Észak-Magyarország, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-22 / 18. szám
1975. január 22., szerda ÉSZAIÍ-MAGYARORSZAG A jót akarat kell! A Lévay József utca két oldalán nyíratlan gömbakáe- fálc — csupasz ágaikkal — dideregnek a januári télben. De ha végigtekint a íázós fák között az erre járó-kelő ember, mindenfelé lázas munka tanúja. Az út mellett csöveket fektetnek, amott egy földmarkoló egyengeti a talajt. Az utca vége még az aszfaltozóké. Igaz, már nem sokáig. Szorgos kezek terítik az aszfaltot; nő a burkolat, fogynak a méterek. A Sajó-partról nemrég érkezett a Tátra vontatta újabb rakomány. A reizerek- ből füstként áramlik a gőz; a forró aszfalt gőze. Tejszerű ködként beborítja a 200 Celsius-fokos masszától „átizzadt” gépeket. Á kiömlő nyíláson lomhán, szinte méltóságteljesen folyik alá a forró anyag; le a talicskákba. — Őrölt kavics, bitumen, kőliszt, homok és 0,5-ös zúzalék keveréke. Ez az aszfalt — tájékoztat Köteles Jani bácsi, a héttagú brigád „öregje”, amikor a lustán hömpölygő masszát figyeljük. Az egyik talicska máris megtelt. Gazdája, Markó József gyakorlott mozdulatokkal „futtatja” a nyikorgó alkalmatosságot, s mindjárt odaborítja a gőzölgő anyagot a térítők keze alá ... ők a földön térdelve, simítófával kezükben egyengetik — vagy, ahogy ők mondják — terítik a forró aszfaltot. A gőz, az anyag égető, leheleté verejtéket csal az itt dolgozó két brigádtag arcára. — Hogy bírja ezt a hőséget? — kérdezem egyiküktől. Császár József nevet. — Most, hogy hideg van, minden különösebb nehézség nélkül elviseljük. Nyáron viszont, amikor a levegő is áthevült, bizony alaposan megizzadunk. Még hozzáteszi: — Azért ezt is meg lehet szokni. Igen, meg lehet szokni. A 60'esztendős Köteles Jani bácsi már biztosan megszokta. 16 éve gyógyítgatja a miskolci utcákat, azóta van a Borsod megyei Mélyépítő Vállalatnál. — Ez az utolsó évem. Tavasszal nyugdíjba megyek — mondja —. miközben az általa „irányított” hosszú nyelű fahenger — melytől tömörebb, egyenletesebb lesz a felszín — sokadik fordulatát teszi. Elnézem az öreget, amint tekintetével „társát”, a fahengert figyeli, olyan ragaszkodással, mint akitől sohasem akar megválni. Eres, megfáradt munkáskezek, mélyen barázdált arc. A ráncok mögött ott húzódik soksok év küzdelme, öröme, gondja ... Aztán ismét kíváncsiskodom. — Milyen az aszfaltozok élete? — Nehéz munka. Bár az évek múlásával a mi munkánk is könnyebb lett. Egyre több a gép. Mint minden szakmát, ezt is szeretni kell. És aki szereti, az itt is talál szépséget... — Munkásszállón lakunk, a Partizán utcában. 3 ágyas szobák, hideg-meleg víz, zuhanyozó, főzési lehetőség... A brigád nem nagy. Mindössze heten vannak. Vidékiek. Bejárók. Császár József, no meg Köteles Jani bácsi Bogácsról, Markó József Ti- bolddarócról. Hétfőn hajnalban indulnak. Teli táskákban hozzák a hazait: a szalonnát, kolbászt, zsírt, tésztaféléket. Mert bizony eltelik egy hét, hogy újra látják az otthont, vagy ahogy Jani bácsi mondja: a bogácsi templom tornyát. Ha éjszakások, bent a vállalatnál ebédelnek, ha viszont nappalosok, minden délben hideget esznek. Esténként aztán a szállón előkerül az otthoni szakácstudomány, a lábasokba maguk készítette hazai ételeket, ízeket „varázsolnak”. A nyikorgó talicskák rendületlenül rójják a fordulókat; a térítők kezében nem áll meg a lehúzó, a simítófa; és a 60 éves Köteles János bácsi is ki tudja hányadszor, újra és újra fordulóra indul az öreg fahengerrel, az úttest két padkája között. Egy-egy műszak alatt 40— 43 tonna aszfaltot terítenek szét, körülbelül 500 négyzet- méternyi területen. Miközben ezeket a számadatokat .tegyezgetem, a reizerek már meg is szabadultak terheik- től. Üjra felbőg a behemót Tátra, hogy útnak induljon a Sajó-part felé, a következő szállítmányért. A közeli templomban delet harangoznak. Míg az újabb szállítmány megérkezik, a brigád