Észak-Magyarország, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

T975. |ímtfér í., svsrúa ESZRK-WACTARORSZAG 4 Képzőművészeti életünk 1975-ben Az 1975-ös esztendő ese­ménydúsnak ígérkezik Mis­kolc és Borsod megye kép­zőművészeti életében. A Ma­gyar Képzőművészek Szövet­sége észak-magyarországi te­rületi szervezete már elkészí­tette munkatervét, s annak legfontosabb pontjairól Mo- zsaroff Miklóssal, a területi szervezet titkárával beszél­gettünk. Először a közművelődési feladatok kerültek szóba. — A közművelődési felada­tok semmiképpen nem je­lenthetnek nálunk sem kam­pányt. Nem nélkülözhetik az előzményekből merített ta­pasztalatokat és a fokozatos­ságot. Az iskolákban, a TIT- ben, a közművelődési intéz­ményekben végzett vizuális nevelés egyik ' legfontosabb támogatója véleményünk sze­rint a kiállítás élménye, első­sorban az élő kortárs-művé- szek alkotásaival való ismer­kedés. E felismerést igazolják a megyénkben már mintegy 10—12 éve folyó egyéni és csoportos vándorkiállítások eredményei. Ezek javítása vé­gett 1975-ben három olyan, egyenként huszonöt alkotás­ból álló vándorkiállítási anyagot indítunk útjára, amelyek elsősorban a meg­ismerhetőség és a befogad­hatóság fokozatai szempont­jából különböznek egymás­tól, az egyszerűtől a mind bonyolultabb felé haladva. A tárlatok a megyei tanács és az SZMT által meghatáro­zott községekben és üzemek­ben kerülnek a közönség elé, mindegyikhez magyarázó tabló készül, s arra is gon­dunk lesz, hogy esztétikus környezetben, vonzó rende­zésben mutassuk be azokat. Tárlatvezetést, művész—kö­zönség találkozót is szeret­nénk kapcsolni a kiállítások­hoz és megkülönböztetett fi­gyelmet fordítunk a szocia­lista brigádok érdeklődésének megnyerésére. Ezek mellett az egy-egy üzemhez, község­hez való kötődés alapján to­vábbra is lesznek egyéni ki­állítások. Szeretnénk támo­gatni az amatőr képzőművé­szek mozgalmát, megvalósíta­ni azt, 'hogy legyen alkalom, szabad beadásos kiállítás, ahol hivatásosokkal együtt állíthatnak ki. Természetesen igényes szakzsüri véleménye alapján. 1975-ben Leninvá- rosban, 1976-ban Kazincbar­cikán kívánunk ilyen tárlatot szervezni. A szervezeti élet a tá­jékozódás további témája. Erről Mazsaroff Miklós többek között a követke­zőket mondja: — A működési szabályza­tunknak megfelelően meg­tartjuk a rendes konzultá­ciós bizottsági üléseinket és évente legalább két alkalom­mal megyei csoportértekezle­teket. Életünkről, működé­sünkről tájékoztatjuk az ille­tékes párt- és tanácsi szer­veket is. Fontos feladatunk­nak tekintjük a szervezeti élettől elzárkózott tagok ak­—MU." i'.'ire--' tivizálását, különböző mun­kákba való bevonását. A tag­ság elméleti és politikai to­vábbképzése céljából több alkalommal kívánunk magas szintű előadást tartani meg­hívott előadókkal, és javítani szeretnénk a művészeti pro­pagandamunkánkat is. Több tárlatvezetést akarunk szer­vezni, intenzívebbé kívánjuk tenni a kapcsolatot a taná­csok vezetőivel, megtudakol­va azt is, mit várnak a te­rületen élő művészektől. A művészek szociális helyzeté­ről, a szocialista szerződések felülvizsgálatáról és bővíté­séről tárgyalásokat folyta­tunk a Művészeti Szakszer­vezetek Szövetségének képvi­selőivel és a Hazafias Nép­fronttal. A megyeszékhelyek­től távol élő kollégák bevo­nására is különböző intézke­déseket teszünk, s tovább fejlesztjük a testvérvárosi kapcsolatokat Katowicével. — Túl a szervezet belső életén, a művészeti élet meg­javítása érdekében is tenni kívánunk néhány javaslatot: mintegy 15 év óta azonos az állami felvásárlási keret. Ugyanakkor az anyagárak és a megélhetési költségek is lényegesen emelkedtek, ezért szükséges