabb munkahelyek létesítése. Mint ahogyan aig^n/r meglevő munkahelyeken, üzemeknél, vállalatoknál, intézményeknél a nők szakmai tudásának fokozása, ismeretkörük növelése, az ide vonatkozó párthatározatok és állami intézkedések maradéktalan végrehajtása. Priska Tibor F.ENCZE JÓZSEF: Apám Forradalmat vívtál itt az életért, gonddal marakodtál csillngpénzcdcrt. Lötyögő szekéren fényes tarisznyádat, már az égen látom arany taligádat. Angyalok, mennyei kisasszonyok jönnek tnfa-kisszékedröl tőlünk elpörölnck. Bányában Feicdy Gyula rajza Mai füífféftefeft A derű olyan, mint a földnek az eső. Szívja magába az ember, s még nehéz helyzetekben is optimistává válik. Ez történt azzal a fiatalemberrel is, akivel az alábbi eset fordult elő. 1. Felmentek a kilátóhoz, az Avasra. Aztán egy kis pihenőre — a séta után — beültek az egyik étterembe. Szolidan, szerényen üldögéltek az asztálnál. Egy idő után azonban kénytelenek voltak tudomásul venni valamit. A kislány szólalt meg: — Nézz csak hátra! Az a két férfi ott, a sarokban igencsak méreget bennünket. A fiú feltűnés nélkül eleget tett a kérésnek, aztán így válaszolt: — Nem mondom! Sötétben nem szívesen találkoznék velük... A két idegen nem zavartatta magát. Szemtelenül és kihívóan „fikszírozta” a kislányt, aki idegesen mondta: — Gyerünk innen!... , Elmentek. Az idegenek utánuk. Mindenütt a nyomukban. — Ebből nagy baj lehet — mondta a srác. Ekkor jutott a nagy elhatározásra. Hirtelen sarkon fordult, s a két idegen elé állt határozottan, ellentmondást nem tűrő hangon kérdezve: — Mikor szabadultatok? Azok vigyázzba vágták magukat, és „jelentették”. — Két napja. — Ajánlom, hogy ne nagyon tekeregjetek! __ E zzel sarkon fordult, otthagyta őket. Számítása bevált. A két idegen leszakadt róluk, azóta sem látták őket. Tanácskozás a Miskolci Afésznél. Több mint hetvenen ülnek a széksorokban. Köztük egy kismama is. Már estébe hajlott az idő, a gyermek számára a vacsora ideje. A kismama kérte a tanácskozást vezető elnöktől, tegyék lehetővé, hogy hazamenjen. Az elnök erre szó nélkül felállt és közölte: — Kérem, járuljanak hozzá, hogy — s itt mondta a nevet — eltávozhasson, mert... Egy kicsit keresve a szavakat így vágta ki magát: — ... hat hónapos csecsemőjét hagyta otthon, s hogyismondjam csak . . . szóval, magánál hordja a gyerek vacsoráját. A körülírt lényeget mindenki értette és szinte kórusban mondták: — Hozzájárulunk!.. 1 3. Lehet, hogy amiről most szó lesz, nem egészen hiteles. Szereplője már nincs az élők sorában. Halála tragédia volt. Olyan, amiről beszélnek az emberek, s megborzongva idézik a történteket. A szőlőhegyen egy kunyhóban az ital és a tűz oltotta ki az életét. Az ital, amely bódult álomba taszította, s a tűz, amely egy égő cigarettából nőtt lángokká. S a lángok martalékává lett az ember, aki súlyos égési sebekkel — gyalog — még hazaért, de a gyógyító kéz már nem tudott rajta segíteni. Pedig ma is élhetne, békében, nyugodt öregségben, ha __ E z a feltételes mondat mindig előbukkan, amikor szívet facsaró, döbbenetes esetekről olvasunk, hallunk, vagy ilyesminek tanúi vagyunk. Mégis megismétlődnek, újra és újra életeket követelnek a figyelmetlenségből vagy gondatlanságból, netán más okból eredő tragédiák __ T örvényszerű ez? T. F. NYÁRUTÓ Csak ült a sarokban. Mostanában érzékenyen érintette minden apróság. Egy-egy hangosabb szóra összerezzent. Olykor sírt; teljesen hangtalanul, éppen csak szeme sarkából szivárgott a könny. — Jól van, na... Ne tessék már pityeregni — csitítgatta ilyenkor, simogatva az öregasszony törékeny vállát. Ida nővér. — Hisz nem bántott senki . . . * A szociális otthont négy éve adták át. Egy éve aludt itt először. Sokáig forgolódott. Nem jött álom a szemére. Kezeit összekulcsolta a paplanon és hallgatta az útról beáramló zajt. Még ilyenkor, éjjel is nagy volt a forgalom. Bezzeg otthon esemény volt a faluban ha végig döcögött a főutcán egy