lepihen. A nemrég felterített meleg aszfaltra, ami kellemes meleget áraszt a 5 fokos januári télben. Előkerülnek a táskák, az otthonról pakolt hideg ebéd. A kabátjukat fázósan ösz- szehúzó, dolgaik ügyében siető járókelők, ha véletlenül arra vetnek egy röpke pillantást, meglepődve konstatálják: az úttesten munkáskabátos emberek ülnek. Munkások, aszfaltozok, akik táskából. faluról hozott hazait ebédelnek. Pihennek, ebédelnek és türelmetlenül várják, mikor dübörög elő újra a Tátra jól ismert alakja; teli reizerekkel, az újabb rakománnyal. Hajdú Imre «MULKMMntlM« lit mond a paragrafus? Jogászunk vátasxol Áz öregek napközi otthonáról Az öregek napközi otthonával kapcsolatban az egészségügyi miniszter új rendeletet adott ki. Az 1/1975. évi Eü. M. számú rendelet folyó évi január 15-el lépett hatályba. A jogszabály szerint napközi otthont a helyi tanácsok (községi, nagyközségi, fővárosi, kerületi és megyei városi tanács), valamint egyéb költségvetési szerv, társadalmi szervezet, vállalat, szövetkezet stb. létesíthet és tarthat fenn, akár önállóan, akár a tanáccsal közösen. Az öregek napközi otthona a családi gondozást nélkülöző, kedvezőtlen szociális helyzetben élő, idős korúk, betegségük vagy fogyatékosságuk miatt munkaképtelen, illetve csökkent munkaképességű személyek nappali gondozására szolgáló szociális intézmény. Ennek megfelelően a napközi otthonban azt az idős — kivételesen indokolt esetben azt a 18 éven felüli — személyt lehet gondozni, aki állapota (kora, betegsége, fogyatékossága) miatt munka- képtelen, vagy csökkent munkaképességű, saját ellátására csak részben képes és felvételét, szociális helyzete is indokolja. Azt a személyt, akinek tartását és gondozását tartási vagy öröklési szerződésben vállalták, kivételesen és ideiglenes jelleggel — helyzetének rendezéséig — akkor szabad a napközi otthonba' felvenni, ha eltartója nem teljesíti kötelezettségét, és emiatt létfenntartása másképp nem bizosítható. A jogszabály szerint nem részesülhet a napközi otthon gondozásában, aki napközben családi gondozásban van; aki mozgáskorlátozottsága vagy egyéb betegsége miatt sem egyedül, sem emberi vagy gépi segítséggel nem tud a napközi otthonba elmenni; alti fertőző beteg vagy baktériumgazda, továbbá, akinek elmeállapota vagy magatartása olyan, hogy a közösségbe nem tud beilleszkedni. A napközi otthonba való felvétel iránti kérelmet a kérelmező lakása szerint illetékes tanács, illetve annak egészségügyi, szakigazgatási szervénél lehet előterjeszteni, megfelelő adatokkal és indokolással, valamint a körzeti orvos igazolásának csatolásával. A napközi otthon igénybevételéért gondozási díjat kell fizetni. A gondozási dijat az összes körülmények mérlegelésével, a gondozott, illetve a hozzátartozók szociális helyzete, jövedelmi és vagyoni viszonyai, életkörülményei, valamint az általuk eltartottak számának figyelembevételével állapítják meg, de térítésmentességet is biztosíthatnak. A gondozási díj legmagasabb összege a teljes gondozás esetén havonta, ha a hét minden napján van étkezés és a kiszolgáltatott étel csak ebéd 360 Ft, reggeli és ebéd 440 Ft, ebéd és vacsora 540 Ft, reggeli, ebéd és vacsora 620 Ft. Ha csak múkanapo- kon van étkezés akkor, az összegek 30—80 Ft-tal csökkennek. Az a gondozott, aki az étkezést nem veszi igénybe, fenntartási hozzájárulás címén legfeljebb havi 150 Ft gondozási díj fizetésére kötelezhető. A gondozási díjat visszamenőleg hat hónapra, indokolt esetben ennél több időre is meg lehet állapítani. A gondozási díjat elsősorban a gondozottnak kell megfizetnie. Ha erre nem képes, vagy annak megfizetése alól mentes, akkor a gondozási díjat a hozzátartozók kötelesek fizetni. A városok és város környéki községek j w kapcsolatainak fejlesztéséről A közelmúltban jelent meg a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának irányelve, amely a városok