volna az állami vásárlási keretek felemelése. Javasoljuk a tanácsi, illetve tömegszervezeti irányítás alatt álló intézményeknél, vállalatoknál a képzőművé­szeti munkák, beleértve a reklámgrafikát is, iránti igény felmérését, s azt, hogy szűn­jenek meg a kontármunkák, kapjanak ilyen jellegű fel­adatokat is a hivatásos mű­vészek. Régi téma Miskolcon a képzőművészeti gimnázium létrehozása, ennek napiren­den tartását is szeretnénk ja­vasolni. Több nagyüzemmel újból megvizsgáljuk a szo­cialista szerződések kötésé­nek lehetőségeit. A képző- művészeti beruházásokból nagyobb részesedést kívá­nunk a helyi művészeknek, és szeretnénk elérni, hogy a tanácsok, elsősorban fiatal művészek részére meghatáro­zott időre ösztöndíjakat léte­sítsenek, és nívódíjakat ala­pítsanak. Szeretnénk hang­súlyozni: minden ilyen irá­nyú törekvésünk elsődleges célja, hogy a juttatások mö­gött minden esetben komoly és megalapozott művészi te­vékenység álljon. Nem érdektelen végigte­kinteni az 1975. évi ki­állítási tervet. — Elsőként megemlítem, hogy a régóta tervezett or­szágos bemutatkozás, a Ma­gyar Nemzeti Galériában rendezett észak-magyarorszá­gi területi kiállítás, a Ga­léria költözése és egyéb okok miatt, 1975-ről sajnos 1976-ra húzódik át, de akkor a Buda­vári ^Palotában mutatkozha­tunk be. Ami az itthoni ki­állításokat illeti, csak a mis­kolciakat és borsodiakat em­lítem, Heves és Nógrád me­gyét most nem. 1975-ben a Miskolci Galériában előre­láthatólag a következő tár­latokat láthatja a közönség: elsőként Kondor Béla emlék- kiállítását, majd tatarozási szünet után Kunt Ernő tár­latát. Ezt követően a Nóg­rád megyei képzőművészek bemutatkozását, amit a ha­gyományos Rajzok című ki­állítás követ. Ezután jön ' Lenkey Zoltán gyűjteményes j kiállítása, Imreh Zsigmond emlékkiállítása, majd a Mű­csarnok anyagából az orszá­gos iparművészeti kiállítás. Feledy Gyula, Seres János, valamint Nagy Gy. Margit és Varga Miklós közös tárlata folytatja a sort, és december- , ben a hagyományos országos ' grafikai biennálét rendezik meg. A József Attila Klub­könyvtárban Raszler Károly már megnyitott kiállítása ve­zeti be az esztendőt, majd Czinke Ferenc, Lóránt János, Rékassy Csaba és Barcsay Jenő tárlata látható. Bemu­tatják a Diósgyőri Papírgyár vízjeleit, valamint grafikusok könyvillusztrációit. A Kos­suth Művelődés Házban Ver­tei Beatrix reklámgrafikái, Gink Károly fotói, Gross Ar­nold grafikái, Dévényi Mar­git munkái kerülnek a kö­zönség elé. Azonkívül itt lesz majd a Kelet felől című ju­bileumi tárlat, egy textilmű­vészeti kiállítás, valamint a szentendrei művésztelep szob­rászainak, a jugoszláv grafi­kusoknak a tárlata, itt mu­tatják be az indiai miniatú- rákat és a közlekedési kari­katúrákat. A Szőnyi-terem- ben Balogh Ervin, Garabu- czy Ágnes, Szentgyörgyi Kor­nél és Mazsaroff Miklós állít ki. A Kohász-galériának, még nem határozták meg a prog­ramját. — Borsod megyében is mozgalmasnak ígérkezik a kiállítási program. Özdon Pé- terfy Gizella, Kárpáti Gusz­táv, Szabó Sándor kiállítása és Derkovits Gyula emlékki­állítása. Mezőkövesden Papp János és Borsodi Ágnes tár­lata, valamint Nagy Balogh János emlékkiállítása. Ka­zincbarcikán Szerdahelyi Sán­dor, Feledy Gyula, Kunt Er­nő, Pászti Magdolna (textil) és Swanner Endre (fotó) tár­lata szerepel a programban. Sárospatakon Nagy B. Ist­ván, Tenkács Tibor, továbbá Varga Miklós és Nagy Gy. Margit kiállítását rendezik meg. Sátoraljaújhelyen Gross Bettelheim Jolán kiállítása mellett műcsarnoki anyagot láthatnak az érdeklődők. Le- ninvárosban lesz a már em­lített , megyei szabad beadá­sos kiállítás, Tokajban a Zi- lahy György Művészetbará­tok Köre pedig a hagyomá­nyoknak megfelelően folytat­ja bemutató sorozatát, s an­nak keretében tizenhat tár­latot rendez. A megye külön­böző községeiben nyolc mis­kolci, illetve borsodi művész rendez tizenkilenc helyen kamarakiállításokat. Obcnedck) .............. i » i mm in ■!!