autó. Csak traktorok és motorok jártak, azok is a kora reggeli és késő esti órákban; a földekre, vagy vissza a faluba. Igaz, egészen kis falu volt, melyet elkerült a háború, elkerült a víz, s a szárazság; még az idegenek is kikerülték ... Egy mindenes bolt, egy kocsma, a megrokkant vastag falú templom, és a gépállomás irodája: ennyi az egész. No, meg az a pár ütött-kopott ház, sorban a sáros főutca két oldalán. * Amikor egy évvel ezelőtt elment a férje örökre, minden megváltozott. A temetésen sokan voltak. A fia és a menye között állt. Ügy tartották, mintha súlya sem volna. Töpörödött teste elveszett keltőjük között. A temetés után szétszéledt mindenki.' Ők hazamentek. Az öreg spar- herten melegedett a leves. Amíg felrakta a tányérokat a fia rágyújtott. Magának nem terített. — Egyen a mama is ... — szólt a menye. Nem válaszolt, csak fejével intett nemet. Ült a recsegő széken a letakart tükör előtt és a padlót nézte. Arcán végigfolyt a könny, le az állára, onnan az asztalterítőre. Később amikor elmentek a gyerekek, megágyazott. Már nem sírt. * Meglátta ... Egészen biztos, hiszen megállt és lassan hátrál. Egy, kettő,.., jaj, már három lépést... Keze görcsösen szorította a pad támláját. Tíz lépés lehet közöttük, jaj, csak el ne hagyja ... Egészen lekötötte a játék. Délutánonként el-el nézegette a gyerekeket, amint ott fent játszanak. Itt laknak a domboldali bérházakban az otthon melett. Csak el ne hagyja, gondolta, ahogy a két rohanó gyereket figyelte. A távolság egyre csökkent közöttük, és kezük egyszerre csattant a villanyoszlopon. Az öregasszony amikor, látta, hogy a kisebbik győzött, pici zsebkendőjét örömében a szeméhez emelte. — Már megint mi a baj...? Felnézett. Ida nővér állt a pad előtt. — Semmi, igazán semmi, aranyoskám ... csak nézem, ahogy játszanak — mutatott vézna kis karjával a domb felé. Ott új hunyó állt, fejét a kezének, kezét a villany- oszlopnak támasztva. A nővér elmosolyodott. — Nem tetszik fázni? Hűvös van már ilyenkor ... Elindultak a köves úton, a bejárat felé. — Aztán... — folytatta a beszélgetést a nővér — ... a fia, a doktor úr, mikor volt itt? — Fiát... egy hónapja. De lehet, hogy régebben ... De tudja, aranyoskám, neki nagyon sok munkája van. Ott dolgozik, ott... — mutatott a kórház távoli épülete felé. — Levele jött, néni ke — állította meg a főbejáratnál a portás — ... meg aztán pénzt is küldött a doktor úr. Itt, itt tessék aláírni... Az öregasszony zavarodottan gyűrögette az ötszázast. — Honnan tudja, hogy mi az én fiam? A portás elmosolyodott. — Honnan?... hiszen pár éve még a kórházban dolgoztam, ott ahol ő ... Nagyon rendes ember a doktor úr, ezt állíthatom. Nem, nem hízelegni akarok, de sokszor megkínált egy-egy jó cigarettával. Előre meg nem tudtam köszönni neki, mindég megelőzött, pedig én csak portás vagyok, ő meg orvos ... Hát ezért rendes ember a doktor úr. * Matatott ruhájában. Szemüvegét kereste. A levelet óvatosan bontotta fel. „Drága Mama — betűzte... ne haragudjon, hogy mostanában nem voltunk bent, de rengeteg munkám van. Itt küldök ötszáz forintot. Biztosan elég lesz. de ha nem elég, írjon. A házat és a kertet sikerült eladni. A pénzt betettük a takarékba. Száztizenkét ezret adtak az egészért. Nem sok. de hát ott, az isten háta mögött még ez is szép összeg. Mához egy hétre indulunk a tengerhez. Ha addig nem. hát utána mindenképpen kiug- runk magához. Addig is csókoljuk.” Eltette a levelet. Kint már vastagabbak az árnyékok. Nvugszik a Nap. naponta hamarább Itt az ősz megint — gondolta. miközben az ablakon át a domb felé nézel! Valahol ajtó csapódott Válla megrezdült. Zsebkendőjét kereste. — Már megint tetszik sírni?... Miiven dolog ez? — kérdezte az éppen arra tartó nővér. — Nem sírok én. nem sírok mai aranyoskám ... Szipogok még egy kicsit aztán felállt, belekarolt a nővérbe és elindultak az ebédlő fel- . Kint már egészen besötétedett. Pusztafalvi Tivadar