és a környező községek közös feladatainak megvalósítása, az együttműködés javítása érdekében a kapcsolatok további — az eddigieknél hatékonyabb — fejlesztésére hívja fel az illetékesek figyelmét. Az irányelv számos tennivalót sorol fel. Többek között, hogy a városi és város környéki községek tanácsi szervei egyeztessék településfejlesztési célkitűzéseiket, a hosszú- és középtávúi terveket, fejlesztési programjukat, kölcsönösen adjanak tájékoztatást a tervek megvalósításáról. Lehetőség van rá, hogy egyes községek tanácsait város környéki községi tanáccsá nyilvánítsák. A tanácstagokból tanácstagi csoportokat és koordinációs bizottságokat lehet szervezni. Az együttműködésnek a fejlesztést, a lakosság ellátásának javítását kell szolgálnia. A városi és város környéki községi tanácsszervek a társadalmi munkára való mozgósításban szorosan működjenek együtt más illetékes szervekkel is. Az együttműködésbe be kell vonni az érdekelt községek lakosságát és kezdeményezésüket, javaslataikat figyelembe kell venni. Dr. Sas* Tibor T. A. állami gondozott monológja T. Á. Sz.-ben született. Most 15 éves, a miskolci Gyermekváros lakója, állami gondozott, nyolcadik osztályos tanuló. Neki is — mint ebben az otthonban mindenkinek — megvan a maga „keresztje”. Oka van annak, hogy állami gondozott lett, oka van annak, hogy a miskolci Gyermekváros lakója és oka lenne arra, hogy megható történetet meséljen el eddigi, viszonylag rövid életéről. Alábbi monológja azonban nem elsősorban megható és köny- nyezni való. Ez a 15 éves fiatal ember nagyon racionális gondolkozású, gondosan szervezi, építi már most az életét és készül a nagybetűvel írott Életre. Amikor ismeretséget és barátságot kötöttünk, így beszélt; — Legutoljára most, karácsonykor sírtam, pedig én nem vagyok sírós természetű, sőt igen szeretek, és mostanában egyre inkább tudok nevetni. Csak, tetszik tudni, a karácsony, a szeretet ünnepe, ahogy a felnőttek mondják, eleve meghatja az embert, ha különösen olyan ajándékot kap, mint én. Először is a gyermekvárosban, az intézettől, mint jó maga- tartású és jó előmenetelő tanuló, valamint úttörőcsapat-titkár, az ajándékok közül a legértékesebbet, egy karórát kaptam. Ezt követően három napra hazautaztam Sz.-be, szüléimhez, testvéreimhez, majd nyolc napot Zánkán,' az úttörővárosban tölthettem, ahol megnyertem a szavalóversenyt is. Hát nem sok ez egyszerre?!. Hát nem kell ezért, emiatt és ezután sírni az embernek, amíg gyerek? — Vegyük sorjában ... Vegyük sorjában sírásom okait.. Mint mondottam Sz.- ben születtem, de még egyéves sem voltam, amikor szüleim elváltak. Édesapámat soha nem láttam, fényképet sem mutattak róla. Csak annyit tudok, hogy nagyon szerette az édesanyámat és hogy én őrá hasonlítok. Mindezt a néném mondta el nekem, akinél tulajdonképpen — amióta az eszemet tudom — több időt töltöttem, mint odahaza. Van bennem valami óriási kíváncsiság, hogy megismerkedjem azzal az emberrel, aki az édesapám, szeretném látni, szeretnék beszélgetni vele. De ma már, 15 éves fejjel, nem hiszem, hogy tudnám szeretni, meg tudnám szeretni, miután állandóan az jár az eszemben, hogy ő tulajdonképpen soha nem volt kíváncsi rám ... Mostohaapámat nem szeretem, de nem is gyűlölöm. Pista bácsinak hívom, nem tudnám neki azt mondani, hogy Apu. Nem rossz ember, de néha sokat iszik. Nem bántott ő engem sohasem, de valahogy nem szívleljük egymást. Kőműves. Ahogy elvette édesanyámat, miután én már megvoltam, még öt kistestvérem született. Mostohatestvéreim kisebbek tőlem, de mindegyiket kivétel nélkül szeretem. És ha hazamegyek, elsősorban ő miattuk. Miután Pista bácsi, tehát mostohaapám beteges ember és hát nagy a család is. így elég komoly anyagi nehézségeink is voltak. Nem tudták számomra biztosítani még a megfelelő tanfelszerelést sem. Sz.-ben, ahol általános iskolába jártam, általában közepes eredményű bizonyítványokat kaptam. Pedig ott volt egy tanár bácsi, aki azt mondotta, hogy jó fejem van, érdemes lenne alaposabban tanulnom, sőt továbbtanulnom. Ifp' határoztam el, 1973 nyarának végén, hogy elmegyek otthonról. Elmegyek elsősorban azért, hogy könnyítsék szüleim nehéz anyagi helyzetén és> hogy tovább tanulhassak, hogy úgy rendezzem be a magam életét, ahogy szeretném, hogy megnyerjem magamnak a világot. Elmentem a tanács gyámhatóságához, Józsi bácsihoz, akinek — amikor elmondottam. hogy mit akarok — az volt a véleménye, hogy okosan cselekszem. így tulajdonképpen saját magam intéztem el, hogy állami gondozott legyek ... — Amikor Anyu megtudta, hogy mit csinálok, nem szólt egy szót sem. Csak akkor kezdett el sírni, amikor a néném kikísért a vonathoz azzal a néhány ruhadarabbal, amit magammal hoztam. de amit innen vissza is küldtek. Hát így lettem állami gondozott, és így lettem a miskolci Gyermekváros lakója. Itt nagyon jól érzem magam. A tanárok, a nevelők megpróbálják pótolni a pótolhatatlant. Már mondottam, hogy odahaza, Sz.-ben általában közepes bizonyítványokat kaptam. Most az általános iskola utolsó, nyolcadik osztályának félévében 4,6 volt az átlagos tanulmányi eredményem. A történelmet és a magyar nyelvet és irodalmat szeretem különösebben. Nagyon érdekel, hogy milyen volt régebben az emberek élete. Ez a két tantárgy az, amely erre a kérdésre a leginkább választ ad. Az iskolában és a gyermekotthonban természetesen a tanuláson kívül sok minden mást csinálunk. Dolgozunk az úttörőmozgalomban, a különféle szakkörökben, barátkozunk, barátokat fogadunk, és barátokká válunk, testvéreinkké tesszük azokat, akik megérdemlik, és testvéreikké válunk azoknak, akik megérdemlik. Ha befejezem az általános iskolát, szeretnék továbbra is itt maradni, itt lakni, itt élni a középiskola kollégiuma helyett, ahová készülök. Mert tanító akarok lenni, nevelő és ha ezeket a tanulmányokat is elvégeztem, akkor szeretnék visszajönni ide, a gyermek- városba. Ide a gyermekvárosba, ahol tulajdonképpen kinyitották a szememet és a szívemet, ahol igazi embert faragnak belőlem, és ahol olyan pedagógusokra, tanárokra és nevelőkre lesz még szükség, akik tudják és kötelezőnek érzik a maguk számára, hogy mit adjanak vissza ennek a világnak, amitől oly sokat kaptak. — Amiket elmondtam eddigi életemből, azok tények. És ezeket őszintén, mondtam el. Amiket akarok, azok csak elképzelések és tervek. De ezeket őszintén akarom. Itt tartok most, 15 éves fejjel. Nem szerettem, és — ha most hazamegyek időnként — nem szeretek sokáig otthon lenni. De mégis, ha több eltávozást kapnék, akkor többször hazamennék ... Sokszor gondolkoztam ezen, hogy miképpen van ez, miért van az emberben ilyen kétfélűség, vagy ilyen sok- félűség. Zánkán Váci Mihály versével nyertem meg a szavalóversenyt. Tetszik tudni, így hangzik az eleje: „Nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell...”. Kát én valahogy így szeretném. Akarom a Jót... * T. A. vézna testű, vékony arcú, gesztenyebarna hajú, zöldes szemű leány. A gyermekváros lakója. A ruha, ami rajta van és többi ruhája, amit a szekrényben tart, az állam juttatása. Az állam gondoskodik taníttatásáról, neveltetéséről, élelmezéséről, dolgos nappalairól és nyugalmas éjszakáiról, de az állam gondoskodik az ajándékokról is. T. A., a miskolci Gyermekváros lakója állami gondozol:, az állam gondozottja. Azt mondja, életében majd szeretné megköszönni mindaz., amit az állam érte tett. De T. A. már azt is tudja, bog'" az állam a mi országunkban nem más, mint a munkások, a dolgozók hatalma. Éppen ezért egyszer szeretne megtalálni azokat az embereket, azokat a munkásokat, illetve azokat a dolgozókat, akik gyerekkorában róla gondoskodtak és akik emberré formálják. Pedig azt már. ma má' 15 éves fejjel is tudja, hogv ha élete végéig keresi őket. akkor sem fog rájuk találni... Oravec Jáuos