■■■ E RDÉLYI VÁZLAT Mczey István rajza Fiúk évkönyve A Fiúk évkönyvének legújabb kötele öt fejezetből áll. A Ka­lendáriumban megismerked he­tünk a második világháború hős szovjet városaival, a budai Vár­hegy történetével, a Dunántúl felszabadulásával, olvashatunk Lékai Jánosról, Jókai Mórról, Kriza Jánosról, nrucgclről, Jed­lik Ányosról. A következő feje­zet a Fekete-erdőtől a Szulináig kíséri a Duna útját, sok-sok kép­pel illusztrálva azokat a főváro­sokat, illetve híresebb helyeket, amerre a Duna folyik. Szó esik a folyó múltjáról, de jövőjéről is. Az Inncn-onnan részben tá­voli világrészekre látogatunk, va­dászok közé, dél-vietnami gye­rekekhez, az iraki mocsarakhoz. A Csak fiúknak című fejezet a fiúk széles érdeklődési területeit járja be. Szó esik sportról, ta­nulásról, a szerelemről, zenéről, versről, állatokról. A könyvet az Egy kis tudomány című rész zárja, melyben a világűrről, a haditechnikáról, a hajózásról ol­vashatunk. Beszélgetést találunk Selye Jánossal, továbbá Lorenz professzorról és a jógáról is sze­repel benne egy-egy cikk. A könyvet most is versek, no­vellák és sok kép teszi érdeke­sebbé. (Móra Kiadó) Búcsú az iskolapadoktól Az újesztendő első napján a nyugalmazott pedagógusok sorába lépek. Talán akad még annyi testi s lelki erőm, hogy 36 esztendő után papír­ra vessem munkám „nekro­lógját”. Apám, termetre is kicsiny, munkájára nézve pedig fő­ként mini emberke volt. De az én szememben mégis a legnagyobb ember a világon. Kis-vasutasként „végigforgal- mizta” az egész országot, s éppen azért a családban a hét gyermek az ország hét sarkában született. De ezek között is utolsónak (és ezt életem során sokszor érez­tem) jómagam Bélapátfalván láttam meg a napvilágot, de igazában Mád volt a mi fa­lunk. A család eléggé egy kapta­fára formálódott. A hét gyer­mekből ugyanis öt tanító lett. Mindössze egy követte apánk foglalkozását, belőlem tanár lett. 14 évig Sárospatakon, a református kollégiumban és 22 évig Miskolcon, a Kilián Gimnáziumban szaporítottam a pedagógusok számát. @ A 36 esztendőhöz azonban hozzá kell még adnunk húsz esztendőt, amit a mádi és a sárospataki, meg a debreceni tanterempadok melegítésével töltöttem s bizony akkor eb­ből, az iskolapadokban eltöl­tött évekből szép summa ke­rekedik ki ahhoz, hogy bá­torságot meríthessek 56 esz­tendő pedagógiájának a mél­tatására. Nyilvánvaló, hogy erre most nem is vállalkozom. Annyit azonban már tudok, hogy „Pedagógia szárazon és vízen ...” lesz a nyugalom éveiben szerkesztendő emlék­irataim címe. Hiszen iskolai pályafutásom első felét diák­ként az első világháború után, javarészt az ellenforradalmi korszakban „szárazon” éltem, s csak a második 30 év alatt lett szabaddá előttem a „víz­nek árja”, s lett pedagógi­ámban is az úr... Most, éppen a 30 éves év­forduló esztendejében szeret­ném valamennyi pályán ma­radt pedagógustársam fülé­be súgni: soha ne feledjétek azt, honnan jöttetek és hova viszitek a rátok bízott gyer- mekseregeti A pedagógiai pályát nem kedvelték a grófok és bárók, de még a kisebb arisztokra­ták sem. őseit tekintve leg­több pedagógustársam a földből, vagy a krampácsoló szerszámok mellől nőtt ki. Ma már természetes ez, de a „szárazon” korszakban, fő­ként olyan családokban, ahol kilenc karéj kenyeret kellett leszelni minden étkezéshez, bizony nem volt más magasabb fogantyú a „magasabb réte­gekbe” való feltöréshez, leg­feljebb a polgári iskola, meg a tanítóképző. A gimnázium­ban (Sárospatakot s néhány történelmi iskolát kivéve) 2— 3 százalék erejéig kussadha­tott csak a paraszti és mun­kásgyermek. A tanítóképzőt vagy főis­kolát még be sem fejezte a diák, máris' „pedagógussá” kellett lennie. A szegény szü­lők verejtékezve sem tudták előteremteni a drága iskola­pénzt, a tandíjat, az ellátási díjat, s így nehézfejű úrifiúk tanítását, korrepetálását kel­lett vállalni garasokért, s olykor morzsákért a gazda­gok asztaláról. Házitanító­ként így ismertük meg az „úri” osztály igazi arcát és a magyar falvakat és viskó­kat járva így döbbentünk rá népünk elmaradottságára és elhagyatottságára. Múltból tanult elemi kö­telessége hát minden peda­gógusnak a szegényekkel, az elesettekkel, a „hátrányos helyzetben levőkkel”, a mun­kás- és parasztgyermekekkel való szüntelen foglalkozás. Mindig fiatalnak maradni, másokért önzetlenül helytáll­ni, a munkában a „jó cseleke­detet” mindennap végrehaj­tani: ez legyen ma is pe­dagógusaink múltból átmen­tett életelve. © Most, 56 esztendő után, bú­csúzóban az iskolapadoktól, 30 év óta szabad vizeken evezve, mit hagyhatok még pályatársaimnak, a fiatalabb nemzedéknek örökségül? Mindössze néhány jó tanácsot. Ne lépjen senki erre a pá­lyára, de legalábbis ne me­részeljen „labdába rúgni”, aki itt anyagi boldogulást ke­res, vagy csak az összesített vakációs napok számát nézi. Igazában 1945-től csak azok maradtak ezen a pályán, akik az ostrom és bombázások ide­jén, vagy éppen az inflációs időkben, száraz kenyéren és vízen is, fizetés nélkül, óvó­helyeken és romos iskolák­ban „tanodát” nyitottak, csontjaikba rekesztett tűzzel pedagóguskodlak. Csak azok folytatták „frissen tovább” ezt a nem könnyű mestersé­get, akiket a fizetési létrák legalján 1956 vízválasztója is kipróbált, akik nem folytak el, hanem a szitában benn­maradtak. © Hadd álljon még itt a „pe­dagógiai végrendelet” utolsó passzusa. Harminc év óta ál­landóan fejlődő szocialista pedagógiánknak egyedüli hiá­nyossága, az oktatói munka túltengése mellett, a nevelés háttérbe szorulása. Nem két­séges, hogy az oktatásügy te­rületén világviszonylatban az élvonalban állunk. De a ne­velés ügyére és jelentőségére csak az utóbbi években, a párthatározat óta próbálunk felfigyelni. Pedig erőnk és ütőképessé­günk nagysága nemcsak az oktatói munkában, hanem nevelői munkánk hatékony­ságában van. Tudást tölcsé- rezni, nádpálcával fegyel­mezni a régi iskolamesterek is tudtak. Az emberszeretet és gyer­mekszeretet legyen minden pedagógusnak élete első és legnagyobb törvénye, szocia­lista pedagógiánknak pedig vérünkké vált mottója. Ez a törvény megadja az iskolai életnek, a gyermekekkel való foglalkozásnak, a szülőkkel nevelőtársakkal való kapcso­latnak élő és mindig ható morálját. Beképzeltség, hiú­ság, fölényesség, sértődöttség vagy önkényesség liliputivá teszi ezen a pályán még a legmagasabb polcokra áhíto- zókat vagy feljutókat is. A tanítványok pedig olya­nok, ...int a szeizmográf, mindent megéreznek és min­dent nyilvántartanak. A ne­velői munka hatását a leg­távolabbi pontokról is jelzik, és mindennapi életükben jó munkájukkal, emberségük­kel, helytállásukkal meg is hálálják. © 56 év alatt a tanulás és a tanítás útján, az iskolapa­dokban és a társadalmi életr ben tízezrekkel hozott össze a sors. Most búcsúzom a pa­doktól és 'mindenkitől, akik­kel a padok révén valaha is találkoztam. Ha vétettem el­lenük, bocsássák meg. Még rosszat is nevelő szándékkal cselekedtem. En mindenkire szívesen emlékezem. így csukom be magam mögött az iskola ka­puját ... Palumby